Édesanyám szerint önző dolog, hogy az ő tejcsatornáit használom fülhallgatóként, mivel nem gondolok éhes kistestvéremre.
Szerintem ez azért faszság. Egyrészt nincs is testvérem, tehát eleve nincs szüksége anyámnak a tejcsatornáira, másrészt a Culture Club Karma Chameleon című száma sokkal tisztábban szól, ha anyám tejcsatornáin keresztül érkezik. A régi fülhallgatóm mindig összegabalyodott, megtört, recsegni kezdett pár hét után, majd elhallgatott. Anyám tejcsatornáival ez nem történhet meg. A hosszú, vörös kis nyúlós szalagokon már akkor láttam, hogy remekül fogják vezetni a Culture Club Karma Chameleon-ját, amikor kioperáltam őket egy éjszaka édesanyám melléből. Azóta Erős Pistával kenegetem – így anyám nem lopja el és nem próbálja meg visszatömködni őket magába. Egyszer megpróbálta, de egy napot át sikoltozott, úgy csípte belülről a mellét a darált paprika.
– Gondolhatnál a kistestvéredre! – mondja anyám. Tiltakozom, hogy nincs is kistestvérem. De ekkor a családi íróasztalhoz vezet. Három fiókja van, még sose sikerült kinyitnom egyiket sem. De anya most elővarázsol egy kulcsot, és kihúzza az egyiket. És ott bömböl a fiók mélyén a pólyás kistesóm.
Hirtelen nagyon elszégyellem magam, és visszaadom anyámnak a tejcsatornáit.
Másnap már apám ondóvezetékén szól a Culture Club Karma Chameleon című száma a fülembe. A hangzás valahogy tompább, de még mindig jobb, mint a bolti fülhallgató.
– Önző vagy! – mondja apám.
Nem is értem, mit jön nekem az ondóvezetékével. Évek óta külön alszanak anyámmal, öreg már amúgy is, csoda, hogy a kistestvéremet összehozták valahogy. Nem kell több tesó, a Karma Chameleon kell. Ám ekkor apám a családi íróasztalhoz vezet, és kinyitja a második fiókot. Ott fekszik benne apám titkos szeretője, szomorú kiskutya szemekkel néz rám. Hirtelen nagyon elszégyellem magam.
Ám ekkor már az kezd foglalkoztatni, mit rejtegethetnek szüleim a harmadik fiókban. Addig csattogtatom a lakásban apám ondóvezetékét, mint valami karikásostort, addig csapkodom vele a hátukat, hogy kinyitják nekem a harmadik zárat. És bumm. Hirtelen ott van minden abban a harmadik fiókban, amit a kormány valaha is titkolt előttünk. Ott feszítenek a földönkívüli alakváltó reptiliánok, és két, x-ként egymást metsző repülőgép kondenzcsík, amiről rögtön látom, csakis a sokat emlegetett chemtrail összeesküvés bizonyítéka lehet – a népszerű elgondolásé, mely szerint a kormány titokban mérgező vegyi anyagokat permetez, mely mérgezi és butítja a lakosságot.
– Ezeket nem szabadott volna látnod – mondja anyám, miközben a kistesómat szoptatja. Az vörösödő fejjel bömböl és fájdalmasan hörög, kis kezeivel a torkát markolássza – alighanem maradt egy csomó Erős Pista a tejcsatornájában. – De most, hogy láttad, neked kell eldöntened, mit kezdesz a tudással.
Most itt ülök a chemtrail kondenzcsíkokkal a fülemben, és érzem, ahogy a mérgező anyagokon át érkező zene lassan megöli az agyam. Szól a Karma Chameleon. Anyám a tejcsatornáit öblögeti egy lavórban, de nem megy ki az Erős Pista belőle. Soha többé nem tud szoptatni velük. A kistesóm éhezik. Végső lehetőségként felcseréljük apám ondóvezetékével az egyik tejcsatornáját. Mire megjönnek a rendőrök, és elviszik anyámat a csecsemő megrontásáért, már fel se fogom, mi történik. A Chemtrail Kameleon ekkora már szobanövényt csinált belőlem.
Tejcsatorna-fülhallgató, Chemtrail Kaméleon
2016.05.04. 19:18 Komor
Szólj hozzá!
Címkék: Tejcsatorna-fülhallgató Chemtrail Kaméleon
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.