Rendelek az internetről csillám kaki kapszulát, hogy csajosan csillogjon a feleségem széklete.
A csillám kaki kapszula állítólag az új őrület a Japánban: aki lenyel egy ilyen bogyót, annak csillámpónis, ragyogó színű lesz a végterméke. Én egészen tinédzser koromig azt hittem, a csajok eleve ilyet szarnak, később amikor kiderült, hogy az ő kulájuk is barna, vagy fekete egy időre el is ment a kedvem a nőktől. Különös, megmagyarázhatatlan félelem szorongatott azokban az években: úgy éreztem, valahányszor egy nő sötétet pottyant valahol a világon, nekem valahogy kevesebb és színtelenebb lesz a gyerekkorom. De végre ezt a problémát is megoldották nekem a japán tudósok – Kínából pedig negyedáron beszerezhető.
Megjönnek a tabletták külföldről, már csak azt kell kitalálnom, hogyan etetem meg őket a nejemmel – nem adhatom csak úgy oda neki, mert a legtöbb embert elkedvetlenítené a gondolat, ha meg akarják változtatni a székletének a színét. Ez olyan párkapcsolati dolog. Végül remek ötletem támad, és belerejtem az egyik tablettát a szendvicsébe, a lapka sajt és az uborka közé. Alig leplezhető, széles vigyorral a képemen bámulom a nőmet, amint az utolsó falatig megeszi délután.
– Hát te meg minek örülsz ennyire? – kérdezi, de csak a fejem rázom. Fél óra múlva panaszkodni kezd, hogy fáj a gyomra. Egy óra sem telik bele, és felszökik a láza.
Riadt képpel mászkálok fel és alá a lakásban, a kezem tördelem: próbálom lebeszélni róla, hogy orvoshoz menjen. Ha kiderül, hogy én mérgeztem meg a csillám kaki kapszulával, rögtön elválik tőlem. Kamilla teát főzök hát neki, de ekkor már nyelni sem tud: zöldes-sárga hab csordogál a szájából, az arca vörösen ég, és úgy reszket, mint valami epilepsziás.
– Hívd... a mentőt! – könyörög, de tudom, nem tehetem: ha kiderül, hogy én mérgeztem meg, soha többé nem áll velem szóba. Úgy teszek hát, mint aki a mentőket tárcsázza, és azzal nyugtatom, hogy hamarosan ideérnek. De egy óra múlva már nem reagál semmire, amit mondok. Riadtan próbálom kitapintani a pulzusát, és megszédül velem a világ, amikor rádöbbenek: a nejem halott. Ekkor döntöm el, hogy kurvára negatív visszajelzést fogok adni a csillám kakit forgalmazó árusnak a kínai ebay-en. Ám ekkor különös édes szag üti meg az orromat: olyan mint a vattacukor, a szagos radír és a lakkcipő illatának ötvözete. Rádöbbenek, honnét jön. Lassan lehámozom a nőm hullájáról a nadrágot, majd a bugyit, és leesik az állam: mielőtt meghalt volna, összeszarta magát. Ám a széklete se nem barna, se nem fekete: olyan mint a csillámporos körömlakk. De nem, nem is olyan. A nejem szarja lámpacsillám fényű gyanta – gyöngyszem buborékhajó, drágakőfény – szivárványba fúlt mennyország és boldogság membrán. A holdkövek gyömbérsör-habja, a kvarc bányák csillogó szitakötőszárny-glóriája – a hegyi kristályok baktériumtenyészete, az angyalszárnyak aranyporos csavarkulcsa. Szinte megszédülök a látványtól. Ekkor döntöm el, hogy mégis csak közepes visszajelzést kap az eladó a kínai ebay-en, mert noha kipurcant a csajom, a kakája mégiscsak csillámpónis lett. Miközben a feleségem mesehabos végtermékét bámulom, hirtelen ismerős lesz nekem az aprócska csillámdarabkák elrendezése.
– Nem... Ez nem lehet... – motyogom, majd a számítógéphez rohanok, és interneten rákeresek a galaxisokra. Kép alapján a nejem kakája úgy néz ki, mint a Kis Magellán-felhő, egy törpegalaxis, amely Tejútrendszerünk körül kering. Persze ezzel nem azt állítom, hogy a nőm fosta ki a Kis Magellán-felhőt. Ezzel csak azt állítom, hogy a nőm kifosott egy galaxist, ami nagyon hasonló a Kis Magellán-felhőhöz. Arra gondolok, milyen boldog lenne, ha tudná: mindig is gyerekről álmodozott, de tessék, gyerek helyett ő egy egész galaxist szült. Ősanya! Arra gondolok, hogy ha talán több csillámpor kaki tablettát adok neki, valami sokkal grandiózusabbat is produkált volna a végbele. No nem mintha a Kis Magellán-felhő szerű galaxis smafu lenne, de talán kifért volna a segglyukán a Nagy Magellán-felhő is, esetleg a Lokális Galaxiscsoport. Büszke vagyok – alighanem kevés férfi mondhatja el, hogy galaxishalmazok járnak ki a párja hátsóján.
Ekkor egy újabb gondolat szédít meg. Le kell ülnöm egy kicsit. Eszembe jut, hogy talán a mi világunk, talán az egész ismert univerzum így keletkezett: a férfi, akit mi Istennek hívunk, a kínai ebay-ről rendelt csillám kaki kapszulát, és beadta azt a nejének. Na és akkor jött az ősrobbanás...
– Isten lettem! – motyogom a szagos radír illatú szobának. A Kis Magellán-felhő a tudomány jelenlegi állása szerint lakatlan, de én nagyon is el tudom képzelni, hogy ebben a kiszart galaxisban létezhet valahol élet. Ha pedig nem, előbb-utóbb felbukkannak az élőlények a párom székletében. És bizony én leszek az ő Istenük. Ehhez csupán annyit kell tennem, hogy hagyom itt szarban feküdni a feleségem hulláját, amíg világ a világ. Nehéz és nemes feladat, de úgy érzem, felnőttem hozzá. Már csak annyit kell kitalálnom, hány csillagot adok a kínai ebay-en az eladónak.
Eszembe jut, ha igaz az elméletem, Isten, aki ezt az univerzumot alkotta ugyanúgy lecsillagozta, és hagyott szöveges értékelést a csillám kaki kapszula árusának – az talán ad némi támpontot. Izgatottan megyek fel a netre: és valóban! Az eladó oldalán az első vásárolói értékelést maga a Mindenható Úristen hagyta. Azt írta: A termék nem olyan, amire számítottam! A nejem kipurcant tőle, igaz, legalább pónisat fosott. A csomagolás oké, a szállítás viszont lehetett volna gyorsabb. Nem volt feltüntetve a dobozon, hogy a kapszula miatt létrejön a világegyetem, és vele együtt egy bolygón az anyag legmagasabb rendű szerveződése, az élő szervezetek, de most már mindegy. Három csillag.
Úgy döntök, én sokkal jobb Mindenható leszek, mint ez a fickó. Egy jó és megbocsátó Isten – olyan felsőbbrendű hatalom, amilyenre mindig is vágytak az emberek. Szóval végül négy csillagot adok.