a papírsárkányokat összefogdossák és az
éttermekbe szállítják a konyhában csorog vérük
papír-bőrükből készülnek errefelé az étlapok
s ha betévedsz egy ilyen helyre felhőket rendelhetsz
a randevúra hívott lánynak
majd átnyújthatsz neki az asztal fölött egy kagylót
ami unottan gyűrűt ásít az arcába
amit ha elültettek és locsolgattok glóriává növi
ki magát – s akkor már mindenetek van
felhő és glória – a papírsárkány pedig szárny nélkül
is repül – éjszaka rózsaillatot áraszt testetek hisz
egy kiadós dugás után mindenki szent – a nyaraknak
nyarak dőlnek mint a dominókockák és kiültök a kertbe
az égről fogott papírsárkányokat sütögetni
lángokba csöpög belőlük a felhők sercegő zsírja
éttermekbe járnak – a csillár körül röpködnek
az étlapok míg a konyhán bárdokkal nyesik le a
kisgyermekek kezét – csak az ő ujjaik képesek bármit is
rendesen az égbe ültetni – mi már felnőttünk és egyfolytában
várjuk csak a pincért – képzeletben ismét anyu és apu főz
valamit – nekünk csak az a dolgunk hogy üljünk – ezért is
járunk ide – de a bajszos pincér szokás szerint sehol
a tenger mélyére merült bedugdosni a kagylókba
a napsugárból hajtogatott gyűrűket – míg várunk egymásba
tetováljuk sérelmeinket
költő költő egy légy került a versembe
szárnyait hátunkra ragasztjuk és izgatottan körbe dongjuk
a tányért – halott rózsák nyárkörettel – étvágyunkat az se
űzi hogy az asztalok közben a földre szarnak – lesütjük
szemünket s boros poharainkban domboldalakat látunk
gyerekek szaladnak a magasból arcukra vetül a papírsárkányok gyémánt alakú árnyéka
átsuhan rajtuk mint a meg nem élt napok kísértete majd
tovaszállnak s a távolban lelövi őket a pincér gombjaival megtöltött
puskájával – nyitott ruhában áll ott s megígéri hogy holnap is
kapunk tőle ebédet ha jól viselkedünk – de mi olyan rosszak vagyunk
kiülünk hát a kertbe és sírva fakadunk
könnyeinktől kialszanak a lángok arcunkon ott marad a
kerti tűz levakarhatatlan árnyéka ezután fekszünk csak ágyba hol betakar
minket a légylábakból szőtt bajszú pincér – mesét olvas
egy étlapból s csókot lehel homlokunkra – simogatja bőrünket a sok-sok ízelt láb
nyarak nyarak készülnek sülnek – szerelmes párok rohanják meg
az éttermeket s felfalják az asztalokat is – domboldalakat rendelnek
parkokat és padot – arcukon a félre sikerült dugások árnyéka – gyerek
ujjakból görbített gyűrűkkel fizetnek – a konyhába zárkóznak és most is
aprítják egymást – kigombolják a testet – étlapjaikat röptetik hátha
rendel valaki odafentről tőlük – nyarak készülnek itt nyarak készülnek
tovaszállunk az égen s valaki gombokat lő belénk – árnyékunk érintésétől
megöregszenek a gyermekarcok – a régi étlapok kísértetei – napról napra
kisebb a kínálat itt
az étteremben
ülünk a széken pincér jön feltekeri glóriáink izzását
rózsaillatot árasztunk a fickó kigombolja ingét az étlapot
szőrös mellkasára tetoválták
pincér pincér gyermekkori énem ott kering a kihozott levesben
ott úszkál és keresi a felhőgaluskák közt elvesztett papírsárkányt
Konyhakész papírsárkányok
2014.01.08. 12:24 Komor
Szólj hozzá!
Címkék: a is gyerek konyha és meg az most s párok szerelmes – papírsárkányok egymást sikerült papírsárkány konyhába félre árnyéka készülnek Konyhakész nyarak sülnek rohanják éttermeket felfalják asztalokat domboldalakat rendelnek parkokat padot arcukon dugások ujjakból görbített gyűrűkkel fizetnek zárkóznak aprítják kigombolják
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.