(Avagy, amikor megszültem az Antikrisztust a pórusomon keresztül.)
Bekopog az okkultista oriflames nő, és veszek tőle egy sátánista pattanás elleni zselés arcmaszkot.
A használata egyszerű: pentagram alakzatban kell felkenni a homlokra, 15 perc alatt megszárad, és ha közben elmormogsz tíz Ave Satanas-t, másnapra szuper tiszták lesznek a pórusaid. De aztán kiderül, nem nagyon bízhatsz meg a Sötétség Fejedelmében, a Kezdettől Gyilkosban, a gonoszság, bűn és kárhozat megszemélyesítőjében, ha szépségápolásról van szó.
A tizedik Ave Satanas után apró fehér kecskék fordulnak ki a faggyúmirigyeimből. A pórusaim, mint miniatűr olajos sikoltó szájak, megnyílnak, és pöttöm nyálkás szőrű mitesszerállatok pottyannak ki belőle mekegve a fürdőszoba hideg csempéjére. Mint a fronttól zavarodott hangyák, rohangásznak körbe-körbe, én pedig csak arra tudok gondolni, hogy bár kétségkívül tiszták már a pórusaim, hisz egy hatalmas pattanást leszámítva az összes akném szépen kifakadt, de mégis mit fog szólni a zoofil falam, ha megtudja, hogy ellepték a lakást a gennykecskék.
Tavaly költöztem ebbe a lakásba, magam is meglepődtem, milyen olcsón jutottam hozzá, de azonnal kiderült, hogy miért vesztegetik szinte ingyen: a hálószobám nyugati falával valami nincs rendben.
Nem arról van szó, hogy csúnya vagy repedezett lenne, vagy hogy ne tartaná benn rendesen a meleget, de bizony nem veti meg az állatokkal való szexuális kapcsolatot.
Sőt, kifejezetten hasznos és tartalmas időtöltésnek tartaná, ha beletemethetné a vakolatfaszát egy sikoltozó házi sertés sörtékkel keretezett forró segglyukába.
Már az első reggel arra ébredtem, hogy egy addig sohasem látott gusztustalan plakát borítja a ferde hajlamú falat: a fotón egy göndör hajú nő átszellemült mosoly kíséretében egy megtermett lovat kényeztetett a szájával, közben az arcán patakokban fojt a habos csődörtej. Letéptem és kihajítottam a posztert, de ezután sorra jöttek, megjelentek, voltaképp kinőttek a falból az újabbnál újabb állatszexes plakátok. Egy nap pedig arra érkeztem haza, hogy a hálószobám nyugati fala egy üres tekintetű tehénnel közösül. Fogalmam sincs, hogyan jutott be a lakásba egy szarvasmarha. Talány, mivel a negyediken lakom és még lift sincs. De ott állt ez az ostoba tehén, lágyan bőgicsélve, miközben a nyugati fal épp hátulról járatta ki-be tág seggén hatalmas kitüremkedő vakolatfaszát.
– Szégyelld magad! – korholtam a falat, miután kizavartam a tehenet a lakásból. Ám az egy cseppet sem restellte magát.
– Volt időszak, amikor az állatokkal való szexuális kapcsolat teljesen elfogadott volt – magyarázta nekem a fal, hangképző szerve voltaképp a testében összekoccanó, összedörgölőző téglák voltak, amik úgy súrlódtak egymáshoz, hogy szavakat hoztak létre. – Az ókori mitológiában gyakran előforduló momentum, hogy egy állat formájában megjelenő isten elcsábítja és megtermékenyíti az általa kiválasztott nőt. Vagy férfit. Vagy falat.
Az előző tulaj jól tudta, hogy van a lakásban egy zoofil fal, de egy büdös szót sem szólt róla. Ez persze nem olyasmi, amit beleírsz a hirdetésbe a Jófogáson. Azóta megtanultam együtt élni a fallal, de szóba sem jöhet, hogy állat költözzön a lakásba – se kutya, se macska, se más. Az utolsó dolog, amit látni akarok, az egy fal, amint épp megerőszakol egy aranyhalat.
De most itt vannak ezek a gennyállatkák...
Hogyan menthetném meg a sátánista kecskék ártatlanságát?
Bágyadtan mekegnek, a fejüket forgatják. Én pedig egyetlen megmaradt gyulladt pattanásomat piszkálom idegességemben. Ebből hatalmas kecske fog kifordulni, ha egyszer megérik, az már biztos. Kenek még rá a diabolikus krémből, és elsuttogok néhány Ave Satanas-t. Majd kerítek egy gyufásdobozt és egy sípot a szekrényből: a papírdobozt a földre teszem, és ahogy fújni kezdek egy egyszerű dallamot a sípon, a minikecskék sorba rendeződnek, és katonás lépésben besétálnak a skatulyába. Ám ekkor mély, dörgő hang érkezik a hálószoba felől, megannyi tégla dörzsöli egymáshoz testét, hogy csikorgó, emberi szavakra hasonlító hangot formázzanak:
– Érzem a szagukat! Hallom a hangjukat! Kérődző állatok vannak ebben a lakásban, és a lőcsömet kérik! Hozd ide őket, ember! – dörög a fal.
– Biztosan tévedsz! Hát nincs a lakásban semmiféle állat! – kiabálok a fürdőszobából, és mélyen a zsebembe rejtem a mitesszerkecskékkel teli gyufásdobozt.
– Hallom a kis páros ujjú patáiknak a koppanását! Ennyi erővel a büdös faszomon is kopoghatnának! Hozd ide őket, ember!
És akkor érkezik a vakolatkígyó, a tégla-anakonda, a nyugati fal több méteres pénisze hatalmas albínó csőként kúszik be a fürdőszobába – amikor felizgul, úgy tapogat körbe vele, mint polip a csápjával. A vakolatcerka körém tekeredik, és szorongatni kezd – zsebemben a gyufásdobozba zárt kecskék fájdalmasan mekegnek.
– Elő a kis emlősökkel, hadd picsázzam el őket a bögyörőmmel! – hörög a fal a háttérből. Amikor egy lakás fala alaposan felizgul, mindig rímekben beszél – fogalmam sincs, miért, de ez tudományos tény, ha nem hiszed, nézz utána egy biológia könyvben.
– Nem döngetek többé zárt kapukat, inkább összegecizem a pici szarvukat! Itt vannak, ez nem is kérdés! A fitymámban visszhangozzon e riadt mekegés!
– Félreértesz! – sikoltom, ahogy tetőtől talpig végigmotoz a giga falpénisz. – Ezek nem igazi kecskék! Ezek mitesszerkecskék! Pattanás genny! Csak épp mekegnek!
– Nem bánom, nem bánom, kenjed őket szét a faszomon, legyen belőlük bestia vazelin a tégla pöcs-rücskök mágikus hegyein, én mondom, én mondom, a sok feltrancsírozott pórus patás pajtás mind a duzzadó makkomon ragyogjon!
Tovább motoz a gigapéniszével, de szerencsére a zsebembe még nem nyúlt be, és nem találta meg a gyufásdobozt benne a kecskékkel. Ellentétben a homlokomon vöröslő egy nagy bazi pattanást kitapintja, és azt mondja, hohó, te klotyó toszó, itt meg mit rejtegetsz? És megnyomja. A szuper akne pedig vulkánként kirobban, kilövell, és a bőrtokból kifordul az eddigi kecske – azaz nem is kecske, hisz csak a feje egy kecskéé, alul emberi teste van. Így szültem meg a pórusomon keresztül az Antikrisztust. Így bugyborgott ki olajos bőrmélyedéseimből a Lucifer nevű bestia-ember szörnyeteg, miközben a kecskék felsírtak a zsebemben, és elsötétült egy pillanatra a nap, miközben a távolban templomtetők gyulladtak ki, és tojásrepedés futott végig a valóság szövetén, ami mögött izgatott lócombként rángatózott egy fekete szív, a haláltest ősangyal őrület-kürtörvénye.
– Eljöttem, dőljenek le a szamárcsordák doboztornyai, s vájják ki saját éhező begyeiket Isten madarai! – zengi az Antikrisztus. Amikor a Sátán alaposan felizgul, mindig rímekben beszél – fogalmam sincs, miért, de ez tudományos tény, ha nem hiszed, nézz utána egy biológia könyvben.
– Szüljenek vajúdó abortuszklinikát az anyák, zabáljanak pucér nőket a férges almák! Vödörből egyék a szüzek kitépett méhét a ministránsok, ez az a vacsora, amire mindenkit várok! – prédikál az Antikrisztus kecske lény, miniatűr férfi-mellbimbóiból véres tej csorog.
– Nohát, mégis bujkál itt egy szaros seggű állat! Mindjárt lövök is bele vakolatos gecicsomót, vagy százat!
– örül meg a fal, és a gigafasz felkapja az Antikrisztust, és beráncigálja a hálószobába. Még hallom a Sátán sikoltását, ahogy a zoofil fal odabenn újra és újra nekiront lőcsével a Sötétség Hercegének, kilapítva téglamakkjával teljesen, szétmaszatolva a maradványait.
– Ha trónra ülök, a pusztító láng mindenkit megnyal, de segítsetek most démonok, mert szétbasz a fal! – sír az Antikrisztus.
– Óh, de jó vagy, Sátán bébi, te utolsó mekegő útszéli, nyeljed csak a vakolatom, hisz szívesen adom, ez az érzés már-már mennybéli! – hörög odabenn a fal, és ez így megy oda-vissza, rímekben szenvednek és élveznek, mint két elbaszott vőfély, felelgetnek egymásnak, én pedig kisétálok a lakásból, és soha többé nem térek vissza ebbe a bestia baszó bugyorba: felköltözöm a hegyekbe a gennykecskékkel és a furulyámmal, és miközben pásztordalokat duruzsolok majd a naplemente ásító, fényes torkába, körbetáncol majd a nyájam, mint megannyi szőrös pici angyal, és ugrándozó patáikból kipattannak a boldogság vakító szikrái.