Miután Márki-Zay Péter beoson a kórházba, hogy lekapcsolja néhány covidos öregember lélegeztetőgépét, csak hogy rontsa a halálozási statisztikát, még arra is marad ideje a kurafinak, hogy eltörölje a rezsicsökkentést. Emiatt kénytelen vagyok most eladni a fürdőszobámban őrizgetett halott pornósztárt.
A kipurcant pornóst a Vaterán rendeltem egy megbízható kísértet stricitől, aki legumizott befőttesüvegben postázta a szellemet. A fickó ebből élt: valahányszor felröppent a hír, hogy valamelyik felnőttfilmes sztár túladagolta magát, vagy szívrohamot kapott baszás közben, sietett rögtön a helyszínre, és befogta a szerencsétlen kódorgó lelket egy befőttesüveggel.
Sokan tartanak elhunyt pornósztárt otthon, voltaképp afféle láthatatlan szerető. Nem mintha folyton dugni akarnának, de a kísértetek arra vannak kárhoztatva, hogy haláluk után is csak azt tegyék, amit életükben – így nagy eséllyel ha lengetni kezded a faszod egy ilyen lidérc előtt, a szájába veszi a makkod. A halott pornósztárok nagyon mennek mostanság, főként a Covid miatt: ezek ugyanis nem terjesztik a betegséget. Sokan persze ódzkodnának attól, hogy egy halott szájába dugják a péniszüket, de ez csak akkor lenne nekrofília, ha teste is lenne: egy halott testét bűn lenne meggyalázni, de a lelkével azt csinálsz, amit akarsz.
Régimódi fickó vagyok: nem szerettem volna, ha egy AIDS fertőzésben vagy túladagolásban meghalt heroinista pornósztár kódorog a lakásomban, még akkor sem, ha láthatatlan – külön kértem az eladót, hogy olyat küldjön, aki természetes halált halt, jó volt a természete, és teljes életet élt. Azt írta, akkor Szilvia Foxxx a nekem való – a csaj amellett, hogy pornózott, egy helyi állatmenhely aktivistája volt, két nyelvvizsgája is volt, andragógiából diplomázott, egyszer kimentett egy kisbabát egy égő lakásból, majd kimentette a tűzoltót is, aki azért ment be, hogy eloltsa a lakást, végül pedig Szilvia visszarohant és maga oltotta el a lakást a katasztrófavédelmis helyett. Szívrohamban hunyt el, amikor meditálás közben rádöbbent, hogy a valóság az irtózat sosem nyugvó hullámtere, egy boldogtalanság-panoptikum, ahol a szenvedéstrágyából újabb gyötrelemcsírák szökkennek szárba, és Isten békés tehénként legelészik ezen a terpeszkedő szenvedéspázsiton. De Szilvia Foxxxal van egy kis gond, tette hozzá: blumkin pornókban szerepelt.
– Az meg mi? – kérdeztem.
– Kizárólag szarás közben szopott le vécén ülő férfiakat.
Ez igazából nem különösebben zavart: inkább attól féltem, hogy mint korábbi állatmenhelyes, majd teli hordja láthatatlan szellemkutyákkal a lakást. Megrendeltem hát Szilvia Foxxxot, s lecsavarva a befőttesüveg tetejét szabadon engedtem a lakásban. De hiába lengettem aztán a pöcsöm egész nap a szobákban, csak akkor éreztem, hogy a puha, kísértetplazmától nedves szellemszáj a makkom köré zárul, amikor reggel elmentem szarni. Azóta valahányszor leülök a nagy dolgomat végezni, leszop egy kísértet. Lehetne rosszabb is az élet.
Egyre jobban megszerettem aztán Szilviát: nem csak a vécémbe költözött be, de egyúttal a szívembe is. Szerettem volna minél többször a közelemben tudni, de Szilvia csak akkor jött, amikor szartam, márpedig az ember nem tud egész nap kábelt fektetni. Olykor próbáltam átverni: mogyoróvajba forgatott banánt dugtam a seggembe, és a vécén trónolva kitoltam magamból, de Szilviát nem lehetett átverni, egyből felismerte, mi a mű kula, és mi az igazi széklet. Mondjuk egy két nyelvvizsgával rendelkező andragógustól ne is várjon kevesebbet az ember.
Így teltek aztán az évek, és tessék: Márki-Zay ellopta a rezsicsökkentést, nincs pénz, el kell hát adnom Szilviát. Írok a vaterás eladónak, hogy nem venné-e vissza. Kissé csodálkozik, azt mondja, nem fordult még elő, hogy valaki elégedetlen volt valamelyik kísértettel. Elmagyarázom neki az anyagi bajokat. Hohó, mondja, ez az én szerencsenapom, miután Márki-Zay kinyírta ugyanis a rezsicsökkentést, ő befogta, és most ott van neki az is befőttesüvegben. Azt mondja, az enyém lehet, küldjem vissza Szilviát, beszámítja az árba, és egy jelképes összeg fejében megkapom a rezsicsökkentést.
Kicsit hezitálok. Azért volt jó a rezsicsökkentés, mert így lehetett pornókísértetem, aki leszopott szarás közben. De kell nekem a rezsicsökkentés annyira, hogy ne legyen szopós szellemem? Melyik a jobb? A rezsicsökkentés, vagy ha fosás közben nyálazzák az ember makkját? Végül belátom: csak kell nekem a rezsicsökkentés. Belemegyek hát az üzletbe: hashajtót veszek be, és magamhoz csalogatom a budiban Szilvia Foxxxot, majd amikor nekiáll szopni, hopp, bezárom a befőttesüvegbe. Feladom postán, utalok némi pénzt, és pár nap múlva FoxxxPostba megérkezik a halott rezsicsökkentés szelleme. Otthon aztán elengedem a lakásban. Egész nap lengetem aztán a faszom neki, de úgy fest, a rezsicsökkentés nem akar kényeztetni. Szomorú. De legalább érzem a jelenlétét.
Amikor aztán másnap reggel szarni megyek, döbbenetes meglepetésben lesz részem: alighogy nekiállok a dolognak, hirtelen forró, nedves ajkakat érzek a péniszemen. Először azt hiszem, Szilvia az, de aztán rádöbbenek, nem, ez egy még nála is sokkal tapasztaltabb lidérc – olyasvalaki, aki már Magyarország minden fogyasztóját jó párszor kielégítette.
– Ó, szopjál, rezsicsökkentés, te mindenki ringyója! – nyögöm, miközben kitágul a segglyukam és egy vaskos szarkolbász fordul ki táguló lyukamból. A rezsicsökkentés pedig mélytorkozni kezd, és pár perc múlva tűzijátékok robbannak a koponyámban: egy öblös fing kíséretében robban ki belőlem a sperma, és látom magam előtt, ahogy kigyúlnak az angyalok gázrózsa glóriái, ezek a nyújtózkodó türkizkék sziromkoszorúk, s az égen gigantikus rájaként áhatalmas sárga csekkek repülnek át, de a hangomtól apró cafatokra szakadnak – lomha tehenekként radiátorok lávatócsákból legelnek egy felperzselt mezőn – parázsőrület – fakopáncsok lékelik a fákban futó földgázcsöveket, mélytengeri zsákállatok puffadnak fel, valahányszor Oroszország fingik egyet. Légy a feleségem, ó rezsicsökkentés, vágtassunk bele a napba porcelánbudi-lóháton, és szopj a csillagmosásig, és azon is túl, miközben seggkalasnyikovomból lődözök.
Tökéletesen elégedett vagyok a befőttesüvegből előcsalt rezsicsökkentéssel, elhatározom, adok hát egy remek szöveges értékelést a Vaterán az eladónak: ekkor veszem csak észre, hogy a többi vásárló miféle értékeléseket adott a többi eladott halott pornósztárra. Eddig soha eszembe sem jutott elolvasni őket. "Csalás! Küldött egy üres befőttesüveget!" – így az egyik. Egy másik azt írja: "Kérem vissza a pénzem! Kiengedtem a halott pornósztárt az üvegcséből, de napokon át semmi sem történt! Egyszer mintha éreztem volna egy faszrántást, de az is csak placebo-hatás lehetett!"
Placebo-hatás – ott visszhangzik bennem a kifejezés. Nem, az lehetetlen, nekem ott volt Szilvia, most pedig itt a rezsicsökkentés – ezek mindig lepippantanak szarás közben.
– Itt vagy ugye, rezsicsökkentés? – szegezem a kérdést a fürdőszobának, de szavaim lepattannak a csempékről. Nem hagy aludni a dolog. Másnap izgatottan megyek a budira, de hiába tolom le a gatyám, hiába állok lefektetni egy kábelt, a rezsicsökkentés csak nem akar a szájával kényeztetni. A feltámadt kétely megölte a placebo-hatást.
Nem létezik – tudatosul bennem. – Ahogy Szilvia sem létezett. Csak bemagyaráztam magamnak az egészet. Annyira hinni akartam bennük, hogy valóságosak lettek. Nincs kula szaglászó szopós kurva és nincs rezsicsökkentés, ideje felnőni. Talán Márki-Zay Péter sem létezik, talán magam is csak egy befőttes üveg vagyok, amit Vaterán árul valaki, és azért tűnik valóságosnak, mert valaki hisz benne. Habár ez nem is olyan rossz gondolat: még mindig inkább vagyok semmi, ami attól tűnik valóságosnak, mert hisz benne valaki, mint olyasvalaki, aki valóban valóságos, de nem hisz benne senki.
Ezek a gondolatok járnak a fejemben, miközben megpróbálom leszopni magam szarás közben.