éhes murénák leselkednek az utcai telefonkagylókból
szemük a masinába dobott pénzérme unottságával csillan
olykor tátott szájjal nekiiramodnak és elnyelik a
telefonba suttogott szerelmes szavakat
így megy minden szeretlek veszendőbe itt s végül széthordják
a lélek lim-lomjait a mennyguberálók akik még a glóriát
is képesek beolvasztani valahogy sőt
a kidőlt villanyoszlopot is megfésülik
a bordáim jégcsapok amiket sok éve szívem melege olvaszt
ha majd végre tócsa leszek mossátok meg bennem a varjak tollait
hátha nem kárognak többé ítéletet hátha kiderül róluk
hogy rekedt galambok csupán amiket egy esküvön eresztettek útjukra
a menyasszony persze igent akar rebegni de éhes muréna ugrik elő
a vőlegény slicce mögül és röptében kapja el a szót
rizsben forgatott felhők vánszorognak az égen
sírásba kezdenek a gyerekek amikor megpillantják hogy az egyikre
egy angyal akasztotta fel magát
telefonzsinórral
pedig ennél szebb véget elképzelni sem lehetne
ha belehallgatnál abba a kagylóba a füleddel kitapogathatnád
a túloldalon Isten izgatott szívdobbanásait
egyre csak azt várja hogy közöld vele szeretlek
de hát a varjak azok csak varjak
a tó pedig igazán meztelen ha nincs rajta jégpáncél
talán
fel kellene hívni végre a telefonszámot amit születésünk előtt
a belső szemhéjunkra tetováltak de mindig csak halogatjuk az efféle
hívásokat mondván hogy most dél van most pedig reggel máskor meg
este
olykor oltásra visszük ugyan a nappaliban csörgő telefont máskor
kipucoljuk a vackát
gondozgatjuk meg simogatjuk
de mihelyst gombjaihoz ér a kezünk megolvad az egész testünk
s csak a forró szív dobog ott a padlószőnyegen a víztócsa közepén
ami sehogy sem tud tárcsázni és még a szemhéját is elhagyta valahol
vagy az is megolvadt vagy valaki bélyegnek nézte és rányalta
egy illatos borítékra
amiben feladott valakinek egy szerelmes levelet
a jövő csak kicsöng kicsöng és kicsöng
Isten készülne felvenni de a
kezét elvitték már s beolvasztották a mennyguberálók
kidőlt villanyoszlop készült belőlük
körmeit az utcai telefonokba dobálták
A mennyguberálók
2014.01.06. 15:58 Komor
Szólj hozzá!
Címkék: vers a és az hogy egy el de persze vőlegény amiket menyasszony akar felhők galambok éhes csupán ugrik elő szót kezdenek muréna rekedt rebegni kapja égen röptében vánszorognak A mennyguberálók esküvön eresztettek útjukra igent slicce mögül rizsben forgatott sírásba
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.