Amázia néni azt mondja, ha jó leszek, főz nekem Haribo macit a levágott lábkörméből.
Mindent elkövetek, hogy még véletlenül se legyek jó: ősi viking terelőénekeket bömböltetek a hangszóróból, ollóval összekarcolom a bútorokat, és egy mini máglyán élve elégetem a macskát.
De Amázia néni úgy dönt, hogy összességében nem is vagyok olyan rossz, úgyhogy főz nekem Haribo macit a levágott lábkörméből.
Kiskorom óta Amázia néni vigyáz rám, valahányszor a szüleim elmennek valahova. Most 34 éves vagyok, de még mindig Amázia néni vigyáz rám, amikor a szüleimnek dolga van valahol. Pedig már nem is élek az őseimmel. Mégis, megszokásból, talán csak mert képtelenek elfogadni, hogy felnőttem, valahányszor elmennek valahova, felhívják a szomszédjukban élő Amázia nénit, és megkérik, hogy vigyázzon rám. Ilyenkor Amázia néni elbiceg a város másik végében lévő lakásomhoz. Felsikolt a csengő, és ott áll ő: az arca száradt, lyukacsos szivacs, szemeiben kőrisbogarak csiklandozzák egymást.
– Amázia néni! Most nem érek rá! Fontos munkahelyi találkozóm lesz egy óra múlva!
– A szüleid elmentek a moziba, úgyhogy én vigyázok rád. Itthon maradunk. De ha jó leszel, főzök neked Haribo macit a levágott lábkörmömből – biztat. Megmaradt néhány foga egy-egy eldőlni készülő sírkő.
Most azt figyelem, ahogy előhalássza a melltartójából a körömcsipeszt, amit mindig a löttyedt bal melle alatt tart, hogy rendesen átvegye a testhőjét és kellemesen meleg tapintású legyen a fém. Majd felteszi visszeres lábát a konyhaszékre, és csitt-csatt – sárga szarufélholdakat nyes ki a lábujjain fás totemoszlopként nyújtózkodó köröm-koporsófödémekből.
Ezután beindul a gumicukor gyártás. Amázia néni ilyenkor úgy fest, mint egy heroinista, aki épp az adagját kotyvasztja: az összegyűjtött körömfélholdakat némi vízzel egy fém teáskanálban megfőzi a rezsó fölött. Ahogy apró buborékok pukkannak, édeskés körömpörkölt illat béleli ki a konyhát. A kioldódó kollagéntől ragacsos trutyivá olvad a kanálban a levágott köröm, amit aztán Amázia néni néhány csepp szörppel szép pirosra fest. Majd hagyja kicsit hűlni a cuccot, amikor már egészen gyurmaszerű, megformázza belőle a pöttöm Haribo brumit. Talán arra gondolsz, hogy Amázia néni egy stilizált, gyerekrajz szerű kis gagyi macit dagaszt az aszpikos köröm-karamellából, ám ő egy miniatűr, de anatómiailag korrekt Grizzly medvét gyúr belőle, ha közelről nézed, tisztán láthatod erősen görbült, hegyük felé keskenyedő karmait, domború orrcsontjain, széles és lapos homlokát, rövid fülkagylóit, sőt még a gumicukor szőrére tapadt sárt is. A mini medve olyan jól sikerül, hogy rögtön felbömböl Amázia néni ráncos tenyerén, majd ringatózó járással megindul felém, én pedig engedelmesen szélesre tátom a szám, és hagyom, hogy a körömnyesedék-emlős lecsússzon a torkomon. Már megtanultam, hogy nem érdemes baszakodni Amázia néni körömállatkáival: addig követik az embert, amíg az le nem nyeli őket.
Kiskoromban két napon át zaklatott egy ilyen maci, mindenhová követett, végül egy éjszaka arra ébredtem, hogy épp mászik fel a seggemen – neki mindegy milyen irányból, de a gyomromban akar kilyukadni. Apró, kiszáradt gumicukor karmaival végigszántotta a bélcsatornámat, ahogy felküzdötte magát, napokon át fájt a szarás. Akkor már inkább lenyelem. Az íze akár az állott kocsonyáé.
– És most menj szépen játszani! Ha jó leszel, maradt még köröm a másik lábamon…
Ekkor aztán felmegy bennem a pumpa. Rárivallok: – Nem megyek játszani, bassza meg! 34 éves vagyok! Nem vagyok már gyerek, és nem kell rám vigyázni! Egy munkatalálkozón kéne lennem! Kurvára semmi szükségem gumicukorra! Felnőtt vagyok! Előléptetésre van szükségem! Autóra! Meg egy feleségre!
Amázia néni ezen eltöpreng. Évgyűrűs homloka reszketni kezd. Majd azt mondja:
– Hát igen, igen, tényleg megnőttél. Na mondok valamit, menjél szépen játszani, és ha jó leszel, főzök neked egy feleséget a levágott lábkörmömből!
Ugyan mit mondhatna erre az ember? Te mit mondanál, ha egy öregasszony felajánlaná, hogy a lepedékes, gombás körméből kotyvaszt neked egy csajt? Valószínűleg azt amit én: hogy naná, ez már végre jól hangzik, hozzad azt a körömkocsonya macát, bassza meg! Hisz Amázia néni csodákra képes! Életet lehel a zselatinba, csak eddig mindenféle haszontalan grizzly medvékre pocsékolta az erejét! De végre hoz egy asszonyt a házhoz! Szaladok is a szobába, és játszani kezdek! Nincsenek ugyan játékaim, de mindenféle felnőttes dologból tornyot építek: Gillette borotvákból, dezodorból és Kaliber Magazinokból. Próbálok csöndes lenni, nehogy Amázia néni úgy ítélje, rossz voltam, ezért nem ad végül nekem feleséget. Még össze is pakolok a lakásban: a kukába hajítom a máglyán élve elégetett macskát.
Amázia néni végül megdicsér, és főzni kezdi a másik lábáról levágott szarunyesedékből jövendő arámat. Izgatottan pattogok körülötte. Miután aztán elzárja a tüzet, kissé csalódottan nézek a csipetnyi körömviaszra.
– Ennyi csak? Lehet ennyiből egyáltalán nőt csinálni? Istennek is kellett hozzá egy egész oldalborda, nem?
– Nincs már több köröm a lábamon – morog Amázia néni. – Dupla ennyi lenne, ha nem követelted volna korábban azt a Haribo macit!
A legszívesebben ráordítanék, de visszanyelem – még a végén ronda nőt csinál nekem, ha megsértem. Mindegy, ha kicsi, csak legyen szép. Amázia néni csodatevő ujjai pedig dolgozni kezdenek: gyúrják-dagasztják a körömviaszt, szép rózsaszínre színezi egy kis szörppel, és hamarosan előlép tenyeréből a jövendőbelim, egy pár centis pucér nő, gyönyörű ás anatómiailag teljesen korrekt: közelről nézve láthatod a meredező gumicukor mellbimbókat, a köldök üreget, a formás, áttetsző zselatin-seggvájatát, de még a miniatűr körömzselé pinácskáját is, kunkorodó aszpik-csilló szőröcskékkel. Egyből beleszeretek. A mini nő rohanni kezd felém, pici combjai csábosan megfeszülnek, ahogy felmászik az arcomhoz. Először azt hiszem, csókot akar adni, de aztán rájövök, hogy a számba próbálja préselni magát. Ez is csak egy Haribo medve, azt akarja, hogy megegyem.
– Mmmmhhmhh! – tiltakozom csukott szájjal, egyben Amázia néni segítségét is kérem, de egy szót sem ért abból, mit mammogok. Ha viszont kinyitnám a szám, rögtön a végzetébe rohanna a gumicukornő. Sakk-matt. Ekkor megcsörren a telefon. A szüleim azok, közlik Amázia nénivel, hogy hazaértek, úgyhogy nem kell tovább vigyáznia rám.
– Sok boldogságot! – búcsúzik Amázia néni, mielőtt kitipegne az ajtón.
– Mmhhm mhmhmh hmhmhmh! – felelem, de semmit sem ért az átkozódásomból. Azt teszem tehát, amit minden felnőtt férfi tenne a helyzetemben: a földre vetem magam, és a számra szorított szájjal hisztizni és sírni kezdek. Miközben előre-hátra dobálom magam, hirtelen egy apró dudort érzek megindulni felfelé a lábszáramon, a nadrág alatt.
Pár perc múlva a feleségem megtalálja az alsógatyámba vezető utat és azon belül segglyukam, és elkezd felfelé kúszni a bélcsatornámon.
Miközben apró gumicukor talpacskái és kezecskéi odabenn a nyirkos bélfalamat tapicskolják, a beteljesületlen szerelemre gondolok, a szakadó szitakötőszárnyakból húzott kupolatetőre, a boldogság leszakadó szigetszikláira, arra, hogy ez a galaxis egy rozsdás vályú, amiből a pépesített magányt zabáljuk kétpofára.
*
Mindennek már két hete. Újdonsült feleségemet, és vele együtt a szebb jövő ígéretét, már feloldotta a gyomorsavam. Azóta próbáltam magam is a körömnyesedékből embert, kocsonyás homonkuluszt főzni, de nem engedelmeskedett akaratomnak az anyag. Pedig úgy gondolom, ha újrakezdhetném, ha szigszalaggal betapasztott szájjal és seggel járnék-kelnék egész nap, működhetne egy Haribo macis kapcsolat. Főként, ha sikerülne egy nagyobb nőt főznöm, egy olyat, ami nem fér be sem a számon, se a seggemen. De a körömfőzet nem akar életre kelni az ujjaim között. Rájövök, hogy csak Amázia néni körmeiben lakik varázslat.
A szüleim telefonon közlik velem a rossz hírt. Azt mondják, mától magamra kell vigyáznom, ha elmennek moziba, mert Amázia néni meghalt. Idős volt már, és halála előtt azt mondta, utoljára még tett valami jót az életben, arát szerzett egy magányos férfinak, így most már nyugodt szívvel térhet Isten, a Mindenható Pedikűrös tenyerébe, aki saját körömnyesedékeiből teremtette az univerzumot, és akit sarokreszelő szárnyú angyalok vesznek körbe, hogy ledörzsöljék a megkérgesedett lelkekről a bőrkeményedést.Milyen szép. Csak azt felejtette Amázia néni hozzátenni, hogy ez a menyasszony bizony felkúszott végül szeretett férje végbelén.
Minden elveszett, sose lesz feleségem – látom be. Ám később rábukkanok egy cikkre az interneten, ami azt írja: a halott emberek haja és körme tovább nő a koporsóban.
Azért sem leszek agglegény! – döntöm el, és veszek a sarki Praktikerből egy ásót.