A készülő szürrealista western kötet darabja.
_______________________________
Dögnyugatnak tartsatok – arra, ahol a városból alkonyatkor kilovagolnak a cowboyok, s lámpának repülő bogárként sülnek meg a naplementében – oda, ahol kilőtt pisztolygolyók termékenyítik meg a nőket, és minden lépésnél elsülő puskacsövek alkotják a paripák csontvázát; nyugatra menjetek, barátaim, ahol egyedül a légylárvák, a dögevők híznak. Mert nyugaton a helyzet változatlan: ismét bajt kever a Kentucky Ördögfióka – micsoda név ez is és milyen büszke rá hiéna képű hordozója – magát veszett mesterlövésznek állítja be, aki semmitől sem fél, azt bezzeg senkinek el nem mesélné, mikor egyszer úgy beszart a domboldalról vágtató indiánok látványától, hogy bebújt inkább a saját lovába. Na azt a jelenetet képzeld el! Megérkeznek a rézbőrűek, és mit látnak? Egy puffadt hasú paripa őgyeleg csak a prérin, néma fájdalom csillan hatalmas szemében – az indiánok pedig úgy megsajnálják ezt a szerencsétlen patást, hogy hazaviszik a faluba, ahol mindenféle gyógynövényeket rágatnak vele. Persze akad közte féreghajtó is, aminek hatására még az éjszaka megszüli az öreg hátas a Kentucky Ördögfiókát. Micsoda látvány, kár, hogy a rézbőrűek lemaradtak róla, hiszen ekkorra már az egész falu kánonban horkol. Nem volt hát nehéz dolga az Ördögfiókának eltenni láb alól a bagázst.
– Úgy biza', egyes egyedül végeztem egy teljes indiánfaluval! – henceg a fickó a whiskey fölött a kocsmában, arról pedig mélyen hallgat, hogy eközben igaz álmukat aludták ellenfelei. Sőt, sőt, megtoldja mindenféle képtelenséggel. Például, hogy mivel nem volt már elég golyója, olyan ügyesen célzott, hogy a kilőtt töltény három embert is rögtön leterített. – Az egyiknek beszaladt a mellkasán majd kijött a hátán, aztán repült tovább, szétloccsantva egy másiknak a koponyáját. A szétrepülő csontdarabkák pedig egyből halálra sebesítettek egy harmadikat, voltaképp pár perc alatt elvérzett a szerencsétlen. És és amikor végleg kifogytam a golyókból, előkaptam a késemet. Kinyestem azoknak a kurva ingyán' asszonyoknak a csiklóját, megtöltöttem velük a tárat, és azzal küldtem a pokolra férjüket!
Valójában persze álmukban vágta el mindegyiknek a torkát. De sebaj, errefelé a legendák nem kopnak és becsületesebb életet élnek hőseiknél. Na és mi születik majd ebből a jelenetből? A Kentucky Ördögfióka most egy sivatagban foglyul ejtett indián fiút vallat. Egy ősi legenda szerint az őslakók porból formázták meg az első pónikat, amit mágikus szavakkal hívtak életre, s ezt a varázslatot mind a mai napig űzik – így nem fogynak ki sose a jóféle hátasból. Ideje, hogy a fehér ember is megismerje ezt a mágiát – dönti el az Ördögfióka, és látod, a fickó nem sajnálja a nemes ügy érdekében pazarolni a tüzes vizet – ez talán megoldja az rézbőrű kölyök nyelvét, az meg bizony már alig lát ki a fejéből, de ahelyett, hogy a titkos mágiáról csiripelne, szédelegve röhög maga elé. De a homlokához szegezett colt-tól végre csak peregni kezd a nyelve. Elköpi a mágia mikéntjét, a fickó pedig elégedetten puffantja le a részeg gyereket. A cowboy nem tétovázik, azon nyomban meggyúrja az első lovát, és olvassa rá a különös szavakat: néhány perc múlva a rosszul megformázott homokparipa már fel és alá vágtat a sivatagban – életre hívója próbálja betörni, és bizony sikerül is neki – ám néhány kör után az állat szétesik homokszemcsékre.
Jó lesz ez, csak valami stabilabb anyagból kell megcsinálni – dönti el az Ördögfióka. – Kőből mondjuk! Ez az! Míg a rézbőrűeknek homokparipán vágtatnak, neki lesz egy átkozott kőlova, hogy a fene essen belé!
A fickó ezen fellelkesül, összegyűjt hát egy nagy kupac sziklát, és megépíti belőlük a paripát. Elmormogja a frissen tanult varázsigét – letölt gatyával körbe táncolja, mire a szobor megmozdul – apró kavicsdarabok hullnak a lóból, ahogy emelgetni kezdi a lábát. A Kentucky Ördög egyből a hátán terem, és alaposan megsarkantyúzza – de rögtön fel is ordít, amikor lába a szobor kőkemény oldalának csapódik – az állat szélsebesen rohanni kezd – lovasa fel és le pattog a hátán, segge és golyói vadul nekicsapódnak a sziklának minden egyes döccenőnél, szörnyű fájdalom nyíllal a testébe – sikolyától felszakadnak a felhők. A városba érve már nincs ép csont az altestében – szétzúzott golyóiból spriccel a vér.
– Látom, szar napod volt, Ördögfióka, meghívlak egy kurva nagy whiskey-re! Aztán elmeséled, hogyan tettél szert egy ilyen emberes paripára! – Beráncigálják hát a kocsmába, és belé töltenek egy üveg szíverősítőt, mire múlni kezd a fájdalom. A részeg fickó nagy pofával adja elő, miféle trükköt húzott ki az indián kölyökből. Több se kell a vadnyugati veszett kutyáknak – szaladnak ők is lovakat csinálni – a városkát hamar ellepik a kőparipák, és a jajgató lovasok – a csontok fájdalmas recsegésétől hangosak most a poros utcák – kékre zúzott seggek – kipukkant herék mindenütt.
Nyugatnak tartsatok, anyaszomorítók! Ahol kártyalapokat vedlenek a csörgőkígyók – a sínen száguldó vonat pedig a koponyacsont falának ütközik – innen már nincs tovább; a koporsókat újabb legelőkre hajtják, hátha akad még temetetlen hulla. Felfűzött pisztolygolyók alkotják errefelé az asszonyok ajkát – egy csóktól a képedbe robban az egész.
Ezt ismered? Egy hosszú hajú indián fickó lép be a kocsmába, a pultra csap széles markával és aszondja': – Tüzes vizet kérek!
A pultos persze jólelkű dögnyugati polgár – a szíve helyén nemzeti zászló lobog – tudja hát jól, mit illik és mit nem ilyen helyzetben tenni: előkapja a pult alól az öreg Mary-t, ezt a rozsdás lukú vén colt-ot, és szétdurrantja a rézfaszú homlokát. Ám amikor lenéz a földön kiterült hullára, tátva marad a szája: ott fekszik a városka seriffje, kifordult szemekkel, a koponyájába nyílt vörös üreggel.
Na, ezért tuti felkötnek, kinyírtam a seriffet! – Reszket a fickó, és a hátsóudvarba cipeli a hullát, ahol letakarja egy durva szövésű zsákkal. Majd később eldönti, hová rejtse. Alighogy visszatér a kocsmába, újra nyílik a szalonajtó, és belép rajta ugyanaz az indián. A pultra csap és aszondja': – Hé, sápadtarcú! Azt mondtam, tüzes vizet kérek!
Szóval ismét csak előkerül az öreg Mary, és kiloccsantja a szemtelen bennszülött agyát. Ám a földön ez is átváltozik a seriff hullájává. Viheti ezt is hátra. A kocsmárosnak ideje sincs keresztet vetnie – újfent belép a ugyanaz az indián.
– Felhúzol, fehérördög! – morog rá a sas orrú vendég. – Tüzes vizet kérek!
– Majd kapsz a pokolban, te féreg! – kiabál a pultos, és megküldi ezt is egy golyóval. És így tovább – hamarosan újra kell töltenie a tárat, aztán megint csak újra – a hátsó udvarban már mozdulni sem lehet a sok-sok seriff hullától, hatalmas tornyot képeznek – kutyák szöknek be a poros utcáról, és marcangolni kezdik a legalsó testeket. Az indián mindig unott arccal érkezik, a pultnak támaszkodik és tüzes vizet kér.
– Ha kell, kinyírom én a világ összes seriffjét, de egy büdös rézbőrűt nem szolgálok ki! – fogadkozik a pultos, meghúzza a ravaszt, és viszi hátra az újabb jelvényes hullát. Úgy dönt aztán, elég volt ebből, nem tér vissza a kocsmába. Felmászik a seriff hullákon, és leakaszt egy csillagot az égről. A mellére tűzi, és így kiabál az éjszakába: – Én vagyok mától az új seriff, hogy a kurva fene essen belétek! A kocsmát meg vigye, aki akarja!
Ám hallja, hogy odalenn nyílik a lebuj ajtaja. Az indián tüzes vizet kér, mire eldördül egy lövés.
Erre megjelenik egy füstölgő lyuk az új seriff fején. Hamar a kocsmában találja magát, a földön, épp száll ki belőle az élet.
Hiába. Itt nyugaton minden csupán ba-bumm – amott a kupleráj nagy csöcsű madamja egy kikent kurván lovagol, majd kiköti és fizet egy fiúnak, hogy tisztítsa meg a jószágot.
– Ragyogjon aztán, mint a nap! – figyelmezteti a nagycsöcsű bestia, mire a fiú így szól: – Csak figyeljen! – azzal a suhanc előkap egy doboz gyufát, és alágyújt a ribancnak – magasra csapnak a lángok, a lány sikolyától félrenyelik árnyékukat a kaktuszok. – Ezeket a ringyókat már csak a tűz tisztítja! – röhög a fiú, kacsint majd visszarohan a templomba.
És ezt ismered? Folyóparton leölt indiánok, kocsmai verekedések egy sivatag széli kavics alatt, zsályafüstben húsba zárt suhancok – lovas jelenetek – seggek csillagokkal – az örök vadászmezőket használjuk mától lóitatónak és sivatagi hullába mássz régóta-tekinteteddel – – totemoszlop lábadozik az orvosi rendelőben, skalpolt asszonykák sétálnak ki az indián borbélyból és dicsérgetik egymás csillogó koponyacsontját, miközben férfiak emelgetik köszöntésül a fejtetőiket. Ahogy visszaveri a vértől nedves csont a fényt, mintha glória nőtt volna az asszonyok feje köré.
– Hallod? Ezek a kurva ingyánok' mindenüket elcserélik egy üveg whiskey-ért! – lelkendezik egy bajszos cowboy a társának.
– Nekem mondod? A legutóbbi a feleségét adta oda egy félig teli flaskáért! – röhög a társa. – Persze mi a fenét lehet kezdeni egy rézbőrű nőcskével? De azt gondoltam, egye fene, normális asszonyállatot faragok belőle. Beráncigáltam hát a konyhába, hogy főzzék' valamit. Mire visszamegyek ránézni, már a hajába fűzte az összes kanalat és a villával fésülgette magát. Az ágyban se vette sok hasznát az ember – ahelyett, hogy feküdt volna deszkaként és hagyja, hogy a férjura elvégezze rajta a dógát', ahogy egy jó protestáns asszonyhoz illik, tekergett, meg sikongatott, mint aki élvezi ezt az egészet. Aszondom neki, jobb, ha nyugton maradsz, különben cipóra verem a fejed, és hát meg is tettem, de tudod ekkor mit csinált? Visszaütött, meg belém vájta a kurva körmeit az a kis hárpia! Látszik, hogy ez se járt templomba, és ezt már nem lehet kikupálni. Fogtam hát a jó öreg puskát, és barlangot robbantottam a hasába.
– Istentelen népség, nem vitás. – Rázza a fejét a másik ürge, majd hozzáteszi: – De legalább mindenüket oda adják már egy üveg whiskey-ért, megérte őket rászoktatni a piára!
Ezt alátámasztandó a háttérben rozoga kis hintón siklik a városka seriffje – elé pucér seggű indián gyermekeket és csecsemőket kötöttek – tipegnek, gagyogva másznak, a seriff pedig nagyokat csap rájuk az ostorral – a felhők lassan szétfoszlanak odafenn s kirajzolódik az ég csontállványzata. A halál fekete ondójától gömbölyödik ez a vidék – néhány alkoholista, élőhalott indián bekeríti a kocsmát, de a szeszvedelő cowboyok a végsőkig kitartanak, hősiesen védik az erődöt, beírják magukat a történelembe. Pipában voltunk és eltűntünk a ragyogásban. Szirmokkal porba, kiürült méregmiriggyel. Amott egy vén piás törzsfőnökkel incselkedik egy csapat sápadtképű: leöntik whiskey-vel a csillagos-sávos lobogót, és átadják az indiánnak. – Nesze, szopjad! – s mindenki szétszalad belül. Erre, csak erre – valaki féreghajtót dobott a pokolba, és most a felszínre köpködi ezeket a pisztolyhősöket – – szemfedőjén tyúkszarral is jönnek – lobogó! Lobogj a szabadság országa teljes glóriája és a bátrak hona felett! a csillagokkal Kentucky Ördögfióka vörös moha kövön – anyatejbe mártott kötélhurok s oh, mondd, látod-e a korai hajnali fénynél mindenki álomtüzel: képlövedékek csörtetnek be a mellkas szalonajtaján, ott aztán a pultra ütnek, s a ház legerősebb italát kérik. És a halálnál nincs töményebb – csatasorba állni születtünk ide, bátrak hona a bombák robbanása felett? csillagokkal borított lobogó még ott lobog-e A szabadság országa csatában s pisztollyal a kézben temessetek el. Gyászindulónkat susogja a szél, a szélkakas meg mindig a távozó szellemek után fordul: ott gyülekeznek a horizont vonalán, sosem hagyják már el ezt a földet, előbb-utóbb rájuk zárják a kuplerájt, de mulatnak tovább hajnalig. Szétverik egymás hátán a széket, üres üvegeket lőnek le a másik fejéről. Nyugatról nincs már hova nyugatra menni – ez pedig itt az utolsó alkony, békében sem üdvözülünk benne.