Haldoklik a kúszó filodendronom, de a virágárus szerint meg lehet még menteni, csak recskázzak rá a gyökerére.
– Na ne vágjon már ilyen meglepett arcot, a sperma 27 féle teljesen természetes vitamint, legalább 10 féle nyomelemet, valamit életenergiától duzzadó sejteket is tartalmaz, amitől rögtön életre kap még a legszáradtabb kóró is – magyarázza nekem a férfi, majd körbe mutat a boltban zöldellő erőteljes cserepes virágokon. – Mit gondol, ezek itt mitől olyan kicsattanóan egészségesek?
Elképzelem, hogy zárás után körbejár, és a virágokhoz dörgöli nedvedző farkát. Rémségek gecis boltja.
– Ez egy radikálisan új öntözési techika, amit én találtam ki – vallja be szerényen a fickó.
Eszemben sincs ráhokizni a cserepes növényemre, de mire hazatérek, látom, hogy ismét csak lehullott néhány levél róla. Így hát végül megfogadom az árus tanácsát, elvégre mit veszíthetek vele – néhány millió ondósejtet leszámítva. De nem tudok csak úgy, mindenféle érzelmi kötődés nélkül szexuális kapcsolatba keveredni bárkivel és bármivel, még ha csak egy zárvatermőről is van szó.
Elviszem tehát a filodendront a moziba, majd beülünk egy étterembe, ahol a gyerekkoromról mesélek neki, miközben egy pincér száraz vörösborral locsolgatja a virágföldjét. Miután kötöttebb lesz a hangulat, az asztal alatt simogatni kezdem a leveleit – taxi visz haza minket, a hálószobában aztán felrakok egy Phil Collins lemezt, a filodendron fölé térdelek, előveszem a farkam, és szerelmes szavakat nyöszörögve ráverem. A kirobbanó sperma eláztatja a virágföldet, sűrű, fehér nyálka csorog a leveleiről.
Mondani sem kell, a filodendront reggelre mintha kicserélték volna: levelei zöldek, egészségesek, szinte ragyognak. De csakhamar követelőzővé válik, szerelmes sms-ekkel zaklat a munkahelyemen, és megkér, hogy hazafelé vegyek neki valami csini fehérneműt. A szárára húzott lyukas bugyi és melltartó úgy áll rajta, mint tehénen a gatya, de azért felteszek egy Phil Collins CD-t és a makkomat dörzsölgetem a szárához.
Két hét után kétségeim támadnak, mennyire normális dolog szerelmi viszonyba keveredni egy cserepes növénnyel – de a Femina szerint mindent elárul a kapcsolatról, hogy párunk lenyeli-e vagy kiköpi-e az ondónkat, így a tesztjük szerint irigylésre méltó a szerelmi életem, mert a filodendron csak úgy falja.
Telnek a hónapok, és nem szakítok a szobanövénnyel. A média időközben felkapja az ötletét szabadalmaztató sarki virágárust, akit immár a magyar mezőgazdaság megmentőjeként állítanak be. Pár nap után a mezőgazdasági híradó felvételei lesznek a legnézettebb videók a pornómegosztó oldalakon: miközben egy bajszos gazda egy hatalmasra nőtt, látszólag csiganyálkával borított patiszont mutogat a kamerának, a háttérben a napszámosok letolt gatyával állnak a földeken, és mindent összekennek az ondójukkal, amit csak látnak. Egy parasztgyerek a lengedező kukoricát bassza, recsek a szár, ahogy szőrös heréi neki-neki csapódnak, eközben a narrátor nyugodt hangon közli velünk, hogy a spermaöntözés technikája immár más EU-s tagországok figyelmét is felkeltette, de mivel Magyarország idejében levédette az eljárást, egy külföldi sem recskázhat rá a növényekre – a zöldség és gyümölcsbaszás immár igazi hungarikum. Ugyanakkor a szociológusok telikürtölték a médiát balsejtelmeikkel, miszerint hogy ha ez így folyik, vélhetően csökkeni fog a magyar születésszám, elvégre az életadó férfinedű immár a földeken csordogál, ahelyett, hogy nőket termékenyítene meg. A földművelésügyi miniszter szerint jut elég geci mindenkinek ebben az országban, de egy hatalmasra nőtt cukorrépa sok szempontból értékesebb lehet, mint egy gyerek.
Ahogy telik az idő, és normálissá válik a szexuális kapcsolat ember és növény között, én is bátrabban vállalom fel a kapcsolatomat a filodendronnal, igazából már a házasságot tervezzük. De aztán, egy fárasztó munkanap után, nem Valentín napon ugyan, de közelítve hozzá, a filodendron kitalálja, hogy erotikus masszázsban részesít.
– Igazán, erre semmi szükség – mondom, de hajthatatlan, így hát feltesszük a Phil Collinst, meggyújtunk pár gyertyát, és az ágyra fekszem meztelenül, a cserepesnövényt pedig egy tubus testápoló társaságában magam mellé teszem, és hagyom, hogy érzéki gyönyörökben részesítsen a leveleivel.
Ott fekszem, de nem történik semmi. Várom, hogy végre hozzám érjen, de semmi – úgy fest, azzal nem számoltam, hogy a növények mozgása nagyon-nagyon lassú. Telnek a percek, majd eltelik egy óra. Lejár a Phil Collins lemez. De még mindig nem tudom eldönteni, hogy a filodendron egyik szára elindult-e már a testápoló tubus felé, avagy sem. Talán egy millimétert ha mozdult.
– Ó, hagyjuk, szerelmem, fáradt vagyok – kockáztatom meg, de a szobanövény hajthatatlan, mindenáron örömet akar szerezni nekem. Eltelik még egy óra. A filodendron szára most már láthatóan mozdult pár millimétert a krémes tégely felé, de továbbra is nagyon messze van attól, hogy elérje. Tudom, ha odanyújtanám neki, abból sértődés lenne, így próbálok úgy mocorogni az ágyon, hogy a krémes tubus valahogy közelebb csússzon hozzá. Nem sok sikerrel. Elalszom. Másnap reggel térek csak magamhoz, azt látom, hogy a filodendron immár elérte a testápolót, de még mindig messze jár attól, hogy a masszírozáshoz lásson.
– Drágám, hagyjuk – könyörgök, de a filodendron hajthatatlan. Így hát fekszem csak ott, és próbálok nem törődni korgó gyomrommal, kiszáradt számmal. Eltelik egy fél nap, a filodendron végre krémes leveleivel közelít a testem felé, de még mindig centikre van, számításaim szerint csak másnap reggel éri el döglött csigaként a combomon heverő péniszem. Könyörgök neki, hogy halasszuk el ezt az egész erotikus masszázst, de nem hallgat rám. Fekszek tehát mozdulatlanul, éhségemben a körmöm rágcsálom, és lenyelem a kiharapott darabokat. Később felszakítom a párnát, és a benne lévő tollakkal próbálom csillapítani korgó gyomrom. Hihetetlen fáradtságot érzek. Ismét elalszom. Mire magamhoz térek, a filodendron már a péniszem markolja leveleivel, amin időközben már megszáradt a testápoló. A szobanövény azt üzeni, hogy engedjem el magam és adjam át testem a kéjnek, azzal húzogatni kezdi a péniszem – de két órába telik, mire egy aprócska húzást véghezvisz.
Összességében elmondhatom tehát, hogy életem leghosszabb kézimunkáját egy kúszó filodendrontól kaptam, de sajnos a végső beteljesülést már nem élhettem meg, mert valamikor a negyedik napon a kiszáradás miatt meghaltam. Nem sokkal ezután a filodendron is elpusztult, ugyancsak a kiszáradástól. Aztán eltelt jó sok év, és pont ahogy megjósolták, kipurcant a magyarság is. Virágzó földeket, duzzadt zöldségekkel teli kerteket hagytak maguk után. De aztán ezek is elpusztultak, mert nem volt már aki gecivel, vagy bármi mással öntözze őket a forró nyári napokon. Ez persze intő példa volt a világ más országai számára, akik ekkor már áldották a sorsot, amiért levédett magyar sajátosság volt a növények összegecizése. Szigorú törvényeket hoztak, amik büntettek mindenféle fajtalankodást nyitva és zárvatermőkkel. Az angol miniszterelnök odáig ment, hogy kihirdette: a növényeknek ezentúl szűzi, önmegtartóztató életet kell élniük, így nem is pucérkodhatnak többé nyilvánosan. Még a meztelen növények fényképeit is betiltották, nehogy ötletet kapjanak a férfiak. Az öltöztessünk fel minden növényt projektet aztán szép lassan más országok is átvették: – Addig nem nyugszunk, amíg nem csak minden fán, de minden egyes fűszálon nincs ruha! – hörögték kórusban az EU-s fejesek, és felpörgött a ruhaipar: sorban készültek az apró és nagy selyem tunikák, a mamutfenyőktől kezdve a hűtőszekrényben nedves vatta alatt kikelt mungóbabcsírákig minden növényt ruhába öltöztettek. Amihez persze jó sok selyem kellett. Még szerencse, hogy egy sarki kisállat kereskedő rájött, hogy a selyemhernyók sokkal több selymet készítenek, ha a férfiak naponta rájuk recskáznak.