A fogorvosom szerint azért rossz a leheletem, mert kinyaltam a saját nyelvlepedékemből gyúrt Bohár Dániel fejű milói Vénuszt – ezt a szájtörmelék telefonbetyár-mutánst. Majd hozzáteszi, hogy a pH-értékemen voltaképp az sem sokat javított, hogy ezt a mutatványt egy csapat 10 éves gyerek előtt vittem véghez.
– Mióta folytat orális szexuális tevékenységet a szájüregében felgyülemlett lerakódással? – A kérdésben, csakúgy mint a fickó tekintetében szánalom és megvetés bujkál, ráadásul láthatod, oly magabiztos a tag, mintha igazi orvos lenne, nem maga is egy foglepedékből gyúrt gólem, amit egyébként hamarosan ki fogok nyalni, hisz neki is milói Vénusz csöcsei vannak. Ráadásul Bohár Dániel feje. De mivel is kezdődött mindez?
*
Alighanem azokkal a felbőszült szülőkkel, akik szerint helytelen, hogy a nyelvlepedékemből gyúrt pucér nőkkel próbálom szórakoztatni a csemetéiknek a szülinapjukon. Manapság mindenki azt képzeli magáról, hogy műkritikus. És persze hiába magyarázod nekik, hogy a Méloszi Aphrodité nem holmi random pucér luvnya, hanem ő maga a… nos, a Méloszi Aphrodité, még ha épp nyelvlepedékből lett is összegyúrva, ők csupán a halott sejtekből, lerakódásból és baktériumokból gyúrt fehér csöcsöt látják, melynek savanyú, átható szaga belengi a teret. Megjegyzem, igenis pozitív hatással lehet a lurkók egészséges szexuális fejlődésére, ha a számból kikapart lepedékből tanulnak valamicskét az emberi anatómiáról, ámbár valóban nem arra szerződtettek, hogy az ógörög szobrok pontos és méretarányos reprodukcióit vakarjam le a nyelvemről. Hanem hogy cuki állatkákat túrjak ki a számból.
– Egy cicát vagy pudlit! – kérik, lásd, még a szájuk is együtt mozog. Cicát vagy pudlit bazdmeg. A kellemetlen szájbevonat Michelangelo Buonarrotija vagyok, de ők csak a szülinapi zsúros nyelvlepedék bohócot látják bennem, csupán mert bohócnak vagyok kifestve, aki szülinapi zsúrokon a saját lekapart nyelvlepedékéből formáz szobrokat.
*
Már igen zsenge koromban fény derült nem mindennapi tehetségemre, amikor az oviban az első rajz órán nem mosolygó pálcika embereket firkáltam a lapra zsírkrétával, hanem a nyelvemről lekapart fehér trutyiból megformáztam Napóleon élethű mellszobrát. Tudod akadnak emberek, akikben a tesztoszteron vagy az adrenalin teng túl a testében, esetleg gyorsan nő a körmük netán a hajuk, jómagam világ életemben vaskos nyelvlepedék réteggel dicsekedhettem, ami percek alatt képes visszanőni – ráadásul sűrű és csomós, akár a rögös túró. Az impozáns nyelvlepedék persze egy dolog, az bárkinek lehet, de szobrásztehetség azért nem adatik mindenkinek.
Kamaszkoromra már oly magas szintre emeltem a nyelvlepedék formázás művészetét, hogy képes voltam legyártani a saját életnagyságú hasonmásomat, így aztán kényemre-kedvemre kiszökhettem éjszaka a lakásból, mert az ágyban fekvő lepedék-énem garantálta, hogy a szüleim mindebből semmit se vegyenek észre. Jórészt persze a saját szórakoztatásomra lopakodtam ki, hisz senki nem várt sehol – hiszed vagy sem, de a vaskos nyelvtúróval rendelkező tinédzsereknek nem nagyon akadnak barátai. Jórészt tehát a híd alatt csöveltem, figyeltem a hömpölygő éjszakai folyót, és közben az ágyamban fekvő nyelvlepedék-testvéremre gondoltam, aki a lepedő alatt savanykásan bűzölög a szobámban. Később aztán sikerült telepatikus kapcsolatba is lépnem ezzel a lepedék-gólemmel. Ahogy ott kuporogtam a folyóparton, gondolataimmal behatoltam az otthon heverő savanyú lepedékbaba zsírkenőcs fejébe, abba a kozmoszt kibélelő üledékkefirbe, elmerültem a halott sejtek és baktériumok nyákos és zavaros őstengerében, a kvantumhabban, hogy akaratomat ráhúzzam a bűzviaszlényre. Ilyenkor azt mondtam neki: pislogj egyet, lepedék-én, vagy emeld fel a bal kezed, lepedék-én, vagy fordulj át a másik oldaladra, lepedék-én. És onnan tudtam, hogy sikerült a dolog, hogy édesanyám másnap reggel közölte velem, hogy amikor benyitott hozzám, gondolkodott is rajta, hogy felébresszen-e, mert nagyon sápadtnak tűntem, és az ágyamban forgolódtam. Pedig én nem is voltam a szobámban, a lepedék-én rángatózott ott az ágyban. Ekkor fedeztem hát fel a legújabb és egyben leghihetetlenebb képességemet. Mert nyelvlepedéke mindenkinek lehet. Nyelvlepedékből szobrot faragni kevesen tudnak. De nyelvlepedék-hasbeszélőként telepatikusan irányítani a távolból egy szájbevonat szövetgólemet szinte senki. Ám kiderült, ez sajnos nem olyasmi, amivel felveszik az embert a Magyar Képzőművészeti Egyetemre.
*
Magányos, nyelvlepedékes kamaszként először persze barátokat próbáltam gyártani magamnak, de valahányszor életre keltettem a gondolataimmal egy sápadt tejsavó bűzös ragacslényt (melyek egyébként mind az ógörög szobrok tökéletes anatómiájával rendelkeztek – széles vállal, kockahassal és mikropöccsel), egyik se akart barátkozni velem. Fúj, neked lepedékes a nyelved és rossz a leheleted, mondták a nyelvlepedék emberek, és huss, kiszöktek az ablakon. Barátnőt is próbáltam gyúrni magamnak, de az is bőgni kezdett, hogy fúj, neked lepedékes a nyelved és rossz a leheleted, és huss, kiszökött az ablakon. Minden jót, szájtúró skacok, Isten veled, lepedékribanc, magányos művész leszek akkor – döntöttem el, és jelentkeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetemre. A felvételi vizsgán vajkenő késsel kapargattam a fehér trutyit a nyelvemről, és megformáztam belőle a Dávid szobrot, amit aztán telepatikus képességeimmel ott helyben életre is keltettem – látnod kellett volna, a szájbevonat-Dávid fel és alá sétálgatott a vizsgáztatók előtt kicsi, nyelvtúró faszát lengetve.
– Ez bizony ide édes kevés – krákogták azok meg (még a szájuk is együtt mozgott), majd hozzátették, hogy fúj, neked lepedékes a nyelved és rossz a leheleted, majd huss, kiszöktek az egyetem ablakán. Így nem lettem én művész. Jobb híján nyelvlepedék bohócnak szegődtem, olyasfélének, mint amelyik lufiból hajtogat állatokat, ám én a nyelvlepedékemből formáztam mind a szobrokat, amiket aztán életre is keltettem a gyerkőcök szülinapi zsúrján. De hiába vonultatod fel a közembernek a klasszikus antik szobrászat remekműveit, a vége mindig ez: cicát vagy pudlit akarnak látni.
– Ez nem járja, én művész vagyok! – vágtam a savanyú képű szülők és a sírdogáló, party sapkás gyerekek arcába, még mindig a sikoltozó, életre kelt Méloszi Aphrodité szobrot szorongatva (valamiért az életre kelt nyelvlepedék lények nagyon szeretnek sikoltozni, a testüket alkotó halott sejtekről, baktériumokról és a kozmikus emberlényeg-gyötrelem vérben virágzó rózsakürtjeiről beszélni félig elfeledett nyelveken). – És mint művész – folytattam. – Nem fogok holmi szaros cicákat meg pudlikat gyártani.
Végül abban maradtunk a szülőkkel, hogy keresünk valami félmegoldásos dolgot, ami valahol az ember és a pudli között áll, így jött az ötlet, hogy formázzam meg Bohár Dánielt, a kormánymédia telefonos riporterét, aki arra szakosodott, hogy ellenzéki vagy annak vélt közszereplőket hív fel amolyan telefonbetyárként, és addig provokálja őket, amíg mondanak valami olyasmit, amit kontextusból kiragadva felhasználhat a lejárató videóiban. Kértem tehát egy mészlapátot, mert ehhez nem kevés dzsuvát kellett lekaparnom a nyelvemről.
*
És kapartam, egyre csak kapartam a fém éllel a nyelvemen felgyűlt lepedék-sűrített tejet, a savanyú baktériumtemető-kenetet, miközben Bohár Dániel járt a fejemben – ám ami végül kicsúszott az ujjaim közül, arra a gyerekek se számítottak. Bár a felsíró nyelvlepedék lény feje valóban Bohár Dánielére hasonlított, a teste a Méloszi Aphrodité-é volt, beteg szájszagú nyákcsöcsei vanília pudingként hullámoztak, a seggéből pedig egy pudli farok vattapamacsa állt ki.
– Zavarhatom néhány kérdés erejéig? Bővül a balos börtöncsapat? Ön szerint a kapcsolati erőszak vicces? Ön szerint a fájdalomtotem abszolút isten a szénmezőben? Magyar Péter az asszonyverő-tenyérre feszített asszonyverő-Messiás asszonyverő-férfitenyerekből szőtt abúzus-koszorúval? Ön szerint lehetséges lefeszíteni lényünkről a szerves boldogságot szervetlen tárgyakkal? – fordulnak ki a szavak a habarcs szerű váladéktorokból, és lásd, a halott szövetből összegyurmásodott Frankenstein-szörny valódi szeretettel néz rám – mészhab szemében őszinte rajongással. Rájövök, végre van itt valaki, aki nem undorodik tőlem – hisz lepedék a lepedéket vonzza, sőt összenő, ami összetartozik – a nyelvlepedékembe, mint borostyánba kövült szitokszavak, átkok, üres szobákba, híd alatti folyókba suttogott fájdalmak végre egybe kövültek, íme hát a szobor, ami mozog, és ami engem akar – a Bohár Dániel fejű milói Vénusz. Letérdepelek hát a csodanőférfi elé, és egy csapat 10 éves a szüleivel azt figyeli, ahogy széttárom savanyú tejpille combjait, hogy felfedjem a lába közti nyákosan rezgő albínó Júdásfülgomba telefonkagylót, hogy belesuttogjam megválogatott szavaim. Sokat sanyargatott, sebes nyelvem a saját nyelvlepedékemből megformázott punciba szánt, savós baktériumpinalé lövell a számba, és nyalom Bohárt, Bohár pedig szinte visszanyal a törmelék pinájával, s miközben a lepedékgyöngy-csiklógöb mocorog az ajkaim között, az orgazmus csengőhangja átlyukasztja az angyalok dobhártyáját.
*
Arra gondolsz persze, hogy micsoda dolog már kinyalni egy lepedék férfinőt egy csapat 10 éves és a szülei előtt, de meg kell nyugtassalak: nem léteznek 10 évesek, sem pedig a szüleik – őket mind a nyelvlepedékemből gyúrtam a magam szórakoztatására, ahogy a fogorvost is, ahogy mindenkit, még a a Magyar Képzőművészeti Egyetem vizsgáztatóit is. Mert akinek hatalma van teremteni, az ha nem akar is teremt – pont úgy, ahogy gennyel telik meg egy pattanás, vagy ahogy a fogkő nő a szájban. Én magam is a saját akarattal mozgatott nyelvlepedék-halmazom vagyok, s a valódi énem egy magányos tinédzser, aki egy híd alatt ül az éjszaka egyik megvilágítatlan sarkában, de talán a híd, az éjszaka és a tinédzser is csupán nyelvlepedék. A lerakódás lerakódása vagyunk, halott és bűzös szervtörmelék. Cicák és pudlik, baszki. Nyákcsöcsök, dzsuva, kozmikus emberlényeg-gyötrelem, ami felhívja magát telefonon, és a saját lerakódás-hízásáról érdeklődik, miközben a halott baktériumok valami létezőről álmodnak. Persze, a törmelék boldogsága törmelékboldogság, savanyú mészkő, amiben régi, talán sose megélt örömök csigás fosszíliái kövültek archaikus gipszöntvénnyé. De hidd el, abba még bele lehet csorgatni a valódi boldogság térkitöltő anyagát.