A készülő szürrealista western kötet darabja.
_______________________________
Amikor híre jött, hogy egy jó képű idegen érkezett a sivatag széli kisvárosban, nyomában a napnyugtával, a mádám – ez a förtelmes, vaksi kövér bestia, csöcsei akár a félrevert templomharangok – egyből felsorakoztatta lányait a kupleráj előtt. Ott állnak hát a nők, kigombolt dekoltázzsal, mellük megannyi pirosló alma, teli fognyomokkal, kiharapott falatokkal, egyikből-másikból kukac dugja ki a fejét. A cowboyt azonban hidegen hagyja a fehérnép felvonulása, ahogy lován a kocsma felé üget, tekintete inkább időzik el a lócsutakoló fiúkon. Megannyi félmeztelen siheder, göndör hajukkal játszik a sivatagi szél, ahogy vödörből mosdatják a kikötött lovakat, pihés karjukon és lapos hasukon csorog a szappanhab. A fickó nyelve meztelen csigaként csúszik végig ajkán.
– Áh, nem is férfi ez, csak valami kopott makk! Jól van, kiscafkáim, vissza a karámba, így is lesz bőven dolgotok! – vinnyog a mádám, és összeüti tenyerét, mire a lányok almái egyből a földre pottyannak, és begurulnak a kupi szalonajtaján, ahol jóízűen harapnak bele kiéhezett, piszkos arcú férfiak. A nők lehajtott fejjel követik az elgurult gyümölcsöket.
Az átutazó eközben kinéz magának két fiút, akik az itató mellett ücsörögnek és látszólag semmi dolguk – zsebkésükkel aprócska lófigurákat faragnak a szappanból, és néha nevetve vágják hátba egymást. Arcuk akár a szoborangyaloké, a szappanforgácsok fehér pelyhei mint apró kihullott tollak, megülnek köldökükben. A cowboy odalép, a szájába nyúl, és kirángat két aranyfogat, majd eléjük hajítja a porba. A két fiú erre rögtön felkapja a fejét, kiejtik kezükből a késeiket, és a fogak után vetik magukat. Egy ideig birkóznak egymással, a férfi elnézi sziluettjüket, végül abbahagyják, és nevetve megosztják a zsákmányt.
– Hátul van a lovam, ha alaposan lecsutakoljátok, kaptok még egy-egy ilyet – mondja a fickó, szélesre húzva a száját, amiben egész sor aranyfog csillan fel. Az egyik fiú ráharap az ujjai között tartott fogra, majd a szájába veszi, rágja, formálgatja a szájában, vegül egy pénzérmét köp a tenyerébe.
– Nahát, ez tényleg arany! – Tapsikol, majd rámosolyog a nagyvonalú idegenre. – Ne féljen, miszter, mi vagyunk itt a legügyesebb pucolók! – azzal úgy hátba vágja a társát, hogy az kiejti kezéből a saját aranyát.
– Jól van – hagyja rá a cowboy. – Ott van hát, a kocsma mögött. A legszebb mogyorószín telivér, el sem lehet téveszteni.
Azzal elsétál. A két fiú felkapja hát a vödrét, megtölti vízzel, majd füttyent az apró szappan-lovaknak, amik lassan feltápászkodnak a porból, és bandukolva követik a két fiút a kocsma mögé. Ott aztán leesik a két siheder álla: paripa helyett egy lójelmezes fickót pillantanak meg kikötve, csak a segge, és meredező pénisze lóg ki egy lyukon a maskarából. Rögtön megismerik a cowboy hangját, amint feléjük nyerít.
– A miszter tán azt hiszi, bolondok vagyunk – súgja oda az egyik fiú a társának, mire amaz megrántja csontos vállát, és a vödör vízbe dobja száraz szivacsát. Ahogy mosni kezdik az ürgét, az egyre izgatottabban nyihog. A fiú érintésektől még keményebben lüktet a farka, segglyuka pupillaként tágul és szűkül.
– Micsoda pompás paripa ez! – dicséri az egyik fiú, mire a másik alig tudja megállni, hogy el ne röhögje magát. – Szerinted a miszter bánná, ha elvinnénk egy próbakörre?
– Biztos, hogy nem, olyan kedves fickónak tűnt! – kontráz rá a másik, majd nem bírja tovább, és kipukkad belőle a nevetés. A jelmezes cowboynak ideje sincs ellenkezni, máris a hátán terem a két csutakoló fiú, sarkukat mélyen az oldalába fúrják.
– Gyí, te táltos! – kurjantanak egyszerre, mire a fickó négykézláb kezd vágtatni, mintha csak az ördög kergetné. Segge fehéren világít az éjben, ahogy átugorja velük a lóitatót, aranyfogai egymáshoz koccannak, valahányszor oldalba billentik a fiúk kemény sarokcsontjai – a felvert por gonosz szellemként kavarog körülöttük, és összepiszkítja a többi, frissen csutakolt lovat. Fiúk hajítják feléjük mérgesen szappanjukat – úgy zúgnak el a két fiú mellett, akár a lövedékek, egyenes, vékony csíkokban itt-ott lekopik az éjszaka.
– Zúgjál, te döglégy! – kacagnak, s átugratnak a kocsma fölött – szikráznak, ahogy átrepülnek az égen – a lóháton gyújtott tüzek a zárakba olvasztják a mennyország kulcsait. Csillagok fiúköldökben – paták faragnak arcot a holdnak – miszter paripa spriccel csak maskarából – pupillaként átutazó.
Már a sivatagban vágtatnak – skorpiók szaladnak messzire a cowboy fújtatása elől – a fiúkacagástól felrobbannak a kaktuszok. Ám egyszer csak kimerül a paripa, és úgy esik össze a két siheder alatt, akár egy rongybaba. A lovasok a fejüket rázva kászálódnak le róla.
– Mihaszna egy dög ez – sóhajt az egyik. – Valóságos ócskavas!
– Ha lenne pisztolyunk, megszabadíthatnánk szenvedésétől – mondja a másik, majd felszalad a szemöldöke. – Ó! De hát neked van is pisztolyod!
– Tényleg! – kurjant a fiú, a homlokához csapva, majd előkap a zsebéből egy szappanból kifaragott játékfegyvert. – Ba-bumm! – mondja, a jelmezes fickó seggéhez szegezve a csövet.
– Ti… kis rohadékok… na majd én ellátom a bajotokat… – szuszog a cowboy, azzal a fáradtságtól elájul.
– Szélvész elaludt – kuncog a fiú, megpörgetve ujja körül a szappanfegyvert. Ám ekkor éles dörrenés hasítja ketté a sivatagi csöndet. A két fiú megpördül, és egy banditát pillant meg az egyik homokbuckán – szemei szürkén világítanak az éjben – hangja mocorgó fémdarabka: – Fel a kezekkel! Fegyvert eldobni, öcsi!
A két fiú összenéz, és átsuhan az arcukon egy mosoly, amikor rájönnek, hogy a szappanpisztolyt akarja elhajíttatni velük a fickó. A fiú a lába elé ejti hát a játékfegyvert, és a feje fölé tartja a kezét: – Kérem ne bántson minket, egyszerű átutazók vagyunk csupán! – sírnak, ferde mosollyal az ajkukon. – Ez a kivénhedt patás itt minden vagyonunk!
A bandita közelebb lép – ránéz a kiterült lóra, és megkérdezi: – Mi baja?
– Á, csak kifáradt egy kicsit – mondja az egyik fiú. – Ki kell pihennie magát, hogy holnap folytatni tudja az utat.
– Ajánlom is, hogy hajnalra összeszedje magát! – morog a bandita, a homokba köpve. – Lóra van szükségem!
A fiúk erre rimánkodni kezdenek: – Jaj, miszter, kérem, ne vigye el a lovunkat! – De a bandita kérlelhetetlen.
Később a város felé poroszkálva abba sem tudják már hagyni a kacagást. Az egyik a banditát utánozva a kaktuszoknak kiabál: – Fegyvert eldobni! – Mire azokról lepereg minden a tüske. A másik letolt gatyával galoppozik körülötte, nyihog, és szappanlét spriccel az égig. Ba-bumm – fehér csikókká változnak a hold fényében, fiúsörény csiklandozza most az eget, patáik alatt üvegcseppekké olvad a homok, ahogy sötét vödörben vágtatnak.
– A miszter tán azt hiszi, pisztolycsövek vagyunk felhőben – üveggolyókkal teli kulacs, megannyi tejbe fúlt ördögszekér – fehér cérnából szőtt fürdővíz kéjcseppjei.
próbakörre vitt végzet – távol az elhajított szappanlovak az égig szállnak és feloldódnak az éj piszkos vizében – a sötét tapsikol – kupleráj a miszter s kilötyögteti az arcok vödrét ––
Hosszú séta után a fiúk végre visszatérnek a városba, és fáradtan dőlnek a lóitatónak. Nézik a többi csutakoló fiút. Micsoda egy nyavalyás család vagyunk, gondolják. Szappanhabot nyáladzó veszett kutyák, piheszőrös fiú-falka, pisztolytokba szorult heherésző angyalok. A fiúk közül néhányan fabudikba zárkóznak, amik aztán spermasugárral kilőnek, akár a rakéták, majd leszállnak a holdon, ahol a kis asztronauták szappantéglákat gyűjtenek holnapra. Mások még most érnek az aznapi munka végére: az egyik ügybuzgó gyerek már teljesen lesikálta egy ló körvonalait, az állat áttetszővé vált szorgos kezei alatt, láthatatlanul nyargal végig az utcán, látszólag maguktól borulnak fel a vödrök és a falnak döntött létrák. Odébb néhány pimasz kölyök letolt gatyával áll, és oldalba húgyoz egy hószínű paripát, majd nevetnek, amikor a kocsmából kiszédelgő cowboy elbaktat a sárga színű hátas mellett, egyre csak keresve fehéren világító lovát. Vödreikben mosakodnak, szomorúvá simogatják maguk. Akik már végeztek, szemhéjakat rágnak a ma kapott érmekből, amikkel aztán aludni térnek, félálomban még közösen elfingják az amerikai himnuszt. Majd száraz szivacsukat álmaikba dobják – édes leheletükkel mossák át az éjszakát – a városra sűrű csöndfüggöny borul – egyedül a kupleráj előtt sírdogálnak a lépcsőn ülve a lányok. Könnyeik sárrá változtatják előttük a port, törött arcuk kemény térdükön billeg. A két sivatagból visszatért fiú hallgatja egy darabig sírásukat, ahogy megpróbálnak álmot erőltetni a szemükre. Ám a nők szipogása elriasztja a szép álmokat. Felülnek hát mind a ketten és odasétálnak a kupihoz.
– Hát nektek meg mi bajotok? – kérdezik a lépcsőn ülőktől, mire azok széthúzzák blúzaikat. Mellük helyén megannyi lerágott almacsutka. A két fiú összenéz, majd visszacaplatnak a lóitatóhoz, és előveszik késeiket. A hold fényénél dolgoznak: gömbölyű melleket faragnak szappanjaikból, és odaadják őket a lányoknak. Azok könnyes szemmel veszik át őket a fiúktól, és megcsókolják pelyhedző arcukat. Becsúsztatják őket a blúzukba, majd kacagva szaladnak messzire az éjbe. Mától a kezét mossa, aki hozzájuk ér, nem markolják őket többé koszos férfi ujjak. Szinte már látják is, ahogy felsorakoznak egy mosdótál mellett, a retkes vén korcsok gyülekezete, de kezük már a blúzukban matat, de mikor lesöprik magukról a szappanhabot, jóképű, fiatal férfiak állnak ott, akik mellett érdemes elkopni.
A fiúk hallgatják kacagásukat, és elalszanak. Csodaszép álom száll a szemükre: a lányok fehéren világító melle habzik fiatal ujjaik között, ahogy markolásszák a viaszos idomokat. Kopnak azok a csöcsök. A buborékok róluk pedig az égig repülnek, és ledörzsölik az égről az éjszakát.