Komor Zoltán Blog

Kim Dzsongun sikeres hidrogénbomba tesztet hajt végre a pénztárcámban, így egy kurva fillérem sem marad már a hónapra. 
Az örömteli hírt egy koreai vén picsa olvassa be a híradóban, én meg gondolkozhatok azon, honnan szerezzek pénzt, hogy túléljem a hónapot.

Véletlenül rossz szoftvert töltök le, és avi fájllá konvertálom a seggemet.

Pedig csak néhány zeneszámot akartam kompatibilissé tenni a mobilommal, de alighanem nemcsak a szoftver kiválasztását, de a tallózást is elkúrtam. Rádöbbenek, hogy okozhat némi fennakadást az anyagcserémben, hogy a végbélnyílásom helyén egy közepes minőségű avi videó van, ami – lássuk be – nem kompatibilis a vécével. De a mobilommal se – ez persze már csak az orvosi váróteremben derül ki, amikor próbálom elütni valamivel az időt. De hiába próbálom lejátszani a seggem a mobilon, folyton csak hibaüzenetet dob.

Amikor végre bejutok a rendelőbe, a doki hümmög egy ideig, a homlokát ráncolja, majd annyit mond: – Nos, nem egyszerű sebészi eljárás, de ne essen kétségbe. Először mpeg-é konvertáljuk az avit, az mpeg-ből már lehet segget kialakítani. Vagy esetleg wmv-t, de az már majdnem ugyanaz. Persze a minőségromlás mindig benne van a pakliban.

Ez elkeserít. Nem szívesen élném le az életem pixeles fenékkel. Elképzelem, mit szólna hozzá egy csaj, ha letolnám a gatyám, és azt látná, életlen, akadozik, nehezen tölt be a hátsóm. 2017-et írunk. Ez a tűéles seggek kora.

Úgy döntök, magam keresek megoldást a problémára – biztos vagyok benne, hogy létezik valahol egy jobb, sokkal gyorsabb konverter. Nekem úgyis csak a képélesség számít, azt se bánom, ha oda lesz a fenekem audio sávja.

Végül nagy nehezen rálelek az avi-segg konvertálóra – alig néhány mega, szinte hihetetlen, hogy ennyi a megoldás a problémámra. De azért telepítem, és betallózom az avit, amin ülök. Egymást kergetik a képernyőn a százalékok, és mosolyra rándul a szám, amikor látom, hogy szép lassan kezd visszatérni megszokott hátsóm. Ám egyszer csak ötven százaléknál megáll a folyamat, és kiírja, hogy a próba verzió csak a videó felét konvertálja át, a teljes verzióért pedig már fizetnem kell. Egy ideig nézegetem a tükörben egyetlen, visszakapott farpofámat. Visszamegyek a dokihoz. Az hümmög egy darabig, majd azt mondja: – Nos, nem egyszerű sebészi eljárás, de ne essen kétségbe. Fájldarabolással ketté szedjük a hátsóját. Az avi farpofát átalakítjuk mpeg-é. Az mpeg-et seggé. Aztán egyesítjük a már meglévő farpofával és szépen visszavarrjuk őket a helyükre. A minőségromlás persze benne van a pakliban.

Rádöbbenek, hogy le van szarva ez az egész, azaz le lenne, ha tudnék. Puffad a hasam – félő, szétszakít a bélsár. Hazamegyek. Visszakonvertálom a farpofámat avi-vá, hogy legalább szimmetrikus legyek hátul. Aztán nekilátok, hogy átalakítsam a tápcsatornám, hogy ne durranjak szét a salaktól, mint egy átkozott lufi. Egyik szoftvert töltöm le a másik után, és betallózom a belső szerveimet. Sajnos mindegyikre külön alkalmazás van, és nem egységes az export fájl, de annyi baj legyen. Lassan mov-á alakul a hasnyálmirigyem, és mp4-é alakítom a gyomromat. A torkom mobil kompatibilis 3gp-vé változik, most telefonról hallgatom a belé szorult szavakat, miközben valaki már az előbelemet kommenteli yotube-on, ahová feltöltöttem magam. És ekkor végre nagy nehezen könnyítek magamon. Virtuális tápcsatornámból tökéletes hangminőségben kiszakad a tűéles szar. És néhányan rögtön fel is iratkoznak a tápcsatornámra.

Leviszem a feleségem negatív terhességi tesztjét a játszótérre.

De öt perc sem telik el, máris összeverekszik egy másik kisfiúval.

– Azt mondta, sose leszek terhes! – sír a kis hat éves fiúcska, miközben az anyja combját szorongatja, a nő pedig szigorú tekintettel néz rám, és persze a kis Karcsira, aki minden kétséget kizáróan egyetlen csíkkal jelzi, hogy játszópajtása bizony nem esett teherbe. A csomagolása szerint Karcsi ezeket a dolgokat 99,9 százalékos bizonyossággal meg tudja mondani, de valójában folyton hazudik.

– Jó lenne, ha megfegyelmezné a fiát! – morog rám az anya, én pedig felkapom a nejem terhességi tesztjét, és sűrű elnézéskérések közepette kihátrálok a parkból. Otthon aztán a sarokba vágom Karcsit.

– Na! És ott is maradsz vacsoráig! Elegem van a szarságaidból Karcsi! – kiabálom, de a negatív terhességi teszt nem felel. Még csak nem is sír vagy hüppög, ahogy egy normális gyerek tenné. Egy óra múlva aztán folytott sírás hangját hallom. Diadalmasan massírozok be a szobába, büszkén, hogy végre sikerült megtörnöm a gyerek akaratát: de látom, hogy nem Karcsi sírdogál, hanem a fal, amivel szemközt áll. Mint apró izzadtságcseppek, sós könnyek csordogálnak a fal felületéből. Egy ideig nem értem, mi történik, aztán megvilágosodom, és a feleségemért kiáltok: – Drágám! Gyere! Karcsi bemesélte a falnak, hogy nem is vár gyereket!

A hálószobába rohanok, és előveszem a feleségemet az éjjeli szekrény fiókjából. Az anyósom negatív terhességi tesztje egyből rikácsolni kezd az ujjaim között: – Hogy micsoda? De hisz tudjuk, hogy terhes a fal! Már hetekkel ezelőtt kiderült!

– Karcsinak mond, ne nekem! – morgok, és átviszem a feleségem a sírdogáló falhoz, hogy ő is lássa, mi a helyzet. A nappali szoba déli fekvésű fala több hetes terhes – ez tény. Azt is tudjuk, ki az apa – a keleti fekvésű fal. Hiába, amikor megvettük a házat, az eladó figyelmeztetett, hogy néhány fal a lakásban nincs ivartalanítva. De aztán folyton csak odázgattuk a dolgot, és végül senki sem ivartalaníttatta őket. Aztán, két hónapja arra ébredtem, hogy basznak a nappaliszoba falai. Már amennyire a falszexet baszásnak lehet hívni: igazából egymáshoz sem érnek – annyi történik csak, hogy a keleti hímnemű fal meszes víz szerű falspermát kezd izzadni, ami aztán tócsába csorog, és végül eléri a másik falat, ami meg ettől teherbe esik.

– Kelj fel drágám, baszik a fal! – ébresztettem fel akkor a nejem, és tehetetlenül néztük a korhatáros mészcsorgatós műsort a nappaliban, míg végül a feleségem azt nem mondta: – Na és aztán? Legfeljebb lesz egy kis válaszfal a két fal között. Túléljük!

A dolog ennyiben is maradt. Kijött a kőműves, ultrahanggal igazolta, hogy megfogant a fal. Azóta pedig várjuk a kis válaszfal érkezését. Igazából már meg is szerettük. De Karcsi most alaposan felbosszantotta makacsságával a déli falrészt, pedig állapotos, és kímélnie kéne magát.

– Gyorsan, drágám, nyugtasd meg a falat, mielőtt elvetél! – kiabálok, és megkeresem a fal egyik apró, mészpórus szerű húgycsőnyilását, hogy némi maradék falvizeletet kaparjak le róla és bekenjem vele a feleségem. De ő is negatív eredményt mutat. Hiába, ő is egész életében azt mutatott – ezt Karcsi tőle örökölte. Hülye picsa.
– Ó, hogy rohadna meg ez a család! – sikoltom, mire a fal annyira kétségbeesik, hogy ott helyben elvetél. Hirtelen lyuk robban benne, és téglák repülnek szét – a falhasadékból pedig kifordul egy kis válaszfalacska, amit még mészkőszerű köldökzsinór köt össze az anyjával. Alig fél méteres. Mérgemben felkapom az elvetélt válaszfalcsecsemőt, és rácsapom a földön fekvő Karcsira és a nejemre. Aztán döbbbenek csak rá, hogy mit is tettem.

Hátrálni kezdek a szobából. Körülöttem zokogni kezdenek a falak, de az én könnyem is megindul. Ők az elvetélt falat, én a kiirtott családom síratom. Bezárkózom a szekrénybe. Hamarosan a szomszédok csengetnek, de mikor nem nyitok nekik az ajtót, rám törik. Hallották a robbanást, azért idegesek. Beleszédülök a gondolatba, hogy mi lesz majd akkor, ha felfedezik a holttesteket.

– Valaki kiverte kalapáccsal a falat? Hol van az a marha? – hallom az egyik szomszédot.

– Az idiótája! Mondtam, hogy nincs minden rendben vele, ugye? A kukából gyűjtögeti a használt terhességi teszteket, és a rokonságának hívja!

Felforgatják a lakást, de a szekrénybe elfelejtenek benézni. Van még egy kis időm. Amíg hívják a zsarukat, a könnyeim összeragasztják a szemem, és különös félálomba zuhanok. Álmomban elpatkolok és ott állok a mindenható Isten előtt, a mennyország kapujában, az öreg meg próbálja eldönteni, jó ember vagyok-e avagy sem. Tekintetében sülök, mint molylepke az elektromos izzásban – lehúzza hatalmas sliccét, és előhalássza mamutfa méretű löttyedt péniszét. Isten húgycsőnyílása, akár egy éhes harcsaszáj – srága lé spriccel elő belőle, egyenest rám: a forró, sós vizelet beborít, lecsorog a számon, le az orrommon, kitölt, a gyomrom megdagad tőle, mint egy skótduda.

Miközben hirtelen haragomban kiirtott családomra gondolok, a testemen egyetlen csík rajzolódik ki – hatalmas májfoltként üt ki bőrömön – mint gonosz, a mélyből érkező óriáspolip, rajzolódik ki az ítélet mellkasomon: mennyország negatív. Isten szemétként hajít el, én pedig zuhanok – közben sikoltok, mint aki meg sem akart születni.

Kiskoromban a polybé-szatír mindig elkísért az erdőbe, hogy távol tartsa tőlem az avarban tanyázó miniatűr homoszexuálisokat.
- Lyme kórt, agyhártyagyulladást és AIDS-et terjesztenek - mondták a szüleim, és ezért folyton magammal kellett vinnem a fák közé a B-vitamin-szatírt.

A polybé perverz egy ötvenes éveiben járó kövér, sárga színű, büdös férfi volt, aki a lágy hajlataimat simogatta folyton, nehogy befúrják magukat oda a saját nemük iránt vonzódó miniemberek.

- Vigyázni kell a buzikkal, mert a véredet szívják, és hogyha nem csipesszel szeded ki őket, beléd szakad a fejük, és melegfelvonulás himnuszokat fognak énekelni a bőröd alatt - mondta a B-vitamin-szatír, miközben sárga és büdös kezével egy bokorban a nadrágomba nyúlt és a simogatni kezdte a herezacskómat.

Rettegtem az erdőbe menni ezek után. Nem a homoszexuális férfiaktól féltem, azok sohasem nyúlkáltak a péniszem után. A polybé-szatír viszont már a rémálmaimban is bevitt a sűrűbe. Nem is jártam aztán többé kirándulni, amin persze nagyon felháborodott apám.

- Minden egészséges fiúnak be kell mennie olykor-olykor a fák közé egy sárga színű, büdös férfival, hogy egészségesen fejlődjön! - mondta, és beparancsolt az erdőbe. Természetesen ott battyogott az oldalamon a büdös, sárga színű szatír, és már a hajlataimat simogatta. Felsikoltottam, és rohanni kezdtem. A szatír meg csak kiabált utánam, hogy álljak meg, mert ha nem vagyok mellette, nem tud megvédeni a buziktól. De én csak futottam tovább, míg egy tisztásra nem értem. Ott fedeztem csak fel, hogy apró homoszexuálisok fúrták be magukat a térdhajlatomba. A meleg férfiak úgy álltak ki fiatal bőrömből, mint a tarka szőrszálak.

A szüleim persze őrjöngtek, hogy miért nem maradtam a szatír mellett. Anyám azt mondta, délután bebuszozunk az SZTK-ba, ott majd kiveszik belőlem a buzikat. Nem szerettem buszozni, mert mindig rosszul lettem a kanyaroktól, ezért aztán minden utazáskor beültettek a Daedalon tabletta-szatír ölébe. A Daedalon tabletta-szatír egy sápadt, sovány fickó volt, aki hülye hangon heherészett hátulról a fülembe, miközben fel le rázott csontos ölében a jármű. Az SZTK-ban aztán csipesszel kivették belőlem a liliputi melegeket, és megmosták a fejem, amiért védekezés nélkül mentem a homoszexuálisok közé. Nem bírtam tovább magamban tartani a dolgot, elmeséltem tehát az orvosnak, hogyan molesztált a B-vitamin tabletta. Hitetlen volt ugyan, de azért hívta a gyermekvédelmiseket. Azok beültettek egy szobába, és elővezettek egy hüppögő, megkötözött kezű 12 éves meztelen kisfiút, és kérték, érintsem meg ott, ahol engem érintett meg a vitamin. A szájukat nyaldosva nézték, ahogy ott állok a reszkető pucér fiú előtt, de nem vitt rá a lélek, hogy bárhol is megérintsem.

- Csak álmodhatta az egészet - zárta le végül a dolgot a doki, aztán felírt nekem némi nyugtatót éjszakára. A Seduxen-perverz már aznap este az ágyamba bújt. Folyton mosolygó, rezzenéstelen tekintetű férfi. A hátán tetoválás: gyermekek elől elzárva tartandó.

Harmadik angol nyelvű kötetem Turdmummy címmel 2016 decemberében jelent meg Amerikában a Strangehouse Books kiadásában.

It's one of those days again: you discover tiny egyptian pyramids and slaves in your stool, and soon, you give birth to a Fecal-Pharaoh, that is cursed... Yeah, it's one of those days again. Heroine addict babies crawl onto your body, and you become a superhero - sure, the girls dig your new infant-muscles, but you must keep up with the little crying bastards drug hunger. Yup, that shitty day again, when your wife calls for the police and the operator tells her that an officer will arrive in 9 months, and a few weeks later, your woman discovers that she is pregnant with a tiny police man that beats your stick with a baton every time you wanna get intimate with her.

Action, drama and holy fucking fecal matter! Join Turdmummy, the Foreskin-Golem, Craphouse Christ, the fat Chirstmas-tree mermaid, Prostate-Yeti and Tampon-Steed in a messy, surreal fight against good taste.

8=============================D

"Zoltan Komor has the face of a sweet kid, but looks can be deceptive. I suspect that inside him flayed steel rhinos smeared with the souls of Burroughs, Singer and Kafka fold themselves into violet-stained landscapes duplicated to the point of absurdity by some new-minted postmodern Don Quixote. Komor’s imagination lays limitless waste to an urban landscape fraught with fetal puppets and jelly meat boys. His prose isn’t simply readable, it’s edible."

–Alex S. Johnson, Author of The Doom Hippies.

8=============================D

Kindle

Nyomtatott könyv

A kormány – tisztelete és megbecsülése jeléül – idén egy vibrátort küld nekem karácsonyra.

Biztos forrásból tudom, az összes szomszéd műfaszt kapott – és ez alighanem válasz a tavalyi háborgásra, mert akkor senki sem örült túlzottan a kiküldött Erzsébet nevű nyugdíjasoknak.

Elöregedő társadalomban élünk, ahol nincs pénz az időskori ellátásra, így a miniszterelnök tavaly decemberben úgy döntött, minden aktív korú munkaképes embert meglep egy Erzsébet nevű éhes vénasszonnyal. Fogalmam sincs, honnan szedte őket – de azt hiszem Erzsébet nevű éhes nyugdíjasokból sosincs hiány az országban.

Szóval tavaly a karácsony előtti reggelen én is arra ébredtem, hogy a postás ráfeküdt a csengőre, majd mikor kinyitottam az ajtót, kérdés nélkül betolt gurulóágyon egy riadt tekintetű, reszkető 80 éves asszonyt a nappalimba, mondván, hogy ezután nekem kell róla gondoskodnom. A tévét bekapcsolva mikrofonba zokogó fiatal párokkal volt teli akkor a híradó, akik elcsukló hangon mesélték, hogy a gyermekeik étkeztetésére sincs elegendő pénzük, nem hogy most még egy idős Erzsébetet is nekik kell eltartaniuk. Egy fiatal kismama azt rebegte, évek óta a család bővítését tervezték, de nem gondolták, hogy végül így fog gyarapodni a család: most aztán mehet abortuszra, hogy eltartsák az idős Erzsébetet. Én meg csak fújoltam arra a nőre – az ő Erzsébetük legalább járóképes volt, az enyém meg ágyban fekvő. Mondani sem kell, karácsony utánra több beköltöztetett Erzsébet is elhunyt titokzatos körülmények között az országban, de az enyém még mindig a szomszéd szobában fekszik.

A kormány akciója összességében tehát nem volt túl sikeres – láthatóan meg is orroltak az állampolgárokra, idén tehát vibrátort küldtek mindenkinek. A miniszterelnöki kísérő levélben ennyi áll: Ezt dugjátok fel mélyen a seggetekbe – boldog karácsonyt!

Nézem egy ideig a rózsaszín műfaszt, majd megrántom a vállam. Egy vibrátor még mindig hasznosabb, mint egy nyugdíjas. És mi lehetne karácsonyibb érzés annál, mint amikor szenteste seggbe rak a kormány? Elhatározom hát, hogy feltolom a fenekembe, és a prosztatám olyan ünnepi meglepetést kap, amilyenről még Dickens sem regélt a Karácsonyi énekben.

Viszont ha a kormányról van szó, fontos a higiénia: nem dugdosok ám mindent a seggembe, amihez egy vezető politikus korábban hozzáért a mocskos kezével. Eldöntöm, beáztatom ecetbe, mielőtt az ánuszomba nyomom. Aztán rájövök, hogy ez nem lesz elegendő – életben maradhatott néhány csúnya baktérium, ki tudja, miket tapogatnak manapság a miniszterek. A legjobb lesz, ha kifőzöm. Kerítek egy nagy lábost, teli engedem vízzel, belehajítom a tizennyolc centis műfalloszt, és lassű tűzön forralni kezdem. Hamarosan apró gyöngybuborék-koszorú kezdi keretezni a vaskos makkrészt, de én biztosra akarok menni, hagyom hát főni pár óráig a vibrátort. Kicsit meg is feledkezek róla – amikor újra rápillantok, a valaha vaskos és daliás műfasz már csupán egy lefőtt szilikon-csontocska, ami egy nagy adag gőzölgő rózsaszín trutyiban úszkál.

– Bassza meg! – szisszenek fel, az elmaradt karácsony miatt rögtön sírásba kezd testemen belül a prosztatám – sós könnycseppek nedvesítik az alsógatyám.

– Ne sírj, akkor is használjuk… valahogy – nyugtatom meg, és fontolóra veszem, vajon úgy is működne-e a vibrátor, ha a forró rózsaszín levet egy tölcsérrel a seggembe önteném. Rájövök, hogy nem – kimerem tehát egy tányérba, had hűljön ki – úgy talán kellemesebb lesz magamba tuszkolni. A rózsaszín lé hamarosan áttetsző kocsonyává dermed a tányérban. Egy kiskanállal kaparom le a tetejéről a műfasz-zsírt. Ahogy böködöm a vibrátor-kocsonya izgatottan reszket és berreg a kezeim alatt. Miközben azon tanakodom, hogyan tudnám ügyesen a seggembe porciózni a kormány ajándékát, a szobában felnyög Erzsébet. A fejemhez kapok. Úgy eltököltem az időt a műfasz-főzéssel, hogy teljesen megfeledkeztem a vásárlásról. Karácsony van, és nincs itthon semmi kaja – Erzsébet pedig éhesen reszket az ágyában.

– Sajnálom – motyogom a prosztatámnak, majd tányérra szedek egy adag kocsonyát, és beviszem Erzsébetnek. Miközben kiskanállal vékony, száraz ajkai közé dugdosom a vibráló rózsaszín aszpikot, arra gondolok, ez életem legrosszabb karácsonya. De akkor hirtelen csilingelés hangja tölti be a levegőt, ahogy a Jézuska átrepül a ház fölött, Erzsébet pedig a lenyelt kocsonyától egész testében vibrálni és berregni kezd.

– Igazi karácsonyi csoda! – kiáltok fel, majd letolom a gatyámat, és a segglyukamba erőltetem a megtört tekintetű asszony ráncos ujjait. Csillagszórók lángolnak fel a belsőmben – és miközben a spermám a motyogó Erzsébetre robban, végre igazán tisztelt és megbecsült állampolgárnak érzem magam.

Persze, én engedtem be az AVON tanácsadónő-kentaurt a házba, nem tudom, miért csodálkozom, hogy összefosta a szőnyeget.

De alapvetően nem vagyok rasszista, és semmi bajom a kentaurokkal. Az AVON tanácsadónő-kentaur pedig deréktól felfelé egy kedves arcú, kissé molett, de folyton mosolygó, lassan a 60-as éveit taposó tanárnő, aki kereset kiegészítésképp kozmetikai termékeket árul, hogy legyen miből a hétvégén állatkertbe vinnie az unokáit. Alighanem nem az ő hibája, hogy derékon alul szőrös, négy lába van és istálló szagot áraszt. Beinvitálom tehát a nappaliba, és teával kínálom. Miközben kedvesen elhárítja, méretes patás lába sürgetően kopog a padlón. De próbálok nem odafigyelni, mit művel teste alsó része. Ám miközben a nő arról beszél, hogy az AVON Mélytápláló arc-és testápoló szettje mandulaolajjal gyorsan beszívódó formulája segít mélyen táplálni a bőrömet, egyszer csak méretes lócitrom fordul ki a tanácsadónő-ló szőrös tomporából, és a szőnyegre placcsan.

Kínos csend áll be. Az AVON tanácsadónő megszégyenült arcát a plafon felé emeli, majd úgy tesz, mintha semmi se történt volna, chia magkivonatokról és allergológiai tesztekről magyaráz. Próbálom túl tenni magamat a dolgon, de a tekintetem újra és újra a méretes lócitromra téved. Azok ott széna darabok benne? Értem én, hogy ló az alsó fele, de ahhoz, hogy széna darabok legyenek a fekáliában, a nő felső felének kellett szénát zabálnia. Aztán eszembe jut, persze, mi mást is enne a nő, hisz az alsó fele, ahol a gyomor is található, egy lóé, és csak lókaját tud emészteni. Hirtelen megesik a szívem az AVON tanácsadónőn, mikor elképzelem, hogy ember létére kénytelen száraz szénát rágni a négy fal között. Eldöntöm, nem hozom tehát szóba a lócitromot. Ám az egyre büdösebb: a trágya-szag betölti a szűk nappali levegőjét, és egyre nehezebb odafigyelni, gazdája mit hord össze a mandula illatú hidratáló krémről. Ráadásul az is eszembe jut, minél később szedem fel a szart – mert hogy az AVON tanácsadónő láthatóan nem kapkod eltakarítani maga után –, annál nehezebb lesz kisikálni a szőnyegből a foltot.

– Elnézést, de… – kezdem, de elakad a szavam. A nő reszkető szemekkel néz rám. – Bocsánat, de meg kell szabadulnom a… termékmintától.

Alighanem ez a leghülyébb megfogalmazása annak, hogy összefosta a szőnyegem. A nő leforrázva áll előttem. Majd az arca hirtelen megkeményszik, és támadásba lendül: – Épp megakartam jegyezni, miféle állapotok uralkodnak az ön… nappalijában.

Alighanem ez a leghülyébb megfogalmazása annak, hogy térdig állunk a szarban.

– Már elnézést – mordulok rá a nőre. – De ön potyogtatta ki a béltartalmát a szőnyegemre!

– Én ugyan nem, mit képzel? – Hihetetlen, de tényleg fel van háborodva. Lópatái agresszívan kopognak. Beszarás. A szemem előtt tagadja le az egészet. Elképesztő.

– Idejön nekem és össze keni fossal a szőnyegem, és még le is tagadja! – most már kiabálok. – Ennyi volt! Elegem van a kentaurokból! Mától átváltok az Oriflame-re!

A kentaur-nő szemei kikerekednek, és suttogóra fogja: – Higgye el, nem akar kezdeni azokkal a szörnyszülöttekkel!
– Már nem is hallom, mit nyihog itt nekem, mától Oriflames vagyok! – vágom ragadozó vigyorral a képébe, mire megszólal az ajtócsengő. Az AVON-os kentaur keresztet vet, és megkér, ne nyissam ki az ajtót. De hajthatatlan vagyok. Ám attól, ami a bejáratnál fogad, leesik az állam. Az Oriflames tanácsadónő valójában egy Lugosi Béla-sellő. Deréktól felfelé ugyan egy kedves arcú, kissé molett, de folyton mosolygó, lassan a 60-as éveit taposó tanárnő, aki kereset kiegészítésképp kozmetikai termékeket árul, hogy legyen miből a hétvégén állatkertbe vinnie az unokáit. De derékon alul Lugosi Béla, a klasszikus amerikai horrorfilmek magyar származású sztárja. És talán most azt képzeled, hogy a sellő derékon felül nő, derékon alul pedig Lugosi Béla lábai kapálóznak, de szó sincs róla. Az Oriflames nő derékon alul egy egész Lugosi Béla – ráadásul lábbal nő ki szerencsétlen nő mellkasából, így járni sem tud a tanácsadónő, kukacként csúszik csak Lugosi Bélán, aki – hogy tetőzze a bajt –, nem is az 1931-es Drakula filmből megismert sármos, fiatal, sikerekben lubickoló Lugosi Béla, hanem a kiöregedett, heroinista Lugosi Béla, aki most is a nagy visszatéréséről hadovál. Az Oriflames tanácsadónő köszön, és megkér, hogy húzzam be a lakásba. Megragadom tehát a hónaljánál a lényt, és beráncigálom a nappaliba – szerencsétlenségére sikerül pont a fekálián keresztül beráncigálnom, de az arccal lefelé fekvő Lugosi Bélát láthatóan nem zavarja a szar, mert kiütötte a heroin és ettől rosszabbat is tapasztalhatott már Hollywood-ban. Egyedül az Oriflames felsőtest jegyzi meg: – Látom, itt járt az AVON.

Majd észreveszi a kentaur-nőt és rávicsorog.

– Kedves kentaur-asszonyság, önre már nincs szükség, íme az új szépségtanácsadóm! – Azzal a fekáliás Lugosi Béla-hernyóra mutatok. Belátom, nem épp úgy fest, mint akinek van egy-két csoda trükkje a szépségmegőrzés terén, de talán ez is jobb, mint a lószar. A két tanácsadónő viszont már nem foglalkozik velem: láthatóan jól ismerik egymást.

– Hát újra összehozott minket a sors, Jutka! – hörög a kentaur-nő.

– Készülj a halálra, Magdika!

És azzal kezdetét veszi a szépségtanácsadó-harc: a kentaur-nő patás lábaival tapossa a meggyötört hollywood-i sztárt, aki a herointól nem érez már fájdalmat, és megpróbál ráharapni a szőrös lábra, hogy kiszívja a vért az őrjöngő AVON-osból. A küzdelem tíz percen át tart, és végül a kentaur diadalmaskodik, amikor az egyik nehéz pata összezúzza szegény Béla koponyáját. Ha a szart ki is tudtam volna mosni, Lugosi agyveleje végleg megpecsételte a szőnyeg sorsát. Az Oriflames nő zokog: ezentúl egy halott Lugosi Béla lesz az alsó teste. Szinte látom, hogy megbomlik az elméje, amikor arra gondol, hogy előbb-utóbb rohadni kezd alul, és neki egy bomló hullával kell parfümöket eladnia.

– Nos… – liheg a véres kentaur-nő. – Kell akkor az a mélytápláló arc-és testápoló szett mandulaolajjal, vagy sem?
Megrántom a vállam, és azt mondom: – Kenje a kibaszott szőnyegre.

Úgyhogy rákenjük. Az AVON-os mélytápláló arc-és testápoló krém mandulaolajjal pedig rögtön kiszedi a vért és a szart a szőnyegből. Rákenjük Lugosi Bélára is, aki feltámad, és visszaváltozik a 30-as évekbeli sikeres, fiatal filmsztárrá. Belemasszírozzuk a kentaur-nő alfelébe, amitől a lótest átváltozik egy húsz éves lány altestévé, ami szénával teli bűzölgő lócitrom helyett lányos kis kolbászokat pottyant ki a segglyukán. Szétkenjük rajtam, amitől normális emberré változom, akivel nem történnek ilyen faszságok. Az egész kurva világot megáztatjuk benne, amitől eljön a várva várt világbéke és boldogság. Én mondom, az AVON-os mélytápláló arc-és testápoló krém egy kibaszott csoda.

Talán mégsem jó ötlet a fűtésen spórolni - egy hosszú nap után arra térek haza, hogy egy eszkimó iglut készített a családomból.

A rosszullét környékez, amikor látom, hogy a konyha tiszta vér – a meglepően jól teljesítő 1200 wattos robotgépet használta az eszkimó, hogy ledarálja a feleségem és három gyermekem, hogy aztán hústéglákat gyúrjon belőlük, amikből aztán felhúzta a jellegzetes félgömb alakú kunyhót a szobában. Általában semmi bajom az idegen kultúrákkal, de úgy érzem, ez most mégiscsak túlzás. Még a fagyasztóban lévő összes marhahúst is elhasználta, mivel egyetlen család visítva elég csak egy kényelmes igluhoz.

Úgy döntök, elintézem Nanukot. Amikor berontok a nappaliba, épp kikucskál a nedvesen csillogó vörös házikóból és kesztyűs kezével ingeteget felém. De amikor látja, hogy habzik a szám a dühtől, ijedten húzódik be a húsvityillóba. Hasra vágom magam és úgy kúszok be a kajibába, mint egy mérgeskígyó. Nanuk a sarokba húzódva a térdét öleli, próbálja elrejteni az arcát. Már épp készülnék lesújtani rá, amikor kellemesen ellazítja görcsbe rándult izmaimat az igluban terpeszkedő meleg. A forróság átjárja csontjaimat, és szinte érzem, ahogy kienged kásásra fagyott velőm a belső csöveimen belül – most döbbenek csak rá, hogy milyen régóta fázom, olyan régóta, hogy már meg is feledkeztem róla. Emlékeztetem magam, hogy szét kell vernem az eszkimó fejét, de gonosz dzsinnként hagyja el testemet minden düh és egyedül a meleg és a biztonságérzet marad – mintha ismét az anyaméhben lennék. A hústéglákból még szivárog a vér – forró cseppekben robban szét a homlokunkon – hamarosan már ott kucorgok én is Nanuk mellett, és némán élvezzük a családi fészek melegét. Testmeleg gubónkból lesünk ki a hideg lakásra. Alighanem mégiscsak igaz, hogy az ember leginkább a családjában érzi jól magát.

Így telnek aztán a napok. Olykor a falat simogatom, s azon gondolkodom, a tapintott falrész vajon a kisfiam háta vagy a feleségem combja lehet – esetleg a darált marha a fagyasztóból – vagy mindezek elegye. Próbálom felidézni a haragot, amit Nanuk iránt éreztem, amikor rádöbbentem, hogy kiírtotta a családom, de a melegben nehéz haragudni, mert a meleg maga a szeretet. Egyedül az egyre büdösebb hús illata emlékeztet rá, miből is van az iglu. De talán tavaszig kibírjuk. Az eszkimó olykor kimászik a kunyhóból, hogy vadásszon. Hatalmas lyukat vágott a padlóba, amin keresztül kifogta már az összes alsó szomszédot. A damil majd' elszakadt, ahogy egymás után húzta ki őket az üregből. Bekapcsolta aztán a húsdarálót, és beépítette őket is a házikóba. Így növöget szép lassan az iglunk, így vastagszik a fala.

Ám egyszer csak elfogynak az alsó szomszédok. Friss gőzölgő hús nélkül tovább hűl a fal.

Nézzük csak egymást Nanukkal. Az alvadtvér piszokként pereg arcunkról. Fázunk, és alvás helyett terveket szövögetünk, hogy csaklizhatnánk el a másik testmelegét. Talán az is elég lenne, ha csak az egyik lábunkat áldoznánk fel mind a ketten… Ám ahogy ott ülünk egymás húsát méregetve, hirtelen felülkerekedik bennem a civilizált ember. Összeszorítom a fogam, kimászom a húsigluból és a termosztáthoz lépek. Egy mély sóhaj szakad ki belőlem, ahogy felkapcsolom a fűtést. A radiátor kattogni kezd – hamarosan az egész lakást kellemes meleg lengi be.

Nanuk nem tudja mire vélni a dolgot – azt hiszi idő előtt jött a tavasz. Elhagyjuk a húskuckót és szótlanul ülünk a fotelban. Hamarosan ránk romlik a családom, az összes alsó szomszéd és persze a marha. Szeretet van és bűz – no meg persze a magas gázszámla réme, amit Nanuk nem érthet. Később hangos cuppanással magába omlik a húsbarlang, s arra gondolok, soha többé nem spórolok a fűtésen.

Már épp készülök felhúzni, amikor észreveszem, hogy apró lezuhant földönkívüli jármű van a frissen kibontott óvszerben. Lelkesen mutogatom barátnőmnek a spermazsákban heverő idegen roncsokat, majd ellenőrzöm a gumi dobozát, hátha tévedek, és véletlenül ufószerencsétlenség ízű kotont vásároltam a boltban. De szó sincs róla: a szokásos pajzsmirigy betegség ízű gumit vettem, aminek az íze a termékleírás szerint keserű és fémes – pont, amilyet a a pajzsmirigy nem megfelelő működése miatt kialakuló égő száj szindrómában szenvedők éreznek. A reklámok szerint ez az év legszexibb íze.

– Akkor most csináljuk, vagy sem? – csattan fel barátnőm, de szó se lehet róla, hogy a péniszemmel szétdúrjam egy földönkívüli katasztrófa helyszínét. Párom dühösen felpattan. Érzéketlen gecinek hív, akinek az idegen életformák létezésének bizonyítása fontosabb a meghitt szerelmi kapcsolatnál, ezért bezárkózik a fürdőszobába, a kádba fekszik és egy törött parfümös üveggel átvágja az ereket a kezén és az egyik lábán. De nincs most időm ezzel foglalkozni: értesítem a sajtót. Hamarosan egy tucat riporter fotózza az ágyra rakott kotont, ám a rendőrség, és a külön alakulat is megérkezik: felveszik a tanúvallomásom, majd a barátnőm holttestét is kifaggatják. Sárga szalaggal kerítik el az ágyat, majd elszállítják a kotont, néhány nap múlva pedig lehűtenek mindenkit, hogy csupán egy meteorológiai ballon zuhant le az óvszeremben.

Ebből persze én egy szót sem hiszek el. Bőszen mesélem a tényfeltáró riportereknek, hogy amit láttam, bizony egy idegen űrhajó darabjai voltak. A roncsok többféle különböző anyagot foglaltak magukban. Különös fém rudak hevertek szétszórva minden irányába, oldalukba pedig rejtélyes, értelmezhetetlen jelek voltak belevésve. Pár nap után aztán megjelennek a fekete ruhás emberek, hogy elhallgattassanak.

Épp dugni készülünk kivérzett barátnőmmel, amikor a kibontott óvszer spermazsákjában aprócska sötét öltönyös, napszemüveges, kalapot viselő titokzatos figurákra bukkanok. Döbbenten hőkölök hátra. A parányi fickók rezzenéstelen arccal közlik velem, hogy ha jót akarok, felejtsek el mindent, ami történt, és ne cáfoljam, hogy egy meteorológiai ballon zuhant le az óvszeremben.

Barátnőm dühösen néz rám. – Akkor most csináljuk, vagy sem? – csattan fel, de már látja is, hogy lekonyultam. Dühösen felpattan hát. Érzéketlen gecinek hív, akit jobban érdekel az árnyékkormány titkos ügynökeinek halálos fenyegetései mint egy kiegyensúlyozott szerelmi kapcsolat. Aztán bezárkózik egy szekrénybe, és egy erős bőrövvel felakasztja magát. A körömnyi sötét zsaruk közben jeleznek, hogy feküdjek a földre, biztos, ami biztos, most meg fognak kínozni, hogy tartsam a számat. Reszketve kuporodom a hideg padlóra, miközben pókként ellepnek a miniügynökök. Fél órán át kínoznak: a szőrtüszőimet rugdossák, cérnával fojtogatják a kis lábujjam, és belebokszolnak az anyajegyeimbe. Aztán visszamásznak a kotonba, és közlik, ha újra meg kell látogatniuk, végem, és a halott barátnőmet is kicsinálják. Na ekkor feldühödöm. Nem elég, hogy a kibaszott kormány ügynökei tönkreteszik a szexuális életem, még a csajomat is kicsinálnák. Hirtelen gonosz vigyor terül szét az arcomon. Felkapom a kotont, kirángatom barátnőm döbbent hulláját a szekrényből, és azt kiáltom neki: – Csináljuk! Most!

Kacéran rám mosolyog, amikor látja, hogy kackiásan meredező péniszem a köldököm alját bökdösi, a sötét ügynökök pedig felsikoltanak, amikor elkezdem rágörgetni a farkamra a pajzsmirigy betegség ízű kotont. A szűk gumi a makkomhoz préseli a kormány ügynökeit – fuldokolnak és vergődnek, de én hajthatatlan vagyok. Miközben barátnőmmel dugunk, halk ropogással telik meg a szoba, és érzem, hogy forró nedvesség borítja be a makkom, amitől csak még jobban bevadulok.

Miután végzünk, lehúzom a kotont, és a fény felé tartom. A rózsaszínné vált spermalében leszakadt miniatűr végtagok, szakadt öltöny, törött napszemüveg darabok és véres csontok keringőznek. Később, amikor a fürdőszobában próbálom lemosni hímtagomról az emberi belsőség-pürét, felfedezem, hogy az egyik ügynök szemgolyója valahogy a húgycsőnyílásomba szorult. Kényelmetlen látvány, mintha a saját farkam bámulna – mintha már a hímtagomon keresztül is az árnyékkormány figyelné minden rezdülésem. Apró fogpiszkálóval kaparom ki a szemet, barátnőm pedig egy hét múlva felíratja magának a fogamzásgátló tablettát és soha többé nem lesz öngyilkos.