A készülő szürrealista western kötet darabja.
_______________________________
A sivatag széli lebuj szalonzenével gargalizál. Ahogy a városkára telepszik az alkony, egy koszos képű fiú körbe jár az utcákon, és meggyújtja a sarkokon álló kaktuszok gyufa-tüskéit. A sárga ragyogásban aprócska skorpiók indulnak vadászatra – fekete ollóikkal a homokba fúródott, célt tévesztett pisztolygolyókat lökdösnek, majd tovaszaladnak tűlábaikon. Ez itt a senkiföldje – szakadt paplanok forgolódnak az éjszakában, kifordult ajtóknak koccannak az emberi lábon futó ördökszekerek.
A kocsma előtt kikötött kádak oldalán reszket az égő kaktusztüskék fénye. Bennük állott fürdővíz loccsan, ahogy a kádak egyik lábukról a másikra nehézkednek – pucoló fiúk csutakolják néhány oldalát, miközben a cowboyok odabenn újra töltetik whisky-s poharaikat a pultnál. Az egyik fiú pisszegni kezd a másiknak, mire az sandán félre fordítja a fejét.
– Psszt – így a fiú. – Te! Én ebben megfürdök! Figyeld a szalon ajtaját, nehogy kijöjjön a fickó!
– Te hülye vagy! – morog rá a másik. – Ha a mesterlövész rajtakap, ahogy a kádjában pancsikálsz, kilyukasztja a koponyádat! – azzal ujját pisztolyként a másik fiúra szegezi, és úgy tesz, mint aki meghúzza a ravaszt: – Ba-bumm! – mondja, és odafenn kihuny egy csillag.
– Amióta csak az eszemet tudom, vödörből mosakszom, használt mosogatóvízben! – vinnyog a társa. – Mindig is szerettem volna egy ilyen kádban fürödni, te nem?
A másik megrántja a vállát, majd a szalon felé sandít.
– Csináld akkor! – biztatja, mire a fiú kibúj piszkos ruháiból, és a kádhoz lép, ami ijedten próbál elhúzódni tőle.
– No… Nyugi! – biztatja a kádat, mire az abba hagyja a mocorgást, és engedi, hogy a fiú belémásszon. Annak hirtelen kellemes bizsergés fut végig a bőrén.
– Hú, ez a víz még langyos! – kuncog a kölyök, s elmerül a vízben. Odabenn a kocsmában elsül egy pisztoly, de nem akasztja meg a vidám beszélgetést. Kártyalapok sétálnak kézből kézbe, whisky-t izzadnak a poharak.
– Na, milyen? – suttogja a szalon szárnyajtaját figyelő fiú, mire a kádban fürdőző felkuncog, és ráspriccel némi vizet: – Ilyen lehet a mennyország, barátom! Mássz be te is egybe!
– Nem is tudom… és ha kijön a miszter?
– Majd gyorsan kipattanunk! – biztatja a pancsoló, azzal a gyerek végre ledobálja ruháit, és megközelít egy kádat.
– Na?
– Ez tényleg jó! – feleli a másik, belesüppedve a fürdővízbe. Az égen már a telihold ragyog – sötét felhők merészkednek udvarába, a sivatag felől érkező szél port perget a vízbe, a fiúk pedig hátradőlve figyelik az eget, néha a víz alá buknak, s ilyenkor élvezik a csöndet. Egyszer csak nyílik a szalon dupla szárnyú ajtaja, s a kocsmából az udvarra szabadul a fény. A gyerekek kidugják a fejüket a vízből, és meredten figyelnek a kocsma bejárata felé.
– Ugyan már, nem fogja megtudni! – győzködi egy fiatal táncos lány a társát. – A mesterlövész meg a társai részegek, akár a csap! Az előbb láttam, már el is aludtak az asztal alatt! A jó kis fürdővíz pedig hamar kihűl!
– Hát nem is tudom… – motyogja a másik lány, de már ő is vetkőzik. A fiúk kikerekedő szemmel figyelik, ahogy lehámozzák magukról a kisasszonyok a ruhákat. Egy átúszó felhő ismét szabad utat enged a hold álmatag fényének, s a homályban látják a kerek melleket, még azt is, hogy rajtuk a bimbók rögtön megkeményednek a hűvös éjben. Csipőikről lehámozzák a bugyogót, és ott állnak anyaszült meztelenül, sötét szőrzetükben megül a szél szállította sivatagi homok.
– Hűvös van, gyorsan be a kádba! – biztatják egymást, a fiúk szíve pedig hevesebben kezd verni, amikor látják őket közeledni. A víz alá buknak, és összekucorodnak.
– Jó langyos! – kuncog az egyik, a vízbe dugva a lábát. Majd a másikat is a kádba dugja, és leguggol, a feneke eltűnik a vízben. Már nyújtaná ki a lábát, amikor egyszer csak beleütközik a fiú oldalába. A lány ijedtében felsikolt, mikor jajongva kidugja a víz alól valaki a fejét, s riadtan takarja el a kezével melleit.
– Juj! Fiúk vannak a kádban! – figyelmezteti a másikat, de késő, már az is két lábbal a vízben áll, amiben a másik fiú kucorog. Az is a felszínre bukkan, és bugyután mosolyog a kisasszonyra.
– Van itt hely kettőnek is! – heherészik, mire a lány durcásan az arcába csapja a fürdővizet.
– Tűnés innen, ti kis patkányok! – hördül fel, ám ekkor ismét nyílik a szalon ajtaja. A fürdőzők visszanyelik szavaikat, és fülelnek. Az egyik fiú kiles a kád pereme fölött, és sápadt arccal motyogja: – Ez a mesterlövész, a francba is!
Tudják, hogy késő már kiugrani a kádból, gyorsan a víz alá buknak tehát mind a négyen.
A Mesterlövész részegen támolyog ki a kocsmaajtón, a kezében colt-ot pörget, ám elejti. Káromkodik, majd röhögni kezd, és felkapja a földről. Aztán neki kezd dúdolászni, és a kikötött kád felé botorkál. Minden lépéssel megszabadul egy-egy ruhadarabtól, nadrágját és pisztolyövét veti le utoljára.
A kádban a fiú és a lány összenéznek. Tudják jól, nincs annyi hely, hogy mind a ketten a víz alá merüljenek. A lány int tehát a fiúnak, hogy bukjon le. Az vesz egy nagy levegőt és szó nélkül eltűnik a víz alatt.
Egyszer csak a Mesterlövész hajol át a kád pereme fölött.
– Nocsak, hát itt meg mi van! – hördül fel, de amikor meglátja a fiatal lányt, zavartan vigyorogni kezd, aranyfogai csillagszóróként szikráznak. A Mesterlövész szemei helyén két, hat lyukú lefolyószürő van. Pókhálóba gabalyodott légyként összezsugorodott nők vergődnek benne, akiket a szalonban látott és kívánt meg a fickó. Akkorák csak, mint a körme, szinte eltűnnek a feketeségbe vezető résekben. A kádban ülő már érzi is, ahogy ő is zsugorodni kezd a cowboy éhes tekintetétől. – Hát te, kis aranyos?
– Kérlek, ne haragudj rám, nem tudtam ellenállni ennek a jó kis víznek! – könyörög a lány, mire a cowboy hahotázni kezd.
– Férünk mi itt ketten is – vigyorog a fickó – majd behajol a kádba, és simogatni kezdi a lány hosszú combjait – az tűri – ám egyszer csak buborékok érkeznek a víz alól – a fiú mocorog odalenn, tüdejét az oxigén hiány kínozza. A lány ijedten próbálja lábaival a víz alatt tartani a csutakoló fiút, de az erre még hevesebb forgolódásba kezd. Végül nem bírja tovább, és a felszínre robban, hatalmas falatot harap ki a hűs éjszakai levegőből.
– Te anyaszomorító! Te kis féreg! Tűnés a kádamból! – sziszegi a részeg cowboy, ledobott fegyverövéhez rohan, kihámozza a coltját és a levegőbe lő, átlyukasztva egy felhőt; az angyalok kártyalapjai kiperegnek a sebből – csupa-csupa ász, a mennyországban mindenki nyerésre áll. A lövéstől a szomszédos kádban fürdőzők kipattannak a vízből, és messzire rohannak az éjszakában. A fiú és a lány követné társai példáját, ám alattuk a kád ijedtében felágaskodik, és rohanni kezd vékony lábain. A kötél elpattan, a kád pedig meg sem áll – vágtat bele az éjszakába, a sivatag felé, miközben gazdája így kiabál: – Megállni! Engem abban a kádban fognak eltemetni! Hová viszitek a koporsómat?
És utánuk küld néhány golyót. A lány és a fiú ijedten kapaszkodik egymásba – a habos víz vadul hullámzik körülöttük, kicsap a kád szélein – a cowboy részeg golyói fütyülve suhannak el a fülük mellett.
– Állítsd meg! – könyörög a lány a fiúnak, de az tehetetlen. A hatlövetű ekkor kifogy, a cowboy elkezdi a szemei helyén lévő lefolyóból összeszedegetni az aprócska táncos lányokat, és azzal megtölteni a pisztolyt. A picike nők visítva robbannak ki a fegyvercsőből, egyik-másik el is találja a kádat, érett szilvaszemként pukkannak szét a kád oldalán.
– Anyaszomorítók! – ordít a cowboy, és elkezdi kitépni az aranyfogakat a szájából, hogy azzal töltse meg a tárat. Sorra lődözi ezeket is. S egyszer csak lövés éri a rohanó kádat – megtántorodik a porcelán-koporsó, bizonytalanul üget tovább – az oldalába nyílt lyukon keresztül zubogni kezd a víz a homokba. A távolból még hallani a mesterlövész dühös sikolyát: – Hozzátok vissza a kádamat! – majd a magára hagyott pasi eldől, érzi, hogy elhagyja minden ereje – szinte percek alatt kiszárad, bőre megrepedezik, akár az agyagos föld, majd porrá pereg – lassan homokszemcsékre hámozza a szél. Nem marad más utána, csupán két kerek fémdarabka – két lefolyószűrő, amit később felvesz majd egy kocsmába érkező, ráharap, zsebreteszi, és kifizeti vele az italát.
Az éj ledobott, gyűrött ruhája – a gyűrődésekből skorpiók másznak elő, méregtől megkeményedő fullánkjaik rakétaként kilőnek, és a holdba állnak, amitől beteges fény vonja be a tájat. Partra húzott halakként vergődő régi szalonajtók, a lefolyó dugók láncától megfulladt keselyűk tollai reszketnek a szélben – zuhany fejű kígyók másznak elő odvaikból, és méregsugarat spriccelnek az apró sivatagi egerek szemébe.
A puszta közepén kéz a kézben áll a meztelen fiú és a lány – hajukban és fanszőrzetükben megül a szél pergette homok. Fürdenek a hold lázas fényében, és figyelik a haldokló kádat: lábai mély árkokat húznak, ahogy sebesülten kaparászik. A kiömlő víz sárrá változtatja körötte a homokot.
– Mi már soha többé nem leszünk tiszták – suttogja bágyadtan maga elé a lány, mint valamiféle jóslatot, és erősen megszorítja a fiú kezét. Erre összenéznek, és kuncogni, majd hahotázni kezdenek. Nevetésüktől lángra kapnak a kártyalapok és a kaktuszok. Kacagásuk megsebzi a holdat kicsöppenő ezüst vére a homokba hullt fuldokló hallá változik. A fiú pénisze megkeményedik. Egymásra vetik magukat – a sárban henteregnek, testükre tapad a mocsok, ahogy birkóznak, és a fiú végül a lányba hatol. Feneke ütemre jár fel és le, miközben körmök szántanak utat a hátán száradó sárba – Ba-bumm! – a horizont peremén átcsapó sóhajok – láttam, fiú rohan fiúnak, ba-bumm! – tovaszaladnak még suttogják a csendet – bánatosan topognak fanszőrzetükben rögtön könyörögnek levegőből – a távolban golyót káromkodó hatlövetű elhervad – megfulladt paplanok; lélekbe bele pisszegni a kádat –
elpattant fiúk a szívük odút kereső patkányként fut az éjszakában – porcelán-koporsóban hamvaikkal aludtak ezért szép az álmuk – a halál kampós tüskéi ócskavasak, szobák a pusztulás erjesztőkádja kigyulladt – skorpió gondolja gyerek sikolyát – homokszemcsékre simogatni egymást – kisanyám! holdcseppek és homokba panírozott halak a befelé nőtt viharok keringője rettenetes és gyönyörű a csönd csupán SENKIFÖLDJE – ilyen lehet a mennyország, aranyfogak a lefolyóban – feneke ütemre jár csupa-csupa ász – – fegyvercsőből kispriccelő holdcseppek – felsikolt egy préri farkas, ahogy elélveznek, a kádból pedig kiszáll az élet.
Odafenn az angyalok elkártyázzák szalonajtó szárnyaikat – a porfelhővé változott cowboy magányos szellemként lebeg most a házak fölött, keresi egyre csak az elrabolt kádat, olykor ellenségei poharába pereg, és szürkére színezi whisky-jüket, vagy eltömíti hamvaival fegyvercsövüket, amit sohasem szegeznek már rá.
A fiú és a lány egymás karjaiban alszik. A fiú egyszer csak zajra lesz figyelmes, óvatosan kinyitja a szemét, és a hold fényében vándorló kádakat lát. Egész csordát. Porcelán oldaluk visszaveri a csillagok pislákjait, bennük a víz halk loccsanásokkal hullámzik, ahogy viszik őket előre finom lábaik.
Milyen gyönyörűek – gondolja a fiú, és figyeli, hogyan állják körbe elpusztult társukat, bánatosan topognak előre-hátra – néhány anyaállat hátul apró kádakat szoptat – kilőnek hasán lévő dugói, és némi fürdővizet csorgat a kicsikbe. Egy ideig még maradnak, aztán tovább vonul a csorda, s eltűnnek az éjszakában.
Egy nap betörök egyet, és messzire vágtatunk innen – fogadja meg magának a fiú, majd ismét lehunyja szemeit, és hallgatja a mellette fekvő lány lassú légzését. Aztán elalszik – lecsorognak az álom lefolyóján gondolatai.