Amikor télanyó hozzáment télapóhoz, még azt hitte, az öreg szakállas – aki hála a Hutchinson-Gilford szindrómának már kölyökként is úgy festett, mint egy vénember – egy igazi férfi. Csak a nászéjszakán derült ki, hogy Szent Miklós egy másik testi fogyatékossággal is rendelkezik: nevezetesen, hogy csiklója van. És ami még rosszabb, „nem ott ahol gondolnád” – ahogyan a mikulás fogalmazott.
Télanyó persze egyből az öreg folyton piros, duzzadt orrára tippelt, de mint kiderült, a mikulás a testén kívül hordta a csiklóját. Ez persze olyan ritka egészségügyi probléma, hogy orvosi nevet sem kapott még. A Mikulás nagyon szégyellte is magát: nem volt hajlandó elárulni, hol tartja a klitoriszát. De Télanyó eldöntötte, hogy így vagy úgy, örömet fog szerezni a férjének, hiszen szerette és boldognak akarta látni. Kutatni kezdett hát: átnézte mind a fiókokat és a szekrényeket, de sehol sem lelte a Télapó csiklóját.
– Talán mert nem is úgy néz ki, ahogy gondolnád – motyogta egyszer a férje, de többet nem mert elárulni. Télanyó aztán dörzsölgetni kezdte a nappaliban állandóan felállított karácsonyfa gömbdíszeit, figyelve a férfi reakcióját, de semmi. Ahogy teltek a napok, mindent alaposan összefogdosott a lakásban, mintha csak egy dzsinnt akarna előhívni a tárgyakból. A Mikulás ráunt a dologra, és felfedte végül a titkot: – Jaj, hiszen te is találkoztál már vele!
– Vele? – döbbent le Télanyó.
– Igen. Jeremiás az, a krampusz!
És ekkor Télanyó megvilágosodott. Persze, Jeremiás. Az egyetlen ördögfióka, aki kicsit más volt, mint a többi: egyrészt nem nőtt ki a szarva (emiatt persze sokat csúfolták a társai), másrészt nem fekete, hanem rózsaszín volt bőre, s a leginkább egy kiolvadt fagyasztott húsra hasonlított. Olykor még áttetsző, nyálkás folyadékot verejtékezett. A Mikulás nem is vitte szinte sohasem magával – a gyerekek nem féltek tőle, és valahányszor Jeremiás ütlegelni kezdte virgáccsal a kölyköket, a bőréhez dörzsölődő pálca elektromos kisüléseket okozott a télapó kéjközpontjában, ami miatt nehezen tudott a munkára koncentrálni.
Télanyó örült neki, hogy a Mikulás nem hordja magával a csiklóját karácsony estéken – így legalább biztos lehetett a hűségében –, ugyanakkor a tény, hogy a télapó klitorisza egy krampusz nem tántorította el a tervétől, miszerint örömet fog szerezni az urának.
Hamar megkörnyékezte hát Jeremiást, aki – mint a legtöbb krampusz – a mikuláslak körül kialakított munkásszállón tartózkodott, szegényesen berendezett kis szobájában, és mint máskor, most is a virgácsfaragó tévé műsort nézte. A Mikulás nem engedte, hogy Jeremiás maga faragjon virgácsokat, ahogy a többi krampusz tette – hiszen több mint 8000 érzékeny idegvégződés volt található rózsaszín kis testében, és a gondolat, hogy esetleg megvágja magát a metszőollóval, máris a fájdalom petárdáit robbantotta a Télapó fejében. Jeremiásnak egy dolga volt hát: feküdni a fotelban, nézni a tévét és hagyni, hogy a Mikulás olykor belopózzon hozzá az éjszaka közepén és simogassa kicsit a hátát. Ő volt az öreg szakállas ember legféltettebb titka. Meg is lepődött aztán Jeremiás, amikor egyszer csak Télanyó nyitott be hozzá, a kezében egy tubus szegfűszeges masszázsolajjal.
– No Jeremiás, most örömet szerzünk a papának! – mosolygott Télanyó, az ördög pedig mi mást tehetett volna, az ágyra feküdt és hagyta, hogy dolgozni kezdjenek rajta az ősz hajú nő mézeskalács-gyúrásban megedződött kezei. Miközben Télanyó a nedvesedő krampuszt dagasztotta, átfutott a fején, hogy ő akkor most leszbikusnak számít vagy sem. De mit sem törődött ezzel, hiszen már hallotta az éjszakát kettészelő éles hóhóhó kiáltást, ami annak a jele volt, hogy az öreg télapó odahaza a kandalló mellett ücsörögve már igencsak jól érzi magát. Később az öreg Mikulás forró csókkal köszöntötte a hazatoppanó asszonyt, az pedig eldöntötte: holnap is meg fogja látogatni a klitorisz-krampuszt.
És ez így ment bizony heteken át: Télanyó annak rendje és módja szerint megjelent a krampuszlakban. Jeremiás egyre inkább várta ezeket a látogatásokat: no nem mintha élvezte volna a kezelést – a kényeztetett idegszálak egyenest a Mikulásnak továbbították mind a kellemes érzéseket –, de legalább közben társaloghatott Télanyóval. Az öreg hölgy sem bánta ezt: gyúrni a cuppogó klitoriszt elég unalmas volt, Jeremiás pedig valósággal elbűvölte. Fájt a szíve, amikor az ördögfióka mesélni kezdte, hogy éjszakánként arról álmodik, hogy ő is virgácsot farag vagy karácsonyfát dekorál. (Jeremiásnak nem lehetett saját fája, hiszen ha a tűlevelek megszúrnák, az bizony a Mikulásnak fájna.) Télanyó ilyenkor megölelte, simogatni kezdte, de tudta, ezt is csak a férje érzi. Majd – ki tudja hogy történt, bizonyára a pillanat varázsa volt –, egyszer csak megcsókolta Jeremiást. Száját betöltötte a krampuszból szivárgó enyhén sós, áttetsző folyadék. Erre persze még hangosabb hóhózásba kezdett férje ott a télapó-lakban. (Tessék, most már biztos, hogy leszbikus vagyok, gondolta télanyó.) Másnap egy saját fenyőfával lepte meg Jeremiást. Még fel is díszítette neki.
– Aztán a közelébe ne menj, inkább csak nézegesd! – Mosolygott kedvesen az asszony, Jeremiás szemébe pedig öröm-hüvelyváladék-könnyek szöktek.
Teltek a hetek: az öreg szakállas fickó egyre követelőzőbbé vált. Most már napjában kétszer utasította feleségét, hogy látogassa meg a klitoriszát. De Télanyónak nem kellett kétszer mondani: kezdett szerelembe esni Jeremiással és a csikló-ördög is vele. Miközben nyalogatta és játszadozott vele, sokat beszélgettek. Egyszer aztán kibukott az asszony száján: – Bárcsak téged kényeztethetnélek és nem Miklóst! – Majd szomorú tekintetét a rózsaszín ördögfióka csupasz, gömb-fejére függesztette. A krampuszok nemi szerve a két szarvuk volt – a krampusz-szex jórészt szarv-csatákból állt, kívülről ilyenkor úgy festettek mintha csak két szarvas küzdene az aggancsaikkal. Ám nem volt ebben semmi agresszív: csupa öröm volt a játék. Nőstény krampuszok nem voltak, a krampusz szex tehát természeténél fogva homoszexuális aktus. Az ördög csecsemők két krampusz férfi elkeveredő spermájából fogannak a testen kívül. Ám Jeremiásnak jól láthatóan nem voltak szarvai.
– Pedig vannak… – Sütötte le a szemét a csikló-fickó, és elvörösödött rózsaszín arca. – Vagyis egy van. De sajnos nem ott, ahol gondolnád…
Mint kiderült, Jeremiás nemiszerv-szarva a Mikulás két lába között található. Télanyó ezen ledöbbent. Érezte ő, hogy igenis dudorodik valami a Mikulás nadrágjában. De nem gondolta, hogy az a dolog bizony Jeremiáshoz tartozik. Elhatározta hát, hogy így vagy úgy, de örömet fog szerezni szeretőjének. Még ha ezért a férje gatyájába is kell nyúlnia. Csak észre ne vegye a Télapó, hogy az alsójában matat, hiszen rögtön rájönne, hogy megcsalja őt egy krampusszal.
Így történt hát, hogy télanyó extra erős macskagyökér teát főzött a férjének, aki talán enélkül is rögtön mély álomba zuhant volna az alapos csiklókényeztetés után, de jobb biztosra menni. Majd amikor már mélyen aludt férje kedvenc rénszarvasbőr foteljában ülve, az öreg hölgy kioldotta az övét és lehúzta piros nadrágját.
– Milyen hatalmas! – szakadt ki rögtön Télanyóból, amikor megpillantotta a meredező szaru-farkat. Egyből a szájába vette hát, és kényeztetni kezdte Jeremiást. Az ördögfióka otthon pedig életében először reszketni kezdett a gyönyörtől.
– Köszönöm! – hálálkodott másnap, Télanyó pedig rákacsintott és azt mondta: – Csak várd ki a végét, ma a magamévá teszlek! – És már sietett is teát főzni. Ám úgy tűnik, a macskagyökér-főzet ezúttal nem sikeredett túl erősre: a Mikulás egyszer csak arra ébredt az éjszaka közepén, hogy le van húzva a nadrágja és Télanyó rajta lovagol.
– Te kurva! Megcsaltál a csiklómmal! – szakadt ki rögtön az öreg Télapóból a mondat, a kandalló-tűz csak úgy lobogott a szemében. Meg is ijedt a felesége: lepattant hát a meredező szaru-szerszámról, és kirohant a házból. Egyenest Jeremiáshoz szaladt.
– El kell tűnnünk, Miklós bekattant, ilyennek még sosem láttam! – rimánkodott a nő a még mindig lihegő krampusznak, aki alig tudott magához térni a be nem fejezett szex miatt. Majd egyszer csak dörömbölni kezdett valaki az ajtón.
– Itt van Miklós! – Reszketett Télanyó. – Most mi lesz?
– Az ajtó erős, nem tud bejutni rajta – felelte a krampusz.
– Nem ismered, még a kéményeken is bejut! – sírdogált Télanyó. De az ajtó kitartott: a Télapó már véresre verte az öklét, amikor egyszer csak eszébe jutott a mentőötlet.
– Ha így hát így! – Kiabált az öreg szakállas, azzal abbahagyta a dörömbölést. Egy ideig csönd és nyugalom telepedett a szobára.
– Talán elment kidühöngeni magát… – kockáztatta még Télanyó, ám egyszer csak velőt rázó ordítás szakadt ki Jeremiásból: csupasz fejét fogdosva dőlt a padlóra, és reszketett, sírt, mintha épp nyúznák.
– Mi a baj? – szakadt ki Télanyóból.
– A szarvam, a szarvam! – hörgött a rózsaszín krampusz, és vergődött tovább a földön. Télanyónak ekkor világosság gyúlt a szemében. Rögtön az ajtóhoz rohant és kinyitotta. Miklós pedig ott állt, letolt nadrággal, kezében egy öngyújtóval, amivel a lába között meredező szaru-hímtagot sütögette épp. Szakálla mögött gonosz vigyor villant. Télanyó megpróbálta kiverni a kezéből a gyújtót, de a Mikulás ellökte magától a nőt: – Hóhóhó, te kurva! – morogta. A pörkölődő szaru bűze betöltötte az aprócska szobát. Jeremiás hangszálai szinte elpattantak már az üvöltéstől. Télanyónak ekkor mentőötlete támadt: megragadta drága krampusz szeretőjét, amennyire tudta, talpra állította és teljes erőből a karácsonyfának lökte. A fenyőfába csapódó krampuszba egyből millió tüske állt: még a szétrobbanó üvegdíszek szilánkjai is mélyen rózsaszín bőrébe fúródtak, és a kicsorgó vér vörösre festette az ágakat. A Mikulás ekkor kiejtette a kezéből a lángot és a földre rogyott: most ő üvöltött, méghozzá kétszeres intenzitással, mint Jeremiás. Hiába, a csiklóban sokkal több az idegvégződés, gondolta Télanyó, és a karját összekulcsolva a Mikulás mellkasára térdepelt: – És most ide figyelj, Miklós! És figyelj jól, mert csak egyszer mondom el! Jeremiással elmegyünk! Meg ne próbálj követni minket, vagy bántani ezentúl Jeremiást, mert mindig kéznél lesz a csiklód és a virgács! Mától babusgasd ám azt a szarvat a lábad között, különben baj lesz!
Azzal Télanyó kézen ragadta a fenyőtüskékkel teli szurkált krampuszt és kitántorogtak a hóval bélelt sarki éjszakába. A Mikulás pedig ott maradt a földön, és még órákon át csak jajongott. Teltek aztán a hetek. Majd a hónapok. Télanyó nem tért vissza, és bár Miklósnak olykor eszébe jutott a hosszú, magányos éjszakákon, hogy ököllel a lába közé csap, végül mindig megállt a levegőben kesztyűs keze és annyiban hagyta a dolgot. Befeküdt inkább átkozódva az ágyba. Majd meglepetésére elöntötte a forróság. Az orgazmus szikrái pattogtak öreg, szürke szemében, ahogy összegyűrte hurkás lábaival maga alatt a lepedőt. Bizonyára Télanyó hozzábújt Jeremiáshoz, az ilyen jó érzés.
– Boldog karácsonyt… – pottyan ki aztán a vén szakállas száján. Majd mély levegőt vesz, a lába közé nyúl és dörzsölni kezdi az ősz pihés combjai közt meredező krampusz-szarvat.