Szeretek rárejszolni a digitális állampolgárok kabátjára, ezért a környéken mindenki inkább az ügyfélkapu pluszot választja.
Kénytelen vagyok hát kiterjeszteni a vadászterületem a város más pontjaira. Ennek előnye, hogy már a buszon hozzá tudom dörgölni a farkam egy-egy figyelmetlen digitális állampolgárhoz. Elég liberális szatír vagyok, nem érdekel sem a kora, sem pedig a neme az illetőnek, azt viszont rögtön megérzem, ha valaki nem vesz részt a Digitális Állampolgárság Programban. Próbáltam már a parkban galambokat etető néni lila, dauerolt hajába is lőni a gecimet, de ügyfélkapu pluszos volt és nem állt fel a faszom.
Talán azt hiszed, egyszerű lehet egy utcai perverz élete, de sajnos túl sokszor kötök ki a rendőrségen, ami nem túl szexi. A zsaruk olyan hülyék a technika vívmányait illetően, hogy se nem digitális állampolgárok, se nem ügyfélkapu pluszosok, hanem az okmányirodákban basszák az idejüket. Az ilyen embereket én észre sem veszem.
– Miért nem marad otthon, és veri ki, mint minden normális ember? – teszi fel a kérdést egy ilyen, miután kienged a zárkából és megkapom a szokásos közszemérem sértés miatti csekkemet. Nem válaszolok, pedig ha megtenném, azt mondanám: – Nem megy. Ha csak magammal játszogatom, lelohadok. Mert nem vagyok digitális állampolgár.
*
Pedig próbáltam magam is azzá válni. De a kormányablakba kellett battyognom miatta. S kiderült, ha az ember a merev faszát mutogatja az ügyintézőnek, az semmivel sem gördíti előrébb az ügyét a kiberbiztonsággal lebetonozott digitális úton. Nem akartam persze hozzácsapkodni a nyálkás makkom a hölgy irodai kapcsozógépéhez, miközben azt kiabálom neki, hogy hé, kis anyám, láttál már ekkora autentikációt? Én a legszívesebben letudtam volna az egész nyüves adminisztrációt pár perc alatt, hogy minél előbb kézkrémmel kenegethessem otthon az immár digitális állampolgár lőcsömet. De szokás szerint nem az agyamban keringett a vér. Elbasztam. Az ügyintéző hölgy ugyanis már digitális állampolgár volt. Ezt a pillanat tört része alatt kiszagolta a húgycsövem. Sőt, még a biztonsági őr is az volt, aki oly durván kihajított aztán a kormányablakból. Maradt hát az ügyfélkapu plusz. Ahhoz nem kell személyes ügyintéző.
*
Bizony, ha akkor megkapom a digitális állampolgárságot, most nem ücsörögnék egy gázcsőhöz láncolva hadifogságban valami lepukkant társasházban, arra várva, hogy holmi hadititkokért megkínozzanak. A háború a digitális állampolgárok és az ügyfélkapu pluszosok között még csak három hete tört ki, de máris rengeteg vér folyt. Kissé elharapództak a netes fórumokon indult viták: az ügyfélkapu pluszosok szerint a digitális állampolgárság csak arra jó, hogy Rogán Antal beköltözzön a telefonunkba, és a kormány megkaparintsa a személyes információinkat. A digitális állampolgárok szerint az ügyfélkapu pluszosok paranoidak, hátráltatják a fejlődést, és amúgy is, az egészet ők kezdték, amikor megjelentek a "dögöljön meg minden digitális állampolgár" feliratok a városban. Gyűlölet, ordítás, tömegverekedések, s amikor eldördült az első lövés, beindult a pletyka, hogy a kormány titokban felfegyverzi a digitális állampolgárokat. A digitális polgárháború innentől kezdve elkerülhetetlen volt.
Én persze magasról tettem az egészre, a faszmutogatás, ha jól csinálja az ember, egész napos elfoglaltság, sőt, hivatás. És ha jobban belegondolunk, pacifista vagyok – már ha a "szeretkezz, ne háborúzz" szlogen azt is lefedi, hogy vadidegenek farzsebére rajzolok spermavonalakat a péniszemmel.
*
Előbb-utóbb azon kaptam hát magam, hogy egy csapatban vagyok az ügyfélkapu pluszosokkal, egy csomó olyan emberrel, akire nekem fel se áll. Unottan hallgattam haditerveiket, s próbáltam magam kihúzni minden ostoba feladat alól, mint a taposó aknák telepítése, vagy a barikádok építése. Majd mikor nem bírtam már tovább, egy éjszaka átszöktem az ellenséges vonalakon túlra. Ott hamar elkaptak a digitális állampolgárok. Nem volt persze nehéz dolguk: ahogy megláttam a felém tartó puskás alakokat, rögtön lengetni kezdtem feléjük a farkamat.
Egyik-másik indítványozta, hogy ott helyben lőjenek agyon. Ám végül csak arra jutottak, hogy megpróbálnak kihúzni belőlem információkat. Szíves-örömest segítenék nekik, de sose figyeltem az eligazításokon, mert a digitális állampolgárokon csillogó gecinyálka járt az eszemben.
El kéne magyaráznom nekik a helyzetemet, de valahányszor érkezik valaki, hogy szóra bírjon, már megint nem az agyamban van a vér, ezért még így, a gázcsőhöz kikötözve is csak az ágyékomat lökdösöm feléjük artikulálatlanul hörögve. Tűket szurkálnak a körmöm alá. Vasalóval égetnek. De én csak a makkomat mutogatom nekik.
– Vágjuk le a faszát, hátha attól megered a nyelve! – kockáztatja meg valamelyikük.
*
A melót egy nagydarab, szemüveges férfire bízzák, aki korábban állítólag hentes volt a piacon. Szakértő mozdulatokkal feni a konyhakést, közben arról magyaráz, hogy tudtam-e, hogy digitális állampolgárként akár QR kóddal is igazolhatjuk magunkat a rendőri igazoltatáskor. A zsarukra gondolok, akik az okmányirodákban basszák az idejüket, mert még az ügyfélkapu plusz is magas nekik. Vagyis gondolnék, de az erekcióm keményen lüktet, ahogy a késfenővel foglalatoskodó, izzadt mészárost bámulom. Mert sejtem, ahhoz, hogy le vágja a faszom, előbb hozzá is kell érnie tömzsi kis digitális állampolgár ujjaival.
Talán jobb is így – döntöm el. Hisz akárhogy is nézzük, ez a lőcs megkeserítette az életem. S érkezik már a penge.
– Még leállhatok. Csak mondj valamit! Bármit! Hány gépkarabélyotok van? Vannak beépített kémeitek? Hány? – könyörög a faszi, mint aki jobban fél ettől, mint én. Nem szólok semmit. Mert arra gondolok, ó igen, ez az, fogd csak meg a faszom, te digitális polgár, mesélj arról, hogy minden hivatalos dokumentum elérhetővé és megoszthatóvá válik egy mobilalkalmazással. S ekkor határozott mozdulattal rámarkol a farkamra, a hideg élt a tövéhez szorítja, s belobban az exsztázis és a gyötrelem tűzorgazmusa – nyesi már a húst nagy szakértelemmel a jövő elektronikus ügyintézője, s én még utoljára ráejakulálok vörösen csillogó kezére. Hiába a hentes múlt, ez már neki is sok: az ölembe hajítja a lenyesett faszt és kirohan rókázni. Én pedig, ahogy lassan kivérzek, még levágott farkammal szemezek. Téged nem viszlek a túlvilágra, üzenem neki fejben. Majd elnyel a fekete koszorútölcsérforgás, s az ágyékomba nyílt seblyukon át a világba szülöm semmirekellő lelkem.
*
Végül persze a péniszem is jön velem a túlvilágra. Mi a faszért ne jönne? Itt ácsorgok most Szent Péter előtt, kezemben lötyög a levágott, véres húsdarab. A szakállas angyal meg gondterhelt arccal bámulja a notebookját. Azt mondja, van itt egy kis gond, mert nem leli az adataimat.
– Ön nem digitális állampolgár? – kérdezi, bár talán inkább kijelentés ez. – Tudja, a Mennyországban megszűnt már az ügyfélkapus bejelentkezés.
– Itt mindenki digitális állampolgár? – pottyan ki a számon a kérdés. – Maga is? – De felelnie sem kell. Mert a levágott pénisz hirtelen hízni, duzzadni kezd markomban, ahogy ráfüggesztem a szemem Szent Péter szexi szakállára. Jól mutatna benne némi geci.