Fejezet Szúnyogkór című kötetből.
_______________________________
Enyves fogakon vergődő szavak. A mosolyok húsfogata: a tükrök kopoltyúi átszűrik a test vonalait, a csupasz lélek kódorog és köhög villámokat a falevelek közé – egy kitombolt vihar fájdalmai – a sírok szűzhártyái átszakítva – az emlékezet izomláza ez.
Behemót, halott krokodilt vonszolnak a néger vadászok a faluba. A hüllő köré kötött indák megfeszülnek, recsegnek – az elejtett szörny súlyos teste hatalmas árkot húz a nedves talajba, benne véres esővíz kavarog. Ünneplő falusiak fogadják az állatot leterítő férfiakat: virágszirmokat dobálnak feléjük, azok egyből fehér lepkékké változnak – csapkodva törnek az ég felé.
Mint kotyvalékok szaga. Zsinegdarabok. A falusiak rég nem láttak ekkora bestiát: tapogatják, szurkálják, a gyermekek a kiálló fogakat csodálják – legalább hat méteres kajmán, farkától az orra hegyéig, kifordult szemeiből rozsdaként pereg a kegyetlenség – halála színtelen oltár – hústükör. Vállon veregetik az izmos férfiakat, a szív szökőkútja itt-ott ki is önt.
Kezdődne az ünnepség, de ekkor különös dolog történik: a halott állat fakó hasa feldagad, megpuffad, és ki is lyukad: egy kés véres hegye bújik ki a seben, majd tovább tágítja azt. A gyermekek megijednek, rögtön anyjuk mögé bújnak – a vadászok előre szegezik dárdáikat.
Az Aligátorvadász kikecmereg a döglött krokodilból, és őrült tekintetét végigjáratja a falusi gyülekezeten. Lesepri a válláról a hüllő egyik szakadt belsőségét, majd a magasba emeli kését, és diadalmas kiáltást hallat, amitől összerezzennek még a fekete vadászok is, amitől leesnek a majmok a fákról, amitől hajtincsek pattannak el a nászéjszakán, amitől megindul az anyák döglött hangyáktól csomós teje, amitől a piócák visszahányják a vért egy vízilóba.
– Ostobák! – Így kacag az Aligátorvadász (arca mérgezett égifolyó). – Ez a dög már az enyém! Biztosan azt hittétek, ti ejtettétek el! Ugyan! Három napja másztam be a mocskos állat száján, azóta módszeresen gyilkolom belülről! Szép lassan elvágtam és elrágtam belső kötéseit, kiszürcsöltem és az epét a májából, és mind a szívére köptem! Mennyit kódorogtam odabenn, mire megtaláltam a lelkét! De megtaláltam! Meg én! És most már az enyém, csak próbáljátok elvenni!
Az Aligátorvadász egyetlen szökkenéssel a földön terem. Megrázza magát, akár valami kutya, a krokodil vére cseppekben repül szét. A halál harmata. A bennszülöttek riadtan méregetik a fickót: még a leg-izmosabb négerek is félnek az Aligátorvadásztól – az a szóbeszéd járja, hogy a szúnyogkór évek óta benne lappang, és teljesen elvitte az eszét. Albínó kísértet ő, akitől tűzre lobbannak a maszkok, és a halak felöklendezik szálkáikat. Fejében egy halott menyasszony forgolódik – fájdalmas keringője elnyesi a csillagokat égre lógató zsinórokat.
– Nesztek hát, kutyák! – kacag az Aligátorvadász, és piszkos körmével a dögre mutat. – A hús a tiétek lehet!
Azzal hatalmas ugrásokkal eltűnik a fák mögött – útközben agyontapos néhány a kiálló gyökerek közt forgolódó apró gyíkot, érett gyümölcsszemként pukkannak szét kopott bakancsa alatt, majd színtelenre szív egy fákon őgyelgő kaméleont, ami ettől áttetszőn, holtan hull a földre. A falusiak köpnek egyet utána, aztán figyelmük ismét a kicsattant krokodil felé fordul: az állat szinte teljesen üres belülről – a gazfickó alighanem elfogyaszthatta a belsőségeit – a bűz majdhogynem elviselhetetlen – de ezzel csak megkönnyítette a dolgukat, hiszen dehogy kell nekik ez a hús, egyébként sem arra pályáztak. A folyó istenének készülnek áldozni – ahhoz szükséges a krokodiltetem.
a szívek – villanó legyek – távoli papírfelhők szakadnak – lebegnek a fák koronák fölött a majmok – denevérek az anyakirálynők körül – vudubabákat cipelnek a hangyák – valaki beteg?
a haragos folyó ajkukon, koponyában
csapódva sírnak – recsegnek a szirmok – őrült üstökös következik
éles kürtszó a régi istenek köhögése (a hit amputált nyelvbimbói)
(Valaki kioperálja a csontokat a virágokból – indákból font képkeret, az ősi szobrokból kikapart tekintet.)
A bennszülöttek fiúgyermeket áldoznak a folyó istenének, már hozzák is a bömbölő, néger csecsemőt, a magasba emelik, úgy cipelik körbe. (Az anyát eközben lefogják, csitítgatják – az éjszakát illesztgetik hajába.)
A ceremóniát egy kígyó maszkos férfi vezényli. Irányítására a rugdalózó csecsemőt a kibelezett krokodilba fektetik – micsoda húsbölcső – majd érkeznek az asszonyok, csontból faragott hegyes tűikkel, hajszálaikból font cérnáikkal, és elkezdik összeölteni a sebet.
mintha egyetlen ember volnának – akasztott órákból csöpögnek a percek – törzsi szokás szerint lángra lobbannak a marionett bábuk – a halott krokodilt, aminek méhében a csecsemő rúgkapál, a folyóba hajítják. A kígyó maszkos térdepel a grafitiszapban, a kezében égő ceruza, a hatalmas vízi isten könyörületét kéri. Végül összeesik, néhány vadász vontatja vissza a faluba – (teste mély árkot húz a nedves talajba, benne esővíz kavarog).
Csiszolatlan gyémánt az éj – a rémálmok zsalui puff kicsapódnak – borostyánt izzadnak az ágyak – a folyó sötét hömpölygése – krokodiltetemet cipel, amiből gyereksírás fojtott hangja szűrődik elő. Hatalmas, egyetlen gigantikus tág pupilla most az égbolt – kecses bambuszrengetegek járása – búcsúzni az esővíztől – könnyek hullnak a teába – zöld virágok menta legyek – isten száraz szökőkút.
A folyó végül a partra dobja a krokodilt. Az őserdőből két néger férfi lép elő – meztelenek – arcukon karmolás nyomok, a kezükben véres dárda, a vállukon egy-egy leterített nagymacska. Fülelnek: a fojtott sírást hallgatják, amely kiszűrődik a hüllőtetemből. Dárdáikkal megbökdösik a dögöt. Észreveszik a hasán az öltéseket. Leguggolnak, késeket vesznek elő – kiélezett óramutatók csillanásai az éjben – felnyitják a sebet, kiemelik a csecsemőt. A kisbaba a párás levegőt kaparja hurkás lábaival – puha sarkával rugdalja az éjt – bömböl, ahogy csak csöppnyi torkán kifér. A két néger férfi összenéz, majd szemükből kicsordul a könny – megcsókolják egymást.
alszol? – vonagló rémálmaimat illesztgetem az éjszakába – A távolban az Aligátorvadász – halott krokodilokból emelt trónon ül, a vízparton – kígyómaszk fedi arcát – apró gyíkok érkeznek behódolni neki – lidérchatalmak – a lélek belesimul a dzsungelbe. Egy néger férfi menyasszonyi ruhába búj, ami teli van csípős hangyákkal.
a minden fájó órája
Szerte az éjszakában halcsontvázak világítanak zölden az iszapban: megannyi földre hullt, mérgezett csillag.