A cowboy-t születése óta üldözte egy kilőtt pisztolygolyó. Amikor a világra jött, az apja berúgott és örömében a levegőbe lőtt régi, ócska colt-jával; a golyó pedig elindult, járatot fúrva a felhőkbe, átrepülve az ásító sivatagok fölött, megkerülve az egész bolygót, soha le nem lassítva, egyre csak várva a pillanatra, amikor újra megpillantja az időközben felcseperedett kölyköt, hogy végezzen vele. Olykor egészen közel járt: ilyenkor a férfi fél füllel meghallotta a repesztő lövedék közeledő süvítését, elfogta a pánik, és mindent elhajítva rohant fedezékbe. Lekuporodott a kocsmapult mögött, beásta magát a forró sivatagi homokba, egyszer pedig, amikor épp egy hízott kurvával hentergett, a riadalomtól valósággal összezsugorodott és egyszerűen bemászott a termetes nőbe. Ott is maradt néhány héten át.
– Mi van, Suzy, végül csak bekaptad a legyet? – röhögött rajta a többi lány, amikor meglátogatták a nőt, aki ki sem tudott kelni az ágyból felpuffadt méhével. Majd mikor az elmagyarázta, hogy voltaképp az előző kuncsaftot hordja a szíve alatt, a mádám felháborodott és ragaszkodott hozzá, hogy legalább valami bérleti díjat kérjen tőle.
– Hát. Sok fura palival találkoztam már… – magyarázta egy ringyó. – Volt akinek csak arra állt fel, ha én is férfi ruhába bújtam, és kihívhatott valami átkozott párbajra – képzeld el, ahogy ott állunk a nyamvadt napfelkeltében, övtáskára tett kézzel, én pedig be vagyok szarva, hogy tényleg ki fog csinálni, ám fegyver helyett végül a faszát kapja elő az ipse, és már tüzel is. Férfi bolondéria. A maszkos bandita pedig még az ágyban sem volt hajlandó levetni a maskaráját. A farka helyett a pisztolycsövét kellett szopogatnom, de azt legalább annyira élvezte, mintha az igazival játszadoztam volna. Szerintem már meg se tudta különböztetni, hogy melyik melyik. Egyszóval láttam már egy s mást ebben a pöcegödörben, de ez, ez még nekem is új.
A szajhát nem érdekelte, ki mit mond, kezdte egyre inkább megkedvelni új kuncsaftját – éjszakánként a hasát simogatva énekelt neki, a cowboy pedig mély álomba zuhant ilyenkor. Egyszer az apját pillantotta meg az álmában, amint ott ült a rozoga hintaszékében sárgult ujjai között kiürült whiskey-s üveggel, másnaposan, és azt krákogta rekedtes hangján: – Ne félj, fiam, nem üldöz már téged az a golyó. Egyszer kinn voltam az udvaron, és hallottam süvíteni. Eléálltam hát, elkaptam, és bezártam a mellkasomba, itt van ni, ebben a kurva kalitkában! – Azzal kigombolta piszkos, sárga foltos ingét, feltárva beesett mellét, amin megint csak néhány gomb sorakozott. Sorra gombolta ezeket is, és széthúzva a bőrét és a húsát előtűntek a bordacsontjai. Mellkasában pedig, a csontrácsok mögött, a szíve helyén ott lebegett az az átkozott golyó, ide-oda szálldosva, mint egy szabadulásra váró kanári.
– Ha majd egyszer meghalok, kiröppen, de addig amíg én élek biztonságban vagy – motyogta az idős férfi, visszapatentolva a bőrét és az ingét.
Ezen persze felbátorodott a fickó, és másnap ki is bújt a termetes nőből. A ringyó azt se tudta, hová legyen örömében, amikor megszülte. Egyből a keblére akarta húzni az ipsét, ám az ellenkezett, felöltözött és a pultra csapott némi pénzt, majd kisietett a kuplerájból. De ettől kezdve le sem tudta vakarni magáról azt a hájas cédát – fel-feltűnt, valahányszor a kocsmában ücsörgött esténként, oszlopszerű lábain billeget oda az asztalához, úgy könyörgött neki, hogy jöjjön már haza. A cowboy mérgesen csapta le a piás poharat, és rárivallt: – Hagyjál már békén, nem vagy az anyám!
De ekkor a kövér nő nekikezdett sírni, hogy igenis ő hordta ki őt a szíve alatt.
– Hallgass csak a mamádra! – cukkolták a szomszéd asztalnál ülő részeg férfiak a cowboyt, akinek rögtön elvörösödött a képe, és mivel nem akarta, hogy folytatódjék ez a jelenet, lehúzta a maradék whiskey-jét, és eltántorgott a kuplerájba a széles nő oldalán. Ott aztán a szajha betakarta, csókot nyomott a homlokára és énekelt neki egy altatódalt, mint a régi szép időkben, amikor még a méhében ringatta a fickót. Az el is aludt, és ismét álmodott: az apját látta, ott, abban a rozoga hintaszékben, amint egy piás üveg utolsó cseppjeit próbálja a nyelvére rázni, majd egyszer csak a mellkasához kap, ellilul az arca, és holtan roskad össze, akár egy szalmafigura. Aztán – mintha madár szabadulna a nyitva felejtett kalitkából – lyuk nyílik a mellén, és kirepül rajta a fogságban tartott golyó – száguld sebesen, akár a gondolat, keresi, egyre csak keresi a fiút, akit el kell találnia.
A cowboy ettől igencsak megijedt, a kurva pedig reggel arra ébredt, hogy sehol a fickó, ám ismét csak felpuffadt a méhe.
– Na, most aztán meg vagy, többet nem kódorogsz el! – Tapsikolt az asszony lapátkezével, tűt és cérnát kapott elő az éjjeli szekrényből, és néhány öltéssel bevarrja a lyukát.
Az éjszakát kibélelik a surrogó hangok, a kupi sosem nyugvó patkányainak a nesze – mindenki a pultra csap, és újabb koponyát kér; eldördülnek a nyergek és az égre köpik a lovasokat. A cowboy most a nő méhében elterülő hatalmas sivatagban bolyong. A férfi talpa minden lépésnél a homokba süpped. Fülel, nem hallja-e egy golyó távoli süvítését, de egyedül a kaktuszok visszhangozzák egy régi altatódal foszlányait. Ahogy halad, egyszer csak egy horgászcsónakot pillant meg a dűnék között. Közelebb érve látja, nem is ladik az, hanem egy nyitott koporsó, benne a horgász nem más, mint az ő halott apja. Bőre fehér, a szeme fénytelen, a mellkasában pedig egy golyó ütötte seb ásítozik. Dög és alkohol szag lengi körbe, merev ujjai görcsösen szorongatnak egy pecabotot.
– Apa – szakad ki a fickóból, mire a kísértet felé fordul és lepisszegi. – Elriasztod a halakat, kölyök! – hangja kútba hajított kavics. A cowboy körbenéz a pusztában, de csak skorpiókat lát, tűlábaikon rohangálnak a koporsó körül. Az apja csalódottan húzza ki a horgát a sárga porból. A damil végén egy pisztolygolyó csillan. Az öreg megigazítja a csalit, majd visszadobja a homokhullámok közé.
– Apa – suttogja a férfi, de az apja ismét leinti. Ám ezúttal azt is mondja neki: – Siess, mert lekésed a párviadalt!
– Viadal? – A cowboy a homlokát ráncolja, mire a halott egy távoli kaktusz irányába mutat piszkos ujjával: – Menj, és ne zavard öreg apádat!
A felhők lepattanó gombjai – csörgőkígyók rázzák a farkuk végén lévő kakukkos órákat, bennük a rugós madarak vadul a falnak csapódnak újra és újra – kihulló alkatrészek szerte a porban – skorpiókká állnak össze, kilőnek farok-rugóik és a méregtüskék felfelé szállnak.
A cowboy most a kaktusz mellett áll, amiből álmatag női dúdolás szűrődik elő.
– Párviadal… – motyogja maga elé, a szájából kirepülő nyálcseppek a forró homokban sercegnek. Ahogy ott vár, egyszer csak nyikorgó hangra lesz figyelmes. A város felől – ha ugyan valóban arra van a város, amerre gondolja – egy nő érkezik, ócska talicskát tol maga előtt. A fickó ráismer a kupleráj mádámjára, parókája egymásba kapaszkodott rongyok, arca magába gömbölyödött rühes macska. A talicskában pedig, amit szuszogva tol az asszony, ott fekszik a dongó testű kurva, arcán bárgyú mosoly, akár egy széles tányéron felejtett görbe csontocska.
A cowboy szenvtelen tekintettel nézi az érkezőket. A talicska ócska kerekének recsegése végül maga alá gyűri a kaktuszokból gomolygó dallamfoszlányokat.
Párviadal – jut eszébe a cowboynak a szó, és ujjai automatikusan az övtáskájához érnek, kitapintják a fegyver faragott markolatát.
Vajon velük kell megküzdenem? – cikázik át a fején a gondolat, ám a mádám néhány méterre megáll, leteszi a talicskát, és mint aki jól végezte a dolgát, elsétál – vissza, a város irányába. A talicskában heverő kurva az idegesen fészkelődő férfira villantja törött deszka fogait. Majd széttárja vastag lábait, megmutatva a feszülő varratokat, amik zárva tartják szeméremajkait.
– Készülj, te gazfickó! Itt jön már az ellenfeled! – Vihog a nő, és szavaira sorra pattannak el a cérnaszálak. A cowboy homlokán legördülő izzadtságcseppek egymást üldözik.
Amikor elpattan az utolsó száll is, és a fekete cérna, akár egy hosszú szempilla a homokba hull, a kurva visítani kezd, mint egy malac, ujjai görcsösen a talicska oldalát markolják, ahogy maga alá gyűrik a szülési fájdalmak. – Kééészülj, gazfickóóó! – kiabál, és hamarosan előbukkan egy véres sárgadinnye, egy csecsemő kopasz feje a lába közötti résben. A kaktuszok lágyan dúdolnak, a cowboy tátott szájjal figyeli a jelenetet. Eszébe jut, hogy talán segítenie kellene világra hozni a gyermeket, ám a lábai mégsem mozdulnak, egyedül a keze fonódik rá még jobban a fegyverére.
Ez egy párbaj, és nem hagyhatod el a helyedet – emlékezteti őt egy hang a fejében.
Néhány pillanatig tart csak az egész, aztán a csecsemő a homokba pottyan, nyálkás bőréhez mint prézli tapad a por, miközben kapálózik. Skorpió érkezik, fekete ollójával elnyisszantja a köldökzsinórt, majd messzire rohan.
A cowboy előrántja a colt-ját, és az ég felé tartja. Kezei reszketnek, szeme kikerekedik.
– Ne… – nyöszörög magában, próbálja megállítani a saját ujját, de az máris meghúzza a ravaszt. Az éles dörrenés felrázza a sivatagot – a kaktuszok félrenyelik a beléjük zárt dalt, a kirepülő golyó pedig átlyukasztja a felhőket. A csecsemő mászni kezd: tömzsi karjain húzza magát előre, és szinte pillanatról pillanatra öregszik. Alig egy perc múlva lábra áll, és ügyetlenül totyog tovább – haja göndör fürtökbe csavarodik, csontjai nyúlnak, immár öt éves gyermek, de megy és megy tovább, miközben az égen a kilőtt golyó el-vissza süvít, akár egy lecsapni készülő sas.
A fiú már tíz éves. Majd tizenegy, tizenkettő. Izmai mocorgó siklók majd viperák, fekete szőr, mint a fű hajt ki ágyékán. Ahogy változnak az arcvonásai a cowboy egyre inkább ráismer a fiúban önmagára. Kiejti a kezéből a pisztolyát, és nézi a feléje igyekvő fiút. A háttérben a kurva biztatja a gyerekfelnőttet: – Úgy úgy, siess csak a papához!
Magasan a golyó tovább sikolt. A fiú pedig férfivé cseperedik; amikor odalép a cowboyhoz, immár tökéletes képmása. Kinyújtják egymás felé a kezüket, ám ekkor mindent betölt egy száguldó lövedék ordítása.
– Ne… – nyögi a cowboy, tükörképe pedig összerogy, ahogy a hátába csapódik a golyó.
A távolban a horgász felkiált: – Kapás!
És a halál – érett szőlőszemként jött! érkező felhő, amely baljósan megcsuklik az orgazmustól – arcuk recseg. A skorpiók géperekciója – hallgass csak a mamádra, szalonzenére mondj hozsannát, savanykás homályban – adjon isten, elég füstöt. – odafenn kutyák nincs annyi hely a felhőknek.
Teltek a hetek, a mádám megelégelte az ágyban henyélő kurvát, a mihaszna nőt, aki már enni sem kelt fel, a többi lány cipelte neki az ételt.
– Na, ebből aztán elég, mától senki be ne tegye hozzá a lábát! Ez nem egy szálloda, a francba is! – kelt ki magából az asszonyság, a szeme apró villámokat lövellt. Ezután elmaradtak a reggelik és a vacsorák. Az ágyban fekvő kövér nő gyomra megállás nélkül csak korgott és korgott – recsegett tőle az egész kurvalak, elriasztva az összes kuncsaftot.
– Hogy élvezzen el az ember, amikor bármelyik pillanatban rászakadhat a tető? – morogtak a fickók, s az út pora ellopta arcukat.
Egy kancsó állott víz várakozik az éjjeliszekrényen, a nő megpróbálja ügyesen beosztani magának. Mosdatlan testével szép lassan összenő a takaró, a bűz kibéleli a szobát. Érzi, ahogy mozgolódik méhében a riadt cowboy – tudja, hogy odabenn ő is éhezik.
Néhány nap múlva szörnyű fájdalmak lepik meg a ringyót, amikor a belül hordott fickó elkezd falatokat kiharapni a kurva szerveiből. Ép csak egy keveset, mindig egy keveset, abból, amit épp talál. A nő persze nem tud haragudni rá, tűri tehát a fájdalmat, és megpróbál az ágyához csalni néhány patkányt, amikkel talán csillapíthatná kettejük éhségét. A piszkos padlóra lógatja virsli-ujjait, hátha ráharap egy rágcsáló. De nem harapnak. Egész nap ott szöszmötölnek a szobában, a deszkák alatt rohangásznak, máskor mintha a falban mocorognának, de türelmesen várnak, hogy a kövér nő feldobja végre méretes talpát.
Éhes keselyű vergődik a párnában. Egy kakukkos óra ropog és recseg, ahogy rágja a belé zárt madarat. Reggel nyílik az ajtó, és belép rajta a mádám.
– Feladod végre, és kitessékeled magadból azt az átkozott palit? – morog, a félig eszméleténél lévő behemót kurva pedig minden erejét összeszedi, és miközben újabb fájdalmaktól torzul el az arca, megrázza hatalmas fejét.
– Jó, akkor itt fogtok megdögleni mind a ketten – feleli erre a mádám, hangja visszhangzik, akár egy bevágott ajtó. Orrcimpái tágulnak és szűkülnek, ahogy még a levegőbe szagol, és elfintorodik. – Micsoda kibaszott bűz van itt! – morog, majd odalép az ablakhoz, kinyitja, és kisiet a szobából. A beszökkenő szél utcai zajokat hoz magával – paták dobogását, távoli pisztolydörrenések hangját. Nevetést, poharak koccanását. Visító képlövedékek mozaikja az égen, füstjelekben tévelygő dögevők, az örök vadászmezőkön csattognak a medvecsapdák.
Aznap este holtan találják az ágyban heverő nőt.
– A szomjúság vagy az éhség végzett vele? – kérdezi unott képpel a mádám, egy zsebkendővel védekezve a bűz ellen.
– Szó sincs róla – feleli a doki, azzal lerántja a takarót a hatalmas testről, feltárva egy lőtt sebet a nő gyomrán. – Ez itt – mondja, és a fejét vakargatja. – Én még ilyet sosem láttam… A golyó alighanem a nyitott ablakon repülhetett be, és egyszerűen átfúródott a méhén, keresztül a magzaton… és…
– Az nem egy átkozott magzat! – feleli a mádám, s ahogy ezt kimondja, egész órát üt a falon lévő kakukkos óra. Ám ahelyett, hogy kinyílna a kis, fából készült ajtó, és előröppenne mögüle a gépmadár, a halott kurva lába közül lő ki egy rugó, elszakítva a szemérem ajkakat egymáshoz szorító fekete cérnát. A végén egy aprócska, csecsemő méretű, halott cowboy lóg, lőtt sebéből a padlóra csöpög a vér. Majd a rugó hátrarántja, és slutty, már vissza is csusszan a halott nőbe.