A szöveg a Képíráson -on jelent meg először.
Fejezet Szúnyogkór című kötetből.
_______________________________
Ragadozófészkek a parázsban. Az indákba gabalyodott büdös démonok hatalma – a halál üveggolyókba zárva – néger kisfiúk dobálják őket a folyóba, ahol halak nyelik el őket – felpuffadt hassal emelkednek a felszínre. (Akik kiásítják magukból a rémálmokat, a pucérok, akik ruhákkal paráználkodnak.)
Az Aligátorvadász hatalmas levetett kígyóbőrre akad a folyóparton, áttetsző, száraz zászlóként csüng egy hordalékfán. A tapasztalt vadász nyolc méteres bestiának tippeli néhai gazdáját – letép egy darabot az elszáradt bőrből, szivart csavar belőle, majd pöfékelni kezd. (Egy haldokló lélek könyörgő füstjelelei – évgyűrűk az égen.)
– A kígyók lábatlan aligátorok! – morog magában a vadász, fejében kinyílnak az undor vörös rózsái. – Valahol a folyó mélyén él egy húsz méteres irdatlan szörny – a szivárványkígyó, Inkanyamba – annak gyomrában egy hatalmas aligátor, aminek a gyomrában ott az Aligátorvadász felesége, akiben ott az Aligátorvadász iránt érzett szerelem – vajon hány bőrt kell felvágnia az Aligátorvadásznak éles késével, hogy ráleljen végre az elrabolt boldogságra? (Valahol bibliák csapódnak össze egyszerre, hangjuk akár az elsütött puskáké, az égnek rugaszkodnak félelmükben a papagájok.)
A vadász elszívja a száradt hüllőbőrt, közben arra gondol, hogy ez a dög alighanem a hatalmas szivárványkígyó egyik mocskos fattya lehet. Ha megöli, azzal alaposan felbőszíti az anyakígyót, és nem kell tovább keresgélnie: a bestia jön majd el hozzá – ki tudja, milyen alakban.
Az Éden barlang-boltozata repedezik. Zuhanyzófüggönyök or- szágútja! – varázskavicsok a denevérek gyomrában, a föld felé húzza őket. Néger kisfiúk menyasszonyi ruhában – állnak a parton, a folyóba vi-zelnek – fekete fütykösükből sugárban tör elő a sárga lé. A vízben a misszionárius áll, épp a halakat adja össze. Teljesen belefeledkezik a szentszövegbe. Észre sem veszi, hogy a lábából piranhák falatoznak. Micsoda láb! Márványból van az egész.
Az Aligátorvadász eközben mágiát űz a parton: vudubabát készít a bőrdarab egy foszlányából. Hosszú, kígyóformára hengergeti, füstöt fúj rá a tüdejéből. Ősi maszkot húz az arcára, ledobálja ruháit, és körbetáncolja.
A dalod, a tüdőd… Ceruzákból jön a bús magány, pikkelyvitorlák, hangok csöpögnek az ujjbegyekről. A folyóban törött szék, lángra gyúlt fotelek.
Loccsanások a part mentén. Egyszer csak kiemelkedik a vízből a megidézett kígyó. Körülötte a halál savanyú szaga terjeng. Borzalmas vadállat: szemei üresen csillogó üveggolyók. Hatalmasra tátja a száját, egészen a gyomráig látni. Az Aligátorvadász elmosolyodik.
– Gyere! – biztatja, az pedig szörnyű sziszegő hangot hallat. Majd ráveti magát a férfira. Barna teste még a vadász combjánál is vastagabb. Bőre alatt tömény húsköteg mocorog. A kígyó egyetlen, izmos kar: Isten szkanderre nyújtott keze.
A kés egyből a közelítő hústömegbe szalad. Vér spriccel az égig, ahogy kaszabolja a férfi. A bestia sem tétlen, újra és újra rászorít a vadász testére, csak akkor engedi el, amikor belé hasít a penge. Véres iszapban dagonyáznak: a szörny megpróbálja leharapni az Aligátorvadász fejét, de az rögtön a szájpadlásába fúrja a kést.
– A fogát szerettem, vér – bordazsinórzat – szerelemtől csöndben – szépséged faragott – vajon hány bőrt kell…? (Műlábak vergődnek egy hatalmas pókhálóban.)
miket folyóparton acsarogva
Éhen spórával teli morajba.
…s hajló fák láthatóan sejtelmesen.
azután milyen óra!
szerelemre-lobbantója!
A küzdelem döntetlenre áll. A kígyó varázslathoz folyamodik: alábukik a vízben, és gyönyörű, meztelen nő képében bukkan elő a szürke habok közül. Egyedül a szeme még mindig egy kígyóé (sárga, buja villanás), és a lába között szőr helyett pikkelyek ölelik a rózsaszín bejáratot. Sziszeg, és táncol – megpróbálja elcsábítani az Aligátorvadászt. Kerek feneke forog – fekete haja ostorként csapkodja a folyótükröt. (Szilánkok állnak a part menti orchideákba.) Az Aligátorvadász farka ekkor megmerevedik, és átváltozik hatalmas késsé – a nap fénye élesen csillan hegyén.
– Most véged! – sziszegi a vadász, s ráveti magát a lányra. Az hangosan sikolt a férfi heves döfései alatt. Próbál szabadulni a szőrös karok közül, de az Aligátorvadász nem engedi.
a prédikátor elpocsékolása – nyál rovarok – tán bűvös, romboló plagizátorok az emberek – ágyúd sós-nedves
Később a bennszülöttek mérgezett nyilat lőnek a napba. Az rögtön beteges színre vált, és holtan esik össze a hegyek és vulkánok mögött. Akik esti fényben hintáznak… fájó lélek ez a vidék – ki-kinyújtani a nyelvünket az ébredésre – kútban mosni meg a szivárvány vállát – égi sátor, sziporkázó vadak – létünkért kirepül a vonatfütty
Az Aligátorvadász a folyóban mossa magáról a véres csatakot. A parton egy kiterült kígyó fekszik. A szemében égő gyufaszálak. Tátott szája kipeckelve a vadász hatalmas késével. Üveggolyók gurulnak ki a torkából, bele a vízbe. A dzsungel felkiált: – Zzzzz… Konkoly és piranhák józansága! pengék csak
mint a félhold
úgy úgy Aligátorvadász éjszakák
A férfi győztesen, de belül menekülőben. Egy levetett menyasszonyi ruhát cipelnek mellette a sötét hullámok. A parton egy meztelen néger kisfiú didereg. Ám a szeme nem emberi szem: sárgán világít az éjben, középben egyetlen, határozott fekete vonal. A mosakodó Aligátorvadászt figyeli. Majd az elpusztult, parton fekvő kígyót. Majd ismét a vadászt. A kisfiú szájából villás nyelv göndörödik elő, miközben haragosan sziszeg.
ó porból szőtt részjövendő
nagy álmaim lenyelve, dzsungelben szilánkjai