A húgycsőbalerínám egy elvétett táncmozdulat miatt kesereg, emiatt egész nap áttetsző nedvek csorognak a péniszemből. A pirouette á lá seconde nem egyszerű dolog, és bár nem panaszkodhatom a méretre, a farkam belülről mégis szűkebb mint egy táncterem, s ez is megnehezíti a táncosnő dolgát. Megpróbálom valahogy jobb kedvre deríteni a hímtagom. Felteszem Csajkovszkij Diótörőjét, ez általában megnyugtatja.
Szinte hallom apámat, amint rajtam nevet, miközben zsebkendővel a könnyeket törölgetem a húgycsőnyílásomról. Buzis dolognak tartaná, hogy egy balerina táncos él a péniszemben. Hisz azt is buzisnak tartotta, hogy szeretem a balett előadásokat. Pedig mindig is rajongtam értük, de hallani sem akart róla, hogy az ő fia balettelőadásokra járjon.
– Tudod miért nem járnak férfiak a balett előadásokra? – morgott egy sör fölött, zsíros hajába túrva. – Mer' kis balerinák költöznek a faszukba, azér'! Oda csak nők járnak! Ha egy fickó beteszi oda a lábát, máris elkapja a pöcsfenét!
Hülye mese, legyintettem magamban, és tizenöt éves koromban kiszöktem este otthonról, hogy megnézzem a Tűzmadarat. Az előadás letaglózott, magába szippantott és azóta sem engedett el. De másnap aztán begyulladt a fütykösöm – genny kezdett csorogni belőle, és elszédültem, amikor a kis sárga tócsában egy néhány miliméteres elnyűtt balettcipőt fedeztem fel.
Sose mondtam meg apámnak, hogy igaza volt. Sose mentem orvoshoz, hogy kioperáltassam a balerínát. Mert éreztem, akkor apám győzne. Pedig végülis igaza volt. A könyvek szerint a húgycsőbalerina az Amazonas folyóban élő vámpírhal (Vandellia cirrhosa) rokona – ez a pici hal az emberi húgycsövön keresztül felúszik, és a tüskéi segítségével belefészkeli magát a húgyvezetékbe. Vérrel és testszövettel tömi meg magát, a teste megnagyobbodik az elfogyasztott vérmennyiségnek köszönhetően. De amíg a vámpírhal férfit és nőt egyaránt megtámad, addig a húgycsőbalerina (Ballerina cirrhosa) kizárólag a hímeket. Az operaházak bársonyos székein át terjed – a hangos balett zene serkenti mozgását – és igen, igaza volt az öregnek, ezért nem járnak pasik balett előadásokra. De sose fogom elmondani neki. Sose megyek orvoshoz.
Minek is tenném – hamar összeszoktunk a kis táncosnővel. A gyulladás megszűnt, és újra tudtam normálisan vizelni – igaz, sokkal vékonyabb sugárban, mint azelőtt. Éjszakánként gyönyörű zenét hallok kiszűrődni a hímtagomból, és kellemes bizsergést érzek, ahogy gyakorol primadonnám – puha talpa alatt kigyúlnak az öröm rózsái. És amikor már nem bírom tovább a jó érzéseket, szinte kirobbanok – mint mikor egy bálna a levegőbe lövell, a magasba spriccolok – a fehér folyam hátán pedig ott egyensúlyoz kis táncosnőm, pliézik a folyam tetején, s forog körbe, mint egy felhúzható játék. Ez a mi nagy pillanatunk, ilyenkor látjuk csak egymást – csókot dobok neki, ő elkapja – int, mielőtt eltűnne ismét a lyukban, én pedig arra gondolok, bárcsak követhetném.
Álmaimban megragadom a farkam, és széthúzom – a makk rajzfilmszerűen nyúlni kezd, mintha csak karamell lenne, a húgycsőnyílás pedig varázslatos barlanggá változik. Fejem eltűnik a saját farkamban, és egy gyönyörű táncparkettre érkezem. Körülöttem tükrök. És ott vár ő. Gyönge kezét nyújtja felém, táncra hív. És noha a valóságban nem tudok, álmomban én is gyönyörűen táncolok.
Ismét tejet iszom és tojást eszem. Szükségem van a fehérjére. Minél többet lövelek ki, annál több ideig láthatom a szerelmem. Mindennap beszélünk – s bár csak pár szó jut minden napra, ha összeadjuk, az évek során már órákat társalogtunk. Ő is szeret. A kiszívott vértől és szövetdaraboktól folyton vörös ajkával puszikat küld felém. És egyre többet rágja a fülemet, vagyis a húgycsövemet a házasság miatt.
– De ahhoz be kéne mutatnom téged a szüleimnek… – hebegem egy ejakuláció közben. Másnap reggel a következő sperma kilövelésnél válaszol: – Mutass be kérlek!
– Tényleg szükség van erre? – kérdezem aznap este, a következő alkalommal, amikor a farkam huzogatom.
– Igen. Tudod, én egy régi módi lány vagyok – feleli, majd visszabújik a péniszembe.
Hát legyen – döntöm el. Felhívom hát a szüleimet, és bejelentem, hogy megházasodom. Persze ragaszkodnak hozzá, hogy megismerjék a lányt, illetve korholnak, amiért eddig nem beszéltem róla. Elhívnak tehát ebédre. Nagyon meglepődnek, amikor egyedül állítok be. Mélyet sóhajtok, aztán az asztalhoz ültetem őket. Megkérem őket, hogy figyeljenek. Aztán letolom a nadrágom, és húzogatni kezdem keményedő hímtagom. Szótlanul, tátott szájjal ülnek. Ekkor szólok nekik, hogy készüljenek, mert már jön is a jegyesem. (Valójában persze nincs az ujján gyűrű, de péniszgyűrűt tettem magamra néhány napja.) Rázkódni kezdek. A kirobbanó spermasugár szétfröcsköl – még az ebédre is jut belőle. De jól látni, az ondósugár tetején ott piruettezik miniatűr szerelmem, a legjobb formáját hozza, és bájosan integet szüleim felé.
Anyám elájul, apám pedig zokog: – Tudtam, hogy egy buzit nevelek – átkozódik.
A péniszemből aztán napokon át csorognak kedvesem könnyei. Hiába is játszom neki a Diótörőt teljes hangerővel, csak nem akar megnyugodni. Pedig mondom neki, nem számít, mit gondolnak a szüleim, együtt élünk mi már, amíg világ a világ. Együtt öregszünk meg. És próbálok nem gondolni rá, hogy egyszer talán impotens vén marha leszek és így nem lesznek többé közös pillanataink. Összetartozunk. Holnap elviszem egy paphoz.
-------------------
A sztori folytatása az azonos című kisregényben.