Amikor rendeltem szexi takarítónőt a neten, nem gondoltam rá, hogy végül egy hatvan év körüli száraz zsömle testű nőt küldenek ki, aki csak akkor hajlandó porolni, ha közben fojtogatom.
Gréti néni mentségére szóljon, ügyesen takarít, számára szexuális kielégülést jelent a portalanítás, de ha rendesen beizgul, a szivárványos portörlője áttetsző nyálkát csorgat magából, őt magát pedig egy cipőfűzővel kell közben fulladásos állapotba hozni.
Azt hittem, küldenek majd valami fiatal csajszit, aki meztelenül sürög-forog szobáról szobára, nagy divat ez mostanában, ragyog is a lakás, a tulajdonos meg közbe nézelődhet, ám amikor megpillantottam Gréti nénit az ajtóban toporogni, rögtön arra kértem, hogy hagyja magán a ruhát.
Hamar kiderült, hogy az autoerotikus asphyxia, azaz az önfullasztó szexuális játékok rabja, elmondása szerint a takarítás közben érzett végtelen eufóriát megsokszorozza az oxigénhiányos állapot.
– Nincs ebben semmi különös, néha az akasztott férfiak emiatt élveznek bele a gatyájukba a haláluk pillanatában – magyarázza a bölcs Gréti néni. – Ilyenkor az ember nem is csak orgazmust él át, hanem rögtön meg is pillantja a Mindenhatót, aki habarcsot ver a lélekből, hogy aztán lefesse vele az ég dagadó vitorláit.
– Nekem aztán mindegy, de a macska alaposan összefosta a szőnyeget, jó lenne, ha valahogy kiszedné a foltot – mondom. És Gréti néni kiszedi! De közben szorítanom kell teljes erőből a gégecsövét, és ahogy szivacsolja a macskaszart, és kékül a feje, egy csapdába esett lamantin hangján nyögdécsel és vinnyog. Folyik a fosos hab a virsli ujjak között – aztán rátérünk a könyves polcokra: Gréti néni barlangos testű portörlője megduzzad, és a színes műanyag szálak végéből valamiféle azonosíthatatlan nyálka csordogál – azt húzza végig a magyar szépirodalom klasszikusain, felajzott csiganyomot hagyva a könyvek gerincén, de legalább a port összeszedi a különös elektrosztatikus kézi fallosz.
– Fohtogass méggg erősehhhben, thhe khuuurafhhii, ohh igghhen – hörgi Gréti néni, miközben a vaskos nyakára hurkolt cipőfűzőt rángatom. Már a konyhában járunk, ahol a rezsó fölé szerelt páraelszívó tetején centis por áll – itt aztán még erősebben fojtogatni kezdem a vén higiéniai kéjencet, aki ettől rögtön át is él egy homlokdagasztó orgazmust, és mindent összespriccel portörlőondóval.
– Ez az, takaríts, takaríts bébi! – rikácsolom, és még szorosabbra húzom a cipőfűző hurkot, amitől az idős takarítónő előre-hátra dobálni kezdi formátlan testét, mintha csak rodeóznánk, de én fogom ám szorosan a fojtogató gyeplőt, mire a megbokrosodott asszony csillagköd méretű porfelhőt ver fel körülöttünk. Mire elül a koszköd, Gréti néni már halott. Falfehér arccal hátrálok a konyhapadlón fekvő bálnaszerű test mellől. Ekkor jövök rá, hogy kissé túllőttem a célon.
Tárcsázom a segélyhívót, és beesik egy mentőtiszt, azt mondja, megkezdi az újraélesztést, de szeretné, ha közben fojtogatnám. Kiderül, hogy azért olyan jó a munkájában, mert szexuális kielégülést jelent neki, ha újraéleszthet valakit; ám nagyobb átéléssel csinálja, ha közben fulladásos állapotba kerül.
Aszondja: – Ilyenkor az ember nem is csak orgazmust él át, hanem rögtön meg is pillantja a Mindenhatót, aki rögtön kristálybuzogánnyá hajtogatja az ember lelkét, és betöri vele a világegyetem aranyporos tükreit.
Nekem olybá tűnik, nem is egy csapat perverzzel, hanem vallási fanatikusokkal van dolgom, mindenesetre nem akarok a börtönben megrohadni, amiért kinyírtam a takarítónőt, így aztán szó nélkül a mentőtiszt nyaka köré hurkolom a cipőfűzőt, és azt kiabálom a fülébe: – Ez az, éleszd újra, éleszd újra te országos mentőszolgálatos kurafi!
Az meg elkezdi a szívmasszázst, és közben nyögdécsel, a sztetoszkópjából pedig gyöngyöző szexnyálka csöpög, miközben azt hörgi: – Mégggh, fohtogass méggg erősehhhben!
Ezt aztán perceken át csináljuk, ám Gréti néni nem tér magához, a mentőtiszt pedig hamarosan holtan rogy össze. Ha azt hiszed, a macskafos szarul mutat a lakásban, akkor nem láttál még benne hullát. Ha azt hiszed, egy hulla szarul mutat a lakásban, akkor nem láttál még benne kettőt. Tárcsázhatnám persze újra a segélyhívót, de a fasznak se hiányzik három.
Itt már csak Isten segíthet! – látom be, márpedig a Mindenhatóval csak egyféleképp lehet kommunikálni.
Most következik tehát az elbeszélésnek az a része, amikor arról kéne mesélnem, hogyan vettem le a nadrágom és hogyan kötöttem a nyakam köré az övet, amivel aztán felakasztottam magam az ajtókilincsre, és azt is el kéne mondanom, hogyan maszturbáltam, miközben meredten a két földön fekvő hullát bámultam, míg aztán fel nem lépett a fulladásos állapot, amikor a sejtjeim már oxigénért visítottak, de ez is olyasmi, amiről egy úriember ritkán, vagy csak diszkréten, meggyújtott gyertya és egy kiadós vörös bor mellett beszél, miközben a háttérben halkan Mozart szól. Mit is mondhatna az ember ezekről a nehéz-könnyű pillanatokról – a kemencékről, amik csak hideget adnak, a szakadó orgazmus és a fájdalmasan lüktető tüdő cikkcakkos duettjéről – a lényeg, hogy az átszakadó hártyák mögött ott várt Ő, minden madárügetésen és félálom infarktuson túl: a Mindenható. A saját kirobbanó spermám hullámán, és az oxigénmolekulákért könyörgő sejtek szőrfdeszkáin megérkeztem Hozzá – Istenhez. Ott görbült végig az alámerülésben, boldogan, akár a porcelán halál. Hogyan is nézett ki a Teremtő? Ez is olyasmi, mint a kikötözős faszverés – egy úriember csak gyertyafény, vörösbor és Mozart mellett képes beszélni róla. De én mondom, leginkább egy hatszög és egy galléros gyík keresztmetszete volt. Rögtön megkértem hát, hogy segítsen rajtam. Ő pedig azt felelte, hogy persze, hogy segít. Csak annyit kér, hogy fojtogassam közben.
– Fohtogass méggg erősehhhben, thhe khuuurafhhii, ohh igghhen – lihegi a fülembe az Úr térben, a kályhán túl, a sejtcsipkés hangján, miközben hatszögű galléros gyík nyakát szorongatom, ő pedig a makkjával játszik, amin a hajnali teremtés spermaverejtéke csillog. És közben arra gondolok: ha mindenki Istent akarta látni a fojtogatás közben, vajon kit láthat Isten, miközben fojtogatják? Saját magát?
– Lhááátom… Az embheereket… – liheti a Mindenható, és hirtelen megsajnálom. A végzet vakító orgazmus, egy perc feleszmélés, az ember halála, amikor megpillantja a teremtőjét, a Teremtőé pedig, amikor megpillantja az embert. Csak ekkor láthatjuk egymást, egyetlen villanásra. És miközben megölöm Istent, arra gondolok, ez az egész nem történt volna meg, ha a macska nem fossa össze a szőnyeget.