Az Avonos nő a maradék Color Trend krémes ajakrúzst is rákente a terhes pornóra, de az még mindig nem nézett ki úgy, mint akit szívesen bemutatnál a szüleidnek egy péntek esti családi vacsorán.

Pedig a terhes pornó pont egy ilyen vacsorára volt hivatalos. Szerelmes, bizonygatta. A legutóbbi fiú, valami tinédzserkorból épp kikecmergett zsíros hajú kis denevérköpet, aki az egyik este kiverte rá, megígérte, hogy bemutatja őt a szüleinek, a terhes pornó pedig teljesen be volt zsongva a dologtól. Kikecmergett tehát a számítógépből, és megkérte az Avonos nőt, hogy kezdjen valamit a külsejével.

Mint látod, a terhes pornó ott ücsörög most az Avonos nő konyhájában, a recsegős lábú, régi széken, és izgatottan feszeng, miközben tiritarka kenceficékkel kenik össze. A terhes pornó cseppet sem úgy néz ki most, mint amikor a számítógépben van, mint amikor valaki elindítja, és kiveri rá: a szerveren kívül ő csak egy nagy kupac alfanumerikus, szabálytalan szélű adatfelhő, számok és betűk, információk végtelen sorozata, egy kaktusz szerű nanogubacs. Nem csoda tehát, hogy a Color Trend krémes ajakrúzs kevés ahhoz, hogy nőt formáljon belőle. De az Avonos nő megtanulta, hogy a transzcendentális kozmetika előtt nincs lehetetlen. Ám akár Krisztus a szálkás kereszten, olykor-olykor az Avonos nő is elbizonytalanodott: miközben felvitte a széken információkaptárként zsongó adatfelhőre a Mark Show Glow highlighter púdert, egyre inkább biztos lett benne, hogy a terhes pornó szőrecsetes lovagja, ez a saját nyákos makkját fogdosó sugárállatka egyszerűen ki fogja kosarazni a terhes pornót, hisz ő középkorú, domború hasú nőként ismerte meg választottját az interneten, aki egyszerre két néger faszt is a szájába tudott venni, most pedig nézz rá… Egy számsorra kent vörös rúzsfolt. Ám az Avonos nő profi volt, nem adta jelét a kételyeinek, végezte a munkáját, és hallgatta a terhes pornó vidám csicsergését.

TERHES PORNÓ: Nem vagyok jó ezekben a családi vacsorákban, elhiheti. Nem is volt még férfi, aki elvitt volna bemutatni a szüleinek. Férfiak… Jönnek-mennek csak, akár a tavaszi zápor, néha eláztatnak, majd újfent kiragyog az ég. A szivárvány pedig gyerekmese. De ezzel a fiúval minden más. Ahogy gyűrögeti a spermás zsebkendőt, és forgatja a véreres szemét, gyönyörű, akár egy formalinba fulladt lepke. Rögtön láttam rajta, hogy jó apa lesz belőle. Becsületes férj. Aki lefekvés előtt megsimítja az arcom és jó éjszakát kíván. Akivel kimehetek a parkba, és halott galambokat szórhatok egy füvön felejtett kilós kenyérnek. Édes pornómegosztóm, én olyan szerencsés vagyok!

AVONOS NŐ: Így megy ez, előbb-utóbb mindenki megtalálja a boldogságot. Ki se lehet kerülni, olyan, mint a magocskák egy fügében. Eszi, eszi az ember, aztán egyszer csak hopp, a foga közé szorul, és nincs mit tenni. Ott is marad egy darabig, aztán vagy kiesik, vagy lenyeli, vagy csak kiköpi a fogkrémmel. Na és akkor aztán minden helyreáll. De előbb-utóbb az ember megint kap egy fügét. Nehéz az ilyen helyzeteket elkerülni. És nem is érdemes.

TERHES PORNÓ: Jó, hát tudtam én mindig, hogy nem kivasalhatatlan gyűrődés és álmos szubatomi kín az élet, már akkor megtanultam, amikor megerőszakolt a sikátorban egy, a rühességtől vörös foltos képű hajléktalan, terhes lettem, és hogy legyen mit ennem, pornózásra kényszerültem. Mert bár elég kutyául éreztem magam, közben arra is rájöttem, hogy van értelme minden szenvedésnek. Ha más nem, akkor ez a csoda, aki itt növekszik a méhemben. Látja ezt a kis fejlődő szám és betűsort itt? Itt-itt, mutatom! Ő itt Fruzsina. Ha felnő, meleg férfiszex videó lesz belőle.

AVONOS NŐ: Na de akkor mégis csak fiú, nem?

TERHES PORNÓ: Igazából onnantól kezdve, hogy az ember beköltözik egy számítógépbe, sok mindene elveszik, elpárolog, az adószáma például, az akarata, a tervei, a lelke és a neme is. De én úgy döntöttem, kislánynak fogom nevelni. Rózsaszín szoknyában járatom és apró copfokba fonom majd az egymás seggébe élvező kis férfiakat. Talán még ide is elhozom egy avonos csoda kezelésre, ez a rúzs gyönyörűen fog mutatni az ő férfi makkokból álló kis ajkán is.

Az Avonos nő erre nem nagyon tudott mit felelni. Jó ideig nem hatotta meg a gyermekvárás, a családalapítás gondolata. Sőt, volt egy időszak az életében, amikor kifejezetten kellemesen borzongatta a gondolat, hogy kikaparja az összes terhes nő méhéből a magzatot egy Avon True Super Winged Out szempillaspirállal, hogy aztán szétkenje a kis embriókat darabos vérmaszattá a hálószobája plafonján. Sokszor elképzelte, hogy fekszik csak ott az ágyon, felnéz a vörösen csillogó széles plafonra, és elképzeli, igen, itt az összes meg nem született ember ezen a gyönyörű falon, széttrancsírozva, annak rendje és módja szerint beledolgozva a vakolatba. Kihagyott, elvesztegetett lehetőségek, de festéknek pont jók! Színük akár az Avon True Power Stay folyékony ajakrúzs…

TERHES PORNÓ: Az ön kezét pedig olvasztott aranyba kellene önteni! A legszívesebben 1064 fokos olvasztott aranyat öntenék rá most rögtön, csak úgy sisteregne!

AVONOS NŐ: Túlbecsül engem. Én csupán a médium, közvetítő vagyok. A jóság a kozmetikumokban lakik.

TERHES PORNÓ: Na de legalább lakik valahol! Ó, meglátja, gyönyörű család leszünk! És megállás nélkül vacsorákra fogunk járni a szülőkhöz. Alighogy véget ér majd egy, hopp, máris újra becsöngetünk, és kezdjük elölről! Alighogy azt is befejezzük, és a szülők azt hiszik, vége, lehet aludni, előmászunk majd a sütőből, és ismét az asztalhoz telepszünk. Azt hallottam, az emberek 8-10 napig tudtak ébren maradni.

AVONOS NŐ: Hát tudja, én bizony ismertem egy asszonyt, aki két hétig is bírta. Tőlem vett Aromatherapy Beauty Sleep párnára fújható permetet, hogy még pihentetőbb legyen számára az alvás. De egy idő után rájött, hogy jobban szereti az Aromatherapy Beauty Sleep párnára fújható permetet a párnára fújkálni, mint aludni. Egy idő után már csak azért feküdt le, hogy használhassa előtte a jó illatú sprayt. Majd az alvással is felhagyott, csak hogy spriccelgesse a párnát egész este. Naponta háromszor is megjelent aztán nálam, csak hogy vegyen még a szerből. Aromatherapy Beauty Sleep párnára fújható permet… Én magam sose használtam. De csak azért, mert nem hagy nyomot az ágyneműn. Nekem viszont azt tanították, hogy csak olyan dolgokat érdemes csinálni az életben, ami nyomot hagy az ágyneműn. És persze itt nem csak a szexre gondolok. Sírni is lehet a lepedőn, vagy magunkat szurkálni tűvel, annak is meglátszik a nyoma, ha fektünkben olykor-olykor magunk alá székelünk. Nos… Azt hiszem, végeztünk. Szívesen mutatnék egy tükröt, de nem vagyok benne biztos, melyik informatikai adathalmaz az arca. Ez persze kicsit megnehezítette a rúzs felvitelét, nézze el nekem.

TERHES PORNÓ: Biztos vagyok benne, hogy tökéletes. No megyek is akkor. Kérem, szorítson nekem ma este! Nekem és a kis Fruzsinának…

AVONOS NŐ: Az Avon Naturals Fügés Testpermet áldja meg mindkettejüket, legyenek boldogok!

Másnap reggelre a terhespornót törölték az internetről, egy család pedig rituális öngyilkosságot követett el: bezárkóztak a sütőbe, és közepes lángon megsütötték magukat. A helyszínre kiérkező rendőrök hivatalos tájékoztatása szerint "elbaszódhatott egy családi vacsora". Szegény zsaruk, soha többé nem bírtak sült karajra nézni.

Mentek persze a találgatások, miért kozmálta oda magát a család. Az Avonos nő pontosan tudta, mi történt: olykor az ember nem köpi ki a fügemagot, de le sem nyeli, egyszerűen csak megakad a torkán. Az univerzum egy négykézláb kuporgó küklopsz, akit körbesétálsz, és amikor azt hiszed, megpillantottad az egyetlen szemét, kiderül, hogy csak a segglyuka az.

Az Avonos nő hibázott volna? Lehet. Lehet, hogy nem. Volt ugyanis valami, amivel a kozmetikumok sem tudtak igazából mit kezdeni. Pixelhibás volt a terhes pornó szíve, ezért vetették ki maguk közül az emberek. Az efféle pixelhibák pedig komolyabb beavatkozást igényelnek, a kontúrjait mindenki maga tudja kiizzadni. Felismerhetetlen adathalmaz ide, informatikai blabla felhő oda, rögtön kiderül, ha az ember már nem elég éles, ha végleg elfáradt és nem tölt be rendesen benne valami.

Az Avonos nő könnyei tinta színűre festik az ágyneműhuzatot.

Valahol a parkban apró madárcsontvázat szül egy pékségből szökött kilós kenyér.

Amióta megharapott a teremőr egy norvég múzeumban, minden teliholdkor átváltozom fosszilizálódott viking székletté.

Jó darabig titkolom ezt a nejem elől, félek, kevesebbre tart majd, ha kiderül, hogy olykor egy 9. századi skandináv harcos fekáliája vagyok.

Szerencsére sokáig fel se tűnik neki, hogy egy szardarab mellett fekszik az ágyban.

De aztán csak fény derül a nagydologra: egy teliholdas éjszakán álmatlanul forgolódik, és ujjai az én térfelemre kalandoznak. Amikor kitapintja a 18 centis, meredező kőrudat a takaró alatt, azt hiszi, pajkos hangulatban vagyok, felhúzza hát a hálóingét, és a sötétben a vikingszar fölé guggol, majd slutty, becsúsztatja nedves hüvelyébe. Ám hamar rádöbben, hogy a délceg hímtag voltaképp nem tartozik senkihez. Felkattintja hát a villanyt, és hajnalig azon aggódik, hol a fenében lehetek, és ugyan mit keres egy barna szikladarab a helyemen. A nap első sugarai hozzák meg a választ, amikor a göcsörtös kődildó egy varázsütésre visszaváltozik a férjévé.

Akkor aztán kénytelen-kelletlen előadom, mi is a helyzet, és nem bírja abbahagyni a röhögést. Amikor végre szóhoz jut, azt kérdezi: – És vajon mennyit érhet egy több mint ezer éves ganédarab?

Elengedem a fülem mellett a kérdést, de utána többször is rajtakapom a nejem, amint az internetes aukciós oldalakon kutat, és homlokráncolva a fosszília piac árfolyamait tanulmányozza.

A következő hónapban beigazolódik a gyanúm: – Kellemes átváltozást! – csicsergi a feleségem, miközben lefekvés előtt macskagyökeres teát itat velem és betakargat. A felkelő hízott hold ablakon beszökő álmos fénye lassan kékre meszeli hálószobánkat. Másnap reggel arra ébredek, hogy ki tudja hol egy belülről szétfeszített vitrinben ülök, a törött üveg szilánkjain, mellettem megannyi kiállított viking relikvia: ősi medálok, fából faragott sárkányfejek, rozsdaette balták… Valami puccosan berendezett házba kerültem, úgy kell kiszöknöm az ablakon, és lesprintelnem két házőrző dobermant, hogy el ne kapjanak.

A hülye picsa az éjszaka eladott egy műkincsvadásznak! – tudatosul bennem. Dühösen, fújtatva esek haza. A nejem nagy pakolásban van, ruhákat gyömöszöl épp egy bőröndbe.

Áhá, megpróbál lelépni, de még időben elkaptam, gondolom, ám ő csak rám néz, a meglepetés legcsekélyebb jele nélkül, mint aki már számított rám, és ennyit mond: – Siess! Már a te cuccaidat is összekészítettem!

– Öhh… Hová megyünk? – kockáztatom meg a kérdést, egy pillanatra meg is feledkezve árulásáról.

– El! A faszi hamarosan rájön, hogy eltűnt a frissen vett viking fekáliája, és tuti hívni fogja a zsarukat. De mi addigra már külföldön leszünk!

– Külföldön? Mégis hol? És ugyan miből? Az a kibaszott norvég nyaralás is a földhöz vágott minket anyagilag!

A nejem ekkor felkattintja az egyik meghízott bőröndöt. Dugig van zsozsóval. Ki hitte volna, hogy a fekália-fosszília biznisz ilyen jól tejel: ha esetleg megkérdezi valaki, most már tudni fogod, egy vikingkaka nagyjából 12 millió forintot ér.

Azóta országról országra járunk, és áruljuk a szart.

Azaz engem.

Havonta egyszer be tudunk palizni egy műkincsvadászt. Az adásvételt mindig teliholdkor bonyolítjuk le: ilyenkor szardarabként egy kibélelt bőröndben fekszem. Másnap reggel többnyire egy vitrinben ébredek, a feleségem segít megszökni a házból. Délutánra már egy másik országban vagyunk. Először repülőterekre járunk, később saját gépet veszünk. Futja rá, bassza meg, csak úgy fossuk a pénzt!

– Le kéne lassan állni, pont elég lóvét összeszedtünk már! – kockáztatom meg a francia Riviérán egy ringatózó jachton valami kék színű koktélt kortyolgatva, a nejem pedig azt feleli a poharából kiálló kis esernyő fölött: – Ahogy gondolod, drágám, te vagy a főnök!

De aztán hamar kiderül, hogy én csak egy szardarab vagyok a gépezetben. A következő teli hold után újabb magán villában ébredek.

– Abba kell ezt hagynunk! – könyörgök immár az Amalfi-parton a nejemnek, citromlikőrt szürcsölgetve. – Telhetetlenek vagyunk! Mi lesz, ha az egyik műkincsvadász szépen berak egy széfbe, és reggel arra térek magamhoz, hogy nem tudok kimászni onnan? Még rosszabb, mi van, ha egy olyan aprócska széfbe rak be, amibe normál méretemben bele se férnék? Szörnyethalnék, ahogy beledagadok abba a pici kis térbe, eltörnének a csontjaim, összepréselődnék… Eddig szerencsénk volt, de…

– Ó, ne majrézz már annyit! – korhol. – Csak Tunéziába jussunk még el!

Ekkor döntök úgy, hogy eljött az ideje, hogy ez a kis szardarab végre kiálljon magáért.

Mégiscsak egy kibaszott skandináv hős széklete vagyok, egy büszke, nagy mennyiségű húson és korpán élő viking férfias, duzzadó szarkolbásza, amit megacéloztak az évszázadok.

– Befejeztem! – a szó kipottyan ajkaim közül és keményen koppan, akár befagyott mocsár szélén a szőrös vikingseggből kihulló hengeres ganérög.

A feleségem nem felel, a dühtől szinte megrepednek szemgolyói, akár a tojáshéj.

A következő hónapban újfent egy vitrinben ébredek.

Ám ezúttal nem arra térek haza, azaz a hotelbe, ahol épp lakunk, hogy nagyban pakolna a feleségem, ezúttal az fogad, hogy egy idegen férfival hempereg a lepedők között.

– Ez meg mégis mit jelentsen? – csattanok fel, a hitvesem pedig kacarászni kezd, hangja, akár az egymással koccintó pénzérmék csilingelése, és a zsíros hajú kövér olasz pasira mutat lakkozott ujjával, aki meg sem próbálta eltakarni bébirépa méretű löttyedt péniszét, amit pont az előbb rántott ki a nejemből.

– Ő itt Kárló, a császári szar!

– mutatja be szalonnabőr illatú szeretőjét. – Úgy bizony, jól hallottad, egy igazi római császár megkövesedett fekáliája, ami sokkal többet ér a piacon holmi ostoba barbár szikkadt potyadékánál! Ráadásul Kárló nem csupán teliholdkor tud átváltozni, hanem akkor, amikor csak akar! Mutasd meg neki, Kárló!

Azzal a zömök fickó egy szempillantás alatt római kori szarfosszíliává változik ott a hotel drága lepedőjén.

– Mint látod, nincs már szükségünk rád! – Azzal a nejem előhúz egy feketén csillogó revolvert az asztali fiókból, rám szegezi, és udvariasan megkér, hogy húzzam el a belem. Nagylelkűségéről tanulságot adva azért hozzám vág egy kisebb köteg eurót, amivel kihúzhatom pár napig.

Azóta ő és Kárló már a világ másik felén lehet. Én pedig az olasz sikátorokat járom, és a testemet árulom, hogy repülőjegyet vegyek, amivel a nyomukba szegődhetek. Eldöntöm, kinyírom mindkettejüket.

– Igazi szarkupac vagyok, 100 euró egy éjszaka! Csak várnia kell még 13 napot, és megkaphat… – biztatom az utcán az embereket, de senkit sem hoz lázba a megkövült bélsár ígérete. Hamar leteszek hát gyilkos tervemről. Az utolsó euróimat arra használom, hogy valamiféle viking temetést rendezzek magamnak.

Felbérelek egy utcakölyköt, hogy teliholdkor, vigyen be egy nyilvános budiba, és egyszerűen húzzon le a vécén.

Megérkezik a piócásember, és azt mondja, javítana a közérzetemen, ha fehér, keresztény heteroszexuális férfiak szívnák a vérem.

Régimódi krokodilbőr-táskájából előhalássza a hatalmas lombiküveget, amiben sárgás folyadékban aprócska pucér emberek lebegnek, mint megannyi pöttöm embrió – miközben levetkőzöm, és az ágyra fekszem, elmagyarázza, hogy a fehér, keresztény heteroszexuális férfiak nyála a szervezetbe jutva növeli a véredények rugalmasságát, gyógyítja az érelmeszesedést, csökkenti a magas vérnyomást, de mivel a homogenitás élteti őket, kénytelen az összeset egy üvegben tartani, a közös vizeletükben.

Az életben mindent ki kell egyszer próbálni – nagy érdeklődéssel figyelem, ahogy sorban rám pakolja a húgyszagú 15 centis férfiakat, akik rögtön sebeket rágnak rajtam, és nyelni kezdik a vérem.

– Ne lepődjön meg, ha kis idő elteltével csak Istenre és a pinára tud gondolni, ez a kezelés természetes velejárója – mondja a piócásember, de már nem figyelek rá, mert csak Istenre és a pinára tudok gondolni.

– Azon se lepődjön meg, ha jól fizető állásokat kap, sokkal magasabb fizetésért, mint amennyit mondjuk ugyanazért a munkáért egy nőnek adnának, ez is a kezelés velejárója – folytatja, de nem egészen értem, hogy most Istenről vagy a pináról beszél. Jóleső magabiztosság kerít hatalmába, agyam valamiféle méhkaptárrá változik, amiben kollektív és egyszerű üzenetek zsongnak: korábban megkérdőjeleztem magammal kapcsolatban… nos, szinte mindent, most azonban teljesen biztos leszek benne, hogy fasza vagyok, és azokkal van baj, akik nem olyanok, mint én.

– A teremtés koronája vagyok bassza meg, rakjon még rám azokból a kis fehér szopósszájúakból! – kérem a piócásembert, aki újabb és újabb bőrtáskát cipel be a házam előtt parkoló autójából – ahogy egyre több apró, meztelen férfi terít be, érzem, hogy fokról fokra keresztényibb és heteroszexuálisabb vagyok, már a pöcsömet is végig mini fickók borítják, és úgy szívják, mintha nem lenne holnap – szabad bőrfelületem sincs már, így a piócásember jobb híján a véremet szívó mini fehér, keresztény heteroszexuális férfiak hátára teszi a következő adag fehér, keresztény heteroszexuális férfiakat, míg aztán pár óra alatt valóságos fehér, keresztény heteroszexuális férfi gombóccá nem változom, szabályos liliputi emberekből gyúrt galacsinná, amiből pajkos kis csillókként itt-ott kiáll egy-egy fehér, keresztény heteroszexuális férfi. Gyönyörű vagyok, bassza meg, így hát amikor a piócásember azzal a dumával jön, hogy talán ideje lenne leszednie rólam a vérszívókat, mielőtt kiszipolyoznak belőlem mindent, felordítok, és kirontok a lakásból – kigörgök; szó szerint hatalmas, kerek lyukat ütve a falon – mert szerintem semmi baj nincs azzal, hogy fehér, keresztény heteroszexuális férfiak vagyok, ne akarjon engem senki se megváltoztatni – bánja csak a kuruzsló, hogy ő nem fehér, keresztény heteroszexuális férfiak.

Ám amikor a járókelők meglátják, hogy egy hatalmas, csillós gömb gördül végig a járdán azt kiabálva, hogy ő a teremtés koronája, kitör a pánik.

– Itt a koronavírus! – sikolt fel egy nő, és máris eltakarja az arcát, nehogy véletlenül belélegezze immár háromméteres szövetgubó testem – van, aki hozzám hajít egy doboz C vitamint, aztán elrohan. Vakcinát is emlegetnek, de szerintem nincs vakcina a fehér, keresztény heteroszexuális férfiak ellen – eleve felháborító, hogy ilyen megkülönböztetéssel kell szembesülnöm, amikor én magam vagyok a többség. Talán jobban is felhúznám magam a dolgon, de aztán eszembe jut Isten és a pina, ez aztán kellemesen ellazít.

– Ez nem koronavírus, csak valamiféle elbaszott felvonulás… kormánypárti pride, vagy mi a szar! – kockáztatja meg valaki.

Riasztják aztán a zsarukat, de a diszpécser nem akarja elhinni, hogy az elkövető egy fehér, keresztény heteroszexuális férfi, vagy ne adj pina férfiak. Aztán bepróbálkoznak egy hihetőbb sztorival, miszerint egy gigantikusra duzzadt koronavírus próbálja bekebelezni a teljes szomszédságot – erre aztán kiküldik a TEK-et.

– Phiina, Ihhhsten! – hörgök valahonnan a mini férfiakból szőtt szövet-góc alatt a kiérkező kommandósokra, mire azok lőni kezdenek – a golyók felrobbantják a testemet alkotó liliputi emberek egy részét, de az én vérem spriccel ki a szétroncsolódott minihullákból. Miközben cafatokra lődöznek, és a golyók végül áthatolnak a keresztény-konzervatív páncélon is, hogy engem is széttépjenek ott a közepén, több minden átfut a fejemen. Isten pinája például. Persze, a Mindenható vélhetően egy fehér, keresztény heteroszexuális férfi, de biztos akad egy valamire való vaginája valahol, amibe behatolhatok, hogy így saját magammal közösüljek, mert magamba dugni a farkam kellően és megnyugtatóan homogén ahhoz, hogy heteroszexuális legyen – no nem mintha én lennék Isten, keresztényként ezt mégsem gondolhatom, de ha Isten nem olyan mint én, akkor meg nem igazán tudom hova tenni, pláne még a farkam dugni belé, hogy megtermékenyítsem magamat saját magammal, hogy a saját, változatlan utódom lehessek.

Ilyesféle dolgok járnak a fejemben, miközben meghalok: meg az, hogy mégiscsak igaza volt a piócásembernek – bár alaposan kicsinált a TEK, előtte azért, ha egészen rövid időre is, de határozottan javult a közérzetem.

A kis Bencét mindig azzal riogatták, hogy ha rossz, eljön érte a homoszexuális Jézus, aki a padláson lakik az üres melegpornós DVD tokok mögött, rózsaszín köntösben jár, és két műfaszból hegesztett keresztet hord a nyakában.

A kis Bence sokáig nem tudta, mit keres egy nagy rakat melegpornós DVD tok a padláson – később aztán kiderült, hogy mélyen vallásos édesapja egykor bizony buzi volt, aki, miután megjelent neki Isten, beolvasztotta a ratyi pornó DVD lemezeit, és abból alkotta meg az édesanyját.

Ez megmagyarázta, anyja miért nézett ki úgy, mint a bádogember az Óz, a csodák csodája című filmből, vagy mint egy futurisztikus robot a jövőből, aki a napon állva a szivárvány ezer színében csillog, kommunikálni pedig csak úgy tudott, ha a DVD lejátszóba dugta a tenyerét, és ilyenkor a tv képernyőn jelentek meg a mondatok, amelyeket közölni akart az emberrel – ha közel mentél a tévéhez, láthattad, hogy a szöveget apró melegpornófilmből kivágott képkockák alkották: gyöngyként csillogó gecis segglyukak és leszopott faszok szövevénye rajzolta ki az üzenetet, miszerint: Rakj rendet a szobádban, különben eljön a homoszexuális Jézus!

Bence pedig rendet rakott – pedig soha nem derült ki, a homoJézus miféle galádságokat követne el pontosan, ha végül megérkezne. Ondóvá változtatná a csapvizet? Megkeresztelné vazelinnel? Jobb ebbe bele sem gondolni.

– Sokáig önző életet éltem – magyarázta az apja. – Női ruhákban jártam, férfiakkal háltam, néha hússzal egyszerre, és hagytam, hogy forró viaszt csorgassanak a seggembe, hogy aztán kitoljam a lyukamból a megszilárdult végbél-gyertyát, aminek a lángjánál felforrósítottunk egy drótot, hogy aztán egymás húgycsövébe dugjuk, de ó, aztán megjelent nekem Isten a vazelinos tégelyben, és elmagyarázta, a világban minden bajt az okoz, ha két azonos nemű ember szereti egymást. Hogy ez úgy felbassza, hogy akaratlanul is tüzeket gyújt Ausztráliában, tornádókat fingik, vagy leukémiássá tesz egy gyereket.

Megfontolva a vazelin Isten szavait, Bence apja megkeresztelkedett és feleségül vette a női alakra formázott buzipornót, ami pont úgy készült el, ahogy a Bibliában Évát is megalkotta Isten: elvette Ádám melegpornó DVD-it, és asszonyt gyúrt belőle – és azóta az apja egészséges heteroszexuális életet él: napközben dolgozik, éjszaka bedugja a péniszét a buzipornóból sodort vaginába, hétvégén meg együtt szivatták a kis Bencét a homoszexuális Jézussal – nem is gyulladt ki többé az erdő Ausztráliában, tornádók sem voltak, és egyetlen gyermek sem lett leukémiás a világon.

A szülei nagy örömöt leltek a kis Bence folyamatos basztatásában: azt mondták például, hogy ne egyen túl gyorsan, vagy eljön a homoszexuális Jézus, vagy azt, hogy ne használjon túl sok szappant kézmosáskor, mert akkor is eljön. Nem szabadott páratlanul lépnie az utcán a macskakövekre, mert az is a ratyi megváltó érkezését jelentette volna, és így tovább. Úgyhogy Bence inkább egész nap a sarokban ült, nem csinált semmit, benőtte a pókháló, és az egyenletes légzésre koncentrált, mert azt hallotta, ha túl gyorsan szedi a levegőt, akkor is materializálódik a ferdehajlamú megváltó.

Egy nap aztán nem bírta már tovább, és mikor szülei elhúztak hazulról, hogy részt vegyenek egy konzervatív szülői gyűlésen, ahol ezeket az új és új idióta szabályokat kitalálták, a KDNP, azaz Keresztény Demagóg Nevelők PöcsömközösségeⓇ havi gyűlésén, felsurrant a padlásra, hogy meglesse, ott bujkál-e a ratyi messiás az üres pornó DVD tokok mögött. Hangosan recsegtek a lépcsőfokok aprócska talpa alatt, ahogy felfelé lépdelt, a padláson riadt rágcsálók rohantak a sarokba, amikor belépett a félhomályos, pókhálóval kibélelt térbe. Rögtön meglátta a sarokban tornyosuló DVD tokokat, ám ekkor megpillantott valami mást is a poros műanyag tokok mögött – valamit, amitől megállt az ütő sovány mellkasában. Egy hatalmas, rózsaszín selyemdaganat, mint valami dagadó penész-szemölcs növekedett a korhadó fadeszka-padlón, egy két méteres finom, csillogó szálakból álló gubó, amely az izraeli melegbárok tömjénillatát árasztotta, és amiből halkan duruzsolt a Culture Club Karma Chameleon című száma. Bence egyből tudta, hogy a ratyi Jézus növekszik ebben a gubóban, és valahányszor rossz fát tesz a tűzre, egyre nagyobbra nő a pornó DVD tokok rejtekében ez a messiás-lárva, míg aztán ki nem fakad, akár egy gennyes pattanás, és akkor kilibben majd belőle kész lepkeként a homomegváltó.

Ahogy ott állt a hatalmas rózsaszín gubó előtt, akaratlanul is felderengett benne a kis gömböc meséje, szinte már hallotta, ahogy azt duruzsolja neki a buzeráns burok: Hamm, bekaplak! – és elnyeli őt, majd aztán a szüleit is, akik a keresésére indulnak, és ettől akkorára hízik a selyemgömböcske, hogy kigördül az utcára, végigsompolyog a városon, és felzabál mindenkit, aki csak az útjába kerül.

Úgy be is szart a kis Bence, hogy lerohant a lépcsőn, és visszaült a sarokba, ahol azon nyomban be is szőtték újra a pókok. Ott ült aztán 20 éves koráig, de akkor az apja szólt neki, hogy ideje lenne megnősülnie. Eltipegtek hát a legközelebbi szexboltba, és felvásárolták az összes készleten lévő buzipornót a Segghuszár mustár 4-től a Vazelin Raszputyin kalandjaiig. Otthon aztán egy nagy üstbe dobálták őket, és addig kavargatták, amíg ki nem toppant a fortyogó trugyiból a menyasszonya: ez is úgy nézett ki, mint a bádogember az Óz, a csodák csodája című filmből, csak épp csöcsei voltak – no nem túl nagyok azért, csak akkorák, mint amekkorára egy keresztény konzervatív menyecskének szüksége van. Amikor elkészült, beült ez is Bencével a sarokba, és együtt nézték a továbbiakban a falat, a szülők meg csak tapsikoltak, milyen rendes, szabálytisztelő gyereket neveltek. És így éltek-éldegéltek, porosodtak, pókhálósodtak nyugalomban, békességben, de egy nap azt mondta a kis Bence magának: a szarvasbogárhím húzza a villás faszára ezt az egészet, nem élet ez így, én most megszakítom ezt a nyálkától csillogó féregláncot! Jöjjön csak az a buzi messiás, és rakjon be a diódarálóba!

El is követett aztán mindenféle gorombaságot, amit csak el tudott képzelni, csupa olyasmit, amiről a szülei azt mondták, nem szabad: ha taknyos volt, csak a fél orrát fújta ki, apró vizeletcseppeket csöpögtetett a vécédeszkára a pöcséről, a körmét sem vágta rendesen. Tudta, hogy minden megátalkodott tettével a padláson lévő gubót duzzasztja, de nem bánta; Bence meg akart halni.

Egy nap aztán, amikor direkt a kuka mellé hajított egy papírgalacsint, elérkezett a homoszexuális Jézus: a padláson szétpattant a gubó, olyan hanggal, mintha száz és száz kis koala egyszerre pukizott volna, és a padláshoz vezető rozoga lépcső felől megérkezett a tarka mintázatú megváltó: egy lengő szakállú sarus férfi pillangószárnyakkal. Bence szülei egyből a földre vetették magukat, és habzó szájjal nyöszörögték: – Eljött! Itt a homokos Jézus!

Bence pedig arra gondolt, itt a szent köcsög, és átkúrja végre a túlvilágra, ahol talán normálisabban folynak a dolgok. Ám a buzi Jézus nem őt jött szétbaszni, hanem a szüleit: – Eljöttem hát Bence, mert nem állapot, miféle betetőzött ganéságok folynak itt! – mondta kényeskedő hangján, majd a szülőkhöz intézte ezután szigorú szavait: – Szégyellhetitek magatokat, amiért rabigába hajtjátok a gyermeketek, ahelyett, hogy hagynátok, had élvezze ki a világot, amit Isten olyan jó kedvvel teremtett! Na de most megkapjátok a magatokét, nyüszítő pikkelyszelvények! – Azzal hatalmas vibrátorrá változtatta Bence édesapjának a gerincét, ami a kettes fokozatra kapcsolva elkezdte belülről pürésíteni a férfi belszerveit és ércsatornáit, majd habossá verte a vért benne, amit hatalmas fájdalmak között okádott a padlóra a férfi – miközben az őrült szamárként ugráló vibrációs műfasztól széttrancsírozott szervcafatok leeresztett, nyálkás lufiként kipottyantak a száján, a lelke is elszállt. Ekkor aztán éles borotvapengék nőttek a pillangóférfi ujjaiból, amivel úgy összekarcolta Bence sikoltozó DVD lemez anyját, hogy soha egy DVD lejátszó sem olvasta be többé. A vérengző vazelin megváltó ezután felkapta Bencét, és tarka pillangószárnyaival csapkodva kirepült vele a házból, fel, fel egészen az égig, és közben elmondott mindent a világról, amit csak egy ilyen csilivili homoszexuális megváltó tudhat róla.

– Jól nézz szét Bence, mert bizony az egész világ a tiéd! – mondta. – Isten azért ültetett vágyakat az emberbe, hogy maradéktalanul kiélhesse őket! Csak az lehetsz, ami lenni akarsz, ha nem az leszel, nem is vagy: a Mindenhatót csak az elfuserált lehetőségek bosszantják fel! Pillangónak születtél vagy korallállatkának, csak rajtad áll! A világot kell hajlítgatni, nem az embereket, mert a lélek törékeny és soha nem forr össze! Ha meghalsz, ott állsz majd Isten előtt, és azt kérdezi tőled, az lettél-e, akivé lenni akartál, olyan életet éltél-e, amilyet élni akartál, avagy sem – semmi más nem számít, Bence!

Bence ezen elmerengett egy darabig majd azt felelte:

– Köszönöm, hogy kimentettél abból a házból HomoJézus, egészségtelen, ami ott folyt, de talán ne essünk túlzásba: ha Isten embernek teremtett, talán soha nem lehetek korallállatka, maximum egy ember, aki korallállatkának képzeli magát. De nincs is ezzel semmi baj: talán szükség van a keretekre, mert ha nincs pohár, a vizet is felissza a föld! Nincsenek beteljesült vágyak, mert minden kielégülést újabb hiány követ, és ha végtelen szomjúság és élvhajhászat az élet, senki sem felelheti azt Istennek, hogy olyan életet élt, amilyet akart.

– Nahát, mennyi faszságot beszélsz, Bence, mész akkor az anyádba! – mondotta a hedonista pillangó homoJézus, és rögtön el is engedte Bencét, aki egy világítótoronyból kicsulázott sűrű turha sebességével csapódott a földbe, olyan hanggal, mintha száz és száz ausztráliai erdőtűzben megsült kenguru böffentett volna egyszerre, és nem maradt más belőle, csak egy adag véres, élettelen húspüré, ami túl lehangoló látvány és túl passzív ahhoz, hogy a főszereplője legyen bármilyen mesének, de a homoJézus sem járt jobban, mert túl magasra próbált repülni, és valahol a mezoszférában egyszerűen megfulladt. Isten ebből semmit sem érzékelt, mert kurvára elfoglalt volt: épp száraz bokrokat gyújtogatott Ausztráliában, vagy kis tornádókat kavart a kis tornádókavaró villácskájával, vagy leukémiát ültetett egy hatéves kisfiúba, akit ezután már csak száz Facebook megosztás tudott megmenteni. Ebből persze könnyű lenne azt leszűrni, hogy Isten egy faszfej, akinek jobb dolga sincs, mint kibaszni másokkal elmagyarázhatatlan, megérthetetlen, homályos okok miatt, ám a valóságban csak magányos és végtelenül frusztrált volt a Mindenható: világéletében korallállatka szeretett volna lenni, miniatűr, társas kavics egy hatalmas közösségi falban, de akárhogy is nézte, ő egyedül volt minden, és nem volt kihez kapcsolódnia. Legalábbis ezt hitte. Amit nem tudott, hogy valójában egy kis korallállatka volt csupán, alatta, felette, és mellette is élt egy másik Isten, akit ő sohasem láthatott, akivel ő sohasem találkozott, és így együtt, a sok-sok Teremtő, együtt egy falat, egy nagy zátonyt alkottak. De mindegyik Teremtő attól a gondolattól szenvedett, hogy egyedül van, így megállás nélkül szadizta azt a kis világot, amit unalmában és kedvtelésére létrehozott. A kis világban pedig a sok-sok minipondró azon töprengett, mit és hogyan kéne csinálnia, hogy ne történjen annyi rossz dolog körülötte.

El volt tehát baszva az egész, de legalább folyamatosan volt min gondolkodni, így viszonylag gyorsan telt az idő.

A szentestém azzal telik, hogy megpróbálom elrejteni a saját hullámat, de a rokonok végül megtalálják, és benevezik egy karácsonyfa szépségversenyre.

Az egész azzal kezdődött, hogy késtek a karácsonyi vacsoravendégek a havazás miatt, így hát arra gondoltam, pont lesz még rá időm, hogy alaposan leszopjam magam.

Tavaly egy jóga DVD-t hozott nekem a Jézuska. Nem tudom, mi járhat a fejében a repülő csecsemőnek, amikor jóga DVD-vel lepi meg az egyedülálló férfiakat, mindenesetre a karácsony a szeretet ünnepe, én pedig nem zárkózom el tőle, hogy új és új módszereket tanuljak, hogyan szeressem magam.

Szóval rosszul indult az idei karácsony, mert előkerült a tavaly kapott jóga DVD, és véletlenül kitörtem a nyakam, miközben megpróbáltam tarkóállásban lepippantani magam, rögtön meg is haltam ott a nappali szoba szőnyegén. A nyakamban a hangos reccsenés pont olyan volt, mintha valaki egy karácsonyi üveggömböt taposott volna össze, az utolsó pedig, amit életemben láttam, saját kapálózó szőrös lábaim voltak, és persze a péniszem, ami a halál pillanatában a sikolyba torzuló arcomba spriccelt egy jó adag meleg gecit. A karácsony az adakozás ünnepe.

A következő, amire emlékszem, hogy szellem vagyok és kívülről figyelem a saját testem – úgy járom körbe, mintha csak egy múzeumi kiállított szobor lenne. Legalább dőlt volna el, vagy valami, de a hullám ugyanúgy tarkóállásban meredezett, csüngő pénisszel, az ég felé fordított seggel – na mondom, ha megjönnek a rokonok, és meglátják ezt a szarságot itt a nappali szőnyegén, egy életre leírtam magam. A legrosszabb pedig, hogy végig kell néznem, ahogy felfedezik az autofellációs hullámat. Mint kiderült, miután kipurcan az ember, a kísértete nem hagyhatja el három-négy méternél messzebb a holttestet, amiből kikecmergett; ha távolabb próbál menni, egy láthatatlan falba ütközik. Rájöttem, arra vagyok hát kárhoztatva, hogy végignézzem, amint a családom rátalál a pucér hullámra, ami még a halál után is önmagát próbálja orálisan kényeztetni.

Most megpróbálom eldönteni a hullámat fekvő állásba, de kísértet-plazma kezem egyszerűen áthatol a húsomon. Mint kiderül, a szellemek csak apró tárgyakat képesek mozgatni a való világban – papírlapokat leszórni az asztalról, könnyebb karácsonyfa díszeket, a fára akasztott Erzsébet utalványokat átdobálni a szobán. Ekkor zseniális ötletem támad: megpróbálom álcázni a saját hullámat. Egyesével kicsipkedem a tűleveleket a sarokba állított karácsonyfáról, és beszórom vele autofellációba merevedett tetememet. Ám a levelek nem állnak meg rendesen, úgyhogy jobb híján egyesével a bőrömbe szúrkálom őket. Lassú és fárasztó munka ez, ám csakhamar úgy néz ki az önmagát leszopni készülő hullám, mint valami zöld sündisznó.

Megérkezik a családom. Nem is kopognak, csak bejönnek. Tavaly karácsonykor az utolsó pillanatban jöttem rá, hogy nem vettem nekik semmiféle ajándékot, így leugrottam a kulcsmásolóhoz, és mindegyik kapott egy-egy kulcsot a lakásomhoz. Érkezik például rég nem látott nagynéném, Szendike néni, a Magyar Katolikus Freemailes Hírlevélküldő Szövetség és Antimaszturbációs Klub elnöke – az arca olyan, akár egy hízott, kicsattanni készülő szilva, hó pereg a válláról, a nyakában egy rozsdamentes malackasztráló csüng különös ingaként jobbra-balra. Vele jön unokahúgom, Dezdemóna a négy éves ikrekkel, Gézával és Gejzával, együtt tolják be a lakásba Dezdemona férjét, a két kis iker angyalka édesapját, Szalókot, aki egy irodai szék. Dezdemóna még az előző munkahelyén ismerkedett meg vele, és egy év múlva már házasok voltak. A család persze sokáig tiltakozott az ellen, hogy egy ülőalkalmatossággal lépjen házastársi kapcsolatra, de amikor elhozta őt egy családi vacsorára, a szék rögtön mindenkit levett a lábáról. Egymás után ültünk bele Szalókba, aki szofisztikált témákról cseverészett, miközben a seggünket melengette – te is bírtad volna. Az est végére mindenki áldását adta a frigyre – és lám, azóta született is két teljesen egészséges gyermekük.

– Először fogalmam sem volt róla, hogyan kezdjek neki a gyerekcsináláshoz Szalókkal – mondta egyszer Dezdemóna egy másik családi vacsorán. – De éreztem, tudtam, hogy az irodai szék gyereket akar tőlem. Nyilván ti is észrevettétek, amikor beleültetek, hogy pénisze sajnos nincs. Fogtam hát egy konyhakést, és eldöntöttem, megtalálom az örökítőanyagát. Apró vágásokat ejtettem rajta, ujjaim órákon át a szék bélésében matattak, míg végül ráleltem a kis spermahólyagocskára a széktámlában. Szalók hősiesen tűrte, ahogy egy tűvel kilyukasztottam a benne növekvő spermazsacskót, a csillogó ondót pedig kis üvegcsébe kanalaztam belőle. Nem akarok persze kényelmetlen részletekbe menni itt és most a családi vacsoraasztalnál, lényeg a lényeg, utána nedvesre ujjaztam a pinámat, fejre álltam, és a tátongó lyukamba csöpögtettem a gecit, és aztán megtörtént a csoda!

– A házasság és a gyermekáldás bizony angyali áldás – mondta akkor Szendike néni, a Magyar Katolikus Freemailes Hírlevélküldő Szövetség és Antimaszturbációs Klub elnöke, és lágyan megsimította a családi asztalhoz tolt kilyuggatott irodai széket, Szalókot, amiért képes volt megállni, hogy önmagát kényeztesse, és teli ondózacsival fogadta felesége meghitt konyhakéses közeledését.

Na szóval betoppannak a lakásomba ezek a madárijesztők, és rögtön keresni kezdenek engem, de nem vagyok a konyhában, nem vagyok a szekrény mögött, és még a vécéülőke alatt sem. Ahogy így kutatnak, keresgélnek, megpillantják a szoba közepén álló pucér holttestet, a beléfúródott fenyőtűkkel. Nagyot nyelek, bár a kísérteteknek igazából nincsen igazi nyáluk – ilyenkor kiszakítunk némi kísértetplazmát az oldalunkból, a szánkba vesszük, és csak úgy teszünk, mintha a nyálunkat próbálnánk lenyelni.

– Nahát, milyen csodálatos karácsonyfa! Ettől rögtön megérint az ünnep szelleme! – csapja össze lapát tenyerét Szendike néni, majd táncra pördül, amitől csak úgy pörög a nyakában a malackasztráló.

– Ennél szebb fát még életemben nem láttam! Ha nem lennék férjnél, összeszurkálnám késsel, és megkeresném az ondózacskóját! – nyöszörög Dezdemóna, mire az irodai szék féltékenyen mocorogni kezd, ugyanakkor ő is elismeri, hogy a saját magát leszopó hullám a legcsodálatosabb karácsonyi szobaékesség, amit bármelyik IKEA rögtön megirigyelne. A két pici iker, Géza és Gejza tökön rúgott angyal-hangon vinnyogni kezdi az O Tannenbaum-t.

– Gyorsan, gyorsan, díszítsük fel szaloncukorral! – tanácsolja Szendike néni, a Magyar Katolikus Freemailes Hírlevélküldő Szövetség és Antimaszturbációs Klub elnöke, és bizony munkához látnak: hamarosan kampóra akasztott édesség csüng a hullámról, az ég felé ágaskodó lábaimról, az arcomba csüngő péniszemről, a plafonra bámuló segglyukamból.

– Ez így még gyönyörűbb! Hívjátok az abortusz krampuszt, elvetetem utólag is az ikreket, mert csak ettől a fától akarok gyereket! – sikoltozik Dezdemóna, és bár Szendike néni, a Magyar Katolikus Freemailes Hírlevélküldő Szövetség és Antimaszturbációs Klub elnöke az önkielégítés mellett a gyermek gyilkosságot is igencsak ellenzi – most megbocsájtóan néz Dezdemónára, mert ettől szebb és látványosabb, kielégítőbb, léleksimogatóbb és szeretetreméltóbb dolgot még ő se nagyon látott.

– Mától csak ezt a fát fogom nézni egyfolytában és megállás nélkül, még csak pislogni se akarok! – hörög a látványtól felajzott Szendike néni, a Magyar Katolikus Freemailes Hírlevélküldő Szövetség és Antimaszturbációs Klub elnöke, majd a nyakában csüngő disznókasztrálóval ott helyben levágja a saját szemhéjait, és az autofellációs fenyőfára akasztja őket, majd olyan intenzitással kezdi bámulni a saját faszát szopó hullámat, hogy az egyébként szégyentelen tetem is elszégyellné magát, ha pislákolna még benne némi élet.

Habosra ver mindenkit a szentlélek. Nagynéném szemsebein keresztül telivérzi a szőnyeget. Beleültetik a hullámat Szalókba, a felbőszült irodai székbe, és már repesztenek is a havas utcákon, ahol elbaszott karácsonyi karneválként dalolva és büszkén körbehurcolnak a járókelők között. A kísértetem szomorú rabként biceg a fenyőfa-hulla után. Géza és Géjza magyal bogyókat dobálnak, Dezdemóna ünnepi abortuszért imádkozik. Kályhák legelnek boldogságot a szívükből. Suhanunk az utcákon, csillámport szórnak ránk az utcai lámpákban élő lángoló angyalkák – az égen hatalmas betlehemi csillag ragyog fel, és elvezényel minket egy romos garázsba, ahol egy felirat azt hirdeti: Nemzetközi karácsonyfa szépségverseny!

– Nevezzük be! – Csapja össze a tenyerét Szendike néni, a Magyar Katolikus Freemailes Hírlevélküldő Szövetség és Antimaszturbációs Klub elnöke.

Pár perc múlva már ott feszengek a többi versenyző között: a bal oldalamon egy nyamvadt kis lucfenyő reszket a lámpaláztól, a jobbomon egy férfi fenyőággal beszórt hullája, aki egy bőrövvel saját magát fojtogatta maszturbálás közben, de sikeresen ki is purcant. A kísértete ott ácsorog mellettem, és csak a fejét rázza. De akad olyan férfi hulla is, aki a fürdőkádban próbálta kényeztetni magát egy tavaly karácsonyra kapott masszírozó géppel, na őt az áram csapta agyon. Egy másik fickó puskacsővel próbálta izgatni a prosztatáját, de a fegyver sajnos meg volt töltve… Állunk ott mi, maszturbálás közben meghalt férfikísértetek, és nézzük a fenyőfának álcázott hulláinkat, amint megmérkőznek egy nyamvadt kis luccal a legszebb karácsonyfa címért, közben arra gondolunk: ez bizony egy elbaszott szenteste.

A legszebb fenyőfa díjat végül Bencsik András újságíró és lapszerkesztő hullája nyeri meg, aki élő adásban a Hír TV-ben szopta le magát, miután a miniszterelnök bejelentette Romániában, hogy készen áll egy új Közép-Európa felépítésére. Bencsik élő adásban törte ki a nyakát, majd megpróbálta karácsonyfának álcázni a hulláját, ez pedig olyan jól sikerült, hogy járt is ám neki a legszebb karácsonyfa szalag.

– Most hogy kitörlöm a vért a szememből, már látom, nem is olyan szép a mi fánk – motyogja csalódottan Szendike néni, a Magyar Katolikus Freemailes Hírlevélküldő Szövetség és Antimaszturbációs Klub elnöke, majd lekapja két szemhéját a hullámról és elviharzik.

– És én még gyereket akartam tőle! – sír Dezdemona, majd gurulószék-férjébe ülteti a két négyévest, akikbe időközben kést állított az abortusz krampusz, majd messzire tolja a családját a havas utcákon. Ott maradok egyedül, a saját fasszopó hullámmal, meg a tesztoszterontól fűtött férfikísértetekkel.

– Segíts rajtunk, ó, Jézuska! – motyogjuk.

És ekkor halk csilingelés hangját hallani, mintha távoli, ablakpárkányokról lógó jégcsapok koccintanának egymással, és megtörténik a csoda. Hűs szellő kél és belibben a térbe a karácsonyi repülő csecsemő, hogy békét, szeretetet, vidámságot és ajándékot hozzon nekünk. Kerúb-arcát körbeölelő glóriája valósággal elvakít, szeretnék feloldódni ebben a fényben, boldog felejtéssé hamvadni. Kitépünk némi kísértetplazmát az oldalunkból, a szánkba vesszük és nagyot nyelünk. Talán végre békére lelünk, biztatjuk egymást. A kis Jézuska a holttestem fölé röppen. Széttárja hurkás combjait, felfedve pöttömnyi pöcsét és seggét, majd erőlködni kezd – rájövök, hogy ez is olyan mint a húsvéti nyuszi, és tojja az ajándékot. Aprócska ánusza megfeszül, ahogy valami hatalmas és lapos tör utat magának a végbeléből, s némi tömjén illatú pukival együtt az ajándék is kipottyan a mini messiás seggéből. Egy újabb jóga DVD – rápottyan, majd szépen a padlóra bucskázik a hullámról.

A repülő csecsemő a többi pórul járt önkielégítőt is körbefossa mindenféle értéktelen ajándékokkal, majd huss, kiröppen a garázsból.

– Hát én leszopom magam! – hördül fel az egyik kísértet.

És amikor azt hiszed, nagyobb cumi már nem lehetne az idei karácsony, melléd lép Bencsik András kísértete, feszülő erekcióval és azt mondja: – És azt hallottátok, hogy a miniszterelnök bejelentette Romániában, hogy készen áll egy új Közép-Európa felépítésére?