A feleségem csatlakozik egy feminista csoporthoz, ami abban hisz, hogy a férfiak szaráskor lekakálják a saját herezacskójukat.
Kezdetben csak néhány röpiratot találok az otthonomban, rajtuk gyerekes rajzok, amin pálcikaember-férfiak rákakálnak a saját heréikre, később radikális folyóiratok lepik el a postaládát, onnantól pedig nincs megállás: a feleségem minden este gyülésekre jár, később aztán szektatársnőivel leborotválja a fejét, és csokis pudingot kanalaz rá a városháza előtt, hogy így hívja fel a világ figyelmét arra, hogy a férfiak szarás közben olykor rápottyantanak saját csüngő heregolyóikra, amitől az kakás lesz.
Próbálom elmagyarázni neki, hogy ez egy nagy baromság, hogy akárhogy is nézzük, a segglyuk a herezacskó alatt van, és lehetetlen úgy szarni, hogy kakis legyen a herezacskó, elvégre a gravitáció a végterméket lefelé húzza, de hajthatatlan: azt mondja, a férfiak heréi lefelé csüngnek üléskor, nagyon közel az ánuszhoz, és fizikai lehetetlenség, hogy olykor-olykor ne placcsanjon a szar hozzájuk. Hajthatatlan: titkos férfitársaságokról beszél, akik beszivárogtak még a kormányba is, és akiknek az a feladata, hogy az igazság sose derüljön ki a férfiakról, hisz hamar oda lenne a tekintéjük, sőt, továbbmegy, azt állítja, minden bajért a világban – legyen szó háborúról, vagy a nők elnyomásáról –, oda vezethető vissza, hogy a férfiak frusztráltak, mert néha rákakkantanak a herezacsijukra.
Rá se ismerek a feleségemre. Teljesen kopasz, ott ül a konyhaasztalnál, és miközben beszél, folyamatosan csokis Danone Danette pudingot kanalaz a fejére egy kiskanállal.
– Én még sose szartam le a herezacskómat! – esküdözöm.
– Hiszem, ha látom! – mondja a feleségem. De nem megyek bele, hogy előtte vécézzek. Felfordul a gyomrom a gondolattól. Mindennek van határa.
Elhatározom, hogy elviszem egy pszichológushoz, amibe csak azért egyezik bele, hogy bebizonyítsa nekem, nincs semmi baj a fejében. Elmegyünk hát az időpontra, de semmit sem segít a dolog az ügyünkön, ugyanis kiderül, hogy a pszichológus egy összeszart heregolyó.
Tátva marad a szám, ahogy belépünk az irodába, és látom: az asztal mögött egy óriási, duzzadt, két méteres, szőrös heregolyó tornyosul, és a tetején, mint fagyin a csokimáz, büdös fekália csorog lefelé. A dagadt heregolyó aztán bármit panaszolunk neki, vagy kérdezünk tőle, nem felel rá: csak el-vissza hempereg a földre csorgó szarban, mint egy dagonyázó disznó. Majd amikor távozni próbálunk, elállja az utat. Pár perc után jövök csak rá, hogy a pénzét követeli, amit aztán kihalászva a tárcámból a szaros oldalához kell tapasztanom.
A feleségem nem szól egy szót sem hozzám hazafelé menet a kocsiban. Igazolva érzi magát, némán kanalazza csak kopasz fejére a Danone Danette pudingot.
Este a híradót nézem, amiben beszámolnak róla, terrorista nők barna festékkel kenték össze a városban található összes meztelen férfi szobor herezacskóját. Egy másik hír arról szól, hogy radikális férfiak egy csoportja tüntetésbe kezdett a szülészet előtt, a megvadult ipsék felháborítónak tartják, hogy a nők olykor-olykor beszarnak vajúdás közben – ami orvosilag elismert tény. Azt skandálják: Hogy bírjátok leszarni a saját gyerekeitek fejét? Meg azt, hogy: A herezacskó összeszarás mítosz, a csecsemőfejre szarás tény!
Mélyet sóhajtok, amikor megszólal a telefon. A túlsó végén egy titokzatos férfihang annyit közöl velem, hogy a nejem túl közel került az igazsághoz, és találkozni akar egy elhagyatott sikátorban, mert segíteni akar.
– Honnan fogom megismerni magát? – kérdezem akadozó hangon.
– Ne aggódjon, megismer majd – közli velem, aztán leteszi.
A sikátorban aztán egy középkorú férfi fogad. Tényleg ráismerek, hogy ő lehet a telefonáló: letolt gatyával áll, a seggét mutatja felém, és jól látszik, hogy száradt ürülék borítja hátulról a herezacskóját.
– Évszázadok óta sikeresen tartjuk titokban, hogy a férfiak olykor összekakizzák a herezacskójukat, erre jön a maga felesége, és tönkretesz mindent! – vágja a fejemhez. – Állítsa meg, mielőtt mi teszünk pontot az ügy végére! Tekintse ezt figyelmeztetésnek!
– De… Nem értek semmit – sírok a pasinak. – Én még sohasem szartam le a herezacskómat!
– Előttem nem kell titkolóznia, most már barátok között van – motyog a férfi. – Jöjjön, bemutatom a többieket.
Egy elhagyatott raktárban kötünk ki. Amikor belépünk, megcsapja az orromat a tömény szarszag. Odabenn a tévéből ismert vezető politikusok, a tudományos élet elitje fogad. Mindegyiknek le van tolva a gatyája, és a szart szedegetik a zacsijukról.
– Hiszi vagy sem, nagyon közel állunk a probléma megoldásához – közli velem a titokzatos férfi. – És ha Dr. Gucsiknak végre sikerül tökéletesítenie a találmányát, a felesége mondhat, amit akar, soha többé nem lesz kakis egyetlen férfi heregolyója sem! – Azzal egy öreg, kopaszodó tudósra mutat, aki máris átveszi tőle a szót.
– Hallott már ön a teleportációról? – szegezi nekem a kérdést a professzor, mire bambán bólintok. – Ha jobban megfigyeli társaim segglyukát, észrevehet egy apró szerkezetet a farpofáik között.
Az egyik kormánypárti politikus ekkor széthúzza nekem a seggét, és felfed a segglyuka körül egy aprócska fémkarikát – olyan, mint valami péniszgyűrű, de fémből van, és aprócska fények pulzálnak a széle körül.
– Amit most lát, szigorúan titkos, és olyan költséges szerkezet, hogy csak a jelenlévő úriemberek engedhetik meg maguknak a viselését – mondja a professzor. – Voltaképpp egy miniatűr teleportációs kaput lát, amit sok-sok éven át fejlesztgettünk a szupertitkos laboratóriumainkban.
Eltátom a szám.
– Tehát elteleportálják a székletet az ürítés pillanatában?
– Így van – helyesel a tudós. – Ám sajnos nem tökéletes még a találmány. Bár a távozó ürüléket azon nyomban eltűnteti, ám nem sikerült még megoldani, hogy a megfelelő helyre helyezze át…
– Hogy érti? – kérdezem, mire a tudós megköszörüli a torkát, és felkéri az egyik politikust, hogy tartson demonstrációt. A fickó izmai megfeszülnek, a nyakán kidagad egy ér, ahogy kitol magából egy vaskos szarkolbászt. Ebben a pillanatban a kis teleportáló kapu a seggén kékre vált, és egy éles fény kíséretében eltűnik a kicsusszanó székletrúd – de alig néhány pillanat múlva megjelenik a szoba másik végében, egy másik politikus seggének a közelében, és a földre pottyan, viszont előtte még hozzáplaccsan a herezacskójához, teljesen összekenve azt.
– Amint látja, eddig annyit sikerült elérnünk, hogy a delikvensek ne a saját herezacskójukat, hanem a másikét szarják le, de közel vagyunk a megoldáshoz – mondja a tudós.
– És tőlem mégis mit várnak? – kérdezem.
– Egy vagy két hónap, mire tökéletesítjük a technológiát – mondja a tudós. – Addig tartsa féken a feleségét! Most pedig tolja le a nadrágját, felszereljük magára is a teleportációs kaput.
– De minek?
– Csak úgy tudja meggyőzni a feleségét a tévedéséről, ha nem szarja le a heréit, ugye?
– De én amúgy sem szoktam…
– Ugyan, barátok között van, közöttünk nem kell titkolóznia! – Azzal a semmiből érkezik két kigyúrt testőr, és lerángatják rólam a gatyát. Pár perc múlva már rajtam is van a teleportációs ánuszgyűrű.
Otthon már csak rossz álomnak tűnik az egész. De a feszítő karika a farpofáim között emlékeztet rá, hogy nagyon is komoly a helyzet, és hogy ezek a férfiak bármire képesek. Ha nem sikerül meggyőznöm a feleségem, hogy álljon le, könnyen az életébe kerülhet.
Belépek tehát a konyhába, ahol a nejem épp Danone Danette pudingot masszíroz tar koponyájába, és bizonyságot teszek arról, mennyire szeretem őt. Azt mondom: – Drágám, szarnom kell, azt akarom, hogy nézd végig!
A feleségem döbbenten ejti ki a kezéből a pudingos poharat. Tudja ő is, hogy most dől el minden. Most végre igazolhatja a teóriáját.
Pár perc múlva már a fürdőszobában vagyunk. Terpeszben ülök a vécén, hogy a feleségem jól lásson mindent: a lábam között csüngő péniszt, mögötte a duzzadt herezacskót. De próbálok úgy ülni, hogy az ánuszom azért ne legyen nagyon látható, még feltűnne neki a teleportációs kisgyűrű körülötte.
Miközben megindul a bélmozgásom, és kitágul a segglyukam az érkező szar körül, még megfogom a kezét, és azt mondom, akármi is fog történni, szeretni fogom az életem végéig. Egy könnycseppet látok a szemében megcsillanni, de nem felel, az érkező szarkolbászt figyeli. Ahogy kitolom, hirtelen kék villanás tölti be a fürdőszobát, ami egy pillanatra elvakít mindkettőnket, mire a feleségem észbekap, már le is húzom a vécét, nehogy feltűnjön neki, hogy az ürülékem nem a vécébe placcsant, hanem messzire teleportált, vélhetően egy vezető politikus gatyájába. Megérintem a feleségem kezét, és a heregolyóimhoz vezetem a tenyerét. Ujjai lágyan megérintik a feszülő gömböket. És eltátja a száját, amikor érzi, nincs rajta semmi szennyeződés. Mosolyra húzom a számat. Ám ekkor egy újabb kék villanás tölti be a fürdőszobát, és egy méretes szarhurka materializálódik a levegőből – épp a seggem közelében. Az előbb lehúzott vécé szarplatójára pottyan, de mielőtt leesne, még jól összekeni a herezacskómat.
A feleségem felsikolt.
– Tudtam! Tudtam! – üvölti, és hiába kiabálok utána, hiába ordítom, hogy ez nem az én szarom, hanem egy kormánypárti politikusé, hiába mondom, hogy egy távoli miniszter szarta össze épp a golyóimat, és nem én, nem hisz nekem.
Összepakol és elmegy. A fejemhez vágja, hogy sok éven át hazudtam neki, hogy én tudtam az igazságot, mégis őt próbáltam meggyőzni arról, hogy bolond.
Most egyedül ülök a konyhában. A száradó miniszter szart figyelem a golyóimon. És egyre frusztráltabbá válok. Háborúkat akarok indítani. Ki akarom zsákmányolni a nőket. De te is pont így éreznél, ha ismeretlen politikusok fosnák össze a töködet nap mint nap.