Miután Dúró Dóra a Meseország mindenkié című érzékenyítő könyvet ledarálja, beköszönt Mindenszentek éjjele, visszatér a könyv bosszús szelleme, és a gyilkosát megtalálja.
Szegény éjfélkor arra ébred (képzelheted is, hogy elképed), hogy egy homoszexuális királyfi foszforeszkáló takony-ektoplazmával keni össze a fülkagylóját, míg Hófehérke, ez a kirekesztett cigányszármazású fiúcska feléje dobálja a kukacos almát.
Az ágya alatt eközben egy törött bordájú kislány nyöszörög. Nem hallom jól, Istenhez könyörög, vagy pont átkozza az ördögöt? Alaposan eltángálta az apja, az a vérengző. S hogy miért, már-már kézenfekvő: a lánya lovag akart lenni, és nem pedig holmi szexi, megmentésre váró hercegnő!
Még egy mozgáskorlátozott szellem is megpróbál az életére törni, de Dóra lakása nem akadálymentesített, így nem is tud bejönni. Átkozódik a szomszéd szobából démonikus nyelven, s röhög is rajta kicsit magában a megkísértett, hogy képtelen áthajtani a magas küszöbön rémkerekesszékével ez a sátánfajzat számkivetett.
Ám a többi szellem egyre üti csak a rémes tamtamot, s Dóra a fejére húzza a székely hímzéses takarót, de nem, nem, képtelen kirekeszteni őket, ettől bizony bonyolultabb ez a történet. Mint zavart molylepke a lámpafényben, zavaróan kellőképpen, a rémisztő túlvilági suttogás ott kavarog a fülében:
– Gyere és játssz velünk, vagy egy fenét! Mondunk neked inkább egy szép mesét! – riogatják a kénbűzös éjféli söpredékek, ó, és Dóra talán engedne is a kísértésnek, ám tudja, mind olyan mesét mondana a vakvilágba, amiben a társadalmi egyenlőség dominálna. Márpedig Dóra nem akart ilyen mesét hallani, mert ő csak az olyat szerette, amiben Meseország egyedül az övé volt – tudta jól, hogy erre lett teremtve.
Különösen rajongott azokért a történetekért, melyeknek minden szereplője egy-egy Dúró Dóra volt legyen az jó lelkű, gonosz, teljesen hülye, vagy ó, ne adj isten – mert bizony létezik talán ilyen – megfontolt. És ez a nüansznyi kis csavar bizony minden mesét megszépített, mert így Meseország egy normális emberé, Dúró Dóráé lett.
Még említsük meg a kedvenc mesehősét, mielőtt ebbe a dologba belefáradnál: ugyanis erről tudni kell, hogy sokkal, de sokkal Dúró Dórább volt a többi Dúró Dóránál! Se nem fakír, se nem egy mártír, ő volt a Dúró Dóra fogú vámpír! Hagyján, hogy ez a vámpír alapból Dúró Dóra volt, már amennyire Dúró Dóra lehet, aki ugye félig holt, de ha jól megnéznéd, látnád, hogy még a két megnyúlt szemfoga is egy-egy kicsike, lengedező pucér Dúró Dóra!
Ezekkel próbálta más Dúró Dórák nemes vérét szívni, nem is kedvelte Meseföldön emiatt túlzottan senki. Igen, igen, ő volt a Dóra igazi hőse, ez a hülye, aki folyton magát húzta csőbe. A Dúró Dóra fogú vámpír ugyanis nem jeleskedett a vérszívásban, csakis szerencsétlenkedni tudott az ezüstös, pislákoló holdsugárban.
A szájában denevérként csüngő két kicsi Dúró Dóra ugyanis nem volt sem elég hegyes, sem elég kemény, hogy felszakítsa más emberek nyaki ütőerét, sőt, még magát a bőrt sem tudta átfúrni velük szegény. Ahogy ráharapott áldozata nyakára az ínyéből kicsüngő két sikoltozó kis nővel, azok visszakunkorodtak egész kis testükkel, s pár pillanat múlva roppant a gerincük széjjel, majd ahogy az ostoba vámpír fokozta gyatra harapásának az erejét, úgy trancsírozta szét áldozata nyakán ezt a két kis Dúró Dórát szerteszét. Reccs – nyílt törés: a gerincük dárdaként fúrta át a saját húsukat és hátbőrüket, még a mini koponyájuk is kilapult, de a vámpír csak szlopált tovább – kész őrület! Kicsattant piros gyümölcsként csillogott a két hulla azon a nyakon, csúnya látvány ez, sírva rohan el, aki nem bírja, de a Dúró Dóra fogú vámpír voltaképp csak az ínyéből kinőtt két kis Dóra vérét és csorgó agyvelejét szívta.
Ó, de hát ilyen ez az egzisztencia, sokszor nincs benne semmi elegancia, és ennél Dúró Dórább talán nem is lehetett volna ez az egész hercehurca.
Most hogy felidézi magában ezt a balfasz vámpírt Dóra, koponyabarlangjában máris felragyog egy villanypózna!
Úgy dönt, csatasorba állítja piros, fehér és zöld agyvelejét s megidézi a gondolataival a bestiát, hogy megvédje a hálójában garázdálkodó társadalmilag kirekesztett fabula traumáktól a gazdiját! Mert ugyan körbe lehetne írni a jelenetet gyönyörűbbnél gyönyörűbb rímekkel, papírra vetni gyöngybetűkkel, de azok továbbra sem hagytak fel mindent összebuzizó, összefogyatékosozó deviáns tevékenységükkel. Dóra tehát koncentrál, és hívja, hívja egyre csak misztikus megmentőjét: úgy mondja ki újra és újra a vámpír nevét, mint valami varázsigét. Tudja, semmi sem lehetetlen Mindenszentek éjszakáján, és baszki, igaza is van, talán megszokhatnánk lassacskán.
Hirtelen kísérteties, zöldes lidércfény ragyog fel, és bűzös füst béleli ki a szobát. A füstpászmából pedig előbotorkál a Dúró Dóra fogú vámpír, hogy tegye a dolgát! A kirekesztett kísértetek egy jó ideig méregetik, majd hamar elfogadják, bárki is ez a kénköves picsafüstös húgyredő, vélhetően övé is Meseország! Azzal folytatják a társadalmi egyenlőség jegyében folytatott riogatást, mint akik már soha nem készülnek elhagyni ezt az egyébként békés magyar lakást.
S legyőzte-e őket a vámpír? Inkább ne is kérdezd! A Dúró Dóra fogú vámpír látod reszketni kezd. Mielőtt haszontalan pucérnő fogaival megpróbálkozhatna bárkiből is kiszittyózni az ektoplazmát, egyszerűen összeesik, eldől mint a nemzeti öntudat, és megdöglik a szőnyegen. Kalap. Kabát.
És ugyan mi történt vele?
Megválaszolja a mese.
Egyszerű: ez a vámpír olyannyira Dúró Dórább volt mindenki másnál, hogy még a belszerveit is kis Dúró Dórák alkották – mégis mit vártál? Dúró Dórák voltak a tüdeje, de még a lebenyhörgői is, így levegőt se kapott, ami lássuk be, nem egészen normális. Még a vérében is miniatűr Dúró Dórák úszkáltak vörösvérsejtek helyett, úgy tűnik Dúró Dórának csak egy ilyen kitalált ánuszsajt mesehősre tellett. Dúró Dóra volt benne minden idegpálya, s két öklendező Dúró Dóra volt a mája. És mielőtt kérdeznéd, nyálmirigye bizony egy sem akadt! A koponyájában agy helyett egy fél Dúró Dóra szunnyadt. Láthatod, nem akadt semmi használható a vámpír testében, amely előállította volna az oxitocint. Mellékvese helyett néhány Dúró Dóra próbálta kitalálni, mi a szarból kell kotyvasztani az adrenalint. S ha fehér heteroszexuálisokra gondolt fél Dúró Dóra agyával, folyékony Dúró Dórát nedvedzett a vámpír Dúró Dórákből szőtt nemiszerve! És bár a mesebeli Meseországban amúgy sem nagyon basztak, de ha basztak is volna, ettől amúgy is rögtön el ment volna mindegyik mesehős kedve.
Egyszóval egy ilyen entitás nem sokáig húzza a való életben. Kipurcant hát rögtön, mihelyst átrángatták fantáziaföldről sebesen. Szegény kis Dórán tehát nem segített senki, hajnalig ment a ledarált mesehős-hiszti. Majd miután megtanulta, hogy Rémmeseország mindenkié, fáradt, karikás szemmel ment másnap dolgozni meg mindenfelé.
És hogy azt a sok csúnya karikát a szeme alatt pontosan mi alkotta?
Ha megnézed közelről, láthatod… Sok-sok kialvatlan kicsi Dúró Dóra!