Egy szerelmi történet
Megbeszéljük az alattam lakó bögyös, vörös hajú csajjal, hogy délután négy óra körül testnedvet cserélünk.
Azt mondja, ad némi köpetet egy kis fiolában, ha fejek neki valamibe egy kis férfi izzadtságot. Hozzáteszi, hogy elég bedobnom a postaládájába, ő sem fog emiatt becsengetni hozzám. Kínos ez az egész, de talán nem annyira, mint amikor régen pucérra vetkőztek egymás előtt az emberek.
Mi ezt hívjuk szexnek, persze, mi másnak is hívnánk – miután a kormány kémiailag kasztrálta a teljes lakosságot, összesen ennyi pajkos örömünk maradt. Kezdetben az állam mindenkit baszásra buzdított: azt mondták, fogy a népesség, adnak ők pénzt, csak álljunk neki, és csináljunk sok-sok gyereket. De teltek-múltak az évek, és mégsem jöttek a pelenkások. Ettől aztán rendesen bedurcázott a miniszterelnök, kiállt és azt mondta egy mikrofonba: – Tisztelt barátaim, kedves magyarok! Amondó vagyok, vágjátok le akkor a céltalan, hedonista nemi szerveteket és dugjátok fel szépen a segglyukatokba, mert már a pöcsöm ki van ezzel a kurva népességfogyással! Dugjátok csak fel szépen őket, közösüljetek velük rektálisan, és legyenek tőle halott szarbabáitok, melyeknek egy fosfoltos katonai vécén adtok életet, a kormány mától biz' egy retkes forintot sem ad a pöcsömbaszom génjeitekért!
És ekkor parancsot adott az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy építsék meg az első klóngyárat, ahol a jövő tökéletes generációját laborköpenyesek tenyésztik majd ellenőrzött körülmények között. Ugyanekkor kémiai kasztrálóanyagot engedtek a lakossági csapvízbe, amitől minden férfinak befelé kezdett nőni a farka, a nőknek elhaltak az idegek a csiklójukban, és újra kinőtt a szűzhártyájuk – mit kinőtt! Burjánzani kezdett, mint egy daganat, több centi vastagon eltorlaszolta immár a hüvelycsatornájukat a giga szűzhártya, még ki is türemkedett a lyukból, azóta is kinn fityeg, mint egy világba lógatott csivava nyelv, vagy mintha apró pöcsük nőtt volna. Na szóval így lopta el a baszást a kormányfő – azóta genetikailag módosított okosgólyák hozzák a kisbabákat a klóngyárból: olykor véletlenszerűen megjelenik egy madár, és a küszöbödre pottyant egy laborcsecsemőt, amit aztán nevelgethetsz, ha tetszik, ha nem. Azóta kétféle fogamzásgátlási módszer létezik csak: az egyik a Benelli 828U sörétes puska, ami a legelvetemültebb gólyát is megfékezi, a másik az XXL-es gumióvszer arra az esetre, ha mégis sikerült a madárnak becsempésznie hozzád a csecsemőt. Ilyenkor a gumióvszert óvatosan az újszülött kopasz kis fejére kell húzni, és pár perc után megszűnnek azok a biológiai funkciói, amik máskülönben megterhelik egy szülő pénztárcáját és idegeit. Akárhogy is nézzük, a sörétespuska még mindig humánusabb megoldás, mint a gumióvszer – de ezt biztosan neked is elmondták egy szexuális felvilágosító órán.
Izgatottan túrom a szekrényem, és találok is egy kis üvegfiolát, aminek az alján avonos kölni minta lötyög. Kiöntöm, aztán nekiállok edzeni, majd amikor már sós lé csöpög a hónaljszőrömről, belefejem az üvegcsébe. Felszívom a torkom, és bele is köpök egy adag sűrű slejmet, mert alapvetően romantikus ember vagyok, és nagyon tetszik nekem az alattam lakó vörös lány. Sok év eltelt már azóta, hogy utoljára testnedveket cseréltem egy nővel, azóta magányosan élek, és sorba nézem az újféle pornófilmeket, amiben szilikonos csöcsű csajok nyálat, izzadtságot és taknyot cserélgetnek egymás között áttetsző üvegcsékben. A pornópicsák büszkén mutogatják a testnedv-kollekciójukat a kamerának – kis rekeszben, ABC sorrendben állnak a nyálkafiolák a szekrényükben, mániákusan rendezgetik őket; persze ez adja a film pikantériáját. Talán túl sok ilyen filmet is láttam… Közben ugye megállás nélkül maszturbál az ember, már amit manapság annak hívunk: kívülről ez úgy néz ki, hogy felfelé köpködsz, és hagyod, hogy a saját nyálad homlokon találjon, máskor a taknyodat folyatod a saját álladra, és lubickolsz a saját testnedveidben. És komolyan azt hittem, ennyi elég is a boldogsághoz. De aztán pár hete beköltözött a házba ez a vörös hajú csaj…
Ekkor kelepelést hallok kintről. A fegyverszekrényhez ugrok, és kirángatom a puskát, majd az ablakba állok és a fegyvert a vállamhoz emelve felveszem a gyerekváró pózt. Meg is pillantom a madarat, a szemközti társasház fölött köröz, a csőrében egy pólyával, amiben egy laborcsecsemő visong. A szerencsétlen jövendő szülőjelölt is fel van ám fegyverkezve: tüzet nyit a madárra az erkélyéről, de nem sikerül eltalálnia a dögöt. Az pont a lábához pottyantja a gyereket, és elinal. A szemközti szomszéd beszopta.
Visszateszem a puskát a szekrénybe, majd lesietek a társasház lépcsőjén, és a vörös csaj postaládájába dobom a kis izzadtsággal teli üvegcsét. Aztán izgatottan nyitom ki az enyém. Üres, néhány számlát leszámítva. Kissé lelombozódva térek haza. Az órámra nézek. Már fél öt van, úgy beszéltük meg, négy körül cserélünk testnedvet. Ötkor ismét lesietek a lépcsőn, mint egy izgatott gyerek, aki a karácsonyi ajándékát várja. Valósággal feltépem a postaládám kis fém ajtaját. Üres. A kurva életbe! Fél óránként rohangászom fel és le a lépcsőn, de sehol a beígért testnedv csomagocska. Ő vajon már felvitte az enyém? Tuti! A hülye kurva. Most biztos az izzadtságom nézegeti lámpafénynél, vagy, ó, ne adj isten, szagolgatja. A gondolatra éles fájdalom nyilall a medencémbe. Sajnos hiába nőtt befelé a férfiak pénisze a kormánytól kapott kémiai szartól, még mindig képesek vagyunk az erekcióra. Ám ez immár fájdalmas: a duzzadó hímtag ugyanis nyomja az ember beleit, van olyan is, aki egyből beszarik, ha feláll a cerkája. Néha azt kívánom, bárcsak kiálló kis pöcsöm lenne, mint a nőknek.
Éjfélre izomlázam kezd lenni a sok le és fel rohangálástól a lépcsőn. Belátom, hogy a csaj rendesen átbaszott. Nem hiszem, hogy akkora problémát okozna belecsuláznia egy üvegcsébe, és a postaládámba hajítani. Lehet épp száraz volt a szája – biztatom magam. Az is lehet, hogy túl sokat köpködött, és a nagy üvegnyi csula nem fér a postaládámba. Akárhogy is, úgy döntök, reggel becsöngetek hozzá, és szembesítem a száraz valósággal.
Nehezen alszom el, amikor végre összejön, egy erotikus álom lep meg, amiben egy fürdőkádban fekszem, meztelen nők állnak körül, és telibe köpködnek. Hamarosan már nyakik a habos nyálban lubickolok, majd az arcom is ellepi a buborékfüggyöny, a meleg folyadék ezüstviaszos nyugalommal tölt el, mintha ismét magzatvízben lebegnék. Hajnalban arra ébredek, hogy a reggeli erekció a vastagbelemet bökdösi.
A vörös csaj csak a harmadik csengetésre nyit ajtót. Sápadt, akár a tejkvarc. Már épp lebasznám az elmaradt csula miatt, sőt, kényszeríteném, hogy ott helyben köpjön arcon, amikor reszkető hangon azt rebegi: – Anya lettem…
Betessékel a lakásába, én pedig rögtön megpillantom a csecsemőt. Ha ugyan újszülött az. Leginkább egy kikapart magzatnak néz ki: mintha túl hamar került volna ki a klóngyárból. Olyan, mint egy apró rózsaszín hüllő, fejletlen tüdeje lassan feji csak az oxigén molekulákat a levegőből. Azonnal megértem, hogy itt járt az okosgólya.
– Miért nem védekeztél? – kérdezem. – Nincs puskád?
A lány csak a fejét rázza.
– Gondolom óvszered sincs. Na mindegy, úgy néz ki, mint aki magától is megdöglik.
A csaj ekkor hüppögni kezd, és szexisen felszívja a taknyot az orrában. Azt mondja, nem akarja, hogy meghaljon ez a gyerek.
– Nézz rá! Semmi esélye! Ennek még az anyaméhben lenne a helye! Vagy a keltetőben, vagy fasz se tudja, mit használnak ott a gyárban!
Erre még jobban rázni kezdi a zokogás a lányt. Folyik a könnye és a taknya – a sok kívánatos testnedv ott tobzódik az arcom előtt, én pedig ettől valósággal felizgulok. Ám mégis megfájdul a szívem. Paradox érzés. Végül a szívem győz.
– Na jól van, kitalálunk valamit… – mondom, és már azon jár az agyam, mivel helyettesíthetnénk az anyaméhet. Lelek a hűtőben két szép szelet sertéscomot, közzé dugjuk a magzatot, hogy ezzel kialakítsuk neki az anyaméh védő húsmenedékét. Ám a hűtőből kivett két szelet hús hideg, kitalálom, hogy begyújtom tehát a sütőt alacsony fokozaton, és betesszük a húspaplanba takart emberkezdeményt.
– Nem lesz ebből baj? – kérdezi a lány, de fogalmam sincs, mi baj lehetne abból, ha a sütőbe teszünk egy újszülöttet.
Miközben melegszik a gyerek, a lány elmosolyodik, és azt mondja: – Köszönöm. És sajnálom, hogy a baba miatt ilyen csúnyán megfeledkeztem rólad… Igazi hős vagy. Akarod, hogy itt rögtön arcul köpjelek?
A gondolatra rögtön erekcióm támad, és lassan bólintok. Ő pedig felszívja a torkát, és ott helyben a szemem közzé csuláz. Nem bírom tovább, valósággal rávetem magam, és a nyelvem az egyik orrlyukába dugom, ahol lassan tapogatózva összegyűjtök némi folyós, sós ízű taknyot. Ő aztán a hátamra fektet, letépi rólam az inget, és szopogatni kezdi a hónaljszőrömről a száraz izzadtságot. Valami ősi genetikus dolog lehet, de a kezem újra és újra a lába közé téved, pedig tudom, ott már semmi használható nincs, ha lenne, nem egymás csuláját szívnánk. Hirtelen azt kívánom, bárcsak egy másik korban élnénk, amikor… De az ő fejében is ez járhat, mert hirtelen azt mondja: – Vetkőzzünk meztelenre…
És így is teszünk. Vadul csókolózunk, egymás szájába köpjük a nyálunkat, a száraz fülzsír filmecskéket szippantjuk ki a másik hallójáratából. Ujjaim közben a pöfeteg gombaként kiálló szűzhártyapöccsel játszadoznak. Szexi, áttetsző nyálka csöpög a hüvelyből kikandikálló kutyanyelvről. A számba veszem ezt a különös szervet, és szopkodni kezdem, amitől akkorára nő hirtelen belül a bélpöcsöm, hogy ott helyben kifordul a seggemből egy kekszméretű fekália darab. Beszarás a csaj, mert lihegve azt mondja: – Ó, tedd gyorsan üvegcsébe!
De engem nem érdekelnek már ezek a testnedv-relikviakonzervek – csak meg akarom dugni a csajt, ám bélpénisszel ez lehetetlen. Ekkor ötletem támad. Amikor oly hirtelen és sietősen befelé kezdett nőni a férfiak pénisze, a lábunk között támadt egy aprócska mélyedés, egy pár centis kis üregecske, ahol beszopódott a vessző a testbe.
– Dugd meg a bélfaszpuncimat a szűzhártyapöcsöddel! – teszek félreérthetetlen romantikus ajánlatot a leányzónak, aki máris böködni kezdi a bőrmélyedést a nyálkás szövethártya tömlővel. Miközben magasra csapnak a szenvedély tűzpiros lángjai, észreveszem, hogy sült hús illata terjeng a lakásban.
– Ó, a picsába… – suttogom a vörös hajú lány fülébe.
Mindennek már sok-sok hete, azóta remeteként élek a saját lakásomban; elhatároztam, hogy soha többé nem akarok semmiféle lánnyal testnedvet csereberélni – csak a bajt hozza az emberre a dugás. Igaza volt a kormányfőnek, hogy így kifordította a pöcsöm, és lám, még így is magamra hozom a bajt. Unalmasan, de legalább kiszámíthatóan telnek a napjaim. Olykor az ablakban állva lövöldözöm sörétes puskával: ha gólyát látok, meghúzom a ravaszt, mert az emberiség megérett a pusztulásra, meg egyébként is a kurva anyját az összes okosmadárnak. A maradék időmben pedig a sarokba gubózva sírok. Olykor persze elcsábulok, eljátszadozom a gondolattal, hogy mi lenne, ha kis üvegcsébe gyűjteném a könnyeim, majd bedobnám egy lány postaládájába – de végül csak lenyelem őket. Az önfertőzés stresszmentes.