Képtelen vagyok nyilvános illemhelyeken hugyozni, ahol más emberek is látnak. A dolognak talán ahhoz van köze, hogy anyám egy nyilvános vécé volt a HÉV aluljáróban, amibe apám eljárt részegen recskázni, aztán hopp, egyszer megtermékenyült és valahogy így születtem meg én.
Most biztos arra gondolsz, azért nem szívesen brunyálok tehát nyilvános vécékben, mert olyan lenne, mintha anyám közben végig nézné a műveletet. Szerintem az nem para. Engem a többi ember bámulása zavar: olyan mintha mások azt figyelnék, amint épp belepisálok az édesanyámba, ami azért lássuk be, magánügy.
De itt van 2023, meg az újévi fogadalmak, ideje tehát véget vetni ennek a fóbiának – felbérlek egy narkós kurvát, hogy nézze végig, amint otthon a saját budimba pisálok. Ott ücsörög most a fürdőszobámban, én meg Robert Schumann Hat koncert etűd Paganini capriccióira című darabját dúdolva markolászom a pöcsöm az ásító toalett csésze fölött, de csak nem akar egy csepp vizelet sem távozni a testemből. Telnek az órák, a hernyós kurva meg már kibaszottul unja Schumannt hallgatni.
– Sokáig tart még ez a szar? – érdeklődik, én pedig finoman emlékeztetem rá, hogy óradíjban fizetem a malajziai heroinban áztatott löttyedt szifiliszes picsáját, így ha éppenséggel úgy tartja kedvem, hogy csak holnap délután eresztek ki némi pisát magamból, akkor is ő szépen ott fog csücsülni addig is a kád szélén és tátott szájjal figyeli az eseményeket, mert ha nem, feljelentem a Ringyók Nemzetközi Erkölcsi Szakszervezeténél. Erre aztán áldott kussban tölti ő is meg én is a következő másfél órát.
Hanem aztán egy idő után egyre kínosabbá kezd válni ez az egész dolog. Rájövök, ha nem produkálok valamit, az életünk hátralévő részét itt fogjuk tölteni. Ha meg feladom, azzal beismerem, hogy mekkora teszetosza faszjankó vagyok. Kitalálom hát, hogy átverem a ringyót, és akkor én is meg ő is jól jövünk ki a dologból. Először arra gondolok, imitálni fogom a vizeletcsobogás hangját a számmal, de ez persze kissé feltűnő lenne. A második legjobb megoldás mellett döntök hát: óvatosan kicsúsztatom a nyakkendőmből a nyakkendőtűmet, a vécé tartályának fémcsövén kihegyezem kissé, és pont olyan tájékon próbálom a lágyékomba döfni, hogy annak hegye a húgyhólyagomba hatoljon, és a frissen keletkezett haslyukon keresztül kispricceljen belőlem a meleg pisa – technikailag tehát igenis hugyozok, és mindenki kiszabadul ebből a fürdőszoba-csapdából. Épp azt próbálom megsaccolni, hol a faszomban lehet pontosan a húgyhólyagom, amikor megcsörren a prostituált mobilja. Rászólnék, hogy legalább levehetné a hangot, amikor épp kuncsafttal van, de aztán rájövök, pont jól jön nekem ez a kis figyelemelterelés, így még azt se bánom, hogy beleszól a kagylóba. Már épp átszúrnám a bőröm, amikor a ribanc felsikolt, én meg ijedtemben kiejtem a kezemből a tűt.
– Mi a fasz? – morgok.
– Haza kell mennem! A 3 hónapos kislányom túllőtte magát! – sipákol, de leállítom: – Na azt már nem! Abban maradtunk, végignézed, ahogy pisálok, hát ülj csak a seggeden, különben feljelentelek a Ringyók Nemzetközi Erkölcsi Szakszervezeténél. Picsa!
Reszket, folynak a könnyei, de csak visszaseggel a kádra, miközben a festett körmét rágja. Meg fog halni, ó bassza meg! – ilyesmit motyorászik az orra alatt, közben néha rám kiált: – Hugyozz már, te átkozott szarfaszú gecikupola!
Én meg épp azon vagyok, hogy észrevétlenül felvegyem a földre ejtett tűt, és hasba szúrjam vele magam, de nem megy azért túl gyorsan a dolog.
– Mit hajolgatsz ott? Pisálj már! – ripakodik, majd a haját kezdi tépni: – Nem, én ezt nem bírom, mennem kell! Nem érted? Meghal a gyerekem!
– Menj csak, persze, de a szemedet hagyd itt ringyó, mert ha nem nézed végig, ahogy pisálok, a nyakadon lesz a ringyó-erkölcsrendészet! Mind a két szemed, baszki, mert mind a kettőért fizettem ám!
– Jól van baszod, ha így hát így, azt hiszed a lányom élete nem fontosabb, mint a szemem világa? – kel ki magából, majd felugrik a kád széléről és matatni kezd a tükör alatti szekrényben. Megragadja a fogkefémet, a magasba emeli és felkiált: – Ezt érted teszem, kicsi Alinda! – Azzal a szemébe szúr vele, és sikoltva elkezdi kipiszkálni a szemgolyót az üregből. Vér spriccel a csempére, a csatornavízzel töltött nyákos szövetlabdacs pedig szép lassan kifordul a fejéből, majd elvégzi a másik szemével is ezt a műveletet, miközben malacként visít és azt sikoltozza, hogy: – Alindaaaa!
Ez egy kibaszottul őrült – gondolom, miközben a tűvel megpróbálok a saját lágyékomba szúrni. A megvakult örömlány a vérében tapicskolva igyekszik négykézláb kijutni a fürdőszobámból, de nem találja az ajtót, fejjel újra és újra a csempének vágódik, én pedig felszisszenek, ahogy magamba szúrom a tűt, miközben a két kifordult véres szemgolyó a fürdőkád széléről kíváncsian vizslat. A nyakkendőtű végre átszúrja a húgyhólyagom, és véres pisa kezd spriccelni a haslyukamból. Vidám piruettezésbe kezdek a fürdőszobában, a hasamat nyomkodom, ami úgy lövell, mint egy bálna, összehúgyhólyagvizelve a kipiszkált szemgolyókat, és a sikoltozó csupa vér arcú kurvát.
– Nézed csak, pisálok bazmeg, pisálok miközben nézel! – lihegem a kikapart fejébe, homlokáról az ásító húsüregekbe csorog a testmeleg vizelet.
És ekkor angyali harsonák szólalnak meg, talán pont Robert Schumann Hat koncert etűd Paganini capriccióira című darabját játsszák, és megjelenik a fürdőszobában a kis Alinda szelleme. A csecsemő olyan, mint egy lebegő lila szilva, egy levitáló pöfeteg, egy heroinos tűkkel teliszúrt kis kaktuszfakír, egy kis pehelyszőrös izzadáscsönd – meghalt tehát, és eljött, hogy búcsút intsen anyjának, akit épp koponyán pisálok a hasseben keresztül, és azért is, hogy különös tanulságokat vonjon le fürdőszobai époszunkból: – Anyám! – zengi a gőgicsélő kábszerhólyaglény. – A heroinnal együtt belém petézett a felismerés: eltévedt elektromosság vagyunk valami szaros villanykörtében, ami egy mexikói húgyozda retkes terébe köhög fényt, hát nem bánom, hogy kiégtem, hugyozzék csak csöndben az amigó, miközben távol a kokainszedő asszonyok áriáznak – mondja a megvilágosult csecsemő.
– De felvágták a nyelved, Alinda! Ezért szoptattalak? Ezért heroinoztalak? – nyivákol a szemtelen ribanc, de a lebegő csecsemő folytatja: – Anyám! Isten az IKEÁ-ból vásárolt minket, de világ életében szarul rakott össze – mert a tervrajzokból vitorlázó repülőgépet hajtogatott a Belzebub, aki mind a Napba hajigálja őket. Repülj, te kicsi szar, mondta nekik. És azok repültek. De hát hová illik a lélek? Az egy sima oldalú, stancolatlan puzzle darab, amit mindig kivet magából az összkép, erre jöttem rá, ó anyám, meg arra, hogy egy irgalmatlanul nagy retkes kurva vagy, mert itt nézed, ahogy egy faszi a hasából hugyozik, miközben én odahaza döglődöm, hát feljelentelek a Ringyók Nemzetközi Erkölcsi Szakszervezeténél, te koszladék!
És mintha szappanbuborék pukkadna ki, volt Alinda, nincs Alinda, csak én állok ott, meg a saját vérében, csarnokvizet sírva vergődő kurva, s a távolban elhagyott HÉV-állomások magánnyal kivakolt pisáldái sóhajtoznak rég látott gyermekeik után.
Szóval így tanultam meg nyilvánosan vizelni.