Az amerikai Crack The Spine magazin elfogadta közlésre Csibecsont Mary című novellámat. Ez az első a frissen elkészült western kötetből, amit leközölnek az USA-ban, magyarul itt olvasható:
Komor Zoltán - Csibecsont Mary
A képen Csirkeszárny ember, a miniszterelnök jelölt. Egy gyomorsavazatot talán megér.
Őszödtevők: gyurma, csirkecsont, újságból ollózott dolgok, cérna-fonal, öngyújtó, gyufa, gomb, Magyarország
Reggel a zuhanyfülkében egy villamosszéket találok, benne egy riadt tekintetű halálraítélt csücsül, és fogadkozik nekem, hogy nem ő követte el a gyilkosságot. Megkérem, húzódjon arrébb kicsit, mert le akarok zuhanyozni. De nem tud, mivel szorosan a székhez szíjazták.
Viszont ha kiszabadítom, ezer örömmel elhúz innét a fenébe – ígéri.
De nem vagyok biztos az ártatlanságában, ezért úgy döntök, ma inkább a fürdőkádat használom. Odafordulok hát, de egy asszonyt találok benne kuporogni – arcát fekete fátyol takarja, idegesen kopogtatja körmeit a porcelánon.
– Az első sorból akarom látni, ahogy megdöglik! – bömböl. Mennyit szenvedhetett már így is szegény. Én pedig majdnem rányitottam a forróvizet.
Nem tusoltam. Füstölt hús szagom van.
*
Szívességből kisebb plasztikai műtéteket végzek az ismerőseim háziállatain. Nincs róla papírom, sem megfelelő eszközeim hozzá, nincs műtőm, azzal dolgozom, amit otthon találok, de sok kuncsaftom akad – a legtöbben fiatalítani szeretnék a kutyájukat, vagy hosszabb nyelvet, kevésbé elálló fület, néha mutatósabb farkat képzelnek nekik. Ma azonban a földszinten lakó özvegy csöngetett be a macskájával és egy régi fényképpel a kezében. Azt szerette volna, ha a kis kedvence jobban hasonlítana elhunyt férjére. Felmértem a fekete-fehér fotón lévő fiatal katonalegény arcvonásait, hetyke bajszát, majd az unott képű macskát, és rábólintottam a dologra. Hiba volt, a műtét nehezebb diónak bizonyult, mint hittem. Órákon át farigcsáltam az állat képét, de sehogy sem akart hasonlítani a fotón látott férfira. Nagy, formátlan vörös massza volt már az egész feje. Végső elkeseredésemben fogtam hát a tűt és a cérnát, majd a házi kedvenc koponyájához varrtam a kölcsön kapott fényképet, végezetül a hátára kötöztem egy játékpuskát. A hölgy később csalódott képpel vette át tőlem az állatot.
– Nem is hasonlít – motyogta, azzal elviharzott. Másnap egy doboz csokival csengettem be hozzá, hátha sikerül kiengesztelnem. Az ajtót a macska nyitotta ki. Azt mondta: – A feleségem nincs itthon.
De a csokit azért elvette. Majd rám csapta az ajtót. Egy ideig ácsorogtam ott - trombitaszó szűrődött ki a lakásból. Valamiféle katonai induló.
*
A lány döbbenten fedezi fel, hogy a fiú, akivel összeköltözött, titokban egy rabszolgatartó. Porszívózás közben friss kávéültetvényt talál az ágy alatt, amikor pedig az ágyneműket vasalja, lesoványodott, megvert néger emberekre bukkan a szekrényben. Belátja, hogy ez olyasmi, amit mindenképp tisztáznia kell a párjával. Hamarosan hazaérkezik a fiú – izmos telivéren baktat be a lakásba, az övébe fűzött ostor el-vissza leng.
Leülnek kávézni az asztalhoz, a lány pedig elmeséli felfedezését. Azt is hozzáteszi, hogy ő képtelen összekötni az életét egy rabszolgatartóval, hiszen a szülei liberális szelleműnek nevelték. A fiú lesütött tekintettel hallgatja végig, végül csak annyit felel: – A kávé az bezzeg ízlik, ugye?
A lány már-már szóra nyitná a száját, de nem tud vitatkozni. Valóban, ilyen finom kávét még nem ivott.
– Talán a mosást és a takarítást is megcsinálnák helyetted, ha betanítanám őket – kockáztatja meg a fiú, a lány pedig továbbra sem szól semmit – csak kortyolja a kávét. Néma marad aztán napokon át, éjszaka pedig - amikor párja kikecmereg az ágyból, és bemászik a szekrénybe – befogja a fülét, hogy ne hallja az ostorcsapásokat, a jajongó rabszolgákat.
Reggel friss kávébabot önt a darálóba. Alighanem a szeme káprázik, de megannyi apró bömbölő néger csecsemőnek látja a fekete babszemeket. Könny reszket a szeme sarkában, ahogy bekapcsolja a gépet. Majd elsírja magát, amikor csontropogás hangjával telik meg a konyha.