A kormány kötelezővé teszi a végbélszűrést, szóval felhatalmazva érzem magam, hogy indokolatlanul is a seggemet mutogassam az egészségügyi dolgozóknak.

Kezdetben csak a rendelőben villantottam segglyukat, később már a kórházi folyosón is letoltam nekik az alsóm, most már az otthonukban is felkeresem őket, hogy betoljam az ajtajuk levélrésén a valagam. Megjött a csokikarika postás, rikkantok ilyenkor. Olykor képeslapot is küldök róla nekik. Igen, ez az én ánusz pride-om, mert bár lehet a pofám az kibaszott ronda, a segglyukam meglehetősen dekoratív – egy cukicska bőrredős kis betlehemi csillagocska, aminek jó esetben folyton ragyognia kéne az égen, ehelyett nadrággal kell elfednem, pedig hát inkább húznék alsót a képemre.

Fáradtan sóhajtanak az orvosok, amikor a képükbe tolom a végbélnyílásom, de mi mást tehetnének, nekiállnak kotorászni benne – elvégre letették a hippokratészi esküt, aminek szó szerint így hangzik az ötödik mondata: „Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat, és ha látok fingraktárt, megbizgerélem.”

Telnek a hetek, és a végén már annyi doki jár a hátsómban, hogy hivatalosan is egészségügyi intézménnyé nyilvánítják a szarómat. Amivel csak annyi a gond, hogy Magyar Péter országos kórházbejárást tart, és feltétlenül ki akarja terjeszteni ezt a dolgot a kulakancsómra is. Épp a kórházi menzán rázom a fosómat a rotyogó zöldborsó főzelék fölött, elvégre hé, a konyhások is egészségügyi dolgozók, amikor váratlanul betoppan a Tisza Párt elnöke, és bizony ragaszkodik hozzá, hogy behatoljon a fenekembe. A zöldborsófőzelék szerencsére síkosítónak sem utolsó, így némi próbálkozás után Magyar Péter halk nyögéssel becsusszan az ánuszomba. Ám aztán némi penészre bukkan a belemben.

– Látjátok? Felháborító állapotok uralkodnak a magyar kórházakban! – kommentálja live streamben a dolgot, de a délutáni kormányinfón Gulyás Gergely tagadja az egészet: az csupán porral borított zsírfolt, állítja, elvégre a hazai egészségügyi intézményekben, így a hátsómban sincs és nem is lehet penész.

Én persze tudom, hogy se nem penész, se nem porral borított zsírfolt, egyszerűen csak szaros a seggem belülről, de ez nem olyasmi, amit szívesen reklámoz az ember, így hát csendben tűröm, amikor megérkezik a takarítócsapat, hogy alaposan kisuvickolja a bélcsövem. Mint kiderül, egy zöldborsófőzelék beöntés csodákra képes.

Nézik, vizsgálgatják a főzelékbe áztatott végbelem, és rázzák csak a fejüket, hogy nem, nem, ez továbbra sem lesz jó, hisz ha újabb seggbejárást tart a Magyar Péter, ebbe is bele fog kötni – elvégre se betegágy, se CT gép nincs a belemben. Ám szerencsére még mielőtt feldugnának nekem egy 14 ezer kilós, 450 kV-os anódfeszültségű röntgengépet – amihez talán a menza összes zöldborsófőzelék-síkosítója is kevés lenne –, meghozza a mentő az első pácienst. Egy vajúdó anya az, nincs hát idő holmi lakberendezésre. Nagy erőkkel próbálják hát az izzadt, szülési fájdalmaktól görcsbe csömörödött, sikoltozó anyukát feldugni a segglyukamba, s bizony vele sikoltozom én is, mintha csak osztoznék a szülésben – és így is van, ám belőlem nem kifelé, hanem befelé hatol valami. Nos, hiszed vagy sem, az én belemnek is meg vannak a maga korlátai, miután sikerül tehát felerőltetniük az anyuka lábikóját bokáig a fosómba, szánakozva közlik vele, hogy ennyi és nincs tovább, nem tudják a szülészetre vinni, mert az biza túl szűk.

– Legalább a gyerek szülessen kórházba! – rikkant egy ápoló. Kihúzzák hát az anyuka lábát a seggemből, és mindent elkövetnek, hogy hozzáillesszék a nő tág, nyákos hártyagombaként reszkető szeméremajkait meggyötört, ánizscsillag formájú segglyukamhoz – mintha csak két száj lenne, ami izzó csókban forr össze, úgy cuppannak össze. Magzatvíz és vér áztatja még mindig főzeléktől nyákos ánuszomat, majd érzem, valami elindul kifelé a nőből, és egyben bele az én testembe – kemény csontkúpként tolja fel magát a végbelembe, aprócska ujjacskák kaparják belülről a szövet csövet. Hamarosan fojtott gyereksírás, mint eltévedt Minotaurusz segítségkiáltása béleli ki szarborsófőzelékes belső labirintusom, a hasam fájdalmas léggömbként feszül ki, ahogy befogadom az újszülöttet. Betlehemi csillag ánuszom fájdalmasan nyeli magába a kis megváltót, s immár kocsonyás húrként már csak egy köldökzsinór köti össze a vajúdó nő ürgelyuk méretűre tágult pináját a seggemmel – ám hamarosan ezt is elnyesik, mintha csak szalagot vágnának át egy új kórházi szárny felavatásakor, s a kocsányos hurka most úgy csüng ki a lábam között, mintha csak valami torzszülött majomfarok lenne.

Magyar Péternek igaza volt, mert a magyar egészségügy el van baszva – látom be, és persze felbaszom magam, mert -én csak a tündéri kis segglyukamat akartam mutogatni, erre tessék, belepetéztek egy embercsecsemőt a végbelembe. Jóféle csikós ostorként pattogtatni kezdem hát a bélfarok-kocsányom, és végigcsapok az ápolók gyülekezetén – adok én nektek humánus egészségügyi rendszert meg korszerű diagnosztikai eszközöket – mint Jézus a kofákat hajtom ki őket a menzáról, de még a vajúdó nő is pókjárásban menekül előlem, csúszkálva a saját vérén, én meg seggkorbácsomat rázva szabadulok rá a világra, benövöm, mint a gyűlölet lüktető ánuszrózsafürtje, én, a harag mindent tépő hurokhorga, a düh recsegő, fekete kukoricatáblája – elverem a kórházakat, megcsapom a Parlamentet, pofán baszom a minisztereket, felképelem Magyar Pétert, ütöm Semmelweis Ignác szobrát, sőt, átlógatom az időn a valagnyúlványom, és végigcserdítek Hippokratész homlokán, majd hörögve, ordítva az ég felé csapkodok ruganyos seggférgemmel, egyenest Isten felé, akinek a boszorkánykonyhájából gőzölgött ki minden betegség, s így a gyógymód, a kórházak is. S talán már látom is a Mindenhatót. De az is lehet, hogy csak egy poros zsírfolt az égen. És Ő talán penésznek néz engem idelenn. Nincsenek válaszok, s a végén mindenről kiderül, hogy voltaképp egy kiadós szarfolt. De erről inkább nem beszélünk.

Mikor aztán lenyugszom, valami elhagyatott istállóba tévelygek, s mint análvárandós Mária a szúrós szalmán guggolva simogatom pöfetegként felpuffadt hasam. Odabenn a segggyermek kellemesen betokozódott már főzelékfoltos beleimbe. Eldöntöm, orvost nevelek belőle. Nézegesd csak belülről a belem, te kis egészségügyi dolgozó, s ha felnősz, szépen kiszarlak és meggyógyítjuk ezt a göthös, csupa-penész, csupa-poros zsírfolt, csupa szar világot. Nagy dolgokra vagy hivatott. Például hogy nézegesd megállás nélkül a csoda kis csoki ánizscsillag segglyukacskám, ó igen!