(Avagy Isten tarhonyás faszából próbálom kiolvasni az élet értelmét)
Úgy hiszem, engem is szeretnének az emberek, ha dubai csoki lennék – hiszen mindenki odavan a tésztával töltött édességért. Elbattyogok hát a szoláriumba, ahol rákvörösre süttetem magam, majd megfürdök egy kádnyi barnítókrémben. Végül (néhány fájdalomcsillapító elrágása után) konyhakéssel összeszurkálom immár csokoládébarna testem, és a vérző sebekbe nyolctojásos fodros kockatésztát dugdosok.
Már átkozom magam, amiért nem főztem meg őket előtte – a bordáim közé gyömöszölt száraz tészta, akár megannyi éles repesz, minden lélegzetvételnél a tüdőmbe szúr. Így aztán nem is nagyon tudom végigmondani az utcán a szembejövőknek a betanult bemutatkozásomat: „Szia, én egy dubai csoki vagyok!” Helyette összeesek, véres habot öklendezve rángatózom csak a járdán – így pedig, lássuk be, sokkal inkább hasonlítok Deutsch Tamás angol nyelvtudására, mint a népszerű édességre.
A körém gyűlők meg is állapítják: – Nézd, baszkika, itt van Deutsch Tamás angol nyelvtudása! – És már veszik is fel a telefonjukkal, posztolják a netre, az ellenzéki sajtó pedig pillanatok alatt felkapja a sztorit.
Nem csoda, hogy végül megérkezik egy rozzant kisteherautóval a politikusok korcs nyelvtudását begyűjtő sintér. Tiltakozni sincs erőm: a tüdőmbe szúródó tésztától levegőt sem kapok, és csomós, habos vérnyálkát okádva heverek a sikátorban a használt óvszerek és a vissza nem vitt ötvenforintos palackok között. Én sem hinném el, hogy dubai csoki vagyok.
*
A sintértelepen egy szűk cellába dugnak, a szomszéd kalickákban Karácsony Gergely és Áder János angol nyelvtudása dekkol. Mindketten bronzbarnára sült férfiak, testük tésztával teleszurkálva. Bárgyú tekintettel méregetnek a saját zárkájukból.
– Háj, áj em a Dubai Csoklet – köszön az egyik, aki vagy Karácsony Gergely angol nyelvtudása, vagy egy dubai csoki, vagy egy férfi, aki nyolctojásos eperlevél száraztésztával tömte ki a sebeit.
– Áj em a dubai csoki vagyok tú – felelem.
A másik ipse – aki vagy Áder János angol nyelvtudása, vagy egy dubai csoki, vagy egy férfi, aki nyolctojásos tarhonyát gyömöszölt a sebeibe – láthatóan magasról szarik a fejemre. Ám este aztán rájön az ismerkedhetnék, mikor is átdugja hosszú, merev, lüktető néger farkát a rácsok közt. Nagyot ugrok ijedtemben, amikor a Hold besütő, álmos fényében a vállamat kezdi piszkálni a nyákos dubai csoki broki. Próbálok hátrálni, de túl szűk a cella és túl nagy a fasz – kézzel hessegetem, akár a legyet, ám ahogy így csapkodom a csokipéniszt, s véletlenül ráfonódnak ujjaim a barlangos testre, ujjbegyeim hirtelen különös dudorokat tapintanak ki. Ez bizony kurvára fájhatott: Áder János nyelvtudása még a farkát is teletömte kemény, nyers tarhonya tésztával, s méghozzá úgy rendezte el a faszában lévő reszelt tészta darabkákat, hogy egy, a Braille-írást ismerő fasztapogató számára szavak álljanak össze. Márpedig én jól ismerem a Braille-írást, mert egy időben vakokkal próbáltam megszerettetni magam. Gondoltam, ők anélkül is elhiszik, hogy dubai csoki vagyok, hogy tésztát kelljen dugdosnom magamba. De kiderült, hogy valaki attól, hogy nem lát, még nem totál idióta.
Kíváncsian tapogatom hát Áder János nyelvtudásának a faszát, ami azt üzeni: – Áj hev a plen eszkép plész disz.
Borzasztó az angolja ennek a fasznak, de annyit azért megértek, hogy van valami menekülési terve. Áder János nyelvtudása ekkor visszahúzza a faszát, s nagy vehemenciával markolászni kezdi a pöcsét – ujjal rendezi át a húsrúdban a tarhonya-rücsköket, a bőr alatt tologatja őket. Hamarosan ismét az arcomba lógatja a kommunikációs csatornáját. S ezúttal nem hezitálok, rögtön tapogatni kezdem. Próbálom megérteni, mi is a terv, de rohadtul nincs egyszerű dolgom.
– Ven kámsz di gárd. Móning. Brínga fúd. Dö gárd – üzeni a tarhonya Braille-írásos pénisz, én meg semmit se értek. Mint az őrült, tapogatom csak a hímtagot, keresve az értelmet Áder János nyelvtudásának fasz-szavaiban, de mire meglelném, gecivel köp szembe, a pénisz pedig menthetetlenül löttyedni kezd, amitől a tésztadarabok is átrendeződnek a dubai csoki brokiban.
S így telik aztán az est további része: matatom a szomszéd cellában izgatottan lihegő fickó lőcsét, de valahányszor kezdem megérteni, mit akar közölni velem, ismét elsül, aztán meg várhatok, hogy újra felálljon neki. Már-már kezdem azt hinni, valami hülye trükk csak ez, hogy újra és újra kiverjem a faszát. Ám ahogy ott ülök, s csöpög rólam a sperma, hirtelen rájövök: akarva, vagy akaratlanul, de segített nekem Áder János folyton kanos angol nyelvtudása.
*
A gecitől síkos testem a rácsokhoz préselem. A fehér nyálkától immár teljesen csúszós vagyok, és szép lassan kezdem áttuszakolni magam a fémrudak között.
– Báj báj! – rikkantom cellatársaimnak, ahogy szép lassan átpasszírozom magam a szabadságba. Ám ahogy keményen belém nyomódnak a rácsok, a fájdalom petárdái robbannak dubai csokivá nyomorgatott porhüvelyemben: a magamba implantált száraz tészta még mélyebbre nyomódik a szerveimbe. Az éles szélű nyolctojásos fodros kockatészta, mint megannyi lenyelt gillette penge fúródik a puha belsőségeimbe. Hirtelen vért kezdek öklendezni. A kín immár elviselhetetlen, a tésztarepeszek a beleimbe, a tüdőmbe és a májamba fúródnak. Pánikba esek. Megpróbálok visszafarolni cellámba a gecis testemmel, de beszorulok. S ahogy ott vergődöm, a saját véres hányásomtól fuldokolva, gyötrelmesen kapálózva, egy nyakamba implantált kockatészta a légcsövembe fúródik, és lyukat nyes bele. Hamarosan elsötétül a világ.
– Heeeelp mííí! – kiabálok, de se Áder János, se Karácsony Gergely csökevényes angol nyelvtudása nem segíthet már rajtam. Hosszú, óráknak tűnő kínkeserves percek után aztán egy számon kipukkanó gecis-véres buborékkal kilehelem nyomorult lelkem.
*
A jó hír, hogy a túlvilágra nem viszem már a magamba ültetett tészta repeszeket. Sem pedig Áder János angol nyelvtudásának fasznyálkáját. Hosszú órákat ácsorgok egy felhő tetején egy aranyból öntött kapu előtt, néha egy angyal lép hozzám, s biztosít, hamarosan fogad engem is Isten. Elméletileg mindenkinek lehetősége van egyszer találkozni vele halála után, s feltenni egy kérdést. És gondolom, mindenki kurvára ugyanazt kérdezi. Igen, én is azt fogom.
Mikor aztán nyílik az aranykapu, s bevezet rajta az angyal, eltátom a számat. A szakállas, tunikás Mindenható egy arany trónuson ücsörög. Láthatóan csoki barnára szoliztatta magát, s mint megannyi kelés, vérző sebek borítják testét. A barna bőrből ragyaként kiálló apró rücsköket látva rájövök, hogy a jó Isten tarhonyát dugdosott magába. Ezek szerint még a Mindenható is elkeseredetten arra vágyik, hogy szeressék.
– Helló! Áj em a dubai csoki! – köszönt, hosszú szakállát simogatva.
Nem hagyom magam eltéríteni. Neki szegezem hát a nagy kérdést: – Uram! Ha engem soha senki sem szeretett… Mégis mi értelme volt az életemnek?
A nagy dubai csoki ravaszul elmosolyodik. Majd megemeli fehér tunikáját, hogy felfedje méretes, ágaskodó péniszét. A barna, lófasz méretű hímtag úgy ágaskodik felfelé, akár egy totemoszlop. A Mindenható ekkor gyömöszkölni kezdi a falloszát, hogy betűkké rendezze a benne lévő tarhonya darabkákat. Majd int, hogy lépjek csak közelebb. Ujjaim megindulnak a monstrózus nemi szerv felé. Elkezdem tapogatni a mindenható barlangos testet.
– Az életed célja az volt, hogy… – Eddig jutok. Ám ekkor a jó Isten hirtelen elélvez – mint tavaszi árvíz, zuhog ki húgycsövéből a testmeleg sperma. Teljesen beborít az isteni nyálkával. S mire észbe kapok, már vezetnek is el az angyalok. S miközben haragos üvöltésemtől visszhangzik a Mennyország, rájövök: rohadtul gyűlölöm a dubai csokit.