egy ideje már a csipkebokrokat
is nekünk kell felgyújtanunk és belekiabálni
a tűzbe a próféciát
alkotószabadság díszkoporsóban – a jószomszédság
alapja hogy nem pletykálunk a felettünk lakóról
még dicshimnuszokban sem
partra vetett delfineket mosunk
kirúzsozzuk őket és némi parfümöt löttyintünk rájuk
hogyha a szív kopoltyút kapott volna
nem kellene folyton a felszínre bukkannia levegőért
mindig csak azt látni hogy türemkedik ki valami
a bordarácsok közül és alig van idő kimérni
valami házilag barkácsolt randidrogot
jönnek-mennek a szigetek ezen a bolygón
a felgyújtott kórista fiúk mindig más dalokat énekelnek
a főbérlőt pedig sohasem láttuk még
olykor-olykor lehúzza a vécét a felhők között
délután bezúzzuk a zuhanyfülkéket amikben valaha szeretkeztünk
darabjai majd pont azokba a résekbe illenek
ahol lepotyogott az ég vakolata
a híradások szerint egy csipkebokor felgyújtotta magát
a bevásárlóközpontban és ocsmányságokat kiabált a bamba
tekintetű vásárlóknak mielőtt hamukupaccá vált
a híradások szerint a magukat partra kivető olajjal lelocsolt
delfinek öngyilkos merénylők és celebek
a híradások szerint minden elhangolt zongora merénylő a rosszul
játszott beethoven rákot okoz az agyban
a híradások szerint minden híradás merénylő
a verseny hogy ki látja jobban kívülről magát
még mindig csupán néhány négyzetcentiméteren zajlik
lángba borult buszok rohannak az utakon a próféták kísérteteivel
folyton csak turnéznak haláluk után írt könyveikkel
persze egy bestsellerhez több kell mint kínhalált halni és
rózsaillatot eregetni a máglyán
hallod
az elásott hangverseny zongorák még a föld alatt is muzsikálnak
pedig a kottalapok már szelektívbe kerültek és rányomtatták
a tűzvédelmi szabályt amely bemutatja hogyan kerüljük ki a megfelelő
pillanatban
néhány egyszerű tánclépéssel a poklot
– valamiért azt hiszik az emberek, hogy miután meghalnak,
minden normálisan kezd működni – rázzák a fejüket ezek a kísértetek
– pedig halál után még nagyobb a káosz a túlvilágon sincs igazság!
lesújtó hír ez
az ember nem is kaphat rosszabbat vidéken
talán csak azt hogy még meg sem született és ami ezidáig történt vele
csupán valami előjáték volt ahhoz hogy döglött halként reinkarnálódjon
talán nem is rossz döglött halnak lenni
végülis szépen el vannak az asztalon
nem háborognak pedig sok igazságtalanság történik velük
partra vetett delfineket mosunk benzinnel
kirúzsozzuk őket és némi parfümöt löttyintünk rájuk
majd várakozunk talán most már baszni fognak
vagy csinálnak valami érdekeset
a national geographic izzítja is kameráját
néhány ökobuzi izgalmában a tengerbe fojtja magát
kivéve amelyiknek túl olajfoltos most a víz
ez is fentről csoroghatott ide – kurva egy főbérlő
lakik fölöttünk de legalább nem csöngetett még a lakbérért
bezúzzuk a zuhanyfülkéket amikben valaha szeretkeztünk
darabjai majd pont azokba a résekbe illenek…
persze semmit sem lehet rendesen eltervezni
itt ezen a szinten – a darabkák túlságosan aprók lettek
láthatod micsoda kis puzzle-t gyártottunk
ha még egyszer összeállnának
kirakhatnánk belőle egy ablakot amin átnézve
végre megpillanthatnánk a szelektívgyűjtőt
amibe szívünket dobhatjuk aztán henteregnénk csak az égen
fanszőrzetünkben megülne a felhők tusfürdőhabja
állunk tehát a parton és várjuk a holnapi jóslatot
felgyújtjuk az olajba pácolt delfineket és rázoomolunk tátogó szájukra
fejtegetjük mit is mondhatnak épp nekünk az égő hús bűzében
amikor valaki elkiáltja magát és a horizont felé mutat
egy hatalmas szív emelkedik ki a tenger habjaiból
egyetlen pillanatra – dobban egyet
majd visszasüllyed a mélybe