A nejem szerint ideje kiheréltetnem a porszívónkat, miután az felcsinálja a szomszéd porzsáknélküli Zanussiját, és ismét egy alom éhes porszívókölyökkel lepi meg a társasházat.
Ez a második eset idén: csillog-villog a három emeletes ház, egyetlen felesleges porszem sincs, amivel etethetnénk a jövevényeket, így hát a házmester ezúttal is leviszi a kartondoboznyi gyerekporszívót a pincébe, és egy súlyos húsklopfolóval agyonüti a fájdalmasan zúgolódó kölyköket. Aztán persze megkapjuk a fejmosást, hogy vigyázzunk jobban a kanos masinánkra, mert ha az egyszer kiszökik, körbekeféli az összes porszívó szukát a környéken.
Nem szívesen vágatom le a jó öreg kosznyelő golyóit – férfiként együtt tudok érezni egy folyton kanos felületi szennyeződés eltávolítására alkalmas elektromos eszközzel –, ugyanakkor én sem akarom, hogy elárasszanak minket a fattyúmasinák és a porszívógeci.
– Bocs, haver! – mondom a kütyünek, és elviszem a dokihoz, aki hümmögve simogatja a hűs vizsgálóasztalon reszkető masinát.
– Csak a végső esetben szoktuk javasolni az ivartalanítást – dünnyög az orvos. – A háztartási készülékek teljesítménye többnyire visszaesik a herélés után. Depresszióssá válnak. Egy ivartalanított porszívó már nem szippantja ki a porcicákat az ágy alól. A múltkor heréltem egy vízforralót, ami utána heteken át képtelen volt felforrósodni, sőt, jeget gyártott a vízből.
– Ha golyóstól viszem haza a porszívót, a nejem valószínűleg engem fog kiherélni – mondom.
– Van alternatív megoldás! – Vigyorog rám a doki. – Szimplán buzivá kell nevelni a porszívót. Akkor nem fog többé porszívópinák után kódorogni. Már ha nem vallásos a család... A katolikusok többnyire nem tűrnek meg homoszexuális takarítóeszközöket a lakásukban.
– És ööö... azt lehet? Csak úgy hipp-hopp homokossá tenni egy gépet?
– Persze, hozzá kell nevelni a hímvesszőhöz, próbáljam meg? – kérdezi, én meg naná, miért is ne, rábólintok. A dokinak se kell több: már tolja is le a fehér vászon gatyát, és az ijedten berregő porszívó előtt kezdi rázni félmerev faszát. A makkja már izgatottan nedvedzik – gyenge szívásra állítja a masinát, és már dugja is befelé a porszívócsőbe a lőcsét, majd izzadni és nyögni kezd, miközben mindenféle orvosi szleng dumát nyomat, mint például, hogy "Ó, igen, szopjad a gecim te kábelvisszacsévélő kurva!", vagy "Lefetyeld a golyóimat te porszívólotyó!", sőt még azt is hozzáteszi, "Baszom a szádat, imádom ezt a munkát!" Riadtan nézem, ahogy a szemem láttára erőszakolják meg a porszívónkat, ami fájdalmasan búg és zúg, igazából nem úgy néz ki, mint aki kezd rászokni a buziskodásra.
– Hagyja abba, hát szenved! – szakad ki belőlem.
– Szenvedés? Ugyan! – hörög a doki, az orgazmus kifeszített kötelén egyensúlyozva, készen rá, hogy a porzsákba eressze saját zacsijának a tartalmát. – Próbált már forró vasalót a faszra szoktatni? Na az az igazi szenvedés! Ez ahhoz képest maga a paradicsom! Ó, geci, ez jobb, mint a feleségem!
Egy gyors mozdulattal ott termek a kéjelgő köpenyes mellett, és olyan erővel rántom le a faszáról a porszívót, hogy majdnem leszakítom a hímtagját, majd kirohanok a rendelőből, ki az utcára, és jó tíz percen át meg sem állok. Közben cirógatom a porszívót és a bocsánatáért esedezem.
– Sajnálom, hogy át kellett menned ezen, haver – motyogom. – De nagyon úgy fest, nem tarthatod meg a golyóidat...
Úgy döntök, hanyagolom ezentúl a dokikat – valószínűleg a többi is egy kibaszott perverz állat. Eszembe jut Pálma néni, akihez gyerekkoromban a kuvaszunkat vittük herélésre, talán még mindig ott lakik az Arany János utcán.
Anno Pálma nénihez vitte mindenki ivartalanításra a házi kedvencét – a nő jó üzletet csinált belőle a 80-as, 70-es, de talán még a 60-as években is. Afféle heregurunak tartották a városban, Pálma néni ugyanis képes volt fájdalommentesen, szájjal bármit kiherélni, legyen szó macskáról, kutyáról vagy zebradánióról. Isteni adottság, mondogatta mindig a hideg tea és a darált keksz rudak felett: a fogai valahogy úgy nőttek kifelé a szájából, és így tökéletesen képes volt a tövénél átrágni a herezacskót. A kiálló fogak miatt egyébként folyton előre dőltek Pálma néni ajkai, ami különös, kissé majom szerű jelleget adott az arcának. Pálma néni csodálatos tulajdonságai közé tartozott az is, hogy a nyála valami szokatlan mutáció folytán fájdalomcsillapítót és véralvadásgátlót tartalmazott – mintha a jó Isten tényleg arra teremtette volna a nőt, hogy ondóvezetékeket rágjon át. Faluról költözött a városba, de már ott, a tanyán kislány korában nem merték beengedni az istállóba, mert a csődörből hamar paripát csinált, de még az udvaron ténfergő kakast is kiherélte egy szempillantás alatt.
– Egyszer lerágtam egy szúnyog tökeit, még mielőtt megcsíphetett volna! – viccelődött mindig a gyerekek előtt, akik hitték is, meg nem is ezt a hősi eposzba illő történetet – a kisfiúk mindenesetre fém tésztaszűrővel vértezték fel magukat, valahányszor Pálma nénihez kellett vinniük a kisállatukat – viccesen néztek ki, ahogy domborodott a gatyájukban, miközben Pálma néni így incselkedett velük: – Ugyan, butuskák, ne féltsétek úgy a tökeiteket, csak azokét rágom le, akiket bajba kevernek a golyói! – De aztán hozzátette: – Persze előbb-utóbb minden fiúcskát bajba kevernek a golyócskái, és akkor majd ti magatok jöttök hozzám esedezni, hogy rágjam le őket!
Erre persze fehér zsírkrétává olvadt az arcuk, és a koponyájukba költöztek a rémálmok énekesmadarai, amik éjfélkor telikárogták a gondolataikat.
Az Arany János utca semmit sem változott a hosszú évek alatt: a forróságban olvadozó panelházak tövében ugyanazok a törött padok, elhajított gyümölcsöslé dobozok és szétrúgott kukák fogadnak, mint kiskoromban. Felcsöngetek Pálma nénihez, és teljes döbbenetemre ő szól a kapucsengőbe. Aztán beenged.
Az asszony már nyolcvan éves lehet, és bár arca gyűrött papírzacskóvá vált, még mindig őrzi a majomszerű vonásokat: a fogai, bár megsárgultak a sok cigarettától, ugyanúgy előre állnak, és felduzzasztják egyébként papírvékony ajkait. A porszívó egy darabig ijedten zúg, de aztán hamar lenyugszik, amikor letelepedünk a konyhában – körülöttünk vidám macskák, és egy kutya kergetőzik és hentereg.
– Herélt mindegyik! – Mosolyog büszkén a reszkető kezű matuzsálem, majd hozzáteszi: – És rendkívül boldog.
Pálma néni instant kávéval kínál, és darált keksz rudakkal, amikről azt se tudtam, hogy gyártják még. Mögötte egy népies hímzett terítő feszül a falon, amin egy vérző lábaközű kisfiú látható, ezzel a szöveggel: A pisilődet inkább pisilésre használd!
– Olykor még mindig hoznak fel ide kutyákat, kandúrokat, néha egy-egy hörcsögöt – meséli Pálma néni. – De a legtöbben már idegenkednek a gondolattól, hogy egy öregasszony rágja le a kisállatuk tökét, elviszik inkább a sarlatán állatorvosokhoz, akik lélektelen, steril mészárlást rendeznek. Nem sokba nézem azokat, semmiféle filozófia nem áll ott a herélés mögött, csak az életet akarják kényelmesebbé tenni.
A porszívóra nézek, majd vissza Pálma nénire. Nem merem bevallani, hogy voltaképp én is csak ezért jöttem.
– Én úgy herélek, hogy közben új életet adok! – Emeli fel ráncos ujját a kekszes tál felett Pálma néni. – Felszabadítom a hímeket a tesztoszteron rabigája alól! Kihajtogatom az elméjüket, hogy bele tudják csomagolni az egész világot! A férfiakat csak a kufirc érdekli, ha abból nem jut, hát magukkal játszanak, hát hogy lenne ideje egy ilyen lénynek az univerzum legfenségesebb titkainak a kifürkészésére? Ha tehetném, én biza minden férfit és fiút kiherélnék: kihalna ugyan az emberiség kevesebb, mint egy évszázad alatt, ám több mindent érnénk el ezalatt a pár év alatt, mint máskülönben száz és százezer esztendő során.
Egészen meghat Pálma néni elméje, amely valósággal beragyogja a konyhát. Már a porszívó sem fél, miközben az asztalra helyezem, bátran domborítja a seggét az idős nő felé. És ott lógnak a felcsévélt vezetéke alatt a golyók, amik valósággal bűvöletbe ejtik az asszonyságot.
– És most felszabadítalak, fiam! – mondja Pálma néni, és aszott szájával rácuppan a porszívóherékre, fogai munkához látnak, és már nyesik-nyesik a golyózacskót – porszívóvér fröccsen a darált kekszre, de ekkor Pálma néni szája habozni kezd, és munkához lát a véralvasztó nyál. Amikor Pálma néni végez, hátradől – a szája körös-körül csupa vér, mint egy elrontott rúzs, a szájában ott csillannak a kitépett golyók, az elszakadt ondóvezetékek cérnaként fityegnek a sárga fogak között. Aztán Pálma néni nagyot nyel, és egészben elnyeli a két golyót, ami végigrohan a torkán, le a gyomrába, hogy találkozzon a daráltkeksszel. Az elfogyasztott heréktől aztán Pálma néni szeme kifordul – olyanná változik, mint egy titkos növény-receptúrától transzba esett sámán, és kántálni kezd: – Ó, átnőttek rajtam a fénysziklák, most lyukasztják át a bennem hordott éjszakát! – mondja. – Végtelen a forróság, de hűsíti az arcom a Mindenható kicsapódó párakristálya! Itt olvadnak már bennem a teremtés hólabdái, potrohig csókolom magam a gyönyörtől, ha rá gondolok, a nedvekre, az elcsorgó szitakötőszárnyakra, ez a legcsodálatosabb sugárgyötrelem!
A porszívó ekkor felzúg – de nem a fájdalomtól. A sebe szinte már be is forrt. Valósággal leugrik az asztalról, és nekiáll takarítani, méghozzá gőzerővel: pörög-forog, volt kosz, nincs kosz – alig pár perc után úgy csillog a lakás, hogy el kell takarnunk a szemünk.
– Csinálja már a fényt! Igen, mind ezt csinálja! Ha kisatírozzák belőle a sötétséget, már csak világítani tud! – Tapsikol Pálma néni, a porszívó pedig úgy berreg hozzá, hogy az zenévé, megfoghatatlanul gyönyörű melódiává áll össze, amiben benne van a kidőlő világítótornyokban fohászkodó matrózok minden fájdalma, de a zúzmarában fetrengő varázsgombát öklendező rénszarvasok minden boldogsága is. Körbe táncoljuk a konyhát a porszívóval, Pálma néni is beszáll, nevetése jégcsappal húzott üveghegedű.
– Pálma néni, heréljen ki engem is! – kérlelem.
– Ezer örömmel, fiam! – mondja, és már letolt gatyával a konyhaasztalon ülök, darált kekszmorzsákat szórok a hízott herezacskómra, hogy így kedveskedjek ivartalanítómnak, aki azt ígéri, most felszabadít, és a szájába vesz, és fogait mélyen a bőrömbe fúrja, a combjaim közt hordott hízott gyümölcsbe, és vér spriccel a plafonig, és habzik már az alvasztótej szájú nyugdíjas, megolvadok a fény torkában, kitépett heréim eltűnnek az éhes torokban – kifordult szem, szemhéjsüvegekről szüretelt jóslatok, a kényszergondolatok hamuját lefújja homlokomról egy sosem látott tüdő. Mint két kis harcsabajusz, úgy áll ki Pálma néni szájából véres, váladékos elszakított ondóvezetékem, reszket mint a kocsonyahúr.
– Pálma néni, szabadítsuk fel a világot! – kiabálom a békeidőkbeli konyha nyálmohos levegőjébe.
– Csináljuk, fiam, pont ráérek!
Több se kell nekünk, a porszívó repülő szőnyegként felkap minket, és leröppen velünk az Arany János utcára, ahol hirtelen minden hím megérzi, hogy megváltó érkezett: kigombolt sliccel, dagadó szilvagolyókkal érkeznek, Pálma néni szájba veszi őket, majd egy finom harapás, és az elme kibontja sokrét hajtogatott fülbemászó-szárnyait. Kóborkutyák érkeznek, anyák hozzák a gyermekeiket: egy nő pár hónapos csecsemőfiút nyújt át – Pálma néni kihámozza a pelenkából, és éhes keselyűként a csöpp mogyorók fölé hajol, majd fogaival kiszakítja őket a pár kilós testből. Vérfolyam születik, elhal – a csecsemő csak egy pillanatig sír, aztán bébi Krisztussá válik.
– Menj békével, gyermek! – mondja a vérhabos képű nyugdíjas, és beleköpi a csecsemő kitartott markocskájába az egyik kiszakított heregolyót, amit az rögtön a szájába vesz, és miközben fogatlan szájüregében a saját heréjét forgatja, rádöbben, hogy a húsok rakodópartján csak a csillagfényre vetkezett lelkeket veszi fel a gyöngypetés hajó.
Bumerángként hajítom el Pálma nénit, aki a levegőben pörögve kiherél egy egész kivonuló tűzoltó parancsnokságot a szájával – az elguruló katasztrófavédelmi heréket felszippantja a porszívó, zsákja kövér rovarpotrohhá duzzad a férfikincsektől.
– Végre homlokcsont vagyok alul-felül! – rikkantanak a lánglovagok egyszerre, majd kifeszítenek egy ponyvát, és azon ugrál most a hereéhes, férfiszövettől szinte megfiatalodott nyugdíjas, mint egy trambulinon, egyre feljebb és feljebb, hogy elérje az eget.
Fekszel tükörben, magad alá gyűrve a saját tükörképed, ó te mohás, hártyás magzat.
– Istenem! Ó, Mindenható! Most kiharapom a te heréidet is! – sipítozik Pálma néni, egyre közelítve habzó, kiálló fogú szájával a kackiásan domborodó felhőkhöz.
A Mindenható ekkor megérzi odafenn Pálma néni kőrisbogár illatú meleg leheletét a heregolyóin, és ettől éktelen haragja gerjed. Zengő hangján így szól az asszonyhoz: – Baszom a cső szádat, te szőrkazal! Hát nem húzol Edömértől és Eduárdótól?
(Mivel hogy a Jó Isten ezen a néven szólította a tökeit. Na ne nézz úgy, biztos te is adtál már nevet a golyóidnak.)
És akkor úgy dönt, elpusztítja a világot. Mert nem azért teremtette a heréket és a baszást, hogy mindenféle torz fejű frigid vén picsák neglegálják azt, sőt, kasztrációs kereszthadjáratot indítsanak. Ám a jó Isten végül észhez tér, és nem égeti fel az egész világot, ahogy tervezte, csupán az Arany János utcát, ami azért kicsit hasonlít az egész világhoz. Tűzsugarak lőnek ki az égből, kénköves pokol-ejakulációként hamvasztva el minden nyomorult ravatalpoloskát: engem, a porszívót, a katasztrófavédelem hős harcosait, a herét szopogató csecsemőt, de a leginkább a pattogó Pálma nénit, aki sikoltozó szájjal rögtön rácuppan a túlvilág feszülő gecizacsijára.
Így pusztult el az Arany János utca egy kibaszott porszívó miatt, és mindennek már bizony sok-sok hete: azóta áttetsző kísértetekként tengünk-lengünk itt a romokon. Mint kiderült, kísértetnek lenni nem nagy öröm, főként ha töke sincs az embernek. A szellemek jórészt csak basznak haláluk után, mert mást nemigen tudnak tenni, hogy elüssék az időt. Ám akinek már életében leharapták a tökét, annak a túlvilágon se nő vissza. A kasztrált kísértetek cseszhetik. Jórészt tehát inkább csak porszívózom. Próbálom a jó öreg masinámmal felszippantani az elpusztított épületek porát, a tűz után maradt hamut, de hiába. A kísértetporszívó szart se szippant fel, mivel anyagtalan. De azért csak porszívózom tovább, mert másként nem tudom elbaszni én se az időt, és golyók nélkül teljesen begolyóztam.
– Kerüld a hamis prófétákat! – motyogja nekem mélán zúgva a kísértetporszívó.
– Te csak kussolj! – felelem. – Minden másként alakult volna, ha buzivá változol.
Persze hiába kárhoztatom, ő is csak az tud lenni, aminek teremtették.
Satuba szart penészkóc.
– Nyald meg a tököm! – feleli a porszívó.