Top 3

  1. Fityma-gólem
    Fityma-gólemAznap este a zsidó fiúk a párnájuk alá dugták a fitymájukat, hátha meglátogatja őket a fitymatündér, és hagy némi túrót cserébe. De végül csak a rabbit sikerült ezzel kicsalniuk az ágy alól: megannyi...
  2. Kakukkos pina
    Kakukkos pinaA cowboy-t születése óta üldözte egy kilőtt pisztolygolyó. Amikor a világra jött, az apja berúgott és örömében a levegőbe lőtt régi, ócska colt-jával; a golyó pedig elindult, járatot fúrva a felhőkbe,...
  3. Húgycsőbalerína
    HúgycsőbalerínaA húgycsőbalerínám egy elvétett táncmozdulat miatt kesereg, emiatt egész nap áttetsző nedvek csorognak a péniszemből. A pirouette á lá seconde nem egyszerű dolog, és bár nem panaszkodhatom a méretre,...

Komor Zoltán

1986. június 14-én születtem Debrecenben. Jelenleg Nyíregyházán élek, ahol főiskolai tanulmányaimat végeztem. Elsősorban szürrealista rövid prózákat írok.

meme.jpg

Írásaim különböző pályázatokon (Irodalmi Rádió, Napút, stb.) szerepeltek sikeresen és jelentek meg antológiákban. Emellett magyar („KULTer”, „Képírás”, „A Vörös Postakocsi”) és amerikai („theNewerYork”, „Caliban Online”, „Bizarro Central”, „Thrice Fiction Magazine”, stb.) folyóiratokban publikáltam. A Cédrus Művészeti Alapítvány 2013-as Kortárs irodalmi alkotások pályázatán nívódíjas lettem. Az elsősorban posztmodern és neoavantgárd szövegeket publikáló Katapult Kortárs Alkotói Oldal főszerkesztője és a József Attila Kör tagja vagyok.

2014-ben jelent meg első angol nyelvű Flamingos in the Ashtray című novellás kötetem Amerikában, a Burning Bulb Publishing kiadó gondozásában. 

flamingosintheashtray.jpg

Második angolnyelvű kötetemet, a Tumour-djinn-t az amerikai MorbidbookS adta ki 2014 decemberében.

tumour_djinn.jpg

 
Harmadik angol nyelvű kötetem Turdmummy címmel 2016 decemberében jelent meg Amerikában a Strangehouse Books kiadásában.

turdmummy.jpg

Random ajánlat

  • Riposztkalipszis
    Riposztkalipszis 2018. november 13. 12:08Kitalálom, hogy házat építek magamnak a környékbeli hajléktalanokból. A kormány szerint nincs semmi hasznuk, szerintem remek építőanyag válna belőlük. Talán még kitüntetést is kapok, ha eltakarítom...

Theremin zenéim

Bejegyzések

Nemes Z. Márió ajánlója

Komor Zoltán a kortárs fiatal próza egyik legérdekesebb alkotója. Hihetetlenül produktív szerzőről van szó, aki már most számos magánkiadásban, illetve amerikai kiadóknál megjelent kötettel rendelkezik. Az amerikai kontextus nem esetleges módon adódik Komornál, hiszen az általa művelt  ún. bizarro fiction jelenleg az Egyesült Államok underground prózairodalmának egyik jelentős vonulata. A bizarro olyan esztétikaként írható le, mely a különböző pop- és szubkulturális regisztereket ötvözi a szürrealista és (neo)avantgárd írásmódokkal, mégpedig rendkívül intenzív és önreflexív módon. Komor írásai a magyar irodalom felől nézve tekinthetőek egyfajta (neo)szürreális kisprózáknak, melyek Hernádi, Hajnóczy és Hajas Tibor nyomdokain haladva a jelentésalkotás, illetve a higiéniai és ízléshatárok összezavarására törekednek. Vagyis egy következetes, ám mégis játékos szövegvilágról van szó, mely ironikus pimaszságában az art-punk attitűdhöz is köthető. A provokáció nem öncél, hanem egy olyan kultúrkritikai stratégia része, mely a kultúráról való gondolkodásunk, az elszeparált dimenziók és szembenállások (magaskultúra versus tömegkultúra) felnyitására irányul. Komor nemcsak a magyar, hanem az amerikai mezőnyben is kitűnik sajátos írásmódjával, mely leginkább a beszédmód líraiságának köszönhető, hiszen szövegei nemcsak kulturális, hanem műnemi hibridek is egyszersmind. Lírai horrorvilágán meglátszik a népi szürrealizmus hagyatéka, mely tradíciót a posztmodern világ entrópiájával ütközteti, hogy az eredmény olyan költészetté minősüljön át, mely egyszerre kiszámíthatatlan és – a maga poszthumán módján – megható.

Nemes Z. Márió

Hangoskönyvek


Random megjelenések

Lebbencs-Cthulhu c. kisprózám megjelent a Black Aetherben

blackaetherborito.png

Plázafej c. kisprózám megjelent a Galaktikában

galaktikaborito.png

Megjelent a Robotcigány!

robotciganyborito.jpg


Felgyújtott delfinek
c. versem megjelent a Prae folyóiratban

praeborito.jpg


Fekália-múmia c. kisprózám megjelent a Symposion folyóirat HybridRealm című tematikus lapszámában

hybridrealmborito.jpg

Bejegyzések

  • MESÉK KAPTÁRVÁROSBÓL
    MESÉK KAPTÁRVÁROSBÓLMesék Kaptárvárosból című regényem továbbra is rendelhető a kiadótól. Ára: 1940 ft. Hátszöveg:Ismét beköszönt az éjszaka, és a város tarka neonpillái felnyílnak: kezdetét veszi egy újabb rémálom a...
  • SZÁNKÓVAL RÉGBE{ha suhansz}
    SZÁNKÓVAL RÉGBE{ha suhansz}Végül lehozod a padlásról azt az ócska, régi, gyerekkori szánkót: tiszta pókháló, fájdalmasan reccsen, ahogy felnőtt testtel ráülsz. És mintha csak erre várt volna, siklani kezd, s hirtelen azt érzed,...
  • A MÉHÉSZ{amikor igazán boldog vagy, ugye}
    A MÉHÉSZ{amikor igazán boldog vagy, ugye}A férfi kisétált a kertbe, hogy összegyűjtse a mézet a kaptárból. Miközben körbe dongták a rovarok, és kis üvegbe lapátolta a folyékony aranyat, arra gondolt, boldog. Jó kedve akkor sem párolgott...
  • ISTEN BÁBOZIK{tulajdonképp bármikor}
    ISTEN BÁBOZIK{tulajdonképp bármikor}Sétálsz az utcán, és hirtelen jó kedved támad. Valósággal megrészegít a szabadság tudat, fel is ugrasz a levegőbe, hogy pördülj magad körül néhányat. Ezzel persze teljesen összegubancolod a kezedből...
  • HAJÓTÖRÖTT MAGASAN{ha úsznak a felhők}
    HAJÓTÖRÖTT MAGASAN{ha úsznak a felhők}A kertben ülsz és a felhőket figyeled. Egyszer csak egy lakatlan sziget úszik át az égen, egy hajótöröttel, aki egy pálma fa alatt gubbaszt, és a szakállát simogatja. Kiáltasz neki, hogy ugorjon csak,...
  • NEDVES ÁLMOK{este}
    NEDVES ÁLMOK{este}A lány - miközben alvó párját nézi egy éjszaka - aprócska ajtót fedez fel a fiú homlokán. Kíváncsian nyitja ki, s ahogy beles rajta, kicsi meztelenül futkározó lányokat pillant meg. Őrült féltékenység...
  • KILINCS NŐTT{egykor}
    KILINCS NŐTT{egykor}A fiú észre sem vette, hogy kilincs nőtt a mellkasába, csak mikor lányok kezdtek bejárkálni rajta, tudatosult benne, hogy van rajta egy ajtó. Olykor maga is kitárta, de nem látott semmit, csupán...
  • A megnyúzott vitorlás
    A megnyúzott vitorlásA novella megjelent a theNewerYork-ban, angolul olvasható az Electric Encyclopedia of Experimental Literature (theEEEL) oldalán._______________________________ A parton hálóba akadt kagylók...
  • Fekete múzsák, avagy mesék a varjakról
    Fekete múzsák, avagy mesék a varjakrólSzerző: Komor Zoltán | Előadja: Virág GergelyMegjelenés: Magánkiadás, Pécs, 2013 | ISBN 978-963-89901-6-7A felvételt az Irodalmi Rádió készítette
  • Felgyújtott delfinek
    Felgyújtott delfinekegy ideje már a csipkebokrokat is nekünk kell felgyújtanunk és belekiabálni a tűzbe a próféciát alkotószabadság díszkoporsóban – a jószomszédság alapja hogy nem pletykálunk a felettünk lakóról még...
  • A halott csivava
    A halott csivavaA rövid próza megjelent az amerikai Caliban Online 13. számában. _______________________________   A fényből veszik a levegőt a holtak. Ha lekapcsolod a villanyt, csörömpölni kezdenek a...
  • Lélekkerámia
    Lélekkerámiakülönös éjszakát feszítettél közénk. szemedbe nézek, létra göndörödik elő a pupilládból, körömnyi tűzoltók másznak le rajta, mögöttük fáradt füst, akár a novemberi köd. most olthatták el a lelked....
  • Tériszony
    TériszonyOlykor aprócska repülőgép érkezik a semmiből, akkora mint egy gyufa feje, és körberöpködi a koponyámat, mint valami idegesítő légy, hogy aztán egyenest berepüljön a fülemen. Ott leszáll dobogó...
  • Párnamáglya
    PárnamáglyaFejezet Az Égi istálló című kötetből.A novella megjelent az amerikai Exit Strata c. irodalmi folyóiratban. _______________________________ Lefesti a falut az álom. Lakatlan taktus sistereg a...
  • A művészet halála
    A művészet halálaüres füzetlapok fogócskáznak egy kihalt sikátorban,egy hajléktalan kukák mögül figyeli a különös keringőt.rég feledett írások, soha be nem fejezett novellák kísérteteiaz alkonyatban. halottak mind.egy...
  • A jóstor
    A jóstorFejezet Az Égi istálló című kötetből.A novella megjelent az amerikai Caliban Online irodalmi folyóiratban. _______________________________ A kéményeknek támaszkodó hideg. Recsegnek a...
  • Eltévedni a körhintával
    Eltévedni a körhintávalA szöveg megjelent az amerikai Thrice Fiction Magazine-ban. _______________________________ A fogorvos mindig a zsebébe csúsztatta a kihúzott fogakat. A szóbeszéd szerint volt egy kiskertje, ahol...
  • Vágójelek - cut up költészet
    Vágójelek - cut up költészetszövegvágatok Antalovics Péter, Apagyi Ferenc, Komor Zoltán, Nagy Dániel, Szakállas Zsolt, Tépő Donát és Zsuponyó Gábor szavainak a felhasználásával EGYMÁSBA GYÜMÖLCSÖZ bemagolt tintamarcang...
  • Tyúkkörték
    TyúkkörtékFejezet Az Égi istálló című kötetből. A novella megjelent az amerikai Gone Lawn magazinban. _______________________________ A hold meglocsolja a házakat. Az asszonyok a faluban egyszerre...
  • Hamvasztókamra
    Hamvasztókamraolykor zárlatos lesz a szív és kiég benne a villanykörte persze hiába is cseréled az újban is rögtön szétpukkan az izzószál egyedül a gondolatok fénylenek rendületlenül a sötét szobákban és ahogy...
  • Lisztlevente
    LisztleventeFejezet Az Égi istálló című kötetből. _______________________________ Méhkaptárt tojnak a tyúkok. A gyászmise vésztartalékát osztogatják egymás között a virrasztók: a küllőkulcs megkínozza a köhögő...
  • A bárányszüret
    A bárányszüretA novella a Kulter.hu -n jelent meg először. _______________________________ Juhok kaparják a zöldellő mezőt patás lábaikkal. Mint a kutyák, úgy ássák a földet. Szimatolnak, láthatóan bűvöletben...
  • A mennyguberálók
    A mennyguberálókéhes murénák leselkednek az utcai telefonkagylókból szemük a masinába dobott pénzérme unottságával csillan olykor tátott szájjal nekiiramodnak és elnyelik a telefonba suttogott szerelmes szavakat így...
  • Egy szénában lelt ara
    Egy szénában lelt araFejezet Az Égi istálló című kötetből._______________________________ Egy kibelezett zongora fekszik a határban. Kitört lábait a varjak piszkálják csőrükkel, billentyűit néhány tehén legeli le, ahogy...
  • A vadász és a lányka
    A vadász és a lánykaEgy erdőben alvó lánnyal közösül a vadász. A lány azt álmodja közben, hogy őzsuta, akit vadász üldöz, a lába között hatalmas füstölgő mordállyal.A lány döbbenten figyeli hónapokig növekvő hasát, senki...
  • A nagytakarítás
    A nagytakarításFejezet Az Égi istálló című kötetből. A szöveg megjelent az amerikai Lucid Play Publishing kiadványában. _______________________________ A határban egy felborult szekér kitört kerekein acsarkodnak...
  • Lélegzet nálad
    Lélegzet nálada szobádban gyökereket ereszt az ágyapró pihék keringőznek a beszűrődő fényben egy megkorbácsolt angyal szárnyaibóla talpunkkal feszegetett padlódeszkák alatt kagylóka kagylók belsejében gyöngy...
  • Kádvitézek
    KádvitézekFejezet Az Égi istálló című kötetből. A szöveg megjelent az amerikai Caliban Online magazinban._______________________________ Talicskán érkezik meg az éj a faluba. A rozsdás kerekek nyikorgása...
  • Tumoros felhők
    Tumoros felhők– a ct gépbe puskát bevinni tilos – figyelmeztetik a nővérkék a vadászt – ne féljenek angyalkák veszélytelen a golyókat már rég kioperálták – felel az meg de egyikük sem érti a viccet a vadásznak a...
  • A falusi tanító
    A falusi tanítóFejezet Az Égi istálló című kötetből._______________________________ A falubeliek a harangnyelv helyére szerelnek egy döglött macskát. Amikor kezdetét veszi a déli kongatás, az állat előre-hátra...

Kaparós pina

2019.11.23. 14:37 Komor

A postáskisasszony ismét rábeszél egy kaparós sorsjegyre, amivel nyerek egy szadokurvát. A prostituált úgy ugrik elő a pult alól, mint aki már régóta ott kuporog a postáskisasszony harisnyába bujtatott lábainál, és napok óta arra vár, hogy végre megnyerje valaki.

kaparospina2.jpg


– Forró viaszt fogok csöpögtetni a mellbimbódra! – köszönt illedelmesen. Elég elvetemült picsa – a fekete latex ruhájában, lakkozott térdcsizmájában és a vállszegecseivel úgy néz ki, mint valami kommandós fóka. Miközben hazakísér, azzal biztat, hogy otthon le fogja forrázni a mellbimbómat. Fogalmam sincs, mi baja az emlőmmel, de láthatóan nagyon be van rá pöccenve. Otthon leültetem a bőrkanapéra, amit rögtön felsértenek a tüskés váll szegecsei, és forró fokföldirekettye teával kínálom.

– Gyertyát hozz inkább, az jobban perzsel! – indítványozza a szadoprosti. – Meg a mellbimbódat!

Előveszek tehát néhány gyertyát a szekrényből, a másik szekrényből pedig a mellbimbómat. Alig bírom el, úgy tartom magam fölött, mint valami kifeszített ponyvát – a másfél méteres, lapos, rájaszerű barna mellbimbót két hete nyertem, amikor a postáskisasszony ismét rábeszélt egy kaparós sorsjegyre; nem gondoltam, hogy valamire még jó lesz. Az asztalra dobom, mire a latexlotyó gyertyát gyújt, és a lecsorgó forró viaszt a mega-csöcsbimbóra csorgatja. A gumiszerű sötét bőrtányér sérült puhatestűként, sötét kocsonyaként reszket a ráeső égető ondószerű viaszcseppek alatt, amik rögtön keményre száradnak a rájalény bimbóudvar-hátán. A csizmaszajha tüdejéből izgatott hörgések és sóhajok szakadnak fel, az asztallapot befedő kagylószerű börtömlő-lény pedig talán vonyítana, ha lenne szája, megpróbál lecsusszanni az asztalról, hogy elbújjon valami résben, esetleg az ágy alatt, de a tortúra-luvnya felpakolja újra és újra az asztalra, és tovább permetezi a gyorsan keményedő fájdalomcseppekkel.

Telnek a percek, egy darabig szótlanul nézem a jelenetet, ami vélhetően valaminek az előjátéka, avagy a viaszos előváladéka akar lenni, majd amikor már nem látok szabad felületet a megkínzott mellbimbón – amikor már száraz kísértetpáncél fedi teljesen az ormótlan pecsétviaszgomba-szerű emlőlényt, romantikus indítványt teszek a kálvária-kurva felé, miszerint baszhatnánk. A szenvedés-szajha erre kissé elpirul, láthatóan nincs szokva az efféle extra kérésekhez.

– Rendben – egyezik bele. – Tiéd a pinám! De csak ha megnyered!

Nem egészen értem, miről beszél, de aztán minden világos lesz, amikor kihámozza magát a brutál-fóka hacukájából – kiderül, hogy oldalt egy alig észrevehető cipzár nyitja a latex szarkofágot. Széttárja fehér combjait, ám a punciját egy az egyben kaparós ezüst festék borítja. A kezembe nyom egy tízforintos érmét, és arra biztat, hogy kaparjak.

– Szóval… Nem biztos, hogy pina lesz alatta? – kérdezem.

– Csak ha Fortuna is úgy akarja! – kacsint a gyötrelem-bérnőstény. – Na de bármi is van alatta, azt bizony meg kell ám basznod!

Erről aztán egy kurva szó sem esett a hatodik osztályban a biológia órán – mi van, ha lekaparom és ennek a luvnyának mondjuk pöcs van a lába között, vagy egy ceruzahegyező, esetleg egy Erzsébet utalvány – na azt aztán hogy toszom meg? Ugyanakkor bízom a szerencsémben, eddig is a kegyeibe fogadott Fortuna, elvégre nem mindenki mondhatja el magáról, hogy elmegy csekket befizetni, aztán másfél méteres csöcsbimbót hoz haza a postáról. Elkezdem hát kaparni a sinylődés-cafka ezüstös lábaközét – csillogó festékforgácsok hullnak a szőnyegre, közben azon imádkozom, hogy egy pinát találjak a lába között, esetleg egy szájat, vagy egy segglyukat, még azzal is lehet épp mit kezdeni. De Fortuna úgy dönt, ezúttal a nyakamba zúdítja sokáig tartogatott béltartalmát – ugyanis egy ágaskodó mellbimbóra bukkanok a nő lába között. Már épp próbálnám meggyőzni magam arról, hogy egy női mellbimbónak is lehet éppenséggel örülni, amikor a fekete fanszőr alatt kíváncsi szemként pislogó barna bőrtömlő arcul köp egy jó adag forró viasszal. Ijedten hőkölök hátra, felsikoltva a hirtelen jött fájdalomtól. Fortuna úgy gondolta, nem egyszerűen nyakon szar, de magába döf egy béllazító injekciót két üveg szilvalekvár elfogyasztása után, és úgy csücsül a vállamra. A kínlotyó felröhög, majd egy akrobatákat megszégyenítő mozdulattal finoman a hátára ereszkedik, és pókjárásban rohan felém, széttárt combjai közül gejzírként tör elő a forró viasz. Felkapom az asztalról a száradt viaszpáncélos mega-mellbimbót, és pajzsként tartom magam elé. A ringyó kilőtt viasz-ejakulátumaitól fájdalmasan reszket a hízott emlőpajzs, de sikerül felfognom vele mind az égető szado-plazmát.

– Fooohrró viahhszt a mheelbimbóóhra! – hörgi a hányattatás-rüfke, és rovarként rohangászik fel és alá a lakásban, fröcsögtetve perzselő nedveit. Majd hirtelen elcsöndesül minden. Hová tűnhetett? Bizonytalanul hátrálok a megviselt csöcsbimbó pajzzsal. A rettegés izzadt testhajlata. A félelem élesre fent bordacsontja. Egyszer csak forró viasz lepi el a hátam, ahogy figyelmetlenül belehátrálok egy viaszból szőtt pókhálóba. A pókkurva felkacag, miközben belegabalyodom a szoba sarkába szőtt ragadós csapdába.

Olykor az univerzum erős és határozott jelzéseket küld az embernek, azzal kapcsolatban, hogy ideje változtatnia az életén. Ha például egy hatalmas pókhálóban vergődsz egy másfél méteres emberi emlőt ölelve, miközben egy kurva a mellbimbó-pinájából forró viaszt lövell rád, biztos lehetsz benne, hogy ideje leszoknod a szerencsejátékokról. Felkiáltok tehát: – Vége! Elég! Mától leszokom a szerencsejátékokról!

A póklény egy ideig élvezkedik még, majd mikor elunja a nyuvasztásom, lehuppan az időközben keménnyé száradt viaszhálóról. Ekkorra már megannyi égési sérülés borítja a testem. Felhúzza a latex-ruciját, megköszöni a hasznosan töltött estét, és elhagyja a lakásom, talán visszatér a postára, a postáskisasszony pultja alá. Egyedül maradok a fájdalmasan reszkető mellbimbóval, akit hirtelen mélységesen megsajnálok. Hiába, sorstársak vagyunk. A viaszhálóból pedig csak másnap reggelre sikerül kirágnom magam.

*

Na szóval így szoktam le egy csapásra a szerencsejátékokról. Néhány hét múlva a postáskisasszony ismét megpróbál rábeszélni egy kaparós sorsjegyre, de azt mondom neki: – Ó, nem kérek, köszönöm, leszoktam a szerencsejátékokról, méghozzá örökre!

A nő erre felpattan az asztalától és váratlanul átölel. Azt kiáltja: – Istenem! Hát én egész életemben magára vártam!

Semmit se értek.

– Hívjon meg egy kávéra, és mindent elmondok!

Később aztán kiderül, hogy a postáskisasszony egy különös születési rendellenességben szenved: nevezetesen, hogy egy kaparós sorsjegy alkotja a fejbőre egy részét. Előredől, beletúr a hajába, és megmutatja: a dörzsöléssel eltávolítható ezüst festék valósággal csillog a hajhagymái körül a bal füle fölött.

– Lássuk, jól értem-e, ön így született, de a hosszú évek alatt még egyszer sem jutott eszébe… lekaparni? – csodálkozom. – Egyszer sem? Még csak nem is kíváncsi, mi lehet alatta?

– Persze, hogy kíváncsi vagyok, de sosem mertem. Ki tudja, talán bele is halhatok. Így még a fejvakarással és a fésülködéssel is vigyáznom kell. Én egyébként is az önmegtartóztatásban hiszek. Egész életemben egy olyan férjre vágytam, aki képes megállni, hogy lekaparja. Mondja, hogy túlzottan romantikus lélek vagyok, de én egy egy olyan férfira vágyom, akit az érdekel, mi van a melltartómban és mi van a bugyimban, nem pedig az, hogy mi van a fejemben. Sajnos egyre kevesebb az ilyen férfi manapság. Ezért is kezdtem a postán dolgozni, és ajánlgatni mindenkinek a kaparós sorsjegyeket. És eddig még egy férfi sem mondott rájuk nemet…

– Nos, én végeztem a szerencsejátékkal, egy életre! – biztatom a postáskisasszonyt, és ez bizony szerelem, ha nem is első látásra, de valami olyasmi. Telnek a hetek, piknikezni járunk, moziba, olykor beülünk a kávézóba, ahol először mutatta meg nekem a fejbőrét. De miközben egy domboldalon töltött kiflit ropogtatok álmaim nőjével, csak az jár a fejemben, hogy vajon mit rejthet a fejbőrén lévő kaparós ezüst festék. Míg autósüldözést nézek a filmvásznon átölelve életem fényét, másra sem tudok gondolni, csak a nyereményre, ami a postáskisasszony hajhagymái alatt bújhat meg. Miközben a felszálló kávégőzben csodálom a nő finom arcvonásait, újra és újra az eszembe villan a fején lévő kaparós sorsjegy…

Végeztem a szerencsejátékokkal – biztatom magam, és megkérem a postáskisasszony kezét. Miközben az ujjára húzom a karikagyűrűt, arra gondolok: hogy az istenben tudta megállni oly sok év alatt, hogy le ne kaparja azt a sorsjegyet, még ha nem is teljesen, de legalább egy kicsit…

És így éltünk aztán, nagy-nagy boldogságban és egyetértésben, anélkül, hogy valaha is lekapartam volna a fejbőrét.

Azaz pontosítok, így éltünk volna aztán, nagy-nagy boldogságban és egyetértésben, anélkül, hogy valaha is lekapartam volna a fejbőrét, ha nem kapartam volna le egy éjszaka fejbőrét. Oké, tudom, azt mondtam, hogy végeztem a szerencsejátékokkal egy életre. De te együtt tudnál élni egy kaparós sorsjeggyel úgy, hogy soha nem kaparod le?

Ekkor már évek teltek el – tudtam, mi van a melltartójában, tudtam, mi van a bugyijában, még azt is sejtettem, mi dobog a mellkasában. De mi lehet a fejében? Nem hagyott nyugodni ez a kérdés. Egy éjszaka tehát az ágyhoz kötöztem, majd egy elektromos borotvával lekopaszítottam ott a bal füle fölött. És aztán elővettem egy tíz forintos érmét…

– Ne csináld, könyörgöm! Azt hittem, te más vagy! – rimánkodott, de nem, itt már nem állhattam meg. Azt mondtam, nem lesz semmi baj, épp csak egy kicsit megkaparom, a nyereményből pedig életünk végéig fényesen éldegélünk majd. Aztán persze elkezdtem kaparni. A feleségem hangosan sikoltozott, miközben a fémérmével lassan, de biztosan leháncsoltam az ezüst festéket a fejéről.

– Gyerünk, gyerünk! – biztattam magam, és persze Fortunát, ahogy egyre erősebben dörzsöltem a sebesült lamantin hangon visongó nejem fejbőrét, az ujjaimat pedig valami forró öntötte el. Hirtelen megijedtem, hogy olvadt viasz, de láttam, hogy csak vér. Majd teszünk rá egy sebtapaszt, nyugtattam a nejem, és dolgoztam, dolgoztam tovább, kapartam azt az ezüstös fejet, mélyebbre hatolva a saját szerencsémben. Ekkor már különös, radírpuha forgácsok hulltak kezeim közül a padlóra, véres kis szövet-mócsingok. Néma sikoly formálódott a torkomban, amikor rájöttem, hogy a nejem agya az. Döbbenten hátráltam, nézve a szörnyű sebet, amit én okoztam: a fejbe nyílt krátert, amiből egy sérült ráncos agy, mint valami felbőszül kagylóállatka tolakodott elő, hogy maga is a felgyűlt véres ezüstforgácsba bukfencezzen. Sebtapaszért rohantam, és próbáltam befoltozni az immár elcsöndesedett nejem fejét.

– Sajnálom! – mondtam újra és újra, miközben bekötöztem a koponyáját, de a feleségem nem válaszolt, guvadt szemekkel bámulta csak a plafont, miközben nyál csorgott a szájából a párnára. Így nézett aztán két napig, maga elé, meg sem szólalva, különös bűzt eregetve a fejsebéből. Egy fotelbe ültettem, és könyörögtem, hogy térjen vissza hozzám. Nem tért. Magától lélegzett, de mást már nem igen tudott csinálni – és a harmadik napon levegőt venni is végleg elfelejtett. Úgy tűnik, Fortuna asszony végleg elhagyott engem. A félig kifolyt agyú, halott feleség a sarokba állított fotelben pedig igen erős jelzés az univerzum részéről, hogy ideje végleg feladnod a szerencsejátékokat. Felemésztett a szégyen, bántani akartam magam, hogy megszabaduljak a lelki kínoktól, forró viasszal égettem tehát a mellbimbóm, de a másfél méteres tömlőlény kínjai se csillapították a belső fájdalmat.

Feladtam végül magam a zsaruknak, és egy cellába zártak, ahol az ezüst rácsok pont úgy néznek ki, mintha kaparós festékből lennének. Ha lenne egy tíz forintosom, talán elnyerhetném a szabadságom, de engem már nem érdekel a zárkán kívüli élet. Ha lenne egy érmém, lekaparnám az eget, és reménykednék benne, hogy előbukkanna mögüle egy megbocsátó Isten.

Szólj hozzá!

Címkék: novella szex szerencsejáték szürrealizmus bizarro

Szelfisztensz

2019.11.04. 15:57 Komor

Miközben a szomszéd néni leharcolt tacskójának a csecséből szopkodom a kutyatejet, lövök egy szelfit és feltolom Instára. De nem érkezik egyetlen kedvelés sem. Igazából követőm sincs, ami talán nem is csoda, hisz a legtöbb feltöltött fotómon egy leharcolt tacskó csecséből szopkodom a kutyatejet.

szelfisztensz.jpg

Nem, nem kellene kutyacsecs szopkodás közben fotóznom magam, de világ életemben gasztroblogger voltam. A lényeg, hogy készüljön minden nap rólad legalább egy fénykép. Ha nem, estefelé elkezd átlátszóvá válni a húsod: először csak különös rángatózást látsz, mintha a bőröd alá bújt volna valamiféle huncut kis parazita. Később rájössz, hogy voltaképp a ficánkoló belszerveidet látod. Ekkor még simán lőhetsz magadról egy szelfit, hogy megúszd a dolgot. De ha nem… Reggel arra ébredsz, hogy alig maradt belőled valami. Aztán felszívódsz a semmiben. Így jár mindenki, aki nem lő magáról legalább egy szelfit minden kibaszott nap.

Persze mire ez kiderült, már jó sokan feloldódtak az éterben. Postások, rendőrök, boltosok, a lusta influenszerek és a hajléktalanok; szinte mindenki. Elvégre ki a picsának van ideje minden nap fotózgatni magát? Így lett a Földön élő 7,7 milliárd emberből egyik napról a másikra 2,1 milliárd. Azóta jórészt szobanövényeket, kutyákat és macskákat eszünk, mert mindenki ment a kozmikus levesbe, aki a kaját megtermelte. Nem volt idejük fotózgatni, bassza meg.

– Kizárt az Instagram felnőtt tartalom megosztása miatt! – sápítozott egyszer egy fiatal csajszi itt a házban, aki biztos, ami biztos, a csöcseiről is lőtt fotót, nehogy eltűnjenek. Másnapra azoknak is hűlt helye volt, a posztolni képtelen lánnyal együtt. Az Instagram 24 órás tiltása immár egyenlő egy halálbüntetéssel.

– Isten magához szólítja mindazokat, akikről rozsdaként lepattogzik a hiúság! – hangoztatta egy radikális keresztény csoport az utcán; mindenkit arról győzködtek, hogy ne fotózgassa magát, mert őket is várja már a mennyek országa.

– Ó, de hát Isten nem létezik! – kontrázott rá valaki. – Elfelejtett szelfit tölteni az Instára, ezért felszívódott. Nietzsche is megmondta.

A híradóban néztük, hogyan tűnnek el az igét hirdető keresztények a főtéren. A mennybemenetelük afféle demonstráció volt. Nem hasonlítottak már emberekre, áttetsző húsnyálka-massza volt ez a tömeg, lüktető szervek kötege, a túlvilág habtömbje, hatalmas takonyamőba, amely Isten jósárágáról duruzsolt az utolsó előtti pillanatig. Majd felszívódtak, és végre ránk telepedett az áldott csönd.

A kutyatejnek viszonylag nagy a tápértéke, de nem akkora, mint a megfőzött kölyökkutyáknak. Ha kutyatejben főznél kiskutyákat, ellennél egy hétig is.

A rádió, a tévé másról sem hablatyolt jó ideig, csak hogy senki se felejtse, napi minimum egy fotót kell készítenie saját magáról, és feltöltenie az Instagramra, hogy ne párologjon el. Csak azok a fotók működnek, amiket az ember saját magáról készít, de mit sem érnek, ha nem kerülnek fel a netre. Mindenki tartson otthon legalább három kamerás mobiltelefont a biztonság kedvéért. Szükség esetén szelfibot igényelhető a katasztrófavédelemtől.

Így élünk, éldegélünk, azaz csak létezünk, a mobilos kameravakuk fényében, a fotóeffektek kontrasztos árnyékában, magunknak gyártott Insta fiókjainkon – senki sem beszél róla, hová tűnhetnek azok, akik nem lőnek magukról napi egy képet. Arról sem beszélünk már, hogy ugyan miért is történik mindez. (Alzheimer-kóros lett az Univerzum, csak akkor emlékszik ránk, ha minden nap egy fotóval emlékeztetjük. És ha az Univerzum elfelejt valakit… – kockáztatta meg valaki, valaki más pedig azt mondta: – Talán mi sem emlékszünk már ránk, és ha már magunkra sem emlékszünk, nem is létezünk, talán csak önmagunkat emlékeztetjük nap mint nap a saját létezésünkre, amiről ha megfeledkezünk…) Nem, nem beszélünk már ilyenekről… Helyette mindenki csak arról dumál, hogy le kéne már költözni vidékre, krumplit ültetni, disznót tartani – de senki sem tesz semmit, vánszorgunk csak a városi utcákon, őrült kaszáspókként rohangászunk a társasház lépcsőin, szívjuk a kutyatejet, vagy kóbormacskákat verünk agyon kézisúlyzókkal. Városi emberek vagyunk, tudjuk, hogyan kell kibelezni egy tacskót, de fogalmunk sincs róla, hogyan kell sóskát szedni. Én világ életemben ahhoz értettem csak, hogy lefotózzam, melyik nap mit eszek, és feltöltsem a netre; és mindenki imádta! Mindig azt mondták, sose lesz belőlem semmi, ám arra nem számítottak, hogy eljön az az idő, amikor a nekem leporciózott tehetség is pont elég ahhoz, hogy a figyelem rám irányuljon. Éttermekbe jártam, lekattintottam magam az étellel, és ennyi elég is volt ahhoz, hogy egy szerény kis körben sztár legyek. Gasztroblogger vagyok, főzni ugyan nem tudok, mégis elveszett bennem valahol egy művész.

– Sose apadjon el a tejed, Bodri! – Simogatom most a tacskót, ezzel is utalva rá, hogy addig nem fogom megsütni a rezsón. Ez itt a remény rakodópartja, valamiféle pozitív emberlényeg. Ekkor hallom meg a nyöszörgést. Nem Bodri az, bár ő is nyüsszög. Ez emberi sóhajtozás. A közeli ajtó mögül jön, ahol Manka néni lakik, a Bodri nevű tejcsárda gazdája.

– Manka néni… – motyogom. Semmi válasz, csak ez a sóhajtozás. Becsengetek. Majd lenyomom a kilincset. Az ajtó nyitva, hát betessékelem magam. Elsuhanok a bejárati ajtó mellé akasztott tükör mellett, amiben nem ismerek magamra. Több hetes ruhákat viselek, mosatlan, megnőtt hajam csatakosan lóg az arcomba, borotválatlan képemen még csorog a kutyatej. Amióta szelfizgetünk, senki sem ad már a külsejére. Nem kell szépnek lenni. Elég látszódni.

Manka néni hetven is elmúlt, és pár hónapja, azt se tudta még, mi a fene az az Istagram. Azt, hogy még itt van közöttünk két dolognak köszönheti, az unokájának, és annak, hogy a hátán, a nyaka alatt cseperedni kezdett egy viszkető sárgásbarna bőrkinövés. Időskori szemölcs lehetett, de úgy gondolta, jobb szemmel tartani a kis mihasznát. A tükörből nem látta rendesen, így minden nap lefotózta hátulról magát egy őskövület mobillal. Afféle reggeli rutinná vált. A telefonjában több száz fotó sorakozott már erről a hátán nőtt szemölcsről. Vele élt az unokája, ez a csöcsös tinédzser csaj, aki folyton két számmal kisebb ruhát hordott. Amikor rábukkant a Manka néni telefonján sorakozó és folyton bővülő szemölcs galériára, halálian viccesnek találta az egészet, ezért regisztrált egy Instagram fiókot, ahová napi rendszerességgel töltögette ezeket a fotókat. Bár Manka néni mit sem tudott róla, a bőrkinövése hatalmas sztár lett a neten: több ezer követője várta nap mint nap az újabb szemölcsfotókat. Még reklámcégek is jelentkeztek, szerették volna, ha az időskori bőrkinövés-influenszer az ő termékeiket reklámozná – sportcipőket, trendi napszemüvegeket, buborékos teákat.

A dolog csak akkor derült ki, amikor tünedezni kezdtek az emberek. Manka mama nem győzött hálálkodni az unokájának ezért az ocsmány kis trükkért. Azóta megtanulta használni az Instát, és maga töltögeti a trendi szemölcsfotókat, hogy el ne tűnjön. A bögyös unoka úgy sem tudna már segíteni neki, hiszen egy nap így kiáltott: "Kizárt az Instagram felnőtt tartalom megosztása miatt!"… Aztán ugye kámforrá vált, de ezt már meséltem valakinek, valamikor…

Árnyékként suhanok végig a panellakáson. Oké, nem először járok itt: éjszakánként néha beszökök, hogy felkutassam, akad-e Manka néninek élelmiszertartaléka, amiből csenhetnék kicsit. Az instasztárnak instasztár a farkasa. A folyamatos vakufényben rólam is lepattogzik maradék emberségem.

Manka nénire a fürdőszobában találok rá. A kádban fekszik, öreg teste majd' olyan áttetsző, akár a fürdővíz, amiben lebeg. Aszott csöcsei mögött látom tágulni és összeroskadni a fáradt tüdőzsákokat. Arca mögül felsejlik egy vigyorgó koponya. A belei lassan mocorognak. Még a hátán lévő sötét inluenszer szemölcsöt is mintha látni vélném, pedig hát szemből nézem Manka nénit. A nyugdíjas láthatóan nem lőtt magáról ma fotót, és most szép lassan feloldódik a semmiben.

– Belefáradtam a szelfikbe és az Instába – motyogja az áttetsző matuzsálem, figyelem, ahogy torka formálja a szavakat. Szó szerint figyelem. – Álmomban megjelent nekem Vanda. – Gondolom a bögyös unokájáról beszél, sose tudtam a nevét. – Azt mondta, ő már egy jobb helyen van, ahol nincs internetkapcsolat, és az embereknek arcuk sincs. Nem kotorásznak már egymásban, mindenki meszes nyálkát izzad, amitől kagylóhéj szerű báb nő köréjük. Ezekben a kis magánykapszulákban lebegnek a születő galaxisok szivárványparazsában, és végre boldogok, de senki sem értesül a boldogságukról, megtarthatják maguknak, az egész az övék. Itt bezzeg mindenki parazita. Ha szépséget látunk, leszívjuk a szemünkkel, és a feltöltőnek kevesebb marad. A boldogságot nem lehet úgy megosztani, hogy ne fogyjon belőle. Elegem van ebből a világból. Követem Vandát. Itt maradok a kádban, amíg fel nem szürcsöl engem is a Mennyország szomjas szalvétája.

Ilyesféle hülyeségeket beszélt Manka néni ott a porcelán szarkofágban. És miközben figyeltem vén tünedező testét, eszembe jutott, milyen rég ettem húst. Ez itt már nem a remény rakodópartja. Nem valamiféle pozitív emberlényeg. Insta sztár vagyok, természetes, hogy ennék emberhúst. Hisz a szelfik korát éljük, ahol influenszer influenszert zabál. Manka néninek láthatóan mindegy: ő már kiköltözni készül ebből a világból, akkor minek vigye magával a húsát, amire itt olyan nagy szükség van? Még ha áttetsző is, de attól még ehető…

Persze mi van, ha Manka néninek igaza van? Ha felszívódik, de attól még nem hal meg. Ha létezik az a bizonyos másik hely, ahol végre boldog lehet egy kis izolációs kagylókapszulában? Ezt lopom el tőle, ettől fosztom meg, ha itt és most megölöm.

Komoly #morálisdilemma, de biztos, ami biztos, kölcsönveszek a konyhából egy filéző kést. Az idős nő egy szót se szól, az arckifejezését sem látom, csak a transzparents hús mögötti csontstruktúrát, az pedig nem ítélkezik.

Így is, úgyis halott – biztatom magam. – Nem létezik másik hely. Ha eltűnik, egyszerűen meghal. Hát miért ne purcanjon ki előbb, amikor még lehet valamit kezdeni a testével?

Nincs is nehéz dolgom, Manka néni áttetsző. Látom a bordarácsok között dörömbölő szívet, amihez a kés pengéjét illesztem, pontosan át tudom szúrni a lüktető szervet. Fogalmam sincs, vérzik-e. A vére áttetsző lehet már, akár a fürdővíz. Csak a melegséget érzem.

Aznap éjjel Vandával álmodom. Több csecsbimbója is van, akár Bodrinak, és tej csorog mindegyikből. De arca… Arca az nincs. Talán soha nem is volt, ezért fotózta folyton a kebleit. Azt mondja, egy mészkapszulában utazik, és valahol a Nagy Kutya csillagkép közelében jár, hogy ő voltaképp egy mag, amiből majd kihajt Isten könyörülete és mértékletessége. És hogy a nagymamájából is kihajthatott volna Isten könyörülete és mértékletessége, ha nem fűrészelem szét, és nem sütöm meg tűz fölött a darabkáit.

Mit mondhatnék Vandának, aki olyan hülye volt, hogy nem regisztrált új Insta fiókot, miután kitiltották 24 órára, de még csak a nagymamája fiókjára sem töltötte fel a saját fotóját? Ezt: Figyelj Vanda, kis szívem… Hit kérdése az egész, és én nem leszek senkinek a követője, sem az Instán, sem pedig az életben, ha van ugyan bármi különbség a kettő között. A hitet nem eheted meg, nem fotózhatod le, márpedig ez a létező dolgok ismérve, mint például Manka néni kocsonyás húsa, ami félig nincs ugyan a tányéromon, hisz úgy-ahogy már átivódott egy másik világba… De félig mégis csak ott van. Na ezzel fotózkodom most, aszpikos hátszín egy közkedvelt szemölccsel. Miközben emberhúst eszek, lövök egy szelfit és feltolom Instára, de látod, nem érkezik egyetlen kedvelés sem. Nem csoda, mert igazából követőim sincsenek. És ha megtalálnám végre azt a nyavalyás gombot, nos, én is leiratkoznék saját magamról.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Instagram szelfi

Ha sokáig köpködsz pofán, feláll a befelé nőtt faszom, és nyomni fogja a vastagbelem

2019.09.24. 09:43 Komor

Egy szerelmi történet

egbeszéljük az alattam lakó bögyös, vörös hajú csajjal, hogy délután négy óra körül testnedvet cserélünk.

Azt mondja, ad némi köpetet egy kis fiolában, ha fejek neki valamibe egy kis férfi izzadtságot. Hozzáteszi, hogy elég bedobnom a postaládájába, ő sem fog emiatt becsengetni hozzám. Kínos ez az egész, de talán nem annyira, mint amikor régen pucérra vetkőztek egymás előtt az emberek.

golya.jpg

Mi ezt hívjuk szexnek, persze, mi másnak is hívnánk – miután a kormány kémiailag kasztrálta a teljes lakosságot, összesen ennyi pajkos örömünk maradt. Kezdetben az állam mindenkit baszásra buzdított: azt mondták, fogy a népesség, adnak ők pénzt, csak álljunk neki, és csináljunk sok-sok gyereket. De teltek-múltak az évek, és mégsem jöttek a pelenkások. Ettől aztán rendesen bedurcázott a miniszterelnök, kiállt és azt mondta egy mikrofonba: – Tisztelt barátaim, kedves magyarok! Amondó vagyok, vágjátok le akkor a céltalan, hedonista nemi szerveteket és dugjátok fel szépen a segglyukatokba, mert már a pöcsöm ki van ezzel a kurva népességfogyással! Dugjátok csak fel szépen őket, közösüljetek velük rektálisan, és legyenek tőle halott szarbabáitok, melyeknek egy fosfoltos katonai vécén adtok életet, a kormány mától biz' egy retkes forintot sem ad a pöcsömbaszom génjeitekért!

És ekkor parancsot adott az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy építsék meg az első klóngyárat, ahol a jövő tökéletes generációját laborköpenyesek tenyésztik majd ellenőrzött körülmények között. Ugyanekkor kémiai kasztrálóanyagot engedtek a lakossági csapvízbe, amitől minden férfinak befelé kezdett nőni a farka, a nőknek elhaltak az idegek a csiklójukban, és újra kinőtt a szűzhártyájuk – mit kinőtt! Burjánzani kezdett, mint egy daganat, több centi vastagon eltorlaszolta immár a hüvelycsatornájukat a giga szűzhártya, még ki is türemkedett a lyukból, azóta is kinn fityeg, mint egy világba lógatott csivava nyelv, vagy mintha apró pöcsük nőtt volna. Na szóval így lopta el a baszást a kormányfő – azóta genetikailag módosított okosgólyák hozzák a kisbabákat a klóngyárból: olykor véletlenszerűen megjelenik egy madár, és a küszöbödre pottyant egy laborcsecsemőt, amit aztán nevelgethetsz, ha tetszik, ha nem. Azóta kétféle fogamzásgátlási módszer létezik csak: az egyik a Benelli 828U sörétes puska, ami a legelvetemültebb gólyát is megfékezi, a másik az XXL-es gumióvszer arra az esetre, ha mégis sikerült a madárnak becsempésznie hozzád a csecsemőt. Ilyenkor a gumióvszert óvatosan az újszülött kopasz kis fejére kell húzni, és pár perc után megszűnnek azok a biológiai funkciói, amik máskülönben megterhelik egy szülő pénztárcáját és idegeit. Akárhogy is nézzük, a sörétespuska még mindig humánusabb megoldás, mint a gumióvszer – de ezt biztosan neked is elmondták egy szexuális felvilágosító órán.

Izgatottan túrom a szekrényem, és találok is egy kis üvegfiolát, aminek az alján avonos kölni minta lötyög. Kiöntöm, aztán nekiállok edzeni, majd amikor már sós lé csöpög a hónaljszőrömről, belefejem az üvegcsébe. Felszívom a torkom, és bele is köpök egy adag sűrű slejmet, mert alapvetően romantikus ember vagyok, és nagyon tetszik nekem az alattam lakó vörös lány. Sok év eltelt már azóta, hogy utoljára testnedveket cseréltem egy nővel, azóta magányosan élek, és sorba nézem az újféle pornófilmeket, amiben szilikonos csöcsű csajok nyálat, izzadtságot és taknyot cserélgetnek egymás között áttetsző üvegcsékben. A pornópicsák büszkén mutogatják a testnedv-kollekciójukat a kamerának – kis rekeszben, ABC sorrendben állnak a nyálkafiolák a szekrényükben, mániákusan rendezgetik őket; persze ez adja a film pikantériáját. Talán túl sok ilyen filmet is láttam… Közben ugye megállás nélkül maszturbál az ember, már amit manapság annak hívunk: kívülről ez úgy néz ki, hogy felfelé köpködsz, és hagyod, hogy a saját nyálad homlokon találjon, máskor a taknyodat folyatod a saját álladra, és lubickolsz a saját testnedveidben. És komolyan azt hittem, ennyi elég is a boldogsághoz. De aztán pár hete beköltözött a házba ez a vörös hajú csaj…

Ekkor kelepelést hallok kintről. A fegyverszekrényhez ugrok, és kirángatom a puskát, majd az ablakba állok és a fegyvert a vállamhoz emelve felveszem a gyerekváró pózt. Meg is pillantom a madarat, a szemközti társasház fölött köröz, a csőrében egy pólyával, amiben egy laborcsecsemő visong. A szerencsétlen jövendő szülőjelölt is fel van ám fegyverkezve: tüzet nyit a madárra az erkélyéről, de nem sikerül eltalálnia a dögöt. Az pont a lábához pottyantja a gyereket, és elinal. A szemközti szomszéd beszopta.

Visszateszem a puskát a szekrénybe, majd lesietek a társasház lépcsőjén, és a vörös csaj postaládájába dobom a kis izzadtsággal teli üvegcsét. Aztán izgatottan nyitom ki az enyém. Üres, néhány számlát leszámítva. Kissé lelombozódva térek haza. Az órámra nézek. Már fél öt van, úgy beszéltük meg, négy körül cserélünk testnedvet. Ötkor ismét lesietek a lépcsőn, mint egy izgatott gyerek, aki a karácsonyi ajándékát várja. Valósággal feltépem a postaládám kis fém ajtaját. Üres. A kurva életbe! Fél óránként rohangászom fel és le a lépcsőn, de sehol a beígért testnedv csomagocska. Ő vajon már felvitte az enyém? Tuti! A hülye kurva. Most biztos az izzadtságom nézegeti lámpafénynél, vagy, ó, ne adj isten, szagolgatja. A gondolatra éles fájdalom nyilall a medencémbe. Sajnos hiába nőtt befelé a férfiak pénisze a kormánytól kapott kémiai szartól, még mindig képesek vagyunk az erekcióra. Ám ez immár fájdalmas: a duzzadó hímtag ugyanis nyomja az ember beleit, van olyan is, aki egyből beszarik, ha feláll a cerkája. Néha azt kívánom, bárcsak kiálló kis pöcsöm lenne, mint a nőknek.

Éjfélre izomlázam kezd lenni a sok le és fel rohangálástól a lépcsőn. Belátom, hogy a csaj rendesen átbaszott. Nem hiszem, hogy akkora problémát okozna belecsuláznia egy üvegcsébe, és a postaládámba hajítani. Lehet épp száraz volt a szája – biztatom magam. Az is lehet, hogy túl sokat köpködött, és a nagy üvegnyi csula nem fér a postaládámba. Akárhogy is, úgy döntök, reggel becsöngetek hozzá, és szembesítem a száraz valósággal.

Nehezen alszom el, amikor végre összejön, egy erotikus álom lep meg, amiben egy fürdőkádban fekszem, meztelen nők állnak körül, és telibe köpködnek. Hamarosan már nyakik a habos nyálban lubickolok, majd az arcom is ellepi a buborékfüggyöny, a meleg folyadék ezüstviaszos nyugalommal tölt el, mintha ismét magzatvízben lebegnék. Hajnalban arra ébredek, hogy a reggeli erekció a vastagbelemet bökdösi.

A vörös csaj csak a harmadik csengetésre nyit ajtót. Sápadt, akár a tejkvarc. Már épp lebasznám az elmaradt csula miatt, sőt, kényszeríteném, hogy ott helyben köpjön arcon, amikor reszkető hangon azt rebegi: – Anya lettem…

Betessékel a lakásába, én pedig rögtön megpillantom a csecsemőt. Ha ugyan újszülött az. Leginkább egy kikapart magzatnak néz ki: mintha túl hamar került volna ki a klóngyárból. Olyan, mint egy apró rózsaszín hüllő, fejletlen tüdeje lassan feji csak az oxigén molekulákat a levegőből. Azonnal megértem, hogy itt járt az okosgólya.

golya2.jpg

– Miért nem védekeztél? – kérdezem. – Nincs puskád?

A lány csak a fejét rázza.

– Gondolom óvszered sincs. Na mindegy, úgy néz ki, mint aki magától is megdöglik.

A csaj ekkor hüppögni kezd, és szexisen felszívja a taknyot az orrában. Azt mondja, nem akarja, hogy meghaljon ez a gyerek.

– Nézz rá! Semmi esélye! Ennek még az anyaméhben lenne a helye! Vagy a keltetőben, vagy fasz se tudja, mit használnak ott a gyárban!

Erre még jobban rázni kezdi a zokogás a lányt. Folyik a könnye és a taknya – a sok kívánatos testnedv ott tobzódik az arcom előtt, én pedig ettől valósággal felizgulok. Ám mégis megfájdul a szívem. Paradox érzés. Végül a szívem győz.

– Na jól van, kitalálunk valamit… – mondom, és már azon jár az agyam, mivel helyettesíthetnénk az anyaméhet. Lelek a hűtőben két szép szelet sertéscomot, közzé dugjuk a magzatot, hogy ezzel kialakítsuk neki az anyaméh védő húsmenedékét. Ám a hűtőből kivett két szelet hús hideg, kitalálom, hogy begyújtom tehát a sütőt alacsony fokozaton, és betesszük a húspaplanba takart emberkezdeményt.

– Nem lesz ebből baj? – kérdezi a lány, de fogalmam sincs, mi baj lehetne abból, ha a sütőbe teszünk egy újszülöttet.

Miközben melegszik a gyerek, a lány elmosolyodik, és azt mondja: – Köszönöm. És sajnálom, hogy a baba miatt ilyen csúnyán megfeledkeztem rólad… Igazi hős vagy. Akarod, hogy itt rögtön arcul köpjelek?

A gondolatra rögtön erekcióm támad, és lassan bólintok. Ő pedig felszívja a torkát, és ott helyben a szemem közzé csuláz. Nem bírom tovább, valósággal rávetem magam, és a nyelvem az egyik orrlyukába dugom, ahol lassan tapogatózva összegyűjtök némi folyós, sós ízű taknyot. Ő aztán a hátamra fektet, letépi rólam az inget, és szopogatni kezdi a hónaljszőrömről a száraz izzadtságot. Valami ősi genetikus dolog lehet, de a kezem újra és újra a lába közé téved, pedig tudom, ott már semmi használható nincs, ha lenne, nem egymás csuláját szívnánk. Hirtelen azt kívánom, bárcsak egy másik korban élnénk, amikor… De az ő fejében is ez járhat, mert hirtelen azt mondja: – Vetkőzzünk meztelenre…

És így is teszünk. Vadul csókolózunk, egymás szájába köpjük a nyálunkat, a száraz fülzsír filmecskéket szippantjuk ki a másik hallójáratából. Ujjaim közben a pöfeteg gombaként kiálló szűzhártyapöccsel játszadoznak. Szexi, áttetsző nyálka csöpög a hüvelyből kikandikálló kutyanyelvről. A számba veszem ezt a különös szervet, és szopkodni kezdem, amitől akkorára nő hirtelen belül a bélpöcsöm, hogy ott helyben kifordul a seggemből egy kekszméretű fekália darab. Beszarás a csaj, mert lihegve azt mondja: – Ó, tedd gyorsan üvegcsébe!

De engem nem érdekelnek már ezek a testnedv-relikviakonzervek – csak meg akarom dugni a csajt, ám bélpénisszel ez lehetetlen. Ekkor ötletem támad. Amikor oly hirtelen és sietősen befelé kezdett nőni a férfiak pénisze, a lábunk között támadt egy aprócska mélyedés, egy pár centis kis üregecske, ahol beszopódott a vessző a testbe.

– Dugd meg a bélfaszpuncimat a szűzhártyapöcsöddel! – teszek félreérthetetlen romantikus ajánlatot a leányzónak, aki máris böködni kezdi a bőrmélyedést a nyálkás szövethártya tömlővel. Miközben magasra csapnak a szenvedély tűzpiros lángjai, észreveszem, hogy sült hús illata terjeng a lakásban.

– Ó, a picsába… – suttogom a vörös hajú lány fülébe.

Mindennek már sok-sok hete, azóta remeteként élek a saját lakásomban; elhatároztam, hogy soha többé nem akarok semmiféle lánnyal testnedvet csereberélni – csak a bajt hozza az emberre a dugás. Igaza volt a kormányfőnek, hogy így kifordította a pöcsöm, és lám, még így is magamra hozom a bajt. Unalmasan, de legalább kiszámíthatóan telnek a napjaim. Olykor az ablakban állva lövöldözöm sörétes puskával: ha gólyát látok, meghúzom a ravaszt, mert az emberiség megérett a pusztulásra, meg egyébként is a kurva anyját az összes okosmadárnak. A maradék időmben pedig a sarokba gubózva sírok. Olykor persze elcsábulok, eljátszadozom a gondolattal, hogy mi lenne, ha kis üvegcsébe gyűjteném a könnyeim, majd bedobnám egy lány postaládájába – de végül csak lenyelem őket. Az önfertőzés stresszmentes.

Szólj hozzá!

Címkék: szex testnedv gólya

Isten téged szeret nézni, miközben maszturbál, én meg hátulról fojtogatom

2019.09.22. 09:57 Komor

Amikor rendeltem szexi takarítónőt a neten, nem gondoltam rá, hogy végül egy hatvan év körüli száraz zsömle testű nőt küldenek ki, aki csak akkor hajlandó porolni, ha közben fojtogatom.

portorlogeci.jpg

Gréti néni mentségére szóljon, ügyesen takarít, számára szexuális kielégülést jelent a portalanítás, de ha rendesen beizgul, a szivárványos portörlője áttetsző nyálkát csorgat magából, őt magát pedig egy cipőfűzővel kell közben fulladásos állapotba hozni.

Azt hittem, küldenek majd valami fiatal csajszit, aki meztelenül sürög-forog szobáról szobára, nagy divat ez mostanában, ragyog is a lakás, a tulajdonos meg közbe nézelődhet, ám amikor megpillantottam Gréti nénit az ajtóban toporogni, rögtön arra kértem, hogy hagyja magán a ruhát.

Hamar kiderült, hogy az autoerotikus asphyxia, azaz az önfullasztó szexuális játékok rabja, elmondása szerint a takarítás közben érzett végtelen eufóriát megsokszorozza az oxigénhiányos állapot.

– Nincs ebben semmi különös, néha az akasztott férfiak emiatt élveznek bele a gatyájukba a haláluk pillanatában – magyarázza a bölcs Gréti néni. – Ilyenkor az ember nem is csak orgazmust él át, hanem rögtön meg is pillantja a Mindenhatót, aki habarcsot ver a lélekből, hogy aztán lefesse vele az ég dagadó vitorláit.

– Nekem aztán mindegy, de a macska alaposan összefosta a szőnyeget, jó lenne, ha valahogy kiszedné a foltot – mondom. És Gréti néni kiszedi! De közben szorítanom kell teljes erőből a gégecsövét, és ahogy szivacsolja a macskaszart, és kékül a feje, egy csapdába esett lamantin hangján nyögdécsel és vinnyog. Folyik a fosos hab a virsli ujjak között – aztán rátérünk a könyves polcokra: Gréti néni barlangos testű portörlője megduzzad, és a színes műanyag szálak végéből valamiféle azonosíthatatlan nyálka csordogál – azt húzza végig a magyar szépirodalom klasszikusain, felajzott csiganyomot hagyva a könyvek gerincén, de legalább a port összeszedi a különös elektrosztatikus kézi fallosz.

– Fohtogass méggg erősehhhben, thhe khuuurafhhii, ohh igghhen – hörgi Gréti néni, miközben a vaskos nyakára hurkolt cipőfűzőt rángatom. Már a konyhában járunk, ahol a rezsó fölé szerelt páraelszívó tetején centis por áll – itt aztán még erősebben fojtogatni kezdem a vén higiéniai kéjencet, aki ettől rögtön át is él egy homlokdagasztó orgazmust, és mindent összespriccel portörlőondóval.

– Ez az, takaríts, takaríts bébi! – rikácsolom, és még szorosabbra húzom a cipőfűző hurkot, amitől az idős takarítónő előre-hátra dobálni kezdi formátlan testét, mintha csak rodeóznánk, de én fogom ám szorosan a fojtogató gyeplőt, mire a megbokrosodott asszony csillagköd méretű porfelhőt ver fel körülöttünk. Mire elül a koszköd, Gréti néni már halott. Falfehér arccal hátrálok a konyhapadlón fekvő bálnaszerű test mellől. Ekkor jövök rá, hogy kissé túllőttem a célon.

Tárcsázom a segélyhívót, és beesik egy mentőtiszt, azt mondja, megkezdi az újraélesztést, de szeretné, ha közben fojtogatnám. Kiderül, hogy azért olyan jó a munkájában, mert szexuális kielégülést jelent neki, ha újraéleszthet valakit; ám nagyobb átéléssel csinálja, ha közben fulladásos állapotba kerül.

Aszondja: – Ilyenkor az ember nem is csak orgazmust él át, hanem rögtön meg is pillantja a Mindenhatót, aki rögtön kristálybuzogánnyá hajtogatja az ember lelkét, és betöri vele a világegyetem aranyporos tükreit.

Nekem olybá tűnik, nem is egy csapat perverzzel, hanem vallási fanatikusokkal van dolgom, mindenesetre nem akarok a börtönben megrohadni, amiért kinyírtam a takarítónőt, így aztán szó nélkül a mentőtiszt nyaka köré hurkolom a cipőfűzőt, és azt kiabálom a fülébe: – Ez az, éleszd újra, éleszd újra te országos mentőszolgálatos kurafi!

Az meg elkezdi a szívmasszázst, és közben nyögdécsel, a sztetoszkópjából pedig gyöngyöző szexnyálka csöpög, miközben azt hörgi: – Mégggh, fohtogass méggg erősehhhben!

Ezt aztán perceken át csináljuk, ám Gréti néni nem tér magához, a mentőtiszt pedig hamarosan holtan rogy össze. Ha azt hiszed, a macskafos szarul mutat a lakásban, akkor nem láttál még benne hullát. Ha azt hiszed, egy hulla szarul mutat a lakásban, akkor nem láttál még benne kettőt. Tárcsázhatnám persze újra a segélyhívót, de a fasznak se hiányzik három.

Itt már csak Isten segíthet! – látom be, márpedig a Mindenhatóval csak egyféleképp lehet kommunikálni.

Most következik tehát az elbeszélésnek az a része, amikor arról kéne mesélnem, hogyan vettem le a nadrágom és hogyan kötöttem a nyakam köré az övet, amivel aztán felakasztottam magam az ajtókilincsre, és azt is el kéne mondanom, hogyan maszturbáltam, miközben meredten a két földön fekvő hullát bámultam, míg aztán fel nem lépett a fulladásos állapot, amikor a sejtjeim már oxigénért visítottak, de ez is olyasmi, amiről egy úriember ritkán, vagy csak diszkréten, meggyújtott gyertya és egy kiadós vörös bor mellett beszél, miközben a háttérben halkan Mozart szól. Mit is mondhatna az ember ezekről a nehéz-könnyű pillanatokról – a kemencékről, amik csak hideget adnak, a szakadó orgazmus és a fájdalmasan lüktető tüdő cikkcakkos duettjéről – a lényeg, hogy az átszakadó hártyák mögött ott várt Ő, minden madárügetésen és félálom infarktuson túl: a Mindenható. A saját kirobbanó spermám hullámán, és az oxigénmolekulákért könyörgő sejtek szőrfdeszkáin megérkeztem Hozzá – Istenhez. Ott görbült végig az alámerülésben, boldogan, akár a porcelán halál. Hogyan is nézett ki a Teremtő? Ez is olyasmi, mint a kikötözős faszverés – egy úriember csak gyertyafény, vörösbor és Mozart mellett képes beszélni róla. De én mondom, leginkább egy hatszög és egy galléros gyík keresztmetszete volt. Rögtön megkértem hát, hogy segítsen rajtam. Ő pedig azt felelte, hogy persze, hogy segít. Csak annyit kér, hogy fojtogassam közben.

– Fohtogass méggg erősehhhben, thhe khuuurafhhii, ohh igghhen – lihegi a fülembe az Úr térben, a kályhán túl, a sejtcsipkés hangján, miközben hatszögű galléros gyík nyakát szorongatom, ő pedig a makkjával játszik, amin a hajnali teremtés spermaverejtéke csillog. És közben arra gondolok: ha mindenki Istent akarta látni a fojtogatás közben, vajon kit láthat Isten, miközben fojtogatják? Saját magát?

– Lhááátom… Az embheereket… – liheti a Mindenható, és hirtelen megsajnálom. A végzet vakító orgazmus, egy perc feleszmélés, az ember halála, amikor megpillantja a teremtőjét, a Teremtőé pedig, amikor megpillantja az embert. Csak ekkor láthatjuk egymást, egyetlen villanásra. És miközben megölöm Istent, arra gondolok, ez az egész nem történt volna meg, ha a macska nem fossa össze a szőnyeget.

Szólj hozzá!

Címkék: geci Isten portörlő

Megdugtam az IRATKOZZ FEL A CSATORNÁMRA! feliratot, miközben egy vizelettartási panaszokkal küszködő idős férfit bámultam

2019.07.25. 21:32 Komor

Azonosítanom kéne a feleségem holttestét a patológián, de mielőtt megmutatnák nekem a hullát, végig kell néznem egy 30 másodperces hirdetést.

feliratkozosnovella.jpg

Miközben a szobába épített holografikus projektorok egy prosztata panaszok kezelésére szánt növényi alapú gyógyszert vetítenek közém és a holttest közzé, két dolog is az eszembe jut.


Az első, hogy talán nem is az én feleségemet ütötte el ma reggel a zebrán egy sötétkék Volvo, és ha lejár a reklám, egy vadidegen nő összezúzott hullája fekszik majd előttem kiterülve az asztalon.


A második dolog, ami az agyamba villan az az, hogy ugyanezt a prosztata kapszula reklámot kellett végignéznem, amikor a feleségem először levette előttem a bugyiját.
Nem is állt fel rögtön.

Sok éve már, hogy a YouTube hirdetéseket kiterjesztették a való világra. A koncepció, hogy az embereknek végig kell nézniük egy fél perces videóhirdetést, mielőtt elindulnának a megnyitott filmecskék a népszerű videómegosztó portálon olyannyira sikeres volt, hogy a reklámszakemberek hamar kijelentették: ez a fogyasztói társadalom jövője!

Hamar felfedezte a lehetőséget a dologban a politika is, elvégre közeledtek a választások, és fontos volt, hogy mindenhonnan a miniszterelnökjelölt feje vigyorogjon az emberek pofájába. Ha pedig egyszer a politika és a reklámszakma összefog, ott bizony nincs megállás. Hamarosan telepítették az első holografikus kivetítőket, amelyek képesek voltak bárkinek bárhol a retinája elé vetíteni egy-egy hirdetést. Onnan már csak a finomhangolás következett, a fejbőr alá ültetett kis chippek, amelyek érzékelnek bármiféle izgalmi állapotot, és jeleket küldenek a reklámvetítő berendezéseknek. A cél ennyi volt: bármi izgalmas is történik veled az életed során, legyen az vidám vagy szomorú, végig kell nézned hozzá egy reklámot, hogy láthasd, hogy átélhesd.

Meg kell nézned hozzá egy reklámot, hogy láthasd, milyen ajándékot vett neked az évfordulóra a párod. Meg kell nézned hozzá egy reklámot, hogy láthasd az újszülött gyermekedet a szülészeten. Ha az édesanyád leesik a lépcsőn, meg kell nézned hozzá egy reklámot, hogy lásd, mennyire sérült meg.

Vagy ha a szerelmed először veszi le előtted a bugyiját, igen, akkor is meg kell nézned egy kibaszott reklámot…

– Ezt nem lehet emberekkel megcsinálni! – háborgott persze kezdetben mindenki, de a megválasztott miniszterelnök, akit hónapokon át le se tudtunk vakarni a retinánkról, mindössze ennyit mondott: – El kell fogadnunk, hogy fogyasztói társadalomban élünk, a reklámok az élet kellemetlen, de szükségszerű velejárói.

És persze nem volt szervezet, ami felkarolta volna a kisembereket: mert ekkor már mindegyik nagyban a saját reklámjait farigcsálta, elvégre ők is látták a lehetőséget ebben a dologban.

Eltelik fél perc. A prosztata reklám még mindig nem ér véget. Egy idősödő urat arcon csókol a mosolygó felesége. Azért vigyorog így, mert éjszaka már nem arra ébred, hogy a férje tíz percenként jár ki hugyozni, így aztán ő is kialhatja végre magát, hogy másnap újult erővel figyelhesse a saját csöndes sejtpusztulását. Sok ilyen ócska reklám van, ami hosszabb, mint félperc, de legalább megjelent már a lehetőség: a hirdetés átugrása… Fél perc után minden reklámot át lehet ugrani, legalább ez még meg van, legalább ezt még nem vették el tőlünk. De igazából nincs erőm hozzá, hogy átugorjam. Mert akkor eltűnne a látóteremet kitöltő holografikus képernyő és megpillantanám a hullát, aki talán az én feleségem is lehet. Nézem még egy kicsit inkább, ahogy vigyorog a vén pina, örüljön csak, hogy rendesen csordogál a vizelet a férjéből, mert ha majd egyszer elgázolja egy autó a vén szarost, többé nem fogja éjfélkor a klotyót telicsorgatni.

Lejár a hirdetés. Eltűnik a képernyő. És attól, amit megpillantok a könnycsatornám pedig egyből megadja magát.

– Sajnálom – dünnyögi egy zsaru a hátam mögül. – A sofőr frissen szerezte a jogsiját, és izgult… Túlságosan is. Így pont, amikor a felesége lelépett a járdáról, a fickónak beugrott egy fél perces hirdetés a szeme elé, és… és hát nem vette észre az ön nejét… Sajnálom…

Nem tudok erre mit mondani. Aztán mégis.

– Melyik reklám volt? – kérdezem.

A rendőrök összenéznek. Fogalmuk sincs.

*

Mindennek már fél éve, és azóta viszonylag kevés reklámot látok, mert az élet már nem hoz túlzottan izgalomba. A temetésre magára nem emlékszem, vagyis hát nem is emlékezhetek, mert nem is láttam: annyira zaklatott voltam, hogy a fejemben lévő chip teljesen összezavarodott, és vég nélkül vetítette nekem a fél perces reklámokat a ceremónia alatt. Nem láttam, hogyan engedik le a koporsót, ám a szemem előtt egymást váltották a sportautók, a lakásbiztosítások és a napvédő krémek. És a boldogság. Vakítóan fehér fogak villództak rám, mint valami elbaszott tűzijáték. A letörölhetetlen vigyor végtelen ceremóniája. Azóta ritkán jövök izgalomba. Csak amikor berúgok, és reggel arra ébredek, hogy a belemet is szeretném kiokádni. Egy joghurt reklámot kell végignéznem, mielőtt megtalálnám a budit, amibe rókázhatok. Vagy amikor felhozok egy prostit. Nincs már kedvem a normális emberi kapcsolatokhoz, mert túl sok kéretlen hirdetéssel járnak. Kurvákat meg próbálok az utóbbi időben olyanokat keresni, akik nem hoznak túlzottan izgalomba: legyen valami bőrhibájuk, mondjuk egy ismeretlen kontinens alakú tűzfolt valahol a testükön, vagy lógjon úgy a csöcsük, mint a nyers tészta, ne adj isten legyen hájas a seggük. A fejbe ültetett chippet persze nem lehet átverni, mindenféle szexuális izgatottságot érzékel, még a legkissebbet is. Így sose úszom meg lábgomba reklám nélkül a baszást.

Ez még kibírható. Ellentétben a másnap reggellel, amikor sikoltva arra ébredek, arra hogy egy utazási iroda hirdetése tolakszik az arcomba. Ilyenkor álmomban újraélem a hullaházi jelenetet. Ott állok, és kikúszik a látóteremből a prosztata reklám. És bekúszik a helyére az összeroncsolódott test, amit egykor csókokkal borítottam. Ám álmomban a feleségem ekkor felül a hideg fém asztalon, és egyenest rám néz élettelen kagylógyöngy szemeivel – az összetört csontok recsegnek a testében, ahogy felém fordul, felismerhetetlenre zúzódott arcán lekvárként csorog le az agyvelő. Ilyenkor azt kérdezi tőlem: – Hogy van a prosztatád, drágám?

A prosztatám egyébként jól van, sose volt semmi gond vele. De minden más… Minden más el van baszva.

Felhozok ma is egy prostit. Úgy néz ki, mint valami lomha szelvényestestű. Csibémnek hív, ami máris megakasztja, hogy elinduljon egy pelenka reklám az arcom előtt. De azért felállítom rá. Ám amikor lehúzom róla a bugyit, sehol se lelem a pináját. A két combja közt egy IRATKOZZ FEL A CSATORNÁMRA! felirat villog.

– Ez meg mi a szar? – hördülök fel.

– Csak akkor jelenik meg a lukam, ha feliratkozol! – mondja, majd vállat ránt, és hozzáteszi: – Marketing stratégia.

– De hát fizetek a baszásért! – vágom az arcába.

– Figyu, csibém, ha nem iratkozol fel a csatornámra, akkor marad az orál – zárja rövidre a témát a lotyó. – De hidd el, megéri! A jövőben értesítést fogsz kapni a nemi betegség szűréseimről!

Semmi kedvem arról jelzést kapni egy reggel, hogy valamiféle vírusos herpesz nőtt a ronda kurva szeméremajkára, akit egyszer megdugtam, így rögtön elvetem ezt a lehetőséget.

– Elmentek már a picsába a marketinggel! – hörgöm. A farkam már csak félig merev, úgyhogy dörzsölgetni kezdem, mire nagy nehezen még több vér szökken a hímtagomba, és lassan megkeményedik az ujjaim között a szerszám. Majd a nedvesedő makkomra óvszert húzok és körözni kezdek vele az IRATKOZZ FEL A CSATORNÁMRA! felirat körül.

– Mégis mi a faszt művelsz? – hörög a picsa, miközben a péniszem az IRATKOZZ fel szó szűk O betűjébe erőltetem.

– Baszom a feliratkozásod! – kiabálom, és már ki-be járok azok a digitális feliraton, miközben a falba szerelt holografikus projektorok halk zúgással munkához látnak, és egy régi ismerős kúszik a látóterembe: a prosztata gondokkal küszködő idős férfi. Nem sokkal később megérkezik a felesége is, és csókot nyom a hugyos pacák arcára.

– Szeretlek! – szakad ki belőlem a szó, majd végig gurul a kimondott, de félúton meghibásodott szavak ganéjdombján, hogy aztán eltűnjön a süllyesztőben örökre. Gondolatban ismét ott vagyok a régmúltban, amikor a nejem először vette le nekem a bugyiját. Fejben mindig ott vagyok.

– Hülye vagy te, csibém! – motyogja a lotyó valahonnan a prosztata pirula reklám mögül.

Átugorja a hirdetést? – kérdezi tőlem egy felirat. Dehogy ugrom át. Én ebben a hirdetésben akarok élni. A vizelettartási gondokkal küzdő idős barátommal, és a folyton vigyorgó nejével. Talán ha megölném végre magam, az kellően felizgatna ahhoz, hogy az örökkévalóságig ezt a reklámot lássam magam előtt. A prosztata-reklám-túlvilág már hívogat… Elképzelem ahogy ott állok egy felhőn, Isten színe előtt. De a Mindenhatót magát nem látom, mert kitakarja a reklám. Talán azt mondja majd nekem, hogy értékeli, amiért sok éven keresztül viszonylag csendesen vinnyogtam, és nagyjából rezzenéstelen arccal viseltem, hogy a szarba fullad minden, hogy bár sose vettem meg a reklámozott prosztata tablettát, attól még jó fogyasztó voltam, így hát beléphetek a mennyországba.

Persze egyedül akkor, ha feliratkozom a csatornájára.

Én pedig azt felelem majd neki: – Hülye vagy te, csibém!

Szólj hozzá!

Címkék: marketing reklám youtube szex prostituált

Porszivó kasztráló

2019.06.23. 18:08 Komor

A nejem szerint ideje kiheréltetnem a porszívónkat, miután az felcsinálja a szomszéd porzsáknélküli Zanussiját, és ismét egy alom éhes porszívókölyökkel lepi meg a társasházat.

porszivokasztralo.jpg

Ez a második eset idén: csillog-villog a három emeletes ház, egyetlen felesleges porszem sincs, amivel etethetnénk a jövevényeket, így hát a házmester ezúttal is leviszi a kartondoboznyi gyerekporszívót a pincébe, és egy súlyos húsklopfolóval agyonüti a fájdalmasan zúgolódó kölyköket. Aztán persze megkapjuk a fejmosást, hogy vigyázzunk jobban a kanos masinánkra, mert ha az egyszer kiszökik, körbekeféli az összes porszívó szukát a környéken.

Nem szívesen vágatom le a jó öreg kosznyelő golyóit – férfiként együtt tudok érezni egy folyton kanos felületi szennyeződés eltávolítására alkalmas elektromos eszközzel –, ugyanakkor én sem akarom, hogy elárasszanak minket a fattyúmasinák és a porszívógeci.

porszivo4.jpg

– Bocs, haver! – mondom a kütyünek, és elviszem a dokihoz, aki hümmögve simogatja a hűs vizsgálóasztalon reszkető masinát.

– Csak a végső esetben szoktuk javasolni az ivartalanítást – dünnyög az orvos. – A háztartási készülékek teljesítménye többnyire visszaesik a herélés után. Depresszióssá válnak. Egy ivartalanított porszívó már nem szippantja ki a porcicákat az ágy alól. A múltkor heréltem egy vízforralót, ami utána heteken át képtelen volt felforrósodni, sőt, jeget gyártott a vízből.

– Ha golyóstól viszem haza a porszívót, a nejem valószínűleg engem fog kiherélni – mondom.

– Van alternatív megoldás! – Vigyorog rám a doki. – Szimplán buzivá kell nevelni a porszívót. Akkor nem fog többé porszívópinák után kódorogni. Már ha nem vallásos a család... A katolikusok többnyire nem tűrnek meg homoszexuális takarítóeszközöket a lakásukban.

– És ööö... azt lehet? Csak úgy hipp-hopp homokossá tenni egy gépet?

– Persze, hozzá kell nevelni a hímvesszőhöz, próbáljam meg? – kérdezi, én meg naná, miért is ne, rábólintok. A dokinak se kell több: már tolja is le a fehér vászon gatyát, és az ijedten berregő porszívó előtt kezdi rázni félmerev faszát. A makkja már izgatottan nedvedzik – gyenge szívásra állítja a masinát, és már dugja is befelé a porszívócsőbe a lőcsét, majd izzadni és nyögni kezd, miközben mindenféle orvosi szleng dumát nyomat, mint például, hogy "Ó, igen, szopjad a gecim te kábelvisszacsévélő kurva!", vagy "Lefetyeld a golyóimat te porszívólotyó!", sőt még azt is hozzáteszi, "Baszom a szádat, imádom ezt a munkát!" Riadtan nézem, ahogy a szemem láttára erőszakolják meg a porszívónkat, ami fájdalmasan búg és zúg, igazából nem úgy néz ki, mint aki kezd rászokni a buziskodásra.

– Hagyja abba, hát szenved! – szakad ki belőlem.

– Szenvedés? Ugyan! – hörög a doki, az orgazmus kifeszített kötelén egyensúlyozva, készen rá, hogy a porzsákba eressze saját zacsijának a tartalmát. – Próbált már forró vasalót a faszra szoktatni? Na az az igazi szenvedés! Ez ahhoz képest maga a paradicsom! Ó, geci, ez jobb, mint a feleségem!

Egy gyors mozdulattal ott termek a kéjelgő köpenyes mellett, és olyan erővel rántom le a faszáról a porszívót, hogy majdnem leszakítom a hímtagját, majd kirohanok a rendelőből, ki az utcára, és jó tíz percen át meg sem állok. Közben cirógatom a porszívót és a bocsánatáért esedezem.

– Sajnálom, hogy át kellett menned ezen, haver – motyogom. – De nagyon úgy fest, nem tarthatod meg a golyóidat...

Úgy döntök, hanyagolom ezentúl a dokikat – valószínűleg a többi is egy kibaszott perverz állat. Eszembe jut Pálma néni, akihez gyerekkoromban a kuvaszunkat vittük herélésre, talán még mindig ott lakik az Arany János utcán.

hereltporszivo2.jpg

Anno Pálma nénihez vitte mindenki ivartalanításra a házi kedvencét – a nő jó üzletet csinált belőle a 80-as, 70-es, de talán még a 60-as években is. Afféle heregurunak tartották a városban, Pálma néni ugyanis képes volt fájdalommentesen, szájjal bármit kiherélni, legyen szó macskáról, kutyáról vagy zebradánióról. Isteni adottság, mondogatta mindig a hideg tea és a darált keksz rudak felett: a fogai valahogy úgy nőttek kifelé a szájából, és így tökéletesen képes volt a tövénél átrágni a herezacskót. A kiálló fogak miatt egyébként folyton előre dőltek Pálma néni ajkai, ami különös, kissé majom szerű jelleget adott az arcának. Pálma néni csodálatos tulajdonságai közé tartozott az is, hogy a nyála valami szokatlan mutáció folytán fájdalomcsillapítót és véralvadásgátlót tartalmazott – mintha a jó Isten tényleg arra teremtette volna a nőt, hogy ondóvezetékeket rágjon át. Faluról költözött a városba, de már ott, a tanyán kislány korában nem merték beengedni az istállóba, mert a csődörből hamar paripát csinált, de még az udvaron ténfergő kakast is kiherélte egy szempillantás alatt.

– Egyszer lerágtam egy szúnyog tökeit, még mielőtt megcsíphetett volna! – viccelődött mindig a gyerekek előtt, akik hitték is, meg nem is ezt a hősi eposzba illő történetet – a kisfiúk mindenesetre fém tésztaszűrővel vértezték fel magukat, valahányszor Pálma nénihez kellett vinniük a kisállatukat – viccesen néztek ki, ahogy domborodott a gatyájukban, miközben Pálma néni így incselkedett velük: – Ugyan, butuskák, ne féltsétek úgy a tökeiteket, csak azokét rágom le, akiket bajba kevernek a golyói! – De aztán hozzátette: – Persze előbb-utóbb minden fiúcskát bajba kevernek a golyócskái, és akkor majd ti magatok jöttök hozzám esedezni, hogy rágjam le őket!

Erre persze fehér zsírkrétává olvadt az arcuk, és a koponyájukba költöztek a rémálmok énekesmadarai, amik éjfélkor telikárogták a gondolataikat.

Az Arany János utca semmit sem változott a hosszú évek alatt: a forróságban olvadozó panelházak tövében ugyanazok a törött padok, elhajított gyümölcsöslé dobozok és szétrúgott kukák fogadnak, mint kiskoromban. Felcsöngetek Pálma nénihez, és teljes döbbenetemre ő szól a kapucsengőbe. Aztán beenged.

Az asszony már nyolcvan éves lehet, és bár arca gyűrött papírzacskóvá vált, még mindig őrzi a majomszerű vonásokat: a fogai, bár megsárgultak a sok cigarettától, ugyanúgy előre állnak, és felduzzasztják egyébként papírvékony ajkait. A porszívó egy darabig ijedten zúg, de aztán hamar lenyugszik, amikor letelepedünk a konyhában – körülöttünk vidám macskák, és egy kutya kergetőzik és hentereg.

– Herélt mindegyik! – Mosolyog büszkén a reszkető kezű matuzsálem, majd hozzáteszi: – És rendkívül boldog.

Pálma néni instant kávéval kínál, és darált keksz rudakkal, amikről azt se tudtam, hogy gyártják még. Mögötte egy népies hímzett terítő feszül a falon, amin egy vérző lábaközű kisfiú látható, ezzel a szöveggel: A pisilődet inkább pisilésre használd!

– Olykor még mindig hoznak fel ide kutyákat, kandúrokat, néha egy-egy hörcsögöt – meséli Pálma néni. – De a legtöbben már idegenkednek a gondolattól, hogy egy öregasszony rágja le a kisállatuk tökét, elviszik inkább a sarlatán állatorvosokhoz, akik lélektelen, steril mészárlást rendeznek. Nem sokba nézem azokat, semmiféle filozófia nem áll ott a herélés mögött, csak az életet akarják kényelmesebbé tenni.

A porszívóra nézek, majd vissza Pálma nénire. Nem merem bevallani, hogy voltaképp én is csak ezért jöttem.

– Én úgy herélek, hogy közben új életet adok! – Emeli fel ráncos ujját a kekszes tál felett Pálma néni. – Felszabadítom a hímeket a tesztoszteron rabigája alól! Kihajtogatom az elméjüket, hogy bele tudják csomagolni az egész világot! A férfiakat csak a kufirc érdekli, ha abból nem jut, hát magukkal játszanak, hát hogy lenne ideje egy ilyen lénynek az univerzum legfenségesebb titkainak a kifürkészésére? Ha tehetném, én biza minden férfit és fiút kiherélnék: kihalna ugyan az emberiség kevesebb, mint egy évszázad alatt, ám több mindent érnénk el ezalatt a pár év alatt, mint máskülönben száz és százezer esztendő során.

Egészen meghat Pálma néni elméje, amely valósággal beragyogja a konyhát. Már a porszívó sem fél, miközben az asztalra helyezem, bátran domborítja a seggét az idős nő felé. És ott lógnak a felcsévélt vezetéke alatt a golyók, amik valósággal bűvöletbe ejtik az asszonyságot.

– És most felszabadítalak, fiam! – mondja Pálma néni, és aszott szájával rácuppan a porszívóherékre, fogai munkához látnak, és már nyesik-nyesik a golyózacskót – porszívóvér fröccsen a darált kekszre, de ekkor Pálma néni szája habozni kezd, és munkához lát a véralvasztó nyál. Amikor Pálma néni végez, hátradől – a szája körös-körül csupa vér, mint egy elrontott rúzs, a szájában ott csillannak a kitépett golyók, az elszakadt ondóvezetékek cérnaként fityegnek a sárga fogak között. Aztán Pálma néni nagyot nyel, és egészben elnyeli a két golyót, ami végigrohan a torkán, le a gyomrába, hogy találkozzon a daráltkeksszel. Az elfogyasztott heréktől aztán Pálma néni szeme kifordul – olyanná változik, mint egy titkos növény-receptúrától transzba esett sámán, és kántálni kezd: – Ó, átnőttek rajtam a fénysziklák, most lyukasztják át a bennem hordott éjszakát! – mondja. – Végtelen a forróság, de hűsíti az arcom a Mindenható kicsapódó párakristálya! Itt olvadnak már bennem a teremtés hólabdái, potrohig csókolom magam a gyönyörtől, ha rá gondolok, a nedvekre, az elcsorgó szitakötőszárnyakra, ez a legcsodálatosabb sugárgyötrelem!

A porszívó ekkor felzúg – de nem a fájdalomtól. A sebe szinte már be is forrt. Valósággal leugrik az asztalról, és nekiáll takarítani, méghozzá gőzerővel: pörög-forog, volt kosz, nincs kosz – alig pár perc után úgy csillog a lakás, hogy el kell takarnunk a szemünk.

– Csinálja már a fényt! Igen, mind ezt csinálja! Ha kisatírozzák belőle a sötétséget, már csak világítani tud! – Tapsikol Pálma néni, a porszívó pedig úgy berreg hozzá, hogy az zenévé, megfoghatatlanul gyönyörű melódiává áll össze, amiben benne van a kidőlő világítótornyokban fohászkodó matrózok minden fájdalma, de a zúzmarában fetrengő varázsgombát öklendező rénszarvasok minden boldogsága is. Körbe táncoljuk a konyhát a porszívóval, Pálma néni is beszáll, nevetése jégcsappal húzott üveghegedű.

– Pálma néni, heréljen ki engem is! – kérlelem.

– Ezer örömmel, fiam! – mondja, és már letolt gatyával a konyhaasztalon ülök, darált kekszmorzsákat szórok a hízott herezacskómra, hogy így kedveskedjek ivartalanítómnak, aki azt ígéri, most felszabadít, és a szájába vesz, és fogait mélyen a bőrömbe fúrja, a combjaim közt hordott hízott gyümölcsbe, és vér spriccel a plafonig, és habzik már az alvasztótej szájú nyugdíjas, megolvadok a fény torkában, kitépett heréim eltűnnek az éhes torokban – kifordult szem, szemhéjsüvegekről szüretelt jóslatok, a kényszergondolatok hamuját lefújja homlokomról egy sosem látott tüdő. Mint két kis harcsabajusz, úgy áll ki Pálma néni szájából véres, váladékos elszakított ondóvezetékem, reszket mint a kocsonyahúr.

– Pálma néni, szabadítsuk fel a világot! – kiabálom a békeidőkbeli konyha nyálmohos levegőjébe.

– Csináljuk, fiam, pont ráérek!

porszivo5.jpg

Több se kell nekünk, a porszívó repülő szőnyegként felkap minket, és leröppen velünk az Arany János utcára, ahol hirtelen minden hím megérzi, hogy megváltó érkezett: kigombolt sliccel, dagadó szilvagolyókkal érkeznek, Pálma néni szájba veszi őket, majd egy finom harapás, és az elme kibontja sokrét hajtogatott fülbemászó-szárnyait. Kóborkutyák érkeznek, anyák hozzák a gyermekeiket: egy nő pár hónapos csecsemőfiút nyújt át – Pálma néni kihámozza a pelenkából, és éhes keselyűként a csöpp mogyorók fölé hajol, majd fogaival kiszakítja őket a pár kilós testből. Vérfolyam születik, elhal – a csecsemő csak egy pillanatig sír, aztán bébi Krisztussá válik.

– Menj békével, gyermek! – mondja a vérhabos képű nyugdíjas, és beleköpi a csecsemő kitartott markocskájába az egyik kiszakított heregolyót, amit az rögtön a szájába vesz, és miközben fogatlan szájüregében a saját heréjét forgatja, rádöbben, hogy a húsok rakodópartján csak a csillagfényre vetkezett lelkeket veszi fel a gyöngypetés hajó.

Bumerángként hajítom el Pálma nénit, aki a levegőben pörögve kiherél egy egész kivonuló tűzoltó parancsnokságot a szájával – az elguruló katasztrófavédelmi heréket felszippantja a porszívó, zsákja kövér rovarpotrohhá duzzad a férfikincsektől.

– Végre homlokcsont vagyok alul-felül! – rikkantanak a lánglovagok egyszerre, majd kifeszítenek egy ponyvát, és azon ugrál most a hereéhes, férfiszövettől szinte megfiatalodott nyugdíjas, mint egy trambulinon, egyre feljebb és feljebb, hogy elérje az eget.

Fekszel tükörben, magad alá gyűrve a saját tükörképed, ó te mohás, hártyás magzat.

– Istenem! Ó, Mindenható! Most kiharapom a te heréidet is! – sipítozik Pálma néni, egyre közelítve habzó, kiálló fogú szájával a kackiásan domborodó felhőkhöz.

A Mindenható ekkor megérzi odafenn Pálma néni kőrisbogár illatú meleg leheletét a heregolyóin, és ettől éktelen haragja gerjed. Zengő hangján így szól az asszonyhoz: – Baszom a cső szádat, te szőrkazal! Hát nem húzol Edömértől és Eduárdótól?

(Mivel hogy a Jó Isten ezen a néven szólította a tökeit. Na ne nézz úgy, biztos te is adtál már nevet a golyóidnak.)

És akkor úgy dönt, elpusztítja a világot. Mert nem azért teremtette a heréket és a baszást, hogy mindenféle torz fejű frigid vén picsák neglegálják azt, sőt, kasztrációs kereszthadjáratot indítsanak. Ám a jó Isten végül észhez tér, és nem égeti fel az egész világot, ahogy tervezte, csupán az Arany János utcát, ami azért kicsit hasonlít az egész világhoz. Tűzsugarak lőnek ki az égből, kénköves pokol-ejakulációként hamvasztva el minden nyomorult ravatalpoloskát: engem, a porszívót, a katasztrófavédelem hős harcosait, a herét szopogató csecsemőt, de a leginkább a pattogó Pálma nénit, aki sikoltozó szájjal rögtön rácuppan a túlvilág feszülő gecizacsijára.

Így pusztult el az Arany János utca egy kibaszott porszívó miatt, és mindennek már bizony sok-sok hete: azóta áttetsző kísértetekként tengünk-lengünk itt a romokon. Mint kiderült, kísértetnek lenni nem nagy öröm, főként ha töke sincs az embernek. A szellemek jórészt csak basznak haláluk után, mert mást nemigen tudnak tenni, hogy elüssék az időt. Ám akinek már életében leharapták a tökét, annak a túlvilágon se nő vissza. A kasztrált kísértetek cseszhetik. Jórészt tehát inkább csak porszívózom. Próbálom a jó öreg masinámmal felszippantani az elpusztított épületek porát, a tűz után maradt hamut, de hiába. A kísértetporszívó szart se szippant fel, mivel anyagtalan. De azért csak porszívózom tovább, mert másként nem tudom elbaszni én se az időt, és golyók nélkül teljesen begolyóztam.

– Kerüld a hamis prófétákat! – motyogja nekem mélán zúgva a kísértetporszívó.

– Te csak kussolj! – felelem. – Minden másként alakult volna, ha buzivá változol.

Persze hiába kárhoztatom, ő is csak az tud lenni, aminek teremtették.

Satuba szart penészkóc.

– Nyald meg a tököm! – feleli a porszívó.

Szólj hozzá!

Címkék: here herezacskó porszívó heregolyó

Szilárd és a makkrotátor-pacal

2019.04.23. 20:21 Komor

Németh Szilárd úgy dönt, szigorú diétába kezd, és nem ingerli magát egy darabig hagymás vérbe sütött vibrátorokkal és marhapörköltbe főzött elemes csiklóizgatókkal.makkrotatorpacal.jpgDe alig telik el három nap, a nyelvében ismét megtelnek a spermazacskók, és másra sem tud gondolni, csak hogy Durex Intense vibrációs péniszgyűrűt keverjen a lilahagymás paradicsomsalátába.

A negyedik napon meg is teszi, ám az eredmény kiábrándító, ízetlen, akár egy unott, mechanikus baszás, egyszerűen hiányzik belőle a koleszterin erotikája.

Ekkor jut eszébe, hogy akad még tüdős hurka a spájzban, az ágyneműs fiókban pedig egy tizenhét centis rúdvibrátor lapul…

Németh Szilárd orvosi csodaként is bevonulhatott volna a történelembe, de ő úgy döntött, inkább országgyűlési képviselőként és a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkáraként szerez hírnevet magának: Szilárd az egyéni teljesítményekben hitt, a kemény munkában – az pedig, hogy egy érzékeny hímvesszőmakkal a szájában született, az csupán kondíció, egy eleve adott valami, amit a legtöbben talán nem is szívesen reklámoznának.

Szilárd persze nem igazi férfi nemiszervet hord a szájában: ugyanúgy nyelv ficánkol a szájüregében, mint bárki másnak, és külsőre sem különbözik ez a szerve a többi emberétől. Ám mindazt a sok-sok kicsi, érzékeny idegvégződést, amit más fiúk a farkukban hordtak, Szilárdnak a jó Isten valamiért a nyelvébe csomagolta – sőt, talán még többet is.

Szilárd tizenkét éves volt, amikor rádöbbent a szájszexualitására. Ekkor már keményen dolgoztak benne a hormonok, és míg más fiúk gyűrött pornómagazinokat cserélgettek az öltözőben, és a gatyájukban matattak a pad alatt, valahányszor merész dekoltázst villantott a földrajztanár, Szilárdnak akkor szökött vér a szájmakkjába, ha megpillantotta a menzás néni kötényén száradó zsírfoltokat, amelyek olyanok voltak, mint egy idegen kontinens térképe, magáé a mennyországé talán.

Félreértés ne essék, korábban is szeretett enni – forgatni a szájában az ízes húsdarabokat, belefúrni nyelvét az izgatottan reszkető, hideg pörköltaszpikba, de csak tinédzser korától kezdődően robbantott extázis-tűzijátékokat a zsír agyának örömközpontjában.

Tudta, Isten valamiért nemi szervnek teremtette a nyelvét, ám a Mindenható kimérten adagolja a gyönyört: mindig odafigyel rá, hogy az ember ne kapjon túl sokat a jóból, hogy legyen egy határ, legyen egy fal, amin túl már elérhetetlen számára a megfoghatatlan mámor – teszi ezt talán azért, mert van extázis, amit nem bírnak már ki a földi sejtek, a kéj zabolátlan hullámai képesek szétszaggatni egy egészséges tudatot. Szilárd hiába kapott tehát makkot a szájába, a pénisze érzéketlen volt, és nem is foglalkoztatta túlzottan a hétköznapi értelemben vett szex, amely kívülről nézve valahol szánalmasnak is tűnt számára, egyszerű biomechanikának – dörzsöld meg itt, nyomkodd meg ott, és jó lesz.

Szilárd nem vágyott érintésre: hiába volt ilyen érzékeny a nyelve, a beszéd nem okozott nagyobb szexuális stimulációt a számára, mint amikor a fiúk pénisze hozzádörzsölődik az alsónadrágjukhoz járáskor. A kis érzékeny idegvégződések és az ízlelőbimbók egymásba csavarodása miatt szexuális kéjt csak bizonyos ízek és textúrák együttes hatására érzett. A nyelves csók és az orális szex sem izgatta: az embereknek csupán emberízük volt mindenütt, unalmas, egysíkú, a húsba bele kell harapni rendesen, hogy feltárulkozzanak a csodálatos ízek, nem pedig nyalni.

Szilárd tinédzserkora azzal telt, hogy éjszaka, a szobája magányában a nyelvével játszadozott: miközben a spájzból elcsent kolbásszal masszírozta a nyelve hegyét, VHS kazettákra felvett főzőműsorokat nézett. Tizenhárom éves korától rendszeresen gasztro-ejakulált is: Isten apró spermazacskókat teremtett a nyelvébe, amelyek a fűszeres hús érintésére egy kéjvillanással kiürültek, ilyenkor fehér, sós levet izzadtak a nyelvbimbói, és a szája megtelt a saját spermájával, ami külön fűszerezést adott a megrágott falatoknak. Szilárd fiatalkora azzal telt, hogy boldogan nyeldekelte a gecijében pácolt finom falatokat, és így kitapasztalta, hogy mely ételek okozzák a legintenzívebb orgazmust a számára.

Mint kiderült, Szilárdot a hús és a zsír izgatta igazán, a zöldségek a gyümölcsök nem hozták lázba a nyelvbimbóit, de még a pogácsa is csak akkor, ha tepertős volt. Hála a sok maszturbációnak, szép lassan elhízott: ekkor döbbent rá, hogy voltaképp el van átkozva. Míg a normális szex egészséges, az átlagos nemi élet jótékony hatással van a szív- és érrendszerre, őt egyszerűen arra kárhoztatta Isten, hogy a koleszterin miatt szó szerint belepusztuljon a gyönyörbe.

Szilárd tudta, az életével játszik, ezért huszonéves korában megpróbált normális kapcsolatot létesíteni egy nővel, de nem működtek a dolgok. Az sem segített, amikor hatalmas sonkaszeletnek képzelte párját az ágyban. A nő megérezte, hogy társa egyszerű húsként kezeli, és hamar szakítás lett a dologból. Szilárd akkor úgy döntött, nem próbálkozik többet, átadja magát a gasztroszexuális izgalomnak – nem pazarolhatja a benne rejlő mámorlehetőségeket más emberekre.

Ha fel kell robbannia a szívemnek ahhoz, hogy átéljem az igazi gyönyört, akkor legalább úgy halok meg, hogy belekóstoltam a mennyországba! – döntötte el.

Korábban arra gondolt, esetleg szakács lesz – a tudása megvolt hozzá, de képtelen lett volna elviselni a gondolatot, hogy mások egyék meg, amit ő főzött: mintha falatonként megcsalná őt az étel. Nem sok mindenhez értett, ezért úgy döntött, politikus lesz. Napközben ezt a pályáját egyengette, éjszaka pedig újabb és újabb praktikákkal tágította a kéjhorizontját: elszabadult gasztroszexuális asztronautává vált, aki idegen, csodálatos űrbéli tájakon hasított át, miközben egyre nagyobb lángokkal égett – és bár tudta, a végén hamuvá porlik, semmiért sem adta volna fel ezt az utazást.

Kísérletezésbe kezdett. Az első maszturbátortalálmánya a vibrátoros tarhonya volt: egy online szexshopból rendelt tizennyolc centis orvosiszilikon-borítású alumíniumvibrátort egy tál gőzölgő, zsíros tarhonyába dugott, majd lassan kanalazgatni kezdte a pásztorételt. A gömbölyded tésztadarabok még hosszú perceken át rezegtek a tányérban búgó vibrátortól, így mikor hozzáértek Szilárd nyelvéhez, az orgazmus vakui villantak a koponyájában. Mire az egész tálat befalta, leizzadt a gyönyörben, és csak úgy kapkodta a levegőt, az álláról pedig az ölébe csorgott a fűszeres zsírtól besárgult sperma.

Újabb és újabb találmányok követték az előzőt: a bizsergető síkosítóval bekent löncshúst az análgolyókkal felturbózott paprikáskrumpli követte, majd jött a vecsési savanyú káposztába töltött elemes prosztataizgató… Szilárd hamar rádöbbent: a magyar konyha súlyos ízei kifejezetten alkalmasak rá, hogy kimasszírozzák az emberből az ondót. Próbálkozott ugyan indiai, kínai és török ételekkel is, de kifejezetten a lacikonyha klasszikus gyöngyszemei voltak alkalmasak az önkielégítésre. Így hát gyanakvóan méregette a kibontakozóban lévő nyugati ételtrendeket: megvetette a divatos vegán ételeket, a műanyag hamburgereket, de leginkább attól a hírtől kapott frászt, hogy nyugaton már olyan éttermek is nyíltak, ahol rovarokat szolgálnak fel. Számára az evés szeretkezés volt, és noha bármikor a magáévá tett volna a nyelvével egy disznót, egy bogárral már nem szexelt volna.

Szilárd zsír-meteorköpenyt húzó spirituális ezo-gasztro-szexuális utazását csak a mérleg állította meg olykor: ilyenkor, mint most is, Szilárd elhatározta, hogy leáll, hogy szigorú diétába kezd, elvégre több van az életben, mint a szexuális kéj, ott van mindenben az univerzális membrán-gyönyör rezgés, és talán nem csak a nyákos nemi szervekkel lehet felfogni őket.

De aztán telnek a napok: megtelnek a nyelv-spermazacskók, és megtelik a böngészője is a meglátogatott recept- és szexshopoldalak linkjeivel. Amikor pedig ráakad az egyik bolt kínálatában a fekete makk-rotátorra, összeáll a fejében a tökéletes recept.

*

Szilárd tudja, hogy ez meg fogja ölni. Ó, de milyen szép halál is lenne… Fekete makk-/péniszmaszturbátor stimulációs mandzsettával… A jobb-bal irányú extra rotáció 3 sebességfokozatban állítható… 7 cm mély, belső átmérője kb. 4,5 cm… Milyen jól illene ez a pacalpörkölthöz! És szinte már látja is lelki szemei előtt a pajzán szexételt…

Miután megszületik a fejében a gondolat, egy napig bírja már csak a diétát: kihajítja a kukába a kerti salátát, rendel tíz darabot a makk-rotátorból, és elindul a piacra tisztított, előfőzött, csíkozott pacalt venni.

Másnap délelőtt meghozza a futár a pénisz-rotátokat egy jellegtelen, diszkrét csomagban. Szilárd kulcsra zárja az ajtót. Kikapcsolja a telefonját. Kibontja a csomagot. Előveszi a pacalt. A hagymát. Meggyújtja a gázt, kihalássza a szekrényből a kondért. És kezdetét veszi a főzés. A függönyöket átmossa a húsgőz magányos kísértete. A robbanó zsírbuborékokban felkacagnak az angyalok. Szilárd kavar és dúdolgat.

– Babérlevél és feketebors, hisz oly keserű a magyar sors. Meg egy kis fokhagyma és kömény, a boldogság úgy jó, ha tömény. Füstölt szalonna és pirospaprika. Ha már megölsz, előtte ringass álomba!

Amikor elkészül a pacal, Szilárd bekapcsolja a pénisz-rotátorokat, és a fazékba borítja. A kis fekete makkszopók úgy cuppognak, mint a polip tapadókorongjai. A csíkokra vagdosott tehéngyomor pajkosan reszket a vibráló szexjátékoktól. Szilárd előjátékként kihozza a spájzból a kolbászt, és szopni kezdi: hagyja, hogy egészen a torkáig csússzon a kemény húsrúd, még akkor is csak tolja, tolja lejjebb, amikor már úgy érzi, hánynia kell. Majd mielőtt valóban kirobbanna a gyomortartalom a száján, egy erős mozdulattal ráharap és elrágja. Gyönyör. Előváladék kezd csorogni a nyelvbimbó-pórusaiból, de tudja, az igazi élvezet még ezután következik.

– Mutasd magad, te ringyó! – incseleg a gőzölgő fazékkal, és bár érzi, kissé talán merész húzás volt leringyóznia a szeretett tehéngyomorcsíkokat, úgy érzi, efféle mocskos huncutságok beleférnek a pacal-kapcsolatba. Villát szúr az egyik makk-rotátorba és a nyelvéhez emeli. A fekete tapadókoronghoz pacalcsíkok tapadtak: a zsírnyálkás hús hozzáér a nyelvéhez, a szexjáték pedig elkezdi belerezegtetni a húst Németh Szilárd hímvessző-nyelvébe.

– Baffad a nyelfem! Baffad keméfen! – nyöszörög Németh Szilárd, ahogy a makk-rotátor körbe-tehénnyálkázza érzékeny nyelvbimbóit. Részeg, tompa parázs – megtermékenyítő mészárszékhab: Szilárd mintha megveszett volna, tolja befelé a szexjáték-pacalt, habzik a szája, ahogy csorog a geci – felkészült rá, hogy milyen jó lesz, de ami végül a nyakába zúdul, arra nem lehet felkészülni – ráül a szájára az univerzum és nyögdécsel – extázis-mocsár, a sejtek életbányája – baffad a nyelfem – a kéj vízhólyagja kipukkan – az érzékelés szitakötőszárnyai szakadnak – lépsejtes gyönyör – baffad, baffad – már csak sejtkacsok vannak, amik fogják az élet boldogságát – de még a közvetítő húst is elértékteleníti maga a transzcendentális mámor – és jön az újabb villa az újabb rezgő tehéngyomor-cafattal – baffad – Németh Szilárd szemei átfordulnak, befelé fordulnak, az üreg mélyébe bámulnak – és ott, belül, benn látja már a falat, amit át kell szakítani GYÖNYÖRREL, hogy hozzáférjen a mindent felemésztő végtelen szépséghez, ott, ott egy másik világ pulzál, lüktet, mint szív, ott az Isten-góc, amibe bele kell gabalyodni örökre. Németh Szilárd érzi, hogy a pacal megöli, hogy most mindennek vége, de baffad és baffad, mert boldogan meghalni a halál ellenforradalma – örömiszap, elnyalt borostyán, örömkalászok hajolnak, aratás van – baffad! – Németh Szilárd átszakítja a gyönyörmembánt, és meghal, csak azért, hogy újjászülethessen.

Ismeretlen bolygón ébred – vöröses-lilás sztratoszféra terpeszkedik fölötte, idegen csillagképek, hízott almaként ismeretlen holdak csüngnek az égen – ott fekszik anyaszült meztelenül, és megérkeznek a pacalnők: gyönyörű, sudár asszonyok, de a testüket zsíros, reszkető tehéngyomorból gyúrták. Cuppognak, zsíros nyálkát eresztenek, ahogy rámásznak: – Tégy a magadévá minket, Szilárd! – nyöszörgik, és fűszeres illatú vaginák nyílnak a testükben. Ráülnek a férfi szájára, magukba vezetik a péniszét, dorombolnak, ahogy becsusszan a lacikonyha-pinájukba a képviselő tömör, vaskos ujja. Baffál!

– Nyaljad, Szilárd a pacal-segglyukam! – szörcsögi tehénszövet-nyelven egy hús-szivacsos puhatestű nő, és bevezeti Szilárd gyönyörtől lüktető nyelvét az izgalmas, fűszeres ízeket ígérő végbélnyílásába. Szilárd elélvez: nyelve fehér kísértetgecit robbant a nő picsájába, az pedig az idegen holdakra üvölt a gyönyörtől – a bolygók az orgazmus takonyhúrjain pengetett égi muzsika dallamára rezonálnak; Szilárd pedig tudja, hazatalált, ez az otthona, ez itt a mennyország, amelynek térképét már gyermekkorában a menzás néni zsírfoltos ruháján felfedezte. Tudja, a kanyonokon túl a gonosz saláta-emberek laknak, hagymából és répából épült mecseteikben hablatyoló nyelveken a gonosz istenekhez fohászkodnak, és bogarakkal fajtalankodnak – de majd ő megvédi a pacal-asszonyokat: húspástétommal keni be a testét, amely kemény páncéllá szárad körülötte, és csatába indul. Ez itt a magyar konyha győzelme, ez itt a koleszterin-diadal, gondolja, miközben lecsorog a torkán a pacal-nő segglyukából kifolyt nyelvbimbó-geci.

Szólj hozzá!

Címkék: pacal kajapornó makkrotátor masztrurbáció

Seggkarfiol-Kásler

2019.03.06. 20:38 Komor

Kásler Miklós alighanem megszegte a tízparancsolat valamelyik pontját, mert Isten büntetésül egy karfiolt növesztett a seggére.

seggkarfiolkasler.jpg

Nem egy igazit persze – Istennek van ugyan humorérzéke, de sohasem viszi túlzásba a dolgokat: ám a Kásler Miklós ánuszából kicsüngő aranyércsomó mind méretében, mind alakjában, mind dudoros, durva felületében egy egészséges, biotermesztésű karfiolra hasonlított a leginkább.

Talán csak azt leszámítva, hogy a színe inkább frisscékla-szerű volt.

(Már ha mindenáron a kerti finomságokra akarunk asszociálni Kásler Miklós aranyerét látva…)

Egy szó mint száz, Miklóst igencsak zavarta a fenekéből kicsüngő karfiol: fájt, lüktetett, nehéz volt miatta ülni, olykor megduzzadt, kifakadt és sárga folyadék csöpögött belőle a szőnyegre.

Tisztán tartani sem volt egyszerű a fenékzöldséget, a rücskös felülete miatt beszáradt a karfiol ráncjárataiba a széklet – ilyenkor már egy tobozra hasonlított.

Néhány napig megpróbálta belül hordani: egy grafitceruzával betömködni a végbélnyílásába a nedvedző picsagócot, ám hiába, elég volt aztán egy rossz mozdulat, slattyanó hanggal rögtön kibukfencezett a járatból az ánuszkelés.

Miklós tudta, látszatmegoldás csak, hogy lyukat vág az alsónadrágjaiba, és hagyja szabadon csüngeni jobbra-balra a karfiolt öltönynadrágjában, mint egy kellő magabiztossággal és öntudattal megáldott tisztességes betyárkörtét. Elbattyogott tehát a háziorvoshoz, aki egy röpke szentmise után beutalta a proktológiára, ahol egy ősz doki Mária-énekekkel kedveskedett a nedvedző ánuszgöbnek.

Miklós világ életében félt a szuriktól és a szikéktől, de megnyugtatta a tudat, hogy egyiktől sem kell tartania: a nevéhez köthető keresztény egészségügyi reform óta a kórházakban immár csak a hit erejével gyógyítanak.

Persze ha sürgős műtétre van szükség, olykor még előfordul, hogy felnyitják az embert, de azt is csak azért, hogy a sebész közvetlenül a tumornak vagy a sérült szervnek tudjon zsolozsmázni – aztán már öltik is össze a beteget, és mehet Isten jóhírével.

Miklós hamar szabadult: a proktológus még hozzádörgölte a seggkarfioljához a pócsi Mária nyomtatott reprodukcióját, infúzión bekötötte a szentelt vizet, majd felírt némi ostyát, amit később kiválthat a patikából – természetesen nem a homeopátiás fajtát, amit Lay's Chipsben hígítottak; Kásler ki nem állhatja a kuruzslókat, de még mindig nem sikerült teljességében kiszorítani őket az egészségügyből.

Teltek a napok, múltak a hetek, ám Miklós seggéről csak nem akart eltűnni a karfiol, az emberi erőforrások minisztere pedig kezdte elveszíteni a hitét. Végső elkeseredésében felkeresett egy sarlatánt – egy, a kórházi praxisát elveszítő félnótást, aki még mindig gyógyszerekkel és illegális, a sufniban elvégzett műtétekkel próbál segíteni azokon a betegeken, akiken látszólag sem a rózsafüzér, sem a 2017-es csíksomlyói búcsú drónos Youtube-videója nem segít.

Ám alighogy Kásler letolta a nadrágját a kuruzsló előtt, hogy megrázza előtte a ráncos lyuk-karfiolt, hirtelen egy dörgő hang szólította meg. Azonnal tudta, hogy Isten szól hozzá, méghozzá a seggén át: – Megállj, Miklós, mert ez az ánuszgöb az én szemem, és látok vele mindent! Látom azt is, hogy feladtad a hited!

Kásler ettől úgy megrémült, hogy felrántotta a gatyáját, oszt hazáig szaladt. Ott aztán egész délután kitartóan szégyellte magát: no nemcsak amiatt, hogy ilyen rútul megtagadta a hitét, de azért is, mert nem ismerte fel, hogy isteni látószerv csüng a heréi mögött. És miféle csúfságokat volt eddig képes mutatni a Mindenhatónak: a gatyája belsejét, az összeszart vécékagylót, a vécépapír dudoros felületét, meg néhány vaskos Kásler szalámit. Nem ilyen látványokra termett a Jóisten.

Attól a naptól kezdve Miklós szabadon lóbálta az aranyerét, amerre csak járt. Úgy döntött, megmutat a Jóistennek mindent, amit ez a gyönyörű, általa teremtett világ kínálhat: a parkban játszadozó gyermekek fényes arcát, a múzeumokban sorakozó lenyűgöző festményeket, de még a sajtótájékoztatóin is a seggkarfiolját pörgette, hogy Isten rácsodálkozhasson a faluvégeken átadott keresztény kórházakra, és a tanyasiak átszellemült arcára.

Kásler Miklóst sose hívták többé semmiféle átadásra. Sőt, le is váltották igen hamar. Mi több, bekaszlizták többszörös közszeméremsértésért. Miklóst mindez nem zavarta cseppet sem: ő már csak Istenért élt. Így aztán valóságos tragédiaként élte meg, hogy egy nap hipp-hopp eltűnt a karfiol a seggéről. Nyoma sem maradt. Miklós hiába is próbálta visszanöveszteni. Pedig megtett mindent, ami az aranyér kialakulásához vezethet. Egész nap erőlködött a vécén, hátha ettől kitágulnak a végbélnyílása körül az erek. Próbált keveset mozogni, olykor órákon át csak szorongott, mert azt olvasta, hogy az aranyér kialakulásában a lelki okok is fontos tényezők. De mindez nem járt semmiféle eredménnyel.

Miklós napjai egyformán teltek a börtönben. Reggelire zabkását evett, délutánig a cipőgyárban dolgozott a többi rabbal, este meg alaposan seggbe rakta a cellatársa, akinek mindig csak azt kiabálta, hogy "Állj! Isten mindent lát!", vagy "Szálka vagy Isten szemében!".

De egyedül maradt Kásler az anál-agóniával. Sose nőtt vissza a seggére az áhított karfiol.

*

Isten alighanem megszegte a tízparancsolat valamelyik pontját, mert egy reggel azt vette észre, hogy Kásler Miklós nőtt a seggére.

Az ánuszából kicsüngő aranyér-csomó mind méretében, mind alakjában, mind dudoros, durva felületében egy egészséges, keresztény világban termesztett Kásler Miklósra hasonlított a leginkább. Talán csak azt leszámítva, hogy a színe inkább Kövér László-szerű volt.

Isten pontosan tudta, mivel érdemelte ki a seggére nőtt Káslert. Az utóbbi időben hagyta, hogy felülkerekedjenek rajta perverz vágyai – álló nap mást se csinált, csak bámult ki az emberi erőforrások miniszterének a segglyukán. Istenről senki sem tudja, de valójában nagy élvezetet talál az összeszart vécék és a szépkorú férfiak alsónadrágjának a tanulmányozásában. Persze, örömöt talált az általa teremtett világban és az emberek megfigyelésében, na de az összeszart vécék és a szépkorú férfiak alsógatyái mégis csak jobban izgatták.

Nem is volt semmi baj, amíg az a Kásler el nem battyogott egy igazi dokihoz, aki mindenféle medicinákkal hipp-hopp eltüntette volna a jól kialakított kukucskálólyukat. Meg kellett tehát szólalnia az ügyben. Ám ezzel elrontott mindent. Mást se mutogatott aztán Miklós, csak vidáman játszadozó gyerekeket, mindenféle mázolmányokat a falon, meg egy csomó toprongyos falusit, akik néhány egymásra pakolt téglának örülnek. Szép, szép persze – de hol van ez az összeszart vécék és a használt férfialsók eleganciájától?

Ám a büntetés utolérte. Isten persze nem volt hülye – elment a patikába egy olyan országban, ahol még nem zsolozmázással próbálják gyógyítani a nyavalyákat, kiváltott egy kenőcsöt, az néhány nap alatt lelohasztotta a Káslert az ánuszáról. Egy idő után már arra sem emlékezett, hogy valaha egy miniszter nyomta a seggét.

*

Valamikor a huszadik-huszonötödik cellás erőszaktétel körül Kásler Miklós elméje teljesen megbomlott. Nem volt persze könnyű észrevenni ezt rajta, de tény és való, alaposan megbuggyant – no nem is a folyamatos anális abúzusok, vagy a bezártság miatt – a dolog akkor következett be, amikor felfedezte, folyton kanos cellatársának egy méretes aranyér csüng ki szőrös farpofái közül – mintha csak egy tikkadt puli lógatná a nyelvét a hortobágyi forróságban.

Miklós végtelen irigységet érzett – vajon mivel érdemelte ki ez a senkiházi erőszaktevő, hogy Isten mennyei látószervet növesszen a seggére, miközben ő, Kásler, a Mindenható alázatos szolgája, hetek óta eredménytelenül fáradozik azon, hogy akárcsak egy aprócska érkelést, egy miniatűr lüktető picsagubót is kicsíráztasson a fenekén?

Miklóst aludni sem hagyta a kérdés. A cellatárs aranyere pedig megállás nélkül suttogott neki éjszaka a szomszéd priccsről: – Én igazából a te isteni látószerved vagyok, Miklós, csak eltévesztettem az irányt! Én vagyok a mennyország tojásrepedése, a vályúban olvadó felhők nektárja, a rángatózó mámorideggóc! Tégy a magadévá!

Miklós tudta, így vagy úgy, de meg kell kaparintania a cellatársa aranyerét. Egy álom azt is közölte vele, hogy Isten nem csupán afféle kukucskáló lyuknak akarja használni őt, hanem ő magát is átalakítani isteni látószervvé: nem lesz tehát szüksége az igazi szemére, mert Isten retinájává és pupillájává változik, ami mindent lát, ami minden fölött őrködik. Így lesheti ki majd az univerzum titkait, a szemsarokban felgyűlő csipa pedig maga lesz a megérdemelt jutalom: a kimeríthetetlen tudás.

Senkinek sem tűnt fel, hogy Kásler Miklós elcsent néhány cipőfűzőt a műhelyből, ahol délelőttönként gyártotta a hasítottbőr-lábbeliket. Azt sem szúrták ki, hogy egy életlen kést is magához vett az ebédlőben, amit aztán cipőgyártás közben titokban kiélezett. A cellatársa sem gondolt semmi rosszra azon az éjszakán, amikor harmincadjára is magáévá tette Miklóst a rácsok mögött. Elégedetten tért álomra, és csak éjfél körül eszmélt: ekkor már nem tudta mozdítani sem a lábát, sem a karját. Miklós cipőfűzőkkel kötözte oda a priccshez.

– Megöllek, szarfaszú! – nyivákolt a férfi, de Kásler betömte a száját egy büdös zoknival, majd elégedetten végignézett a folyosóról besütő hideg fényben a megkötözött, hason fekvő testen. Lehúzta a nadrágját és széttárta a farpofáit. A cellatárs először azt hitte, Miklós megerőszakolni készül őt, hogy bosszút álljon a megaláztatások miatt – de az egykori emberi erőforrások minisztere pénisz helyett egy kiélezett kést csúsztatott a seggébe, és kinyíltak a fájdalom vörös rózsái. Szövetszakadás, hömpölygő vér – a koszos zokniba nyüszítő cellatárs hamar elájult, Miklós pedig megbabonázva vizsgálta a tenyerén fekvő, kimetszett isteni látószervet. Úgy nézett ki, mint egy vérnyálkás meztelen csiga, de Kásler tudta, ez itt maga a megváltás: már csak le kell akasztania a tudás gyümölcsét, beépíteni magába a mindent látó szemet, hogy maga is isteni szervvé válhasson.

Még csak nem is remegett a keze, amikor becsúsztatta a kés vékony hideg pengéjét a bal szemgolyója alá, majd lassú mozdulatokkal forgatni kezdte az üregben. Vér, könny és nyálkahab – a kínparazsak vöröse –; miután sikerült a látóideget elmetszenie a késsel, az üvegtest lassan kifordult a koponyájából, és szinte hangtalanul pottyant a cella kemény padlójára.

Reggel olyan látvány fogadta a cellaajtót kitáró őrt, amitől élete végéig befelé nőtt aztán a borostája.

– Segítsen! Ez teljesen megőrült! – könyörgött a priccshez kötözött, véres seggű rab, miközben Kásler Miklós a sarokban lévő budin csücsült mint király a trónon, jogarként tartva a saját kikapart szemét, tátogó szemüregében pedig a kivágott aranyér csillogott.

– Mindent látok! – gurgulázott a picsaérszemű férfi a döbbent őrnek, a szájából kipotyogó szavak levágott fejű csirkékként rohangáltak körbe-körbe a cellában. – Látom a temetőkapuszárnyú angyalokat, a tűzgömb-pogácsák cipelőit, a csillagszilánkokat tüsszentő messiásokat! Itt vannak velem mind, itt a mennyországban, a föltámadás meleg vállgödrében! Isteni látószerv vagyok, ezer lángoló csipkebokor fénye! Most már látom, hogy zsírpapír csupán az ember, amin átdereng egy távoli, fényes szoba! És minden vírus, minden ráksejt egy koponyába szorult rossz gondolat szomjas kis gyökérszőre! Majd én kimetszem belőletek a bűnöket a szempilláimmal, majd én belétek kacsintom a megváltás ígéretét! Isteni zselatin-sejtekre cserélem a kórházfalak tégláit, az örömkönnyeimtől szárba szökik ez a figyelemhiányos nemzet! Eljöttem! És egyetlen pillantásommal váltom meg a magyart!

Szólj hozzá!

Címkék: aranyér ánusz Isten Seggkarfiol-Kásler

Jobb Valentin napi programot is el tudok képzelni, minthogy anyukámmal diskuráljak a főzött krémes süteményekről a feleségem pináján keresztül

2019.02.15. 20:26 Komor

Letöltök egy applikációt a mobilra, ami elviszi helyettem a feleségemet vacsorázni Valentin napon.

De túl jól sikerül a randi, a nejem azzal tér haza, hogy a hüvelyébe szorult a telefonom.fulabortusz.jpg

A büdös szajha. Valahogy keresztbe fordult benne a készülék, és felrepedt tőle a hüvelyfala. Megpróbálok mentőt hívni, de nehéz ám úgy úgy tárcsázgatni a feleségem pinájában, hogy közben csorog az ujjamra a vér

Véletlenül fel is hívom anyámat, aki azt kiabálja ki a feleségem lyukából, hogy vár vasárnap minket ebédre.

– Képviselő fánk is lesz! – ígéri a nejem vulvája.

Megpróbálom letenni, mert jobb Valentin napi programot is el tudok képzelni, minthogy anyukámmal diskuráljak a főzött krémes süteményekről a feleségem pináján keresztül.

Van vajon olyan applikáció, ami eltávolítja a pinába szorult telefonokat? Ez jár a fejemben, mire nagy nehezen csak sikerül elérni a mentős diszpécsert. Azt mondja, nagyon visszhangzik a vonal, de küld néhány mentőst, azok majd kipiszkálják a készüléket.

Meg is érkezik tíz kigyúrt magas faszi mentős ruhában, azzal biztatnak, hogy speciális műszer is van a gatyájukban.

A mentősök igen komolyan gondolják ezt a kipiszkálás dolgot: a Valentin nap további része azzal telik, hogy unott arccal figyelem, ahol a tíz mentős felváltva bökdösi a feleségem lyukát.

Nem volt hiába az egészségügyi kar, a számítsaik bejönnek: a tizedik adag nejembe fecskendezett spermától a tömérdek gecivel együtt a telefon is kihömpölyög a nyílásból, és nagy placcsanással földet ér.

Kiderül, hogy az egyik mentős az izgatott bökdösés során véletlenül anyámat is visszahívta a makkjával – most riadtan hallózgat a szönyegen egy fehéren csillogó gecitócsa közepén.

Azon töprengek, képes leszek-e valaha is képviselőfánkot enni anélkül, hogy ne a mentős gangbang creampie villanjon az eszembe.

x

Pár hónap múlva rájövök, hogy fogamzásgátló appot sem ártott volna letölteni Valentin napra, mert a feleségem teherbe esik a telefonos applikációtól – ami azért meglepő, mert közbe átment rajta tíz mentős is.

A megszületett gyerek feltelepíti magát a telefonomra, és aztán álló nap etethetem, pelenkázhatom – olyan mint valami elbaszott tamagocsi.

Nagyobb probléma mondjuk, hogy az egyik mentősnek sikerült teherbe ejtenie az anyám fülét, aki közvetlen közelről hallgatta végig, ahogy kicsapódik a sperma a faszi pöcséből.

Az orvosok először tumorra gyanakodtak, de aztán kiderült, hogy egy növekvő mentős tokozódott be anyukám hallójáratába.

Olyan, mint egy hatalmas, gennyes pattanás, ami lüktető labdaként türemkedik elő a füllyukból – egy felfúvódott hártyagomba, amiből itt-ott egy két szőrszál kandikál ki, és hüllőpikelyként csillog rajta a filmhártyaszerű fülzsír. A mérete miatt édesanyám feje úgy dől a saját vállára folyton, mintha nyaktörése lenne.

Forog a gyomrom, miközben az asztalra teszi a képviselőfánkos tálat, és ahogy lehajol, a lüktető szövetcsomó lágyan vállon bök. Az orvos jövőhétre adott neki időpontot fülabortuszra.

– Nem kérek képviselőfánkot – motyogom, már a gondolatra is a hideg ráz ki, ahogy a fánkból kifolyik a sárgás színű főzött krém. De édesanyám nem fogad el nemet, ezért magamba erőltetek egy süteményt.

Csodálkozom, hogy nem kérdezett még rá, miért nem jött velem a vasárnapi ebédre a nejem. Az igazság pedig az, hogy két hete külön költöztünk: nem volt hajlandó gondozni a telefonomra telepedett gyermek applikációt, és igazából képtelen voltam megbocsájtani neki, amiért dugott a mobilommal. De azóta van új csajom: sikerült a telefonomra telepítenem egy dögös barátnő applikációt. Azon jár az agyam, hogy talán be kéne mutatni édesanyámnak, amikor ő szakítja meg a csöndet egy nagy hírrel:

– Úgy döntöttem, megtartom a babát! – mondja, és ujjaival végigsimít a fejéből kiálló gigantikus gennylabda kinövésen, mire az mintha csak dorombolna örömében, alig hallhatóan szirénázásba kezd.

Ettől a hírtől aztán rögtön félre is nyelem a számban forgatott képviselőfánkot.

Köhögni kezdek, de a félrenyelt tésztadarab csak nem akar feljönni. Levegőért kapkodok, a fejem pedig zúgni kezd: édesanyám rögtön a hátam mögött terem, és ütögetni kezdi a hátam – de nem segít. Ahogy az sem, hogy közben vegig a tarkómat bökdösi a gigantikus fejkinövése. A levegőhiány rám zuhant zsámolyként szorítja a mellkasom – mintha pókok szőtték volna be a szemem, homályosodni kezd a konyha – az asztal kontúrjai tompulnak – vízbe csöppent tintaként lassan feloldódni készül körülöttem a világ.

– Hívok mentőt! – szakad ki édesanyámból a mondat, majd még látom, amint felkapja a konyhaasztalról az egyik kést, és felszakítja vele a füléből kicsüngő bőrlabda-daganatot: a kisgömböcből a vértől rózsaszínűvé vált genny spriccel ki, majd a sebből benőtt szőrszálként kifordul egy aprócska kapálózó kéz is, aztán egy egész mini férfi felsőtest.

A picike mentős férfi előbújik a gyulladt szövetgubóból, de teljesen elszakadni édesanyámtól nem tud – így aztán anyukám fölém hajol, és valósággal a képembe nyomja a magzatvizet, vért és halott sejt-főzeléket fröcskölő füldaganatot, amiből két aprócska, nedves kis karocska kapirgál, próbál fogást találni rajtam, hogy megkezdhesse a Heimlich-fogást – de hiába, túl pici hozzá, csak szétmázgálja rajtam az ilyen-olyan nyálkát.

Mielőtt végleg elnyelne a feketeség, arra gondolok, talán el kellett volna vinnem a feleségemet vacsorázni Valentin napon.

Meg arra, képes leszek-e valaha is képviselőfánkot enni anélkül, hogy a saját halálom jutna róla eszembe.

Szólj hozzá!

Címkék: szex szerelem Valentin nap

Cyber Bayer és az automatizált autofelláció

2019.01.17. 19:26 Komor

Egy nap váratlanul megérkeznek a földönkívüliek, és Bayer Zsoltot riasztják, hogy vegye fel a kapcsolatot velük, mert mint kiderül, az ufonauták kizárólag autofellációval képesek kommunikálni.

cyberbayer.jpg

A higgadt, mérsékelt és megfontolt jobb oldali publicista világ életében próbálta titkolni, hogy fekete öves önszopó, aki az emberi anatómia határait feszegető speciális testhelyzetekben is képes orálisan kényeztetni önmagát, ám úgy tűnik, valahogy csak belekerült az aktájába ez az igen kényes dolog, a kormány pedig nem restellte megbízni őt azzal, hogy segítse elő az intergalaktikus nemzeti konzultációt a saját örökítőanyagának a nyeldeklésével.

Persze nincs mit tenni: a nemzeti együttműködés nem ismer határokat, Bayert végül a Boldogasszony Zarándokvonat különjáratával szállítják Csiklósomlyó határába, ahol a szódapatron alakú űrhajó leparkolt két napja. A publicista már csak abban reménykedik, hogy tisztességes űrlényekkel hozza össze a sors, elvégre attól, hogy beszéd helyett a saját faszukat szopkodják, még lehetnek jóravaló konzervatív keresztények.

Mindenesetre kecsegtető jelnek veszi, hogy Csiklósomlyót választották az űrutazók leszállási pontnak – ha már így vonzzák őket a mélykeresztény őscsakrák, akár még egyetértésre is juthatnak ezzel a kollektív önszopással. Persze arról sem szabad megfeledkezni, hogy maga Ferenc pápa is ide érkezik majd a nyáron, márpedig róla Bayer már korábban megírta, hogy ő egy marha – olykor tehát a szakrális helyeken is felbukkanhatnak igazi farizeusok.

Bayer minden reménye elszáll aztán hamar, amikor megpillantja az erdő szélén ácsorgó kocsonyás földönkívülieket: két kezük van ugyan és két lábuk, de a fejük egy taknyos polipé, amiből hat pénisz meredezik pontosan ugyanennyi száj fölött, és üdvözlésül már is bekapják az egyik homlokukból kiálló lőcsöt, majd nagy átéléssel kezdik forgatni a szájukban. Bayer látja rajtuk, hogy valamiféle norvég liberálisok lehetnek – már alig várja, hogy alaposan kiossza őket, csak abban nem biztos még, hogyan mondják önfasszopásul azt, hogy genderterrorizmus.

– Uram, készen áll? – szegezi Zsocának a kérdést egy mufurc képű katona, mire a gyakorlott műsorvezető bólint és sorban ledobálja a ruháit, díszzsebkendőjét a patinánsan összehajtogatott öltönyére fekteti, majd a történelmi kapcsolatteremtés pillanatait megörökítő kamerák össztüzében leül a földre, és kitátott szájjal a saját öle fölé hajol. Hogy miről folyik aztán a diskurzus, azt a résztvevőkön kívül senki nem tudná megmondani: az ufonauták szárazra szopkodják a saját fejükből kicsüngő makkokat, miközben Zsoca is egyre hevesebben köröz nyelvével a saját húgycsőnyílása körül – míg aztán nagy egyetértésben mindenki a szájába spricceli az örökítő trutyit.

– Na? Mit mondtak? – kérdezik Bayert, aki bevallja, hogy bár csak most kezdődtek még el a tárgyalások, és nagyjából a köszönésig jutottak csak, neki olybá tűnik, hogy az összes földönkívüli egy igazi kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt kis proli. De ha szükség van rá, folytatja a diskurzust, csak hát regenerálódnia kell, mert ő sem fiatal demokrata már – hoznak tehát neki vitamonokat és protein italt, hogy újra töltse a zacsiját.

Így telnek a napok – kínosan lassan haladnak az intergalaktikus tárgyalások, noha Bayer mindent belead: olykor fejen állva veszi a saját szájába a makkját, máskor oldalt fekvő pozícióban szívogatja magából az örökítőanyagot – de végül a fáradtság győz, pedig még az idegen ABC feléig sem jutott el a norvég libsikkel. A kormányt eközben egyre jobban aggasztja ez a céltalan egyhelyen szopakodás: pár nap múlva kiderül, hogy már az ellenzék is megpróbálta felvenni videó üzenetben a kapcsolatot a földönkívüliekkel, és Gyurcsány Ferenc kisfilmet küldött az ufonautáknak arról, amint másfél órán keresztül nyalogatja a saját péniszét Dobrev Klára segítségével, aki a Révai Nagy Lexikon A-tól K-ig kötetét a férje nyakába pakolta, csak hogy a DK vezető politikusa összegörnyedve elérje nyelvével a nedvesen gyöngyöző makkot. Bayer Zsolt persze a saját heréinek a nyalogatásával hamar meggyőzte róla az idegeneket, hogy Gyurcsány minden előváladéskos faszcuppantása kamu, hisz a DK vezetője még a saját faszát szopva is képes hazudni – ám többet nem bírt már közölni az ufonautákkal, mert végelgyengülés miatt a kórházba kellett szállítani az ECHO TV önkielégítésben lerongyolódott műsorvezetőjét.

A kormány ekkor levelet küldött a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézetének, hogy ideje lenne meghálálniuk a sok-sok rájuk pazarolt uniós suskát, és segítsenek automatizálni Bayer Zsolt autofellációját, hogy sikerrel zárulhassanak a tárgyalások: az MTA szakemberei pár napon belül felkeresték a kórházi ágyban lábadozó higgadt, mérsékelt és megfontolt Bayer Zsoltot, és méreteket vettek róla, majd rekord idő alatt megalkották azt a speckó androidot, ami 24 órán át képes önmagát szopni Bayer helyett. A publicista megkönnyebbülten veregette hátba robotmását, hogy végre visszatérhet a szellemi harcmezőkre, és rábízhatja az önkielégítést hálátlan feladatát erre a mesterséges lényre – vissza is utazott Budapestre, és onnantól kezdve a tévéképernyőről követte ő is, hogy alakulnak a sperma lefetyelő tárgyalások. A robot Bayer pedig nem hozott szégyent Mária országára: a legkülönösebb pózokban nyalogatta a lőcsét, egy perc pihenőt sem tartott, és míg a földönkívüliek akár egy szót is kimondtak volna, ő már kétszer a szájába élvezett egy nagy adag folyékony szilikonnal dúsított szintetikus fehérje-turmixot – betyárosan csordogált végig az arcán.

Ki is derült aztán hamar, hogy felesleges volt az egész hűhó: a földönkívüliek mindegyike igazi kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt kis proli, pont ahogy azt a higgadt, mérsékelt és megfontolt Bayer mondta, mármint az igazi, de a robot legalább azt is el tudta magyarázni, hogy miért azok: se világbékét, se háborút nem hoztak ezek a cseszett ufonauták, évek óta járják a galaxist, hátha rábukkannak végre egy olyan planétára, ahol szexinek találja valaki, amint a saját fejükből kiálló faszokat szopkodják, de mindezidáig köcsögjankónak nézték őket szerte az univerzumban – és a robot Bayer felvilágosította őket, hogy bizony ezen a bolygón sem lesz ez másképp. Technikai újítást sem hoztak a Föld lakóinak, elvégre az űrhajójuk úgy néz ki, akár egy átkozott szódapatron, még egy NDK-s sci-fiben is kiröhögték volna ezt a tákolmányt. Ami pedig az univerzumról megszerzett tapasztalataikat illeti, na abból sem lesz cikk a Magyar Időkben: volt ugyan valamikor valamiféle elgondolásuk a teremtésről, arról, hogy Isten voltaképp egy folyamatosan autofellációt végző tökéletes lény, és a világ akkor ér véget, amikor befejeződik ez a magányos aktus – de nem emlékeznek már pontosan a részletekre, mert ők olyan régóta csak magukat szopják, hogy a külvilág tulajdonképp nem is érdekli már őket.

Így zárult tehát a nagy és legendás intergalaktikus kapcsolatteremtés, az újabb sikeres nemzeti konzultáció – oszt csókolom, szépen mindenki hazament. Ám aztán kiderült, hogy a csöszött földönkívüliek mégsem mentek haza, csak tovább vándoroltak Norvégiába, ahol szó se róla, mindenki rohadt szexinek találta, ahogy a fejükből kiálló geci ontó csápokat szopkodják. Jött is aztán mindegyik fasszopó Norvégiába, végül már annyian érkeztek a szódásszifon űrhajókkal, hogy az Unió nem tehetett mást, befogadta őket, és aztán szépen leosztotta a tagállamok között a letelepedési kvótákat, pontosan megmondták, melyik országnak hány péniszfejű űrlényt kell befogadnia. A magyar kormány többször felhívta rá a figyelmet, hogy ez így nem oké, mert a végén még az idegen kultúra kiszorítja a sajátunkat, de senki nem hallgatott rá. És pár év sem kellett hozzá, ellepték a magyar városokat a saját faszukat szopkodó űrlények – már annyian voltak, hogy meg kellett tanulni a nyelvüket is, ami aztán szép lassan, de biztosan elkezdte kiszorítani a magyart.

Így lett tehát az orális önkielégítés az új közös nyelv, amit a liberálisok igen melegen üdvözöltek.

– Higyjék el, nincs ennél csodálatosabb kommunikációs forma! – mondta a francia miniszterelnök, amikor még voltak szavai, és nem csak a faszát szopkodta: – Az űrlények megtanítottak rá minket, hogy a szeretet univerzális nyelv, hogy szeretnünk kell magunkat ahhoz, hogy másokat is szeretni tudjunk! Gondoljanak bele: ezentúl bármit mondunk, legyen szó akár a legbántóbb szavakról, a legotronbább káromkodásról, akkor is csak a szeretet csodálatos nyelvén beszélünk majd! Arra biztatom minden férfitársamat, hogy szopja le magát!

Szép lassan átalakult a világ. Aki képtelen volt bekapni a saját faszát, mert nem volt elég hajlékony, az egy kiló kenyeret sem tudott kérni a boltban. A kis pöcsű embereknek és a nőknek aztán a szavukat sem lehetett többé hallani. A nyelvújítás miatt a férfiak műtéti úton távolíttatták el a lengőbordáikat, hogy kényelmesen a hímvesszőjükhöz férjenek a szájukkal. A gyerekek 18 éves korukig nem beszélhettek nyilvánosan, a rádióból csak a szopott makkok cuppogása szólt, de még a himnuszt is átírták bráner szopásra – a híradó akár pornófilm is lehetett volna, a nemzeti konzultáció csak az önmaguk herezacskóját nyalogató emberek fotóiból állt, és így tovább.

Beköszöntött az önfelláció utópia, de ez cseppet sem tette boldoggá Bayer Zsoltot, akit egyre kevesebbszer hívtak a stúdiókba, és akinek írásait az újságok is régóta hanyagolták. Bayer döbbenten vette észre, hogy lecserélték őt a saját felfejlesztett robot változatára, aki 24 órán át volt képes szopkodni magát. A pohár akkor telt be, amikor saját műsorának, a Bayer Show-nak a vezetését is erre a szopó automatára bízták. Hitetlenkedve meredt ezután hétről hétre a tévéképernyőre, amikor az ECHO TV-re kapcsolt: a főcím, a zene ugyanaz volt, még a beköszönő szöveg is: és most következzen a higgadt, mérsékelt és megfontolt műsorvezető, Bayer Zsolt – ám a műsorban nem voltak többé lejárató bejátszások, vagy rasszista poénok: másból sem állt, csak a robot Bayer a fotelban ülve egy órán szopta a saját faszát, méghozzá premier plánban… És az emberek tapsoltak. Zabálták. Imádták. Mert a Bayer robot önszopó nyelven csak úgy ontotta a poénokat.

Bayer Zsolt ekkor döbbent rá arra, micsoda igazság rejtőzik abban a mondatban, amit korábban már százszor, ezerszer elsütött, de soha át nem érezte annak őszinte valóság tartalmát: ez a világ bizony megérett a pusztulásra. Éveken át azon dolgozott, izzadt, vesződött, hogy a tévé előtt kuporgó nyugdíjas néniket meggyőzze arról, hogy nem az a legnagyobb problémájuk, hogy csak a legolcsóbb tetű parizerekre van pénzük a boltban, vagy hogy rohad rájuk a kórházi vakolat, amikor több órán át ülnek egy orvosra várva, hanem hogy Kanadában már házasodhatnak a melegek férfiak, és hát fúj. A nyugati fertőtől próbálta megvédeni őket, erre tessék, besugárzott a dekadencia, méghozzá az űrből, és most főműsoridőben mindenki azt bámulja, ahogy egy szintetikus élőlény saját magát elégíti ki szájjal.

Ugyan mit lehet erre mondani? Hogy az egész világ egy hájfejű, becstelen geci, egy szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli, a Föld pedig a legnagyobb darab az emésztőgödörből?

Vagy azt, hogy "ez a világ megérett a pusztulásra". Igen, Bayer ezt mondogatja – újra és újra. De már senki sem érti. Mindenki arra kéri, hogy vegye a szájába a saját faszát.

Szólj hozzá!

Címkék: autofelláció orális szex UFO