Aznap este, csak úgy mint az összes szomszéd, mi is nácikat vacsoráztunk. De a nemzeti szocialisták nyomokban mogyorót tartalmaznak. Tudta ezt anyám is, amikor felszolgálta a káposztába töltött Führert.
A tudat számlapkorongjáról ekkor már rég lepotyogtak a számok. A hangyák bolyba hordták őket, mert a rovarok még hisznek abban, hogy a matematika Isten viszonzatlan szerelme. (Ez afféle ezoterikus számtan és tojócsőromantika.) Egyedül a kilences számhoz nem nyúltak, mert hitük szerint az egy irányt tévesztett ondósejt. Persze a hatos is az, de abban legalább van valami ördögi, kiváltképp ha fáznak és összebújnak.
Anyám megint túl hangosan veszi a levegőt. Átjönnek a szomszédok, hogy most azonnal hagyja abba. Ebben a zajban képtelenek békében elfogyasztani az SS tiszteket. Sokan vannak, úgy festenek, mint a pizsamában parádézó kazuárok, a szemük megannyi véres lavór, amiben tyúkbél lebeg. Anyám megijed tőlük, s ettől még fülsértőbben kapkodja a levegőt. Erre bizony átjönnek a szomszéd városban élők is, hogy most azonnal hagyja abba. Süllyedő sztaniolcsónakok úsznak a homlokukon. Mondom nekik, legyenek már türelmesek, reggel abbahagyja. Nem tehet róla, ez ugyanis allergiás reakció. A nemzeti szocialisták nyomokban mogyorót tartalmaznak.
A káposztába csavart Führer erre felül, és közszemlére teszi a mogyoróit mindenki okulására.
– Aki büszke, az biza játszik velük! – ajánlja fel, de kinőttünk már abból a korból. És a golyói amúgy is furcsa, repedt csigaházakra hasonlítanak, amiben nyálkás kilences számok kérdezgetik egymástól mennyi az idő.
– Kilenc óra lehet – mondja egy kilences szám, és elismétli még nyolcszor, mire a másik kilences kilencszer pofán csapja, mert un már mindent kilencszer hallani.
Elalszik körülöttünk a ház. A szobák álmai ott mocorognak a zárt szekrények kéreglemezei alatt. Anyám abbahagyja a légzést, mire egy olajfestmény felsír. Az fáj neki, hogy nem fogja többé szoptatni őt anyám. Hogy bőg! Pedig csak vizet termeltek anyám emlői. De ez az élet rendje, a művészetnek is fel kell nőnie egyszer, érkezzenek hát felnőtt gondolatok – gyere lelki szegénység, mire vársz? Jöjjön a boldogtalanság kenyértésztája és dagadjon belénk; eleget cibálta már érzékeny bőrünket a mosoly szögesdrótja.
– Jut még belőlem egy kicsi holnap ebédre is! – Üzeni a Führer a Zanussi hűtőből, és bekeni a herezacskóját a sűrített paradicsommal.
Kilenc óra lehet.